Megfogadtam, hogy most először pozitívan fogok hozzáállni Erwan elviselhetetlen és otromba stílusához. Megígértem magamnak, hogy most megpróbálok mosolyogni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Amióta vele vagyok, megtanultam megjátszani magam és úgy előadni mindent, mintha boldog lennék. Ezért is tudtam, hogy a kiállításon sem lesznek köztünk problémák. Erwan az a fajta férfi, aki mellett hamar meg lehet tanulni a színjátékot, hiszen arra kényszerít, hogy tündököljek, hogy mosolyogjak. A ruha választással nem töltöttem el sok időt. Erwan külön megjegyezte, hogy egy bordó estélyi ruhában szeretne látni engem. Ezért, amikor a tükör előtt álltam és végignéztem magamon, rájöttem arra, hogy jól döntöttem. Melltartót nem vettem fel, hiszen nem volt szükségem rá. A vékony spagetti pánt szépen kiemelte a keskeny vállam és a kulcscsontomat. A bordó, szinte rózsa színű ruha szépen követte a testem kecses és vékony formáját. A ruha a combtól lefelé ketté vált, ezért a hosszú lábam szépen megjelent a bordó ruha anyaga mellett. Erwan akkor lépett be a szobába, amikor a a hátsó cipzárral szerencsétlenkedtem. Ő azonnal mögém állt, majd vállamra simította a kezét. Lesütöttem a szemem, amikor lassan felhúzta a cipzárt és a tükörből egyenesen a szemembe pillantott. Én csak erőltettem magamra egy mosolyt. A fülembe hosszú fehér fülbevaló lógott, ami kiemelte a nyakamban csillogó fehér arany láncot. A pici láncszemek virág formákat alkottak, a fényben az apró kövei szépen csillogtak. - Gyönyörű vagy! - suttogta, miközben a fülem mögé tűrte a hullámos hajtincsemet. - Te leszel a legszebb nő! Ezt már most megmondom! - bólintott, majd vele szembe fordultam és végig néztem rajta. Erwan is kicsípte magát. Fehér inget, fekete öltönyt és bordó zsebkendőt viselt.

- Ez illik a ruhámhoz! - igazítottam meg az öltönye zsebében található bordó anyagot. - Te is elegáns vagy! - az ágy szélére ültem és a tűsarkú felé hajoltam, de ekkor váratlanul Erwan elém térdelt és megfogta a bokámat. A hideg is kirázott, amikor a cipőbe csúsztatta a lábamat. A vékony pántott összekapcsolta a bokámon, majd a másik cipőt is felhúzta a lábamra. - Egyedül is ment volna, de köszönöm! - amikor felálltam, Erwan térdelve maradt. - Hát nem megyünk? - helyeztem a vállamra a hófehér csillogó, rövid mellényt.

- Bármit teszek, az neked nem jó, igaz? - fürkészte a padlót. - Ha romantikus vagyok, az a baj! Ha domináns vagyok, az is baj! - morogta az orra alatt. - Mit csináljak, hogy más szemmel néz rám? - felállt, majd megállt előttem. Amikor az arcomra helyezte a kezét, kicsit elhajoltam. - Tudom, hogy nem szeretsz! De én szeretlek!

- Ha szeretnél, akkor nem bántottál volna!

- Te bántottál engem! - javított ki. - Azt hiszed, hogy te szenvedsz, igaz? - biccentette oldalra a fejét. - Nekem minden nap, minden éjszaka maga a szenvedés! A nászéjszaka óta egyszer sem érhettem hozzád!

- A nászéjszakát kényszerből töltöttem veled! - léptem hátra, majd oldalra tettem a kezem. - Megyünk?

- Ma éjszaka legyél az enyém!

A fejemet ráztam, hiszen nincsen az a pénz, hogy még egyszer megengedjem azt, hogy ez a férfi hozzám érjen. Egyszerűen csak nem szeretem. Sokat bántott már. Megalázott és kiabált velem.

- Nem! És ha tényleg szeretsz, akkor tiszteletben tartod a döntésem! - húztam fel a szemöldököm, miközben nagyihoz sétáltam, hogy elköszönjek tőle és a kislányomtól.

