Egy francia zene mellett és Jake társaságában próbáltam befejezni az utolsó és egyben a legfontosabb festményemet. Sok időt és kifejezetten pontos precíz munkát szántam az utolsó festményemre ami az Elbűvölően szép címet kapta. A képeimet vasárnap este a kiállításon mutatom meg, de Jake láthatta őket legelőször. A falnak támasztott festményeket elismerően végig nézte és közelebbről is szemügyre vette. Jól esett, hogy a francia barátomnak tetszettek a művek.

- Ez igen! - szólalt meg természetesen franciául. A londonban töltött idő miatt megszoktam, hogy Jake keveset tud angolul, ezért én is az anyanyelvemen szólaltam meg.

- Remélem, hogy tetszeni fog az embereknek! De leginkább ez a festmény érdekel! - helyeztem a fa tartóra az ecsetet és egy ronggyal töröltem meg a kezem. Jake mellém lépett, kicsit lehajolt és elismerően bólogatva fürkészte az állványra rögzített hatalmas vásznat. - Ennek kell a legjobban sikerülnie! - pillantottam a haverom felé, aki megveregette a vállamat.

- Jut eszembe! - csettintett a nyelvével. - Mi van Evelynnel? - Jake előtt nincsenek titkaim, ezért is tudtam, hogy neki bátran elmondhatok mindent ami köztem és Evelyn közt történik. Ezért jókedvűen elkezdtem mesélni, közben festettem és próbáltam az utolsó simitásokat végezni, hiszen holnap egy másik előadóteremben fogok előadást tartani, és azt hiszem, hogy szükségem lesz az energiára így, hogy nem a megszokott csoporttal leszek. - Várj! Akkor most...udvarolsz neki? - vigyorgott. Oldalra pillantottam, szinte éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Azt hiszem, hogy Jake kérdésére nehéz lenne pontos választ adni. Nem azért, mert nem tudok, egyszerűen csak azért, mert a kapcsolatunk nem egyértelmű.

- Nem tudom! Talán, igen - húztam össze a szemem, miközben visszagondoltam a tegnap estére, amikor elköszöntünk egymástól. Emlékszem, hogy óvatosan hátra túrtam a haját, hogy ő közben mosolyog. Egyszerűen megbolondít a vörös haja és a rakoncátlan mosolya, ami párosul a nőies kisugárzásával. Ezért én úgy vettem, hogy Evelyn elfogadta azt, hogy közeledni kezdtem felé.

- Hát vannak biztató jelek? Távolságtartó veled? - próbált információkat kihúzni belőlem, de én csak tanácstalanul ráztam a fejem. - Semmi csók vagy tapi-tapi?

- Milyen tapi-tapi?! Hagyjál már békén! - miután nevetve ellöktem magamtól, utolsó pillantásokkal átnéztem a festményt. Kurva jó lett, egyszerűen nem láttam benne hibát. Mind a színek, mind a karakterek mintha egy más világot tártak volna fel előttem. Egyszerre voltam büszke és fáradt is.

- Jól van! Te tudod! Nem én kezdek belezúgni az egyik diákomba! - a végét jól hallhatóan megnyomta. A kijelentés és a fájó igazság miatt szomorú lettem. Oldalra pillantottam és egyáltalán nem lepleztem, hogy ez bizony baj. Bele sem merek gondolni, hogy mi történne akkor, ha rajtunk kívül mások is rájönnének arra, hogy mi történik köztünk. Undorító jelzőket ragasztanának rám, az egyetemről is kirúgnának. Én mindig olyan ember voltam, aki próbál maximumot nyújtani a munkájába és minden zavaró tényezőt kizárni belőle. Evelyn nem zavaró volt, de a munkám része. Ezért az egyetemen szigorúan az hallgatóim közé tartozik, még akkor is, ha néha megengedem magamnak azt, hogy a kelleténél tovább tartsam vele a szemkontaktust.

- És ez a baj! - jelentettem ki, majd ledobtam magam a kanapéra. - Ő az egyik diákom! - magyaráztam, közben rágyújtottam egy cigire mert éreztem, hogy feltétlenül szükségem van rá. - De még én magam sem tudom, hogy mit akarunk egymástól! Olyan mintha egy helyben állnánk! Mintha mindketten tudnánk, hogy valamit akarunk, de egyszerűen nem haladunk és nem közeledünk a másik felé! - az enyhén göndör hajamba túrtam, majd levettem a szemüveget és a kicsi dohányzóasztalra helyeztem. - Képzeld el, hogy eljön velem Franciaországba! - pillantottam Jake felé, aki zsebébe helyezte a telefont majd fütyülni kezdett.

- Jaj de romantikus! Két szerelmes pár Franciaországban egy festmény kiállításon! Gondolj bele, hogy mik történhetnek ott! - ledobta magát mellém. Úgy láttam, hogy érdekelte őt a téma, ezért felvont szemöldökkel pillantottam felé. Nem állt szándékomban ezt a témát tovább boncolni. Egyrészt azért, mert nem akarok bízni egy olyan dologban, ami nem történhet meg. És nem akarok vágyni egy olyan pillanatra, ami nem teljesülhet be.

- Miért beszélsz fasszágokat?! - kérdeztem angolul. Jake a szemöldökét ráncolta.

- Nem értem! Mit beszélsz?! - lökte meg a vállam. - Ne használd ki, hogy jól beszélsz angolul! Főleg ne a franciául beszélő haverod előtt! - tette fel az ujját fenyegetően.

- Akkor ne beszélj marhaságokat! Az ő részéről ez egy tanulmányi kirándulás lesz! Hoz majd fényképezőgépet, jegyzetfüzetet, tollat....tehát tanulmányi kirándulás! - dörgöltem az orra alá.

- Akkor is szex lesz a vége - rántotta meg a vállát, mire sóhajtva kifújtam a füstöt.

Másnap letörten és fáradtam léptem be B előadó terembe, ami szintén az alagsorban található. Ismeretlen arcok között majdnem elvesztem, ezért felvont szemöldökkel biccentettem feléjük. Tudtam, hogy nem csak Evelyn osztályát fogom tanítani, de arra nem számítottam, hogy ennyire feszengeni fogok. Kíváncsi tekintetek és kedves mosolyog fogadtak engem. Amikor felakasztottam a kockás kabátot és az asztal mögé sétáltam, úgy gondoltam, hogy gyorsan bemutatkozok. - Szép napot! A Nevem Jace Brown! Én fogom tanítani a grafikus művészetet mesterképzési szinten! - húztam ki magam büszkén, hiszen jó érzéssel töltött el, hogy ezt is rám bízták. - Megmondom őszintén, hogy magukon kívül én is sokat fogok tanulni, hiszen nem ebben az ágban tanultam, de azt hiszem, hogy gördülékenyen tudunk együttműködni! - nyitottam ki a könyvet, hogy betekintést kapjak a grafikus művészetbe. Becsuktam a könyvet, majd az ablakhoz sétáltam és rálátást kaptam egy gyönyörű parkra, amit eddig nem figyeltem meg alaposan. Az ősznek köszönhetően a park káprázatosan gyönyörű volt, hiszen vörös, barna és sárga falevelek hullanak le a kopasz, már majdnem teljesen kopár fákról. A vékony ágak magányosan álltak az ég felé, a fa törzsein néha felfutott egy-egy vörös mókus. Inkább vágytam oda, mint a grafikus művészet órára. - Elmondták önöknek, hogy mit értünk az alatt, hogy grafikus művészet?

- Nem! Eddig tanárra vártunk, mert a mi előadásunkra kijelölt tanár szülni fog! - válaszolta egy fiatal férfi, mire sóhajtva a hajamba túrtam. Fél szemmel láttam, hogy a nők körében már most "híres"lettem, hiszen le sem vették rólam a szemem. Sokan összesúgtak és feltűnően fel kuncogtak. Mindig is utáltam ezt a fajta viselkedést, hiszen nem egy érett nőhöz illik.

- Az nem jó! Oké! Csapjunk bele! - csaptam össze a tenyerem. - A képzés célja grafikusművészek képzése, akik a rajzi alapozásra épülő grafikai műfajok terén alkotóművészeti tevékenység végzésére alkalmasak. Ismerik a művészeti hagyományok és a kortárs művészet kiemelkedő alkotásait, az egyetemes grafika kifejezési eszközeit és lehetőségeit, az alkalmazható anyagokat és technikákat. Magas színvonalú tudással, az önkifejezés készségével, a nemzetközi és hazai képzőművészeti tendenciák ismeretével alkalmasak az eszmei tartalmak képzőművészeti formába történő megjelenítésére. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására. Igazából órákat tudnék mesélni erről, de lesz elég időnk a gyakorlatra és ez alatt meg tudják érteni, hogy mit is említettem az előbb! - néztem végig az osztályon, de amikor az ismeretlen tekintetek között felismertem egyet, az arcom azonnal elpirult és próbáltam nem mosolyogni, de egyszerűen képtelen voltam nem kimutatni azt, hogy örülök. Nem tudom, hogy Evelyn hogy került ide, de az órámon ült. Az utolsó sorban mosolyogva pillantott rám. Vékony lábát keresztbe tette. Egy fekete farmert és fekete, fehér pöttyös inget viselt. A vörös haját, szorosan lófarokban hordta. Nem is értettem, hogy eddig hogy nem vettem őt észre, hiszen szépségével egyik nő sem versenyezhet. A fejemet enyhén ráztam, csak nevetni tudtam.

Az előadás végén mindenkitől elköszöntem, pár szót több hallgatóval is váltottam. Sokan oda jöttek mellém, hogy bemutatkozzanak és kérdéseket tegyenek fel a kurzusról. Próbáltam mindenkinek a lehető legjobb tudásom szerint válaszolni, de a grafikus művészet nem az az ág, amiben én jeleskedem, de tudok úgy tanítani, hogy az hasznos legyen addig, amíg nem jön vissza az erre a célra kijelölt professzor. - Köszönjük az órát professzor úr! - összeráncolt szemöldökkel kaptam fel a fejem, hiszen egy nyálas, nem mindennapi hang szólított meg. Kicsit hátra léptem, amikor megpillantottam a hosszú, fekete hajú fiatal nőt, aki az asztalra támaszkodva nézett fel rám. A csaj olyan rövid szoknyát viselt, hogy a többi férfi nem engem, hanem a nőnek a fehérneműjét nézte. Persze, ha volt rajta.

- Ez a munkám! - csuktam be a könyvet, de úgy tűnt, hogy a nő még nem zárta le a beszélgetést.

- Remélem, hogy hosszú távra tervezi, tanár úr! - felsóhajtottam, amikor kezével megérintette az asztalon található kézfejemet. Igazából annyira meglepődtem, hogy mozdulni sem mertem. Ez a nő szó szerint rám mászott.

- Nem áll módomban kommunikálni a túlságosan közvetlen hallgatókkal! Szerintem az egyetemen van egy szint és egy távolság amit a két félnek szigorúan kötelező betartania! - amikor befejeztem a nő elnevette magát, majd váratlanul olyan dolog történt, amire nem számítottam. Egy hirtelen mozdulattal közelebb húzta a kezem és szorosan rátette a derekára. Abban a pillanatban, hogy ez történt, oldalról mozgást észleltem. Amikor megpillantottam Evelyn arcát, éreztem, hogy elsápadok. A véletlen és az igazságtalan szituációnak köszönhetően gyilkos pillantásokkal ajándékozott meg, hiszen ő is tudta, hogy többet nem tehet. A szemébe nézve szavakkal próbáltam elmondani, hogy ez nem az aminek látszik, de Evelyn pusztán a pillantásával elmondta, hogy "menj a faszba, Jace". - Elég legyen! - rántottam ki a kezem, és miközben a nő nevettetett, addig Evelyn mellkasához szorította a füzetet és könnyes szemmel elhagyta a termet.

Próbáltam tízig elszámolni, de olyan mérges voltam, hogy legszívesebben leütöttem volna a csajt.