Ahogy beléptem Auróra lesütötte a szemeit, én pedig Natere meredtem kérdően, mire csak bíztatóan mosolygott rám és intett hogy jöjjek beljebb. Odamentem az ágy mellé, majd a lányra néztem kutató tekintettel.

- Minden rendben? Fáj valamid?

- Én csak - szólal meg halkan szinte suttogva, mire Nate megszorítja a kezét bíztatóan. Kicsit hangosabban, de még mindig bizonytalanul vág bele. - Én nagyon csúnya dolgokat vágtam hozzád.

- Jaj Au - sóhajtok, de folytatja.

- Egyáltalán nem érdemelted meg. Nem ismerlek még annyira jól, de az utóbbi időben bizonyítottad, hogy nálad jobb csapattársat nem kívánhatnánk. Védelmezel minket és ha kell mindig kimentesz minket. Ne haragudj rám kérlek - könnyezni kezd, mire leguggolok mellé.

- Soha ne gondold, hogy haragszom rád azért mert elmondtad hogy hibáztam.

- De...

- Tisztában vagyok azzal mit tettem és a büntetést és a következményt is vállalni fogom, de soha nem akartam hogy nektek bajotok essen.

- Annyira sajnálom - a nyakamba borult, mire szorosan viszonoztam az ölelését.

Addig maradtunk így, ameddig megnem nyugodott valamennyire. Nate mosolyogva figyelt minket. A vállára támaszkodva álltam fel, majd megszorítottam.

- Ha kell valami csak szóljatok.

- Köszönjük.

Magukra hagytam és kimentem Markus mellé, aki mosolyogva figyelt, de az én arcomra hirtelen borús kifejezés telepedett meg, mire abba hagyta a bájolást és előre hajolva fogta meg a combomat.

- Mire gondolsz?

- Nate már tudja. Idő kérdése, hogy a többiek is. Nekem pedig meg jelentenem is kellene, de ha leadom a történéseket azonnal vissza rendelnek minket. Ha viszont nem....akkor a későbbiekben szenvedünk majd.

- Ennyire szigorúak a szervezetnél?

- Inkább az anyám aggódja túl a dolgokat.

- Az édesanyád mindössze csak a biztonságod miatt teszi amit.

- Soha nem tudot megvédeni, mármint ő minden erejével azon volt, mégis történtek balesetek.

- Ha ezt így fogod fel, akkor magadnak miért nem vagy képes megbocsájtani a mostaniért?

- Mert ez önzőségből történt. Nem túl féltésből.

- Nem hiszem hogy ezt ők is így gondolják - ingatja a fejét, de én is követem a példáját, majd csak fintorogva felállok.

- Nem érdekel mit gondolnak. A problémák a családunkkal járnak együtt. Szegények még nem tudják ezt. Én elmegyek sétálni. Kérlek ameddig távol vagyok mesélj nekik rólunk.

- Miért nem te teszed? Szerintem sokkal jobban fogadnák.

- Mert nem tudok a szemükbe nézni ezzel a ténnyel.

Felvettem egy pulcsit és magamhoz vettem egy fegyvert, meg egy kést (csak a biztonság miatt) majd kiléptem az ajtón.

....

Órák óta sétálgathattam össze-vissza a környéken. Leültem néha egy-egy padra, ahol elmélkedtem, de nem tudtam egyhelyben maradni sokáig, így csupán egy levegővételnyi időt töltöttem ülve. Féltem vissza menni ezzel az információval. Különböző jeleneteket pörgettem a fejemben, milyen kimenetelei lehettek annak mikor Markus elmondta nekik és milyen mikor majd én visszaérek. Már sötétedett mikor a kertben toporogtam. Nem akartam bemenni, hiába éreztem, hogy már teljesen átfagytam. Leültem a kinti hintaágyra és meglöktem magam, majd azt mondtam magamnak, ha megáll, bemegyek. Ezt kétszer játszottam el, majd egy nagy sóhajjal felálltam és halkan bementem. Levettem a cipőmet a lehető leglassabb módon, majd óvatosan belestem a nappaliba. Mindannyian ott ültek a kanapén. A lehető legtávolabb ültek egymástól, de nem éreztem feszültséget közöttük. Markus a tévét nézte, Nate a telefonján pörgetett valamit, Au evet. Chris ujjaival dobolt a kanapén és maga elé meredve gondolkodott. Ahogy beléptem a parketta megreccsent, mire ő azonnal felém kapta a fejét, majd olyan történt amire egyáltalán nem számítottam.

- Na végre - mosolygott lágyan, majd megpacskolja a helyet maga mellett. - Kihűlt a kaja.

- Sziasztok - motyogom, majd beljebb lépkedek és leülök Chris mellé, de olyan merev testtartással, mintha karót nyeltem volna. Mi ez? A vihar előtti csend? Markusra néztem aki csak mosolyogva bólintott hogy megtette amit kértem.

- Édes isten - sóhajt fel Auróra. - Meg kell kóstolnod ezt a cuccot - nyújtja felém a tányérját, de csak a fejemet ingatva utasítom el.

- Na végre megérkezett a visszajelzés - dől előre Nate. - Azt írják a feladat ugyanúgy megvárt minket, szóval még mindig a kopogó szellem lesz a következő célpont. Nincs más szabad ember a környéken.

- Szuper - bólint Chris. - Akkor holnap reggel el is indulhatunk.

- Van néhány ruha és fegyver amit oda tudok adni, ha szükségetek lenne rá - ajánlja Markus.

- Na jó ebből elég! - állok fel, mire mind értetlenül merednek rám. - Mi ez az egész?

- Mire gondolsz? - kérdi mosolyogva Nate. - Arra hogy senki sem esett neked amiért nem mondtad el, hogy kik a szüleid?

- Is - bólintok és nézek Aurórára, de az csak elneveti magát.

- Kit érdekel kik a szüleid? Már bocsánat, de attól még hogy majdnem a cég fejei nem igazán érdekelnek minket. Persze meglepődtünk, de sok mindent megmagyarázott.

- Meg persze mi nem a rangod miatt bírunk és nem is ítélünk el. Már megbeszéltük magunk között mit gondolunk és senki nem volt kiakadva - ingatja a fejét Nate.

- Feleslegesen túl paráztad a dolgot - húz vissza maga mellé Chris, majd átdobja a karját mögöttem a kanapén. - A jelentést pedig leadtuk és abból sem lett semmi.

- De az anyám...

- Neki is megüzentem - vág közbe Markus. - Elintézted a dolgokat és senkinek nem esett komoly baja. Már csak magaddal kell rendbe tenned a dolgokat.

- Szerintem nem tűnünk dühösnek, szerinted? - néz le rám mosolyogva a mellettem ülő, mire csak egy sóhajt kiengedve mosolyodom el én is.

- Köszönöm.

Ennyit mondok, majd most már jó kedvűen nézek a többiekre. Auróra hoz nekem abból amit ő is evett, amint elpusztítottam. A továbbiakban pedig Markus mutogatott a többieknek mágikus erővel bíró jeleket, szimbólumokat és néha varázsolt is nekik. Nevetve figyeltem Nate tátott száját, ahogy nem messze tőle álló tükörben már nem a nappali tükörképét, hanem egy teljesen más helyet látott. Ahogy lent ültünk Chrisnek dőlve beszélgettem Aurórával és nevettem Nate poénjain. Persze Markus csinált nekünk egy külön csomagot amibe beletette azt a könyvet amiből mágikus szimbólumokat tanulhatunk, a lány társam legnagyobb lelkesedésére. Ahogy fáradtunk úgy vonultunk el sorban pihenni. Nate és Au már rég elmentek és Markus is megindult, mire én is nyújtózkodva fordultam a fiúhoz.

- Nekünk is le kéne pihenni.

- Rendben - bólint, majd ő is feltápászkodik.

Elindultunk és én mentem volna a vendég szoba felé, de elkapta a kezem és kérdő tekintettel meredt rám.

- Mi az? - kérdezem felmosolyogva rám.

- Hova mész?

- Hát nem csak két szoba van a házban - mutatok a folyosóra mögöttem.

- Eddig majdnem mindig együtt aludtunk erre most - jelenti ki jelentőség teljesen. - nem akarsz velem aludni?

- Szeretnéd, hogy veled aludjak? - lépek közelebb hozzá, majd megsimítva az arcát húzom le magamhoz, hogy megcsókolhassam. - De akkor nem tudnánk aludni.

Felnyögött, mire elmosolyodtam, ő pedig kissé zavarodottan fordult el.

- Ki kell pihennünk magunkat. Muszáj lenne aludnunk.

- Ne izgulj, nem foglak letámadni - kuncogtam, mire a derekamat megragadva bevezetett a szobába, majd az ajkába harapot.

- Hidd el, mindenem azt akarja, hogy az enyém legyen, de a napokban keveset aludtunk. Holnap pedig ismét minden figyelmünkre szükségünk lesz és koncentrálnunk kell. Így is folyton te jársz a fejemben, ha megtennénk akkor végképp elveszteném a figyelmem és nem érdekelne a küldetés, csak az, hogy minél többször az enyém legyél.

- Tehát azt akarod, hogy a tiéd legyek? - suttogom a szájába. - Ahhoz meg is kéne szerezned.

Rámarkolt a fenekemre, mire majdnem elkaptam a fejem.

- Megvagy - felemelt és én a dereka köré fontam a lábaimat, miközben ő megindult az ágy felé.

Odaérve óvatosan letett, majd felém mászott, miközben egy pillanatra sem hagytuk abba csókolózást. Kezemet felfedező útra indítottam és benyúlva a pólója alá a hasától indulva simítottam végig a mellkasáig, mire felmordult, majd lejjebb ereszkedett így nekem nyomta a csípőjét. Ahogy megéreztem mekkora hatással vagyok rá kissé megakadt bennem a levegő és én is felnyögtem. Chris mosolyogva indult el a nyakamon mire sóhajtozva engedtem hogy bejárja bőröm, miközben a hátára áttérve szinte elkábított az mennyire izmos is ez a srác. Mikor egy kicsit megszívta a nyakam megmarkoltam a hátát és egyszerre nyögtünk fel.

- Azt-azt hiszem most kéne abba hagynunk - suttogja a fülembe, majd lehajtja a fejét mellém a párnára.

Kellemes bizsergés fut végig rajtam ahogy érzem a kifújt levegőjét amint simogatja a bőrömet és cikiz is kissé. Sűrűn és még mindig a történek hatására kapkodva vesszük a levegőt. Még semmit sem csináltunk, de mindketten úgy lélegzünk mintha maratont futottunk volna. Egy kicsit kuncognom kellett a gondolatra, mire az egész teste megremeg.

- Kérlek - nyögi.

- Bocsánat - mosolyodom el, de még mindig felettem van és csiklandoz a lélegzete. - De neked kell leszállnod Chris.

- A francba! - nyögi, de még mindig nem mozdul, csak egy helyen. - Ez nehezebb mint gondoltam - suttogja.

- Hogy segítsek? - kérdezem teljesen komolyan, majd próbálok valahogy ránézni, de ahogy mozgolódom csak felmordul, majd erősebben szorít az ágyhoz.

- Ne mozogj! - nyögi kissé rekedt hangon. - Egyáltalán nem segítesz! - nyögi, mire a számba harapva várok.

Egy kis idő múlva egy nagy levegővétel kíséretében legördül, majd megy ki egyenesen az ajtón, miközben ezt mondja.

- Zuhanyra van szükségem! Ne várj meg!

Csak mosolyogva nézek az ajtóra amin szinte kimenekült, majd elégedetten teszem a fejem mögé a kezem. Hiába nincs tapasztalatom a férfiak terén, úgy látszik jól csinálom azt amit kell. Elég nehéz volt számára leállni. Remélem azért nem üldöztem el.