Feszengve és kipirult arccal sétáltam Jace mellett, aki velem ellentétben nyugodt és kifejezetten jókedvű volt. Legszívesebben letöröltem volna azt az öntelt mosolyt az arcáról, hiszen mindketten tudjuk, hogy a próbafülkében történtek miatt viselkedünk így. A különbség csak az volt, hogy ő isteníti miatta magát, én pedig csendben próbáltam meghúzni magam. Élveztem. Bármit megtennék, hogy újra megtegye velem. Jace Brown aláírta, hogy nem csak a festésre alkalmas a keze. A fejemet ráztam, próbáltam csak a jelenre koncentrálni és élvezni az utolsó napot, amit itt Franciaországban töltünk. Már annyira megszokottá vált, hogy szintet léptünk, hogy automatikusan fogtam meg a kezét. Figyeltem a reakcióját, de nem figyelt fel rám. Ennek kifejezetten örültem, hiszen ezt az jelentette, hogy megszokta a kapcsolatunkat. Hát...ez egyszerre gyönyörű és szomorú dolog is. Mindketten tudtuk, hogy Londonban máshogy kell viszonyulnunk egymáshoz. Tudtuk, hogy ott be kell tartani egy távolságot, egy illemet amit nem léphetünk át. A szívünk mélyén tudjuk, hogy itt a legfontosabb dolog, Jace munkája lesz. Az egyetemen szigorúan a tanítványa leszek, ő pedig a tanárom. Hát...elég szexi tanár. A következő egy órában ezt a témát beszéltük át. Megnyugodtam, hogy vele mindenről könnyű beszélni, hiszen Jace segítőkész és láttam rajta, hogy akarja a kapcsolatunkat. Őszintén mondva, nem tudom, hogy mikor alakult ki köztünk a kémia. Lehet, hogy találkozásunk első pillanatakor, vagy talán lépésről-lépésre. Azt tudom, hogy a világ legjobb dolga ami köztünk történik. Érezhető a feszültség, az egymás iránt érzett vágy, szerelem, erotika és ez csak játékossá teszi a nem mindennapi kapcsolatunkat. - Gyere! - Jace váratlanul belépett egy szűk ajtón. Az ajtó mögött egy ajándéküzlet fogadott minket. Mindketten franciául köszöntünk, hiszen még a repülőn megtanultam alapszavakat. Jace csak csillogó szemekkel nézett rám. Sokszor megfordult a fejemben a gondolat, hogy ilyenkor mit gondol. Imád? Szeret? Büszke rám?

- Miért nézel így rám? - az ajándékok között megálltam, majd hátra túrtam a vörös hajam. Jace az arcomat fürkészte, mintha nem tudna betelni velem. Ismerős volt az érzés. Nyíltan még nem mondtam ki, de fájdalmasan beleszerettem ebbe a férfiba. Ez vagy átok, vagy áldás lesz a jövőnkre nézve, még mi sem tudjuk, hogy mi vár ránk. Egyszerűen teljes egészében szeretem ezt a férfit. Vonz, hogy idősebb nálam, hiszen emiatt birtokló és védelmező. Azt is szeretem benne, hogy van egy személyisége, egy szigorú, tekintélyt parancsoló oldala, amit az egyetemen elsajátított magának. És itt van a kényelmes ruhát viselő, mosolygós, néha cigarettát szívó személyisége ami eszméletlenül jól áll neki. Nem is beszélve arról, hogy Jace Brown szigorúan olyan férfiak közé sorolható, akik minden nő szeméből dögösek, tökéletesek, jóképűek és még sorolhatnám. De Jace Brown az enyém. 

- Lenyűgözöl! - szemöldökét felvonta, majd mögém állt, egyik kezével átkarolta a derekamat, és a hajamat oldalra túrta puszit nyomott az arcomra. A borostája csiklandozott. Halkan felnevettem. 

- Szúr a borostád! - amikor előre pillantottam a világ legszebb ajándékait pillantottam meg. Tudtam, hogy Jace nem véletlenül invitált be ebbe az üzletbe. Ebben az üzletben minden tárgy, érme, zászló, kép, hűtőmágnes és sok más megtalálható, ami a francia kultúrát, a színes világát és hétköznapjait ábrázolja. - Ez a bolt eszméletlen! - Jace tarkójára csúsztattam a tenyerem és ujjaimmal beletúrtam a hajába. Ő csak mély hangon a fülembe kuncogott, majd kezével egy polc felé bökött. 

- A kedvedért leszedném, de nem szeretek borosta nélkül élni! Menjünk oda! Mutatok valamit! - miközben elképzeltem Jace-t borosta nélkül,  ő addig gyönyörű szív alakú lakatokat mutatott nekem. A fém lakatokhoz tartozott egy-egy kicsi kulcs is. Amint megpillantottam őket, Jace karjai között mosolyogva megráztam a fejem. 