A galéria valóban közel volt. Miután kiszálltam a kocsiból, mosolyogva Erwan karjába karoltam. Ez a mosoly nem volt őszinte, de jó megjelenés miatt muszáj volt úgy tennem, mintha minden rendben lenne köztünk. A galériában sokan voltak. Amikor a kétszárnyú ajtó felé sétáltunk, hirtelen megtorpantam. Az öltönyt viselő férfiak, és az elegáns estélyi ruhát viselő nők látványa miatt eszembe jutott egy olyan emlék, amit rég eltemettem magamban. Az emlék miatt könnyek szöktek a szemembe, hiszen lehetetlenség egy olyan élményt elfelejteni, aminek a boldogságomat köszönhettem. Emlékszem, hogy életem első kiállítására Jacenek köszönhetően mentem el. Most, hogy az emlékek magukkal vittek, képtelen voltam mosolyogni, vagy úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Erwan látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért megállt. - Jól vagy? - a kézfejemet megsimította, miközben nagyot sóhajtottam és erőt vettem magamon. Mégis mit számít? Az életem pokol. Kényszerből egy olyan férfi rabja vagyok, akit nem szeretek! Ez az este gyönyörű is lehetne, de mégis tönkre tette az, hogy egy olyan férfi mellett lépek be a galéria ajtaján, akit nem szeretek. Amint beléptem, az emberek mosolyogva és kíváncsian pillantottak felém. Nem számítottam erre, ezért megmarkoltam Erwan öltönyét, aki mosolyra húzta az ajkát. - Mondtam, hogy lélegzetelállítóan gyönyörű leszel! - suttogta, miközben orrát a halántékomhoz érintette. A galéria egyszerűen lenyűgöző volt. Talán a legszebb galéria, amit eddig láttam. A hófehér emelt falakon színes, és különleges festmények lógtak. Elegáns fénnyel emelték ki a színeket és a szép ecsetvonásokat. A hatalmas mennyezetbe beépített lámpák kristálytiszta világítást eredményeztek. Miközben az emberek közt sétáltunk, Erwan az egyik pincértől elfogadott két pezsgőt. Amikor a kezembe adta mosolyogva belekortyoltam.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide! - a fal mellett álltunk, miközben többet elsétáltak mellettünk.

- Tetszik a festménykiállítás? - emelte ajkához a poharat. Ekkor mosolyogva szétnéztem. A festmények nem csak különbözőek voltak, de mindegyiknek volt egy egyedi stílusa is. A pompás színek, a motívumok, a testek és a természet ábrázolása nem csak tökéletes volt, de jó ízlésről árulkodott. Volt valami ismerős az ecsetvonásokban és a színekben. Kevés festő szeret ilyen élénk és erős színekkel dolgozni, hiszen az eredmény nem mindig az, amit elvárnak.

- Nagyon tetszik! Látszik, hogy tehetséges a festő! - erőltettem magamra egy mosolyt, miközben Erwan bemutatott pár ismerősének. Mindenkivel illedelmesen kezet fogtam és úgy csináltam, mintha boldog pár lennénk. - Én is nagyon örülök!

- A feleségem angol anyanyelvű! - a kezét a csípőmre helyezte, miközben felvontam a szemöldökömet.

- De olyan gyönyörű! - válaszolta az egyik hölgy. Ekkor megköszöntem.

- Szerintem a legszebb nő a kiállításon! - a mellette álló férfi végig nézett rajtam, ezért Erwan szemébe néztem, aki vette a lapot. Nagyot sóhajtva hátat fordítottunk nekik, majd a fal mellett sétálva erőltettem magamra egy mosolyt.

- Az ismerősöd megbámult engem!

- Azért mert gyönyörű vagy! - a szemöldökét ráncolta, miközben előre pillantott. - Szeretnél megismerkedni a festőművésszel?

- Ő is itt van?! - azt hiszem el volt az első olyan alkalom, amikor boldog szavak hagyták el a számat. Teljes szívből rajongtam a művészet iránt, ezért számomra felejthetetlen élményt jelentene találkozni egy híres festőművésszel. Amikor Erwan előre pillantott, a sok öltönyt viselő úriember közt megpillantottam egy férfit, aki háttal állt nekem és a többi férfival beszélgetett. Úgy állták körbe, mintha egy híresség lenne, ezért biztos voltam, hogy ő lesz az. - Szívesen megdicsérném a festményét, amit te vettél nekem! - szorítottam ujjaimat a pohár felületére, de amikor a férfi illedelmesen kezet fogott velük, akkor egyenesen egy házaspár felé sétált. Még mindig háttal állt nekem, ezért az arcát nem láttam. - Nagyon elfoglalt!

- Hát ez így szokott lenni! - helyezte csípőmre a kezét. - Úgy látom, hogy Mr. Brownnak ma este nem lesz szabadideje!

Ekkor a szemöldökömet ráncoltam. Emlékszem, hogy elkerekedett szemekkel pillantottam a férfi felé, aki beszélgetés közben oldalt állt nekem. Amikor megpillantottam az arcát, éreztem, hogy az arcomat és az egész testemet elönti a pír, és a remegés. Azt is éreztem, hogy a magabiztosságom azonnal elhagyott, hiszen amikor alaposan megfigyeltem a férfi arcát, csak akkor tudatosult bennem, hogy ő Jace Brown. Abban a pillanatban, hogy ezt felfogtam, szinte lassított felvételben láttam, hogy az ujjaim önuralomra kelnek. A pezsgős poharat kiejtettem a kezemből, ami a fényes parkettán apró darabokra tört. A törés pillanatában mindenki felém pillantott. Amikor előre néztem, szinte egyszerre történt, hogy találkozott a tekintetünk. Először semleges pillantással ajándékozott meg, utána elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam. Minden olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy fel sem fogtam azt, hogy mit csináltam. Jace Brown minden pillantásomat elrabolta. Ott állt és úgy nézett rám, mintha nem hitt volna a saját szemének. A másodpercek rohamosan teltek, de ő csak állt és engem nézett. Éreztem, hogy Erwan megfogja a kezem, hogy kicsit hátra húzott, de nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Ez tényleg megtörténik? Tényleg ő az? Ez a jóképű, hűvös tekintetű férfi, Jace Brown? A pillanat hevében erőltettem magamra egy mosolyt és próbáltam összeszedni magam, amikor határozottan felénk sétált. Abban a pillanatban, hogy megállt előttünk, a testem megfeszült, hiszen az illata olyan szinten megcsapott, hogy majdnem elájultam. Rengeteg hónap és szenvedés után Jace Brown így lépett be az életembe. Váratlanul és hívatlanul. - Mr. Brown! - szólalt meg Erwan, miközben a padlót néztem. Nem mertem a szemébe nézni. Hiszen tudtam, hogy ha megteszem, akkor elsírom magam. A fogaimat összeszorítottam és próbáltam összeszedni magam. - Milyen pompás kiállítás! Azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, illetve a feleségem gratulálni szeretne a festményért! Elnyerte a tetszését! - ekkor történt, hogy felkaptam a fejem és egyenesen a szemébe néztem. Jace Brown ebben a pillanatban az arcomat fürkészte. Sűrű, hosszú szempillái alatt hűvösen csillogott a tekintete. A rideg, viharos pillantásra válaszolt az én könnyes szemem. A sötét borostája kifejezetten kiemelte az arcát, és a sötét haját. Láttam, hogy stílust váltott, hiszen fekete piercing csillogott az ívelt szemöldökén. A haja ízlésesen volt hátrafésülve. Hosszú másodpercekre volt szükségem ahhoz, hogy összeszedjem magam. - Elnézést kérünk a kellemetlenség miatt! - pillantott Erwan a padlón található szilánkok felé.

- Nem történt semmi baj! - a hangja szinte villámként cikázott a szívem felé. Minden emlék, érintés, csók, nevetés és sóhaj az eszembe jutott. Egykor ez a férfi volt a mindenem. Most, hogy előttem áll, rájöttem arra, hogy teljes mértékben megváltozott. - Szóval tetszett a feleségének? - az utolsó szót kifinomultan nyomta meg, ezért lesütöttem a szemem. Én csak a szemébe nézve bólintottam, hiszen szóhoz sem jutottam. - Erwan! - bólintott Jace. - Nem is említette, hogy ilyen gyönyörű felesége van! Egy ilyen különleges hölgynek a legjobb jár! - ekkor elegánsan szét mutatott, majd a kezét nyújtotta felém. Abban a pillanatban, hogy ezt megtette, szinte lassított felvételben láttam, hogy a kinyújtott kezemhez hajol, majd gyenge puszit nyom a kézfejemre. Az ajka jól ismert érintése miatt sűrű könnyek szöktek a szemembe. És tudtam, hogy ha nem kaparom össze magam, akkor Erwan mindenre rájön.

- Valóban így van! A festmény elképesztő! Még egyszer gratulálok! - válaszoltam a lehető legnyugodtabb hangon, de ebben a pillanatban nem tudtam nyugodtan lélegezni.

Azt hittem, hogy rosszul látok, hiszen ez a rövid, vörös hajú nő lélegzetelállítóan gyönyörű és ismerős volt. A vörös egyenes frufruja szépen kerezte a szív alakú, szeplős arcát. És akkor már tudtam, hogy a szemem nem hazudik, hiszen Evelyn állt előttem. Abban a pillanatban, hogy ez tudatosult bennem, a szívem összetört. Újra. A pillanatnyi káosz közben nem tudtam, hogy mit csináljak. Legszívesebben elmenekültem volna, hogy a lehető legtávolabb legyek tőle. De tudtam, hogy ha elmegyek, azzal hibát követek el. Az egész testem remegett, amikor előtte álltam. Olyan boldogtalan és kimerült volt. A sok smink ellenére sápadt és sovány volt. Csak én vettem észre, hogy mennyit fogyott. A zöld szeme csillogott, de ezt csak a könnyek idézték elő. Nem gondoltam volna, hogy a saját kiállításomon fogom viszontlátni a nőt, aki összetörte a szívem. De amikor megtudtam, hogy férjnél van, akkor legszívesebben felképeltem volna a férfit. Kívülről talán határozott voltam, de belülről teljesen összetörtem. Újra éreztem a lelki fájdalmat, a kínt és a szenvedést. És, miközben Evelyn előttem állt, muszáj volt természetesen viselkednem, hiszen egy pillantásából is kitudtam olvasni azt, hogy ez a férfi sakkban tartja őt. Amikor elhajoltam a kézfejétől, ő a számra tapasztotta a szemét. Ekkor húztam mosolyra az ajkam.

- Maguk nagyon szép pár, Erwan! - bólintottam határozottan. Evelyn csak lesütötte a szemét. - Remélem, hogy jól fogják magukat érezni! - pillantottam Evelyn szemébe is, akir váratlanul a férjéhez hajolt.

- Kimegyek levegőzni! - a férfi nem akarta elengedni, de amikor látta, hogy a karjára font kezét néztem, hirtelen elengedte Evelynt, aki szapora léptekkel a kijárat felé sétált. Ekkor Erwan nevetett.

- Nők! Csak a baj van velük!

- Ha maga mondja! - fél szemmel néztem, hogy Evelyn kilép a galéria ajtaján, ezért a saját fejem után menve a kezemet nyújtottam. - Még egyszer örülök a találkozásnak, de engem rengeteg papírmunka vár!

- Ma este is dolgozik, Mr. Brown? - szemét összehúzta, az ajkával elmosolyodott. Úgy pillantott rám, mintha sejtene valamit. Az nem lehet! Lehetetlen! - Vigyázzon magára!

- Én mindig vigyázok, Erwan! - biccentettem, majd hátatfordítottam és beléptem az irodám ajtaján. Ott magamra zártam az ajtót, majd a hátsó ajtóból kiléptem sötét utcára. Én magam sem tudtam, hogy mit csinálok. Kellett volna annyi eszemnek lennie, hogy visszafordulok, de nem tettem. Remegő lábakkal léptem a járdára, majd amikor megpillantottam a járdán ácsorgó Evit, felsóhajtottam. A sötétben találkozott a tekintetünk. A gyönyörű arcán óriási könnycseppek csillogtak. A vörös ajkát sírásra tartotta. Méterek választottak el egymástól, de ő mélyen a szemembe nézett.

- Kedvesem! Szerintem mehetünk haza, jól mondom? - a bokor mögé léptem, miközben Erwan karon ragadta a nőt, akit szeretek. A kezemet ökölbe szorítottam, hogy ne csináljak meggondolatlanságot. - Miért sírsz?

- A hideg kicsípte a szemem! Mehetünk! Elfáradtam! - a járda elején várták az autót, miközben Evelyn a válla fölött egyenesen felém pillantott. Még mindig nem fogtam fel, hogy mi történt, de abban biztos voltam, hogy ezt a férfit nem szereti.

Itt valami van! És ki fogom deríteni, hogy mi!