Próbáltam összeszedni a gondolataimat és azon gondolkodni, hogy ő mit is jelent a számomra. Haragudni akartam rá, utálni, de egyszerűen nem ment. Vegyes érzelmek csaptak össze bennem. Egyszerre vonzódtam hozzá, a férfihoz, aki előttem állt és egyszerre akartam a lehető legtávolabb kerülni tőle. Döntésképtelen voltam a Franciaországba való utazással kapcsolatban is. És amikor sikerült megnyugodnom, akkor ott találtam magam a konyhában, miközben édesanyámmal jókedvűen kávézgatott. Mr. Brown-nak köszönhetően nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok, hogy mit érzek, hogy utálom vagy inkább imádom, és miközben és szenvedtem, addig ő az édesanyámmal beszélgetett.

Anyám nővére mondta mindig azt, hogy a szerelem lehet jó, de lehet nagyon rossz is. Agatha néni mindig azt tanácsolta, hogy ha a szerelem beköszönt az életembe, akkor ne éljem bele magam. Azért mert bármikor egy olyan fordulatot vehet, aminek a vége sírás is lehet. Sokszor megfogalmazódott ez a fejemben, ezért tartottam mindig távolságot a férfiaktól. Amikor Jace az életembe lépett, a szerelem meg sem fordult a fejemben. A szerelem lett volna az utolsó dolog, amire számítottam volna. Erre most itt vagyok, és nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak. Azért, mert féltem, hogy csalódni fogok, hogy bántani fog. Jace Brown egy olyan érett férfi, aki már sok érett nővel találkozott. Ezért sem értettem, hogy mit akar tőlem. Szerelmet, vagy alkalmi szexet? A mi esetünkben a szex természetesen szóba sem jöhet, mert a tény az még mindig ugyanaz. Én egy diák vagyok, ő pedig az egyik tanárom. De ott van az életünk, az egyetem falain kívül, ahol ő egy férfi, én pedig egy nő. De minden hiába, hiszen az egyetemen történtek könnyen elbizonytalanítottak. Amikor megpillantottam Jace kezét a lány derekán, amikor láttam, hogy néz rá, akkor egy kisebb világ omlott össze bennem. Közel voltak egymáshoz, nem zavartatták magukat. Fájt, hogy Jace más nőt érintett, hogy más szemébe nézett. A történtek miatt bizonytalanodtam el.

Amikor kivettem a fülemből a fülhallgatót, mérges pillantásokkal ajándékoztam meg Jace-t, aki csillogó szemekkel az arcomat fürkészte. Az a baj, hogy ennek a pasinak, mindig is volt egy olyan, kölyökkutya tekintete, aminek képtelenség ellenállni. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy minden percben kedvesen mosolygott, a láttotak alapján pedig az anyám odáig van érte, láttam rajta, hogy barátai közé fogadta. - Anya! Mit keres itt Jace Brown? - suttogtam, hogy Jace ne hallja meg, de a szívem mélyén tudtam, hogy mindent pontosan hallott. Ott ült azzal a kifinomult természetességgel, a vonzó férfias mosolyával, ami minden pillanatban kizökkentett és az enyhén göndör haja alatt csillogó szempárral, mint mindig, most is megdobogtatta a szívem. Na ez volt a baj.

- A lépcsőházban találkoztunk és úgy gondoltam, hogy meghívom egy kávéra! - válaszolta anya illedelmesen. - És miközben kávéztunk, szóba került, hogy mégis csak fontolóra vetted a tanulmányi kirándulást! - a szemöldökét ráncolta, és miközben elmosta a csészét, addig elsétáltam Jace mellett, aki váratlanul felém nyúlt és meghúzta az egyik tincsem. Legszívesebben leütöttem volna valamivel, de nem viselkedhetek túlságosan közvetlenül vele.

- Igen fontolóra vettem! - támaszkodtam neki a radiátornak mert a legjobb döntés az, ha a lehető legtávolabb kerülök tőle.

- És miért, ha szabad kérdezni? - pillantott felém Jace, mire anya kíváncsian figyelt rám.

- Azért mert rám itt van szükség! Hétvégén sok dolog lenne, amit el kéne intéznem! Szeretnék vásárolni és a barátaimmal is szeretnék több időt tölteni!

- Például Logan-el? - kérdezte Jace, mire gyilkos pillantásokkal ajándékoztam meg. Semmi köze nem volt hozzám és Logan-hez. Utáltam, hogy olyan dolog felől kérdez, ami nem tartozik rá. Pontosan neki köszönhetem, hogy bizonytalan lettem. Mr. Brown hibája, hogy összezavarodtam. Én csak szerettem volna meglepni azzal, hogy titokban belógtam az előadásra, hiszen nekünk akkor nem volt első óránk. Azt hittem, hogy boldog lesz miatta. Arra viszont nem számítottam, hogy fogdosni fogja az egyik hallgatót. Ez miatt változott meg minden. Bizonytalan lettem benne, Franciaországban és az alakuló kapcsolatunkban is. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a férfi, aki nekem tetszik, a szemem láttára fogdosott egy másik nőt.

- Igen! Logan a legjobb barátom! Évek óta ismerjük egymást és egyszer sem bántott meg! - biccentettem oldalra a fejem. - Azért mert aki fontos a számunkra, azt semmi körülmények között, nem bántjuk meg! - tudtam, hogy Mr. Brown ezt célzásnak fogja venni, én is annak szántam. Néztem, hogy a lábát keresztbe teszi, majd ujjaival a csésze szélén kezdett el játszani.

- Ezzel tökéletesen egyet tudok érteni! - pillantott mélyen a szemembe nézve. - Viszont az életben néha adódik olyan félreérthető pillanat, ami mindent tönkretehet! - tette hozzá, miközben anya összeráncolt szemöldökkel pillantott felénk. Erre nem válaszoltam, inkább az ablak felé pillantottam és néztem, hogy esik az eső. Az esőcseppek mintha versenyt futottak volna az idővel. Az esőfüggöny alatt sokan igyekeztek és esernyővel futottak és nagyobb tócsákba léptek bele.

Késő este a fal mellett törökülésben ültem és a fehér falra festett fekete, kopár fát próbáltam befejezni. A fa nagyon szép volt, kecses és kifinomult vonalakból épült fel. Akkor kaptam fel a fejem, amikor anya lépett be az ajtón. Mosolyogva felém pillantott, majd leült az ágy szélére és elismerően nézte a munkámat. - Már majdnem kész! - vettem ki fülemből a fülhallgatót.

- Ez gyönyörű! Igazán büszke lehetsz magadra! - leült mellém és puszit nyomott az arcomra. Szomorú mosollyal ajándékoztam meg, hiszen a kedvem nem volt meg ahhoz, hogy sokat beszéljek vele. - Jace Brown nagyon jó tanár lehet! Szerintem ne hagyd ki a tanulmányi kirándulást! Tudom, hogy szeretnél több időt is tölteni a barátaiddal, de egy ilyen lehetőség nem adatik minden nap!

Anyának igaza volt, de egyszerűen döntésképtelen voltam. Csalódtam Jace-ben, úgy éreztem, hogy képtelen vagyok bízni benne. Nem tudtam, hogy minek higgyek, hogy mit gondoljak. - Igen tudom! Csak sok mindent csinálhatnék itthon is! Mondjuk befizethetném az adóságokat! - anya mindig is kerülte ezt a témát, de úgy gondoltam, hogy muszáj elterelni a beszélgetést. Mindig is nehezen beszéltünk a pénzről, hiszen nem volt sok. Mindig annyi volt, hogy megéljünk, de nem jeleskedtünk olyan vagyonnal, amivel színesebbé tehetnénk az életünket. Soha nem vettünk új bútort vagy lámpát. A konyhának szüksége lenne egy új gáztűzhelyre, de nem tudunk venni, mert anya mindig fizeti a csekkeket és az adósságokat. A baj az, hogy Londonban nehezen élnek meg az emberek. Mindig minden drága, a fizetés pedig kevés. A pénz rengeteg családot szakított már szét. Ez sajnos minket is érintett.

- Ne foglalkozz a csekkekkel! Majd be lesz fizetve!

- A villannyal így is két hónappal el vagyunk maradva! - suttogtam lesütött szemmel. Semmit nem adnak ingyen, az árát pedig rendesen elkérik. Ha nincs egy jól fizető állásod és egy gazdag férjed, akkor nehéz megélni egy olyan országban, ahol leginkább a pénz és a magas árak beszélnek. Anyával egy olyan környéken élünk, ami nem a belvároshoz tartozott. Itt nincsenek bevásárlóközpontok vagy elit szórakozóhelyek. Egy olyan negyedben éltünk, ahol az emberek boldogok, és békében élnek. Minden nap felkelnek, dolgozni mennek, hogy pénzt keressenek. Ritkán van eldugott pénz amiből a jövőben nyaralni mehetnek az emberek. Abból élünk, amit megkerestünk. Ez itt egy ilyen élet. Egy átlagos élet. Nem szenvedünk hiányt, de nem tudunk minden hónapban nyaralni menni, hiszen ez a lehetőség nem adatott meg.

- Mindegy! Ne foglalkozz ezzel! Tudod, hogy amint tudom, befizetem a csekkeket! - nyomott egy puszit a fejemre. - Fess tovább! Nagyon szép lesz! - felállt és mosolyogva az ajtó felé sétált.

Pizsamában feküdtem az ágyban, amikor váratlanul üzenetem érkezett. Meglepődtem, hiszen az engedélykérések között volt. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, hiszen éreztem, hogy ki küldte az üzenetet. Amikor rányomtam a névre, nem lepődtem meg, hogy Jace Brown a saját, privát fiókjáról küldött nekem valamit. Most szerencsésnek kéne éreznem magam, de a helyzet az, hogy még mindig haragudtam rá. Sokat gondolkoztam, hogy megnézzem-e az üzenetet, de végül nyert a kíváncsiságom. Amikor elfogadtam, Mr. Brown egy youtube videót küldött nekem. Jace egy dokumentum videót küldött Franciaországról és az érdekességekről ami az országot érinti. Azonnal elvarázsolt az Eiffel torony és a Versailles-i palota. A felvételt mosolyogva néztem végig, közben a srác beszélt alatta. Láttam a várost este, és nappal is. Olyan dolgokat és érdekességeket mondtak el benne, amit eddig nem is tudtam. Amikor vége lett a tíz perces videónak a következőre szerettem volna menni, de ekkor Jace írt valamit.

22:35 Jace:

Csak szerettem volna megmutatni, hogy miről marad le, ha úgy dönt, hogy nem jön velem!

A fejemet rázva felsóhajtottam és úgy gondoltam, hogy meglepem és franciául írok vissza neki.

22:37 Evelyn:

J'y pense encore...

22: 40 Jace:

Lenyűgözött, szóval még nem döntött! A gép este kilenc órakor indul! Én várni fogom magát!

Erre nem írtam semmit, csak mosolyogva letettem a telefonomat és bíztam abban, hogy a lehető legjobb döntést fogom majd hozni.