- Szóval ez olyan lesz mint a filmekben? Lakatot veszel nekem és együtt ott hagyjuk egy hídnál? - Jace csak mosolygott, innen tudtam, hogy valóban ezt szeretné. Egyszerűen nem tudtam betelni ezzel a férfival. Ez a férfi...több, mint amire mindig is vágytam. Majdnem huszonnégy évesen nem voltak nagy álmaim. Akartam egy férfit, aki szeret, nem csal meg, hűséges és legyen kutyája. De ennél sokkal többet kaptam: Kaptam egy szenvedélyes érett férfit, aki nem fél kimutatni a vágyait, szeret új dolgokat bemutatni, védelmező, néha akaratos és olyan szinten jól áll neki, mikor piszkos dolgokról beszél, hogy az már felháborító. 

- Melyik színű tetszik? - suttogta a fülembe.

- Neked? - kérdeztem azonnal vissza, hiszen Jace véleményére is szükségünk volt. A tekintetünk végig járt a lakatok között. Láttunk feketét, szürkét, rózsaszínt, még menta zöldet is. A választás végül egy ezüst színű lakatra esett. Együtt vettük le a fém akasztóról és a pénztárhoz vittük. Ott becsomagolták nekünk és angyali mosollyal átadták. Amikor hátra akartam fordulni, a pénztáros franciául mondott valamit Jace-nek, aki mosolyogva felém pillantott. Nem tudom, hogy miről beszéltek, hiszen a nyelvet nem értettem. Azt értettem, hogy Jace mélyen a szemembe nézett. Csak ő tudja, hogy milyen beszélgetést zavartak le. - Nem értettem, hogy mit mondott a pénztáros! - Jace átadta nekem a pici zacskót, miközben gyorsan átfutottunk a széles zebrán és egy gyönyörű park felé vettük az irányt. A távolból láttam, hogy a parkban sokan voltak. A hűvös időjárás ellenére, az emberek a padokon ültek, zsebre tett kezekkel sétáltak és mindig megálltak a híd közepén, hogy a nagy tavat jobban szemügyre vegyék. A park bejáratánál pillantottam meg, hogy a híd díszes motívumokkal ellátott felületén rengeteg lakat lógott. Tudtam, hogy a mi lakatunk is itt fogja megtalálni helyét.

- Az úriember azt mondta, hogy nagyon szép pár vagyunk, és, hogy vigyázzak rád! - egy kicsit megtorpantam, hiszen meglepődtem. Bele sem gondoltam, hogy egy idegen szeméből hogy festhetünk. Boldog voltam emiatt, és legszívesebben lekaptam volna Jace-t. Te jó ég! Meg is tettem! Lábujjhegyre álltam, tarkójánál fogva lehúztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Éreztem, hogy nem számított a heves csókomra, de azonnal csatlakozott. A két kezét szorosan összefonta a derekamon, és magához húzott. Az ajkaink gyors táncot jártak. Úgy fogadtam Jace ajkát, hogy az már korhatáros jelenet volt. Nyelvét mohón csúsztatta ajkaim közé, egyáltalán nem aprózott. Kezével megtámasztotta a hajam, a fejét oldalra biccentette. Az egész testem bizsergett a csókja miatt. Felizgatott, ő irányított én pedig boldog voltam az miatt, hogy ennyire működik köztünk a kémia. 

- Szóval azt mondta, hogy szép pár vagyunk? - csak egy picit hajoltam el az ajkától, hogy a szemébe tudjak nézni. Mosolygás közben a puha szájára tévedt a tekintetem. Ujjammal megérintettem és enyhén megsimítottam. - Ez már szerelem, Jace Brown! - suttogtam, majd hátra léptem és vigyorogva a híd felé sétáltam. Amikor hátra pillantottam, ő ott állt és mozdulatlanul engem nézett. Nem csináltam semmit, csak kuncogtam a bajszom alatt. A boldogság arra jó, hogy az ember csak arra tud gondolni. Elfelejti a rossz emlékeket és kizár minden negatív dolgot az életéből. Sajnos nálam ez nem működött, hiszen a nagy boldogságtól mindig eszembe jut, hogy ennek a romantikus és szenvedélyes kikapcsolódásnak holnap reggel hivatalosan is véget ér. Ott kezdődik egy másik élet, más szabályokkal. A szívem mélyén tudtam, hogy ez fogja próbára tenni a kapcsolatunkat. Ahogy a híd szélén állva megsimítottam a lakatokat rájöttem arra, hogy ilyet valóban csak olyan párok csinálnak, akik tényleg szeretik egymást. Boldoggá tett a tudat és a pillanat, hogy mi is itt hagyunk valamit, ami a szerelmünket jelképezi. 

- Itt van egy hely! - Jace leguggolt, én pedig mellé, miközben kivettem a szív alakú lakatot a zacskóból. A szívem hevesen dobogott, ahogy átadtam neki. Ő ráhelyezte az egyik fekete vasra és a szemembe pillantott. - Hol van a kulcs, Evelyn Willson? - a férfias kezét nyújtotta, miközben hajamat hátra túrva átnyújtottam neki. A lakatot együtt csuktuk össze, majd be is zártuk. Egymás szemébe néztünk, amikor elengedtük és a lakat ott maradt a többi színes között. Jace felvonta a szemöldökét, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy a zárt lakathoz tartozó kulcsot egy mozdulattal a tóba hajítja. Abban a pillanatban, hogy a vékony kulcs a tóban landolt, hozzám hajolt, hátra túrta a hajam és a fülembe súgott. - Ígérem, hogy együtt visszatérünk ide! - kijelentése után szorosan hozzