UTÓSZÓ

Furcsa volt megint az egyetemen falain belül tartózkodni, de nem bántam meg, hogy újra megpróbáltam. Azt hiszem, hogy a művészet egy olyan ág, ami örökké csábítani fog. Nem bántam meg, hogy újra felvettem a tárgyat, hiszen tudtam, hogy ezúttal el fogom végezni, legalábbis reménykedtem benne...talán!

Miközben a vászon mögött ültem és a többi hallgatót hallgattam, rájöttem arra, hogy itt van dolgom. Szeretném tanulni a művészetet és elsajátítani a képességeimet.

Sok hallgató beszélgetett és a tantárgyról vívott szó csatájuk közben helyet foglalt mellettem egy lány, aki mosolyogva bemutatkozott. A kezemet nyújtottam és váltottam vele pár szót.

A hajamat akkor kötöttem fel, amikor nyílt a nagyterem ajtaja és belépett rajta egy férfi. Abban a percben hatalmasat dobbant a szívem és az arcomra piros pír ült ki. Végignéztem az elegáns nadrágján, a hófehér ingén és a szürke zakóján. Amikor megállt az asztal mögött és végignézett a hallgatókon, elmosolyodott és levette magáról a kabátját. A szívem hatalmasat dobbant, hiszen éreztem, hogy ez még csak a kezdet. - Jó napot! A nevem Jace Brown! Nagyon bízok abban, hogy sikeres évet zárunk és maximálisan felkészültek lesznek a diploma megszerzésére! - bólintott és zsebébe csúsztatta a kezét. - Ez garantált, ha magukat én fogom tovább vinni! - támaszkodott neki az asztalnak. - És öt év múlva le fognak diplomázni! - pillantott felém, miközben büszke mosolyra húztam az ajkam.

- A professzor úr nős ember? - kérdezte egy lány, mire Jace gyűrűjére pillantottam. Jace, csak nevetve bólintott, majd így szólt:

- Remélem, hogy a művészet iránti érdeklődése is ennyire tág lesz! Akkor kezdjük! Evelyn, Wilson? - pillantott felém, mire elkerekedett szemekkel elpirultam.

- Igen professzor úr? - motyogtam a nevetésemet visszafojtva.

- Remélem, hogy ezúttal nem tervezi félbehagyni tanulmányait! - ekkor beharaptam az ajkam és a fejemet ráztam.

- Szeretném végig járni ezt az öt évet - simítottam hasamra a tenyerem, majd lesütöttem a szemem. - Mondjuk bármi közbejöhet! - ekkor Jace szeme elkerekedett és lazított a nyakkendőjén. Amikor kinyitotta táskáját, szinte lassított felvételben láttam, hogy egy apró baba zoknit húzott ki belőle. Amikor Jace megpillantotta a neki szánt ajándékomat, gyorsan elrejtette, majd vörös arccal a hallgatók felé pillantott. Azt sem tudta, hogy mit mondjon. Annyira meglepődött, hogy csak állt egy helyben és vörös arccal pislogott.

- Ha megbocsátanak! - torkát köszörülve elhagyta a termet, becsukta maga mögött az ajtót. Két perc múlva rezgett a telefonom, ezért a kezembe vettem és elolvastam Jace üzenetét ami így szólt:

10:02 Jace:

Ennél szebb hírt nem is kaphattam volna! Újra apa leszek? Az előadás után maradj bent! Nagyon szívesen csinálok egy nőgyógyászati vizsgálatot, Evelyn!

Ajkamat beharapva a tanári asztal felé pillantottam és telefonomat elrakva lesütöttem a szemem. És így tudta meg Jace Brown azt, hogy újra apa lesz.

Egy héttel később

A hálószobában tanultam, miközben hallottam, hogy Jace benyit az ajtón. Érkezése miatt azonnal félre tettem a könyveket és rövid pizsamában és szatén trikóba a nappaliba sétáltam. Ott Jace levette a hosszított kabátot, majd mosolyogva felém pillantott és magához ölelt. Az illatát beszívva észrevettem, hogy egy becsomagolt képet tart a kezei között. Amikor elhajoltam tőle, a közös asztalunknak támaszkodva oldalra biccentettem a fejem. - Ez meg mi?

- Készültem egy meglepetéssel! - túrta hátra a haját.

- Igazán? Ez egy festmény, igaz? - az ujjamat végighúzom a barna borításon.

- Több mint egy hónapot dolgoztam ezen a képen! - csóválta a fejét. - Mondanom sem kell, hogy eddigi munkáim közül a legszebb! - nézett mélyen a szemembe. - Ez a festmény nem csak tökéletes, de van mondanivalója!

- Több mint egy hónapot dolgoztál rajta? - pillantottam a szalag felé, miközben ujjammal megragadtam és meghúztam. Ahogy a szalag, úgy a barna papír is a padlóra hullott. Amikor szembe találtam magam a képpel, a szám elé helyeztem a kezem és nagyokat pislogtam. - Jace...ez hihetetlen! - fürkésztem a narancssárga és a citromsárga színű testeket. A két test egymás mögött állt, viszont jól lehetett látni, hogy egy nő és egy férfi szexuális élményét ábrázolja. A lefestett testek sárga színei nem csak tökéletesek, de káprázatosak voltak. Foltokban és enyhe csíkban lefolyt a róluk a festék, ez miatt az ábrázolása különleges és látványos volt. A sárga testek ábrázolása egyedi stílusát és Jace személyiségét mutatta. - Ez egy nő és egy férfi? - suttogtam. Ekkor a szemembe nézett. - Szeretkeznek? - simítottam a kerek hasamra a kezem.

- Ezek mi vagyunk! - suttogta, majd közte és a festmény között kapkodtam a tekintetem. - Hosszú hónapokon át azon gondolkodtam, hogy a mi szerelmünket hogy lehet a legtökéletesebben kifejezni! A mi szerelmünk nem csak különleges, de örökre szól! - mosolygott. - Gondolkodtam, hogy miként lehetne úgy ábrázolni, hogy mindenki megértse a mi történetünket! - ekkor a sárga és halvány sárga testek felé bökött. - És azt hiszem, hogy ez a festmény tökéletesen visszatükrözi a mi szerelmünket! A szerelmünk nem csak káosz, de lehetetlen és gyönyörű! Pont olyan, mint ez a festmény! Egyszerre izgató, látványos és dinamikus! - pillantott a két test felé. - Mit gondolsz? Visszatükrözi a szerelmünket? Látod bennük kettőnket? - kérdezte, majd könnyes szemmel bólintottam.

- Milyen címet adtál neki? - ekkor oldalra biccentette a fejét, végig nézett rajtam és így szólt:

- Lefestett Testek! Corps peints! - vágta rá franciául. - Mai naptól kezdve csak a te testedet szeretném lefesteni, Evelyn! - fürkészte az arcomat. - És a szerelmünket szeretném ábrázolni!