A szemeszter első napját kávéval kezdtem az egyetem közelében található barátságos kávézóban. Laura a legjobb barátnőm Magyarországon élt, két éve költözött Londonba a családjával. Laura nagyon kedves és őszinte lány. Mókás, fekete keretes szemüvege és egyenes fekete haja rengeteg pasit elbűvölt már, de Laura jobban szereti a kalandokat. Ő kicsit merész és van önbizalma. Nem fél kezdeményezni, vagy olyan jeleket küldeni, amiből a kiszemelt pasi azonnal leszűri, hogy ez a lány vevő lenne egy kis kalandra. Szóval Laura a szöges ellentétem, de a legjobb barátnők vagyunk. Mikor megismertem azonnal megtaláltuk a közös hangot, és kérdés sem volt, hogy együtt folytatjuk tovább. - Úristen! Meg lett az ötezer Tiktok követőm! - rózsaszín műkörömmel díszített ujját a rúzsos ajka elé helyezte, miközben az arcom elé helyezte a telefonját. Nézd, Evelyn! Ötezer! - Laurát nem zavarta, hogy felhozza magára a figyelmet. A kávézó nem volt üres, sokan itt kezdték a reggelt. Kávékkal a kerek asztalnál ültek, mosolyogva beszélgettek és jóízűen nevettek. Fél füllel mindig hallottam, hogy sokan izgulnak az első szemeszter miatt, hogy vajon mennyire lesz nehéz. Ahogy a hallgatókat figyeltem, nem lepődtem meg, hogy lábaik mellett festővászon vagy ecsetes táska állt. Aki belép a festőművészeti egyetem ajtaján, az a fél napját a vászon mögött tölti és igyekszik lenyűgözni a festőművészt, aki megtanítja őt alkotni, álmodni, valami olyat festeni, ami nem csak festmény, de sok idővel pénzt is hozhat majd. - Áh! megjött Logan és Christian! Figyeld, hogy Logan mit visel! Szerintem csak a te kedvedért öltözött ki! Ú, mi az az ing? - suttogott magához húzva, miközben vörös arccal mosolyogva pillantottam a két srác felé, akik becsapták maguk után a kávézó ajtaját, majd szapora léptekkel megindultak a kerek asztalunk felénk. Hol is kezdjem? A bonyolultabb eset Logan. Logan határozott személyiségű, viszont beképzelt, öntelt és nagyravágyó. Emellett romantikus és lovagias, ha rólam, ismétlem, ha rólam van szó. Logan mindig tudja, hogy mi áll jól neki, a haját mindig hajlakkal szokta megcsinálni. Bár én sosem rajongtam a fekete hajú, tetovált fiúkért, de Logan határozottan lehet millió lány crush jelöltje. Egyébként az is, de Logan szívét már rég elrabolta egy lány, egy nagyon szívós, idióta lány, aki sajnos nem tudja viszonozni a kedves srác érzéseit, mert a lány szeretne még várni az igaz szerelemre és a tökéletes emberre. Na és ki ez a lány?

- Sziasztok Evelyn! - Logan leült mellém, fekete háti táskáját a lába közé helyezte, majd fél szemmel felém pillantott. - Mire számítotok? - tekintetével a táskámban található ecsetek felé bökött, miközben végig néztem a fehér ingen és a fekete farmernadrágján. Logan tökéletes. De sajnos nem ilyen fajta tökéletességre várok. Ott van például Christian. Christianról üvölt, hogy egy partyarc, hogy minden ember imádja. Szintén magas helyen állt a tiktokerek világában. Christian amolyan buli arc, hiszen sok helyre szokták meghívni, sok sört szokott inni, a stílusa pedig az egyedinél is egyedibb.

- Láttátok, Carter White új insta fotóját? - nyitotta fel a telefonját. - Szexi a fiú! - küldött puszit a telefon felé, miközben a plafon felé pillantottam. - Egyébként ki mondta, hogy meleg? Csak azért, hogy biztos legyek benne! - pillantott felém, mire a szemöldökömet felvonva hátra dőltem a széken. Mi négyen gimnázium elit falai közül kerültünk a festőművészeti egyetem kapujai közé. Ahogy Laura imádja a festészetet és a művészetet, úgy én is élek halok érte. Mivel a gimnáziumba elválaszthatatlanok lettünk, a fiúk sem akartak külön utakra menni, hiába töltötték be a huszonnégyet, arra nem voltak felkészülve, hogy csak videó chaten beszéljünk egymással.

- Carter White nem instaceleb? Elvileg ide jár ő is - szólalt meg Logan, miközben az ajkát fürkésztem. - Bejelölted egyáltalán?

Ekkor Christian a fejét rázta.

- Szerintem gáz, hogy nem követed, de nézed a fotóit! - csatlakoztam én is, mire Logan és én lepacsiztunk.

- Utállak titeket! Mentem! - szivárványmintás lógós táskáját a vállára dobta, majd telefonnal a kezében átmászott Laurán, aki mosolyogva tiktok liveot indított.

- Gyerünk Christian! Mit üzensz a követőimnek? - Laura Christian hátát mutatta, aki hirtelen megfordult, majd feltette a középső ujját és "aranyosan" integetve kisétált a kávézó ajtaján. Logan és én hangosan nevettünk, de közben arcunkat takarva próbáltunk jobban elbújni a hallgatók kíváncsi tekintete elől. - Szeretnétek, hogy megmutassam az egyetemet? Elképesztő! - és ekkor Laura intett, majd táskáját a hátára dobta és kilépett a kávézóból. Ott maradtunk ketten, ezzel együtt pedig nagy csend keletkezett. Feszülten pillantottam előre, néha megnéztem a lila körmömet. Végül úgy gondoltam, hogy megtöröm a feszült csendet.

- Hogy telt a nyarad? - fordultam Logan felé, aki halványan elmosolyodott. Néha szar úgy ülni mellette, hogy tudom azt, hogy szerelmes. Néha szomorú vagyok, hogy ő bármikor készen áll rám, de amit irántam érez, annak nincsen viszonzása. Néha megszakad a szívem, hogy a szeme csillogásában is látom, hogy SZERET, de én őt nem.

- Olaszországban voltam a családommal! Két hetet töltöttünk ott! Miután hazajöttünk sokat buliztam és élveztem a nyár utolsó perceit! - a legjobb barátom mellett ültem, aki egyszerre boldog és egyszerre szomorú is, hogy a közelében vagyok. Lehet ennél rosszabb dolog? Amikor rezgett a telefonja, összeráncolt szemöldökkel kivette a zsebéből, majd megnyitotta a messengert. Logan sok üzenetet kapott, általában tudom, hogy kikkel szokott beszélni, viszont szemet szúrt egy ismeretlen profilkép, szőke hajú, mosolygós lány.

- Ő ki? - váratlanul bukott ki belőlem, megmagyarázni sem tudom, hogy miért kérdeztem meg. Logan nem válaszolt, csak lezárta a telefont és a fejét csóválva felállt az asztaltól.

- Nem fontos!

- Nem fontos? Mégis beszéltek!

- Mióta érdekel téged az, hogy kivel beszélek? - ravasz mosollyal az arcán támaszkodott meg az asztal szélén, és csillogó tekintettel az arcomat fürkészte. - Tudtommal mi mindent megbeszéltünk már! Bárkivel beszélhetek!

- Igen, de szeretném tudni, hogy nem bánt téged meg! - suttogtam, mire váratlanul, lesütötte a szemét, majd hozzám hajolt és a fülem mögé tűrte az egyik vörös tincset.

- Senki nem tud annyira bántani, mint te - ekkor kicsit széttárta a kezét, majd zsebre csúsztatta és kisétált a kávézóból, miközben én üveges tekintettel néztem utána. Logan...valóban más mint a többi férfi. Ő érett, férfias és vonzó. De van olyan, hogy ha megpróbálnám sem tudnám viszonozni az érzéseit. Azért, mert akkor is egy barátot látnák benne, hiába képzelném el, hogy ő a szerelmem is lehetne. Logan olyan fajta pasi, aki intelligens, de kimutatja, ha valami nem tetszik neki. Kicsit elkényeztetett, hiszen az apja politikus, de nem hasonlít hozzá. Logan határeset. Az elit társasághoz is tartozhatna, de miattam a közelemben van. Ő ilyen.

Nem tudom, hogy mire számíthatok az első előadással kapcsolatban, ezért az egyetem bejáratához rögzített fehér táblához léptem, ahova a programokat írták ki. Miután elolvastam az osztályom és az előadó terem nevét, megjegyeztem és beléptem az egyetem ajtaján. Ekkor több dolog is történt. Azonnal magával ragadott a hangulat és a falak enyhe vörös színe, amit különböző rajzok és festmények díszítettek. A padló motívumokkal ellátott barna járólapból volt kirakva. A világítás tompa volt. - Nahát! Már most imádom! - piros színű korlát mellett fehér tábla jelezte az előadó terem nevét, ahova mennem kell, ezért a hallgatókat követve szapora léptekkel igyekeztem le a lépcsőn. Az alagsor is elképesztő volt. A mennyezetre rögzített lámpák folyamatos világítást adtak, a falakat itt is képek és festmények díszítették. A hallgatók jókedvűen beszélgettek, a tömegben sétálva megfigyeltem, hogy sokan hosztak festéket vödörben. A szabad kezemre pillantottam, kicsit sziszegve elhúztam az ajkam. Nálam ugyan nem volt festék, de bőven volt nálam lap és ecset is. A folyosó végén egy nyitott terem várt ránk.

- Elnézést! Ó! Bocsika! Én vagyok a Tikrokról, nem ismersz? Hát az szar! Kövess be! - a hátam mögött hallottam Laura hangját, aki a hallgatók közt mellém futott. - Itt is vagyok! Most komolyan megkaptuk a legijesztőbb folyosón található művészeti termet? - nyafogott, miközben meghallottam a fiúk hangját is.

- Szerintem nagyon hangulatos és itt tényleg minden a festészetről...szól - az ajkam is nyitva maradt, amikor beléptünk a világos, tágas terembe. A terem közepén sok festővászon volt a tartójára rögzítve. Egymás mellett sorakoztak, ahogy a színes festő vödrök is. - Ez eszméletlen! - pillantottam a zöld tábla felé, ami tiszta volt, se egy név, se egy rajz nem volt rajta. Egyébként a falakat idétlen ceruza rajzok fedték le. A hatalmas ablakok beengedték a természetes fényt, ami valóban világossá tette a helyiséget. Annyira elbambultam, hogy közben észre sem vettem azt, hogy rajtam kívül sokan leültek a kijelölt festővászon mögé.

- Evelyn! Gyere már! - Laura az utolsó vászon felé mutatott, ami pont az ablak mellett foglalt helyett. Mivel mindenki engem nézett, zavartan sétáltam és a helyemre igyekeztem, közben fél füllel hallottam, hogy valaki belép az ajtón. Az ajtót nem csukta be, csupán a torkát köszörülte. Férfi volt. Tehát a professzor férfi lesz! - Szent ég! Mi a...nem hiszek a szememnek! Most képzelődök, vagy ő tényleg Jace Brown személyesen?! - Laura hangjára sokan suttogni és kuncogni kezdtek. A lányok a hajukat igazították, még a fiúk is kíváncsian beszélgetni kezdtek.

- Hogy ki?! - emlékszek, hogy a vászon mögött állva határozottan léptem előre, de nem vettem észre a lábam előtt található zöld festéket. A figyelmetlenségemnek köszönhetően a festékes vödröt olyan erővel rúgtam előre, mintha egy focilabda lett volna. A másodperc töredéke alatt a vödör teteje legurult, a zöld szín pedig szétfolyt a padlón és a közelemben ácsorgó férfi cipőre csöppent. Feszült csend telepedett a teremre. Mindenki feszült testtartással ült, arcukat inkább a vászon mögé rejtették. Miközben nagy szemekkel fürkésztem a fekete cipőt, majd a hozzá csatlakozó szűk nadrágot, inget és szürke öltönyt, rájöttem arra, hogy nem képzelődök. Jace Brow nagy szemekkel nézte a cipőjét. Én is néztem az ő cipőjét. Most már ketten néztük a ruhadarabot. Felfogni sem tudtam, hogy tényleg ő állt velem szemben, hiszen annyira elszégyelltem magam, hogy zavaromban oldani akartam a feszültséget, ami nem volt jó döntés. - Így legalább egyedi, Mr. Brown! - suttogtam a szemébe nézve, miközben a szemüvege mögül összehúzott szemekkel pislogott, majd végig nézett a társaságon, utána mélyen a szemembe nézett és így szólt.

- Micsoda találkozás, kérem szépen!