Megtanultam, hogy a boldogság néha áldozattal jár. Ez az áldozat lehet jó, de lehet nagyon rossz is. Egy részt boldog voltam, mikor nagyi cukrászdája megmenekült. Nekem mindennél többet ért, hogy ott és akkor az öröm könnyeit láttam. A nagyi akkor először egy olyan öleléssel ajándékozott meg, amit már rég kaptam. Boldog voltam, hogy segíteni tudtam neki, mindegy, hogy milyen áron. Az ár súlyos volt. Nekem súlyos volt, a nagyi pedig nem tudott róla. Azt hiszem, hogy jól döntöttem, amikor titokban tartottam a tervemet. Egyszerűen csak az volt a szemem előtt, hogy meg kell menteni ezt a helyet. Ha a cukrászda bezárt volna, akkor nem csak nagyi élete változott volna meg, hanem én is haza repültem volna. Nem akartam magam ekkora kockázatnak kitenni, ezért fájó szívvel, de a sorsomat egy olyan ember kezébe adtam, aki maga volt az ördög. Erwan kezében volt az életem. Ez több dolgot is takart. Erwan látszatra egy jóképű, elegáns és udvarias férfi, aki minden nőnek nagyon szívesen segít és a helyzetet kihasználva megnézi őket. És ennek a férfinak van egy olyan oldala, amit nem mindenkinek mutat meg. Emlékszem, hogy az esküvő napján azt mondta, hogy ha én jó leszek hozzá, akkor ő is jó lesz hozzám. Féltem. Ezért mindig úgy cselekedtem, hogy a kedvére tegyek. Igyekeztem mindig illedelmes és kifinomult nő lenni. Az esküvőnk éjszakáján viszont elvesztettem ezt a fonalat. A szobám ablakából néztem az Eiffel tornyot. Még mindig fehér ruha volt rajtam. A mellkasa csillogott a fehér kövek miatt. Az ujjamon akkora gyémánt gyűrű csillogott, hogy a méretére bármelyik nő irigy lenne. A gyűrűt néztem. Még mindig nem tudtam felfogni azt, ami történt. Az esküvő éjszakáján ragaszkodtam hozzá, hogy otthon legyek, hiszen azt hazudtam, hogy rosszul éreztem magam. Akkor még nem gondoltam, hogy Erwan mennyire ragaszkodik a nászéjszakához. Legszívesebben pisztolyt rántottam volna, amikor mögém lépett és vállamra helyezte a kezét. Ő egy démon volt. Egy aljas, jóképű démon. - Valamit még nem mondtam el neked! - ajkával a vállamra csókolt, ezért lehunyt szemmel kifújtam magam. Nem akartam ezt. Nem akartam az érintését. Miközben lehúzta a ruhám, minden percben az lebegett előttem, hogy a nagyi jövője megmenekült. Én csak ezzel biztattam magam, hiszen más nem maradt. Áldozatot hoztam? Talán igen!

- Egy kicsit fáradt vagyok! - suttogtam és megfogtam a kezét, de Erwan nem távozott. - Mit nem értesz ezen? - suttogtam a fejemet ráztam.

- Valamit még nem mondtam el neked! - hasamra simította a kezét. Onnan úgy löktem le, hogy a heves reakciómon még én magam is meglepődtem. Csak oda nem! Oda nem nyúlhat! A meggondolatlan reakcióm miatt Erwan megfogta a könyökömet és egyenesen az ágy közepére lökött. A számra tettem a kezem, hogy ne kiabáljak. A hasamon feküdtem, ezért tartottam magam, hogy a babának ne okozzak nyomást. - Nem mondtam el, de én igazán kedvellek! Az első perctől kezdve! - hallottam, hogy lehúzza a sliccét. Nem! Csak ezt ne!

- Én ezt most nem akarom! Nem akarom! Nem... - és ekkor megálltam egy pillanatra. Áldozat. Tudtam, hogy ma este áldozatot kell hoznom. A babámért. A jövőért. Nem tudhatja meg! Nem tudhatja meg, hogy nem az övé! Csinálnom kell valamit, hogy a baba születése napján elhigyje azt, hogy az övé! Édes istenem! Bárcsak időben gondolkodtam volna! Muszáj áldozatot hoznom!

- Olyan nincs, hogy nem akarod, hiszen a feleségem vagy - éreztem, hogy a menyasszonyi ruhát feltűri. Egyenesen rám feküdt, de ekkor megráztam a fejem.

- Nem így akarom! - suttogtam könnyes szemmel. - Hadd forduljak meg!

- Ezt már szeretem! - miután megfordultam, rám parancsolt. - Tedd szét a lábad, feleségem! - én csak könnyes szemmel engedelmeskedtem. A nőgyógyász vizsgálatra gondoltam. Nem fog fájni. Nem lesz kellemetlen. Csupán tíz perc lesz az egész. - Azt mondják, hogy a vörös hajú nők jók az ágyban! - lehúzta magáról a nadrágot és megpillantottam a meres férfiasságát. Édes istenem! Add, hogy hamar elmúljon a fájdalom! Ezt az áldozatot a babámért muszáj megtennem! Az ő jövője érdekében képes vagyok áldozatot hozni! - Igazán gyönyörű vagy! - a bugyimat gyorsan félre húzta, majd egy lassú mozdulattal belém hatolt. A nyomás közben szorosan lehunytam a szemem. Meglepett, hogy még nem mozgott. Az alhasamra szorítottam a kezem. A másikkal a párnát szorítottam. - Ne sírj! Ígérem, hogy óvatos leszek!

Másnap reggel a fürdőszoba tükörben állva alig ismertem magamra. A sminkem el volt kenődve. A fekete csík végig folyt a szeplős arcomon. A vörös rúzsom el volt kenve. A hajam kócos volt. Gyorsan lehúztam magamról a fehér ruhát, félre löktem és a zuhany alá álltam. Amikor a csapot megnyitottam, a meleg víz a testemre zúdult. A kezem remegett és hangosan sírtam. Abban a pillanatban a földre ültem. Lábamat a mellemhez húztam, homlokomat a térdemre helyeztem. - Istenem! Muszáj volt megtennem! - a hajamba túrtam, hiszen borzalmas éjszakán voltam túl. - Annyira fájt! - masszíroztam a vállamat. A meleg vízzel próbáltam lemosni Erwan érintését. Mégis úgy éreztem, hogy ez örök nyomot hagyott rajtam. Nem olyan volt...nem olyan volt, mint Jace. Jace! Bármit megtennék azért, hogy kihúzzon ebből a földi pokolból! Bármit megtettem volna, hogy a közelében legyek! Mégis azt hiszem, hogy csak magamnak köszönhetem a fájdalmat és a szenvedést. Ez nem most kezdődött. Akkor, amikor Londonban elkövettem azt a nagy hibát. Ahogy a meleg víz a testemre folyt, a hasamra helyeztem a kezem és lehunytam a szemem. - Nem baj kicsim! Az anyukád mindent érted tett! Hidd el, hogy számomra te vagy az egyetlen és a legfontosabb!

Regglinél a nagyival szembe ültem, aki kíváncsin fürkészte az arcomat. Nem beszéltem sokat, hiszen nem volt miről. Szegény nagyi bele sem gondolt abba, hogy mit tettem azért, hogy ezt a házat és a cukrászdát megtudja tartani. Az esküvő napján is sokszor mondta, hogy szerinte ez hirtelen jött és gondoljam át. Ragaszkodtam hozzá, hogy meggondoltam. A nagyit azzal is győzködtem, hogy szeretem ezt a rohadékot. - Hogy vagy, Evelyn? - fürkészte az arcomat, mire felvontam a szemöldökömet.

- Jól vagyok, nagyi! - az asztalon átcsúsztattam a kezem és megszorítottam a kézfejét. Amikor Erwan magára húzta a fekete pólót és besétált az étkezőbe, mosolyt erőltettem magamra. - Boldog vagyok!

- A boldog gyümölcs mindig nagyon finom!

Ekkor nagyi szeme elkerekedett. Köztem és Erwan viharos tekintete között kapkodta a fejét. Láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de én csak a fejemet ráztam, hiszen nem akart bajt. Csak mosolyogtam és igyekeztem tartani magam. Nem volt nehéz. Életem legrosszabb éjszakája igazából nem is volt olyan rossz, mert a végén már élveztem. Jól esett a szex, hiszen vágytam rá. De emellett undorodtam ettől a férfitól és azt kívántam, hogy pusztuljon meg. - Egyél ananászt, kicsim! - Erwan erőszakkal parancsolt rám, ezért próbáltam mosolyogni. Utáltam az ananászt.

- Nem szeretem! - bólintottam kedvesen.

- Tudod, nálam is van, hogy sok mindent nem szeretek! - ekkor egyenesen a nagyira pillantott. - De mindent eltűrök!

- Mire akarsz célozni? - fordultam felé, közben éreztem, hogy kezdem elveszíteni az uralmat. Erwan csak felvont szemöldökkel reggelizett és széttárta a kezét. - Mindegy is! Jó étvágyat! - sziszegtem könnyes szemmel.

- Milyen finom reggeli! Igazán kitettél magadért! - pillantott Erwan a nagyira, aki gúnyos mosolyra húzta az ajkát.

Késő este a nagyi szobájában ültem és könnyes szemmel néztem ki az ablakon. Amikor a nagyi belépett a szobába, mellém ült, majd a hasamra simította a tenyerét. Most a baba volt az egyetlen, akit meg kellett védenem. - Evelyn? - suttogta üveges tekintettel. - Tudom, hogy valami itt nincsen rendben! - csóválta a fejét. A nagyi mindig is okos volt. Ő mindig, mindent észre vett. - Miért mentél hozzá, ha nem szereted? - simogatta a hasamat. A tenyere érintése megnyugtatott. Két oldalt a hasamat fogtam és szipogva az ablakot fürkésztem.

- Az teljesen mindegy, nagyi!

- De ha nem szereted, akkor miért feküdtél le vele? - csóválta a fejét. Ekkor a hasamra pillantottam.

- Azért mert Erwan egy örült! Ha nem fekszem le vele, akkor a baba születésénél megtudja majd, hogy nem az övé! És akkor kitörne a háború!

- Azért feküdtél le vele, hogy azt higgye majd, hogy az övé a baba? - suttogta üveges tekintettel.

- Igen! Erwan mindent elkövetett volna annak érdekében, hogy megkeresse a baba igazi apját! És gondolj bele, hogy mi történne akkor... - suttogtam fáradtan. - Jace veszélyben lenne! Bárhol is van! Erwan megtalálná!

- Ó, kicsim! - simította hátra a hajam. - Ezzel megvédted őt! - tudtam, hogy kire gondol, ezért üveges tekintettel bólintottam.

- Jobb lesz ez így! Így soha nem fogja megtudni, hogy a baba apukája, Jace Brown!

- De ezzel magadat teszed tönkre! - fújta ki magát gondterhelten. - Evelyn, ezt nem fogod bírni! Nem leszel boldog! Ezt nem engedhetem! Haza kell utaznod! - nagyi azonnal a vezetékes telefon felé sétált, de én a keze után nyúltam.

- Nagyi! - suttogtam. - Ne csinálj hülyeséget! Én boldog vagyok! Boldog vagyok, hiszen itt van ő... - simítottam meg a hasamat. - Ez a baba összeköt engem vele! Szerinted szükségem lenne ennél nagyobb boldogságra? - szipogtam.

- Evelyn? - suttogta.

- Igen? - néztem a szemébe.

- Keresd meg az apját!

Ekkor szorosan lehunytam a szemem. A való igazság az volt, hogy zsákutcába kerültem. Áldozatot hoztam azért, hogy nagyi cukrászdája és az otthona megmeneküljön. Aztán áldozatot hoztam a babáért, aki a hasamban növekszik. És, hogy miért nem keresem meg Jacet? Azért mert Erwan képes lenne mindent elpusztítani, ha megtudja azt, hogy ez a baba nem az övé.

Az eltelt hetek számomra próbatételeket jelentett. A hasam hétről hétre nagyobb lett, ami azt jelentette, hogy nem tudtam tovább elrejteni. A nászéjszaka óta Erwan egy ujjal sem nyúlt hozzám. Azt hiszem elfogadta azt, hogy undorodom tőle. Ez kifejezetten meglepett, hiszen megtanultam, hogy ő egy érzéketlen rohadék.

Amikor a fürdőszobában álltam és a domború hasamat simogattam, felkészültem arra, hogy az oroszlán barlangjába ugrok. Muszáj kockáztatni. Erwan nem akárki. Ő a sátán. - Azt hittem, hogy a fürdőben fogsz éjszakázni! - egy könyvet olvasott, amikor beléptem a tágas, Eiffel toronyra néző szobába. Leplezni sem tudtam volna, hogy féltem, de muszáj elhitetni vele.

- Én csak megtudtam valamit! Emlékszel a nászéjszakára? - az ágy szélére ültem. Nem néztem a szemébe, hiszen akkor rájönne, hogy hazudok.

- Emlékszem! Miért kérdezed? - a könyvet a mellkasára helyezte, majd alkarján megtámaszkodva a szemembe nézett. És miközben erőltettem magamra egy mosolyt, addig kikötöttem a köntösömet és vele szembe fordulva a hasamra tettem a kezem. Erwan egy darabig fürkészte a hasamat. A szemöldökét ráncolta, hiszen most látta először, hogy nagy. - Ez... - szóhoz sem tudott jutni. Az arcán alig látható pír jelent meg. Sikerült! Istenem! Elhitte. - Nahát! - óvatosan a köldökömre simította kezét, majd a szemembe nézett és így szólt: - Csodálatos vagy, feleségem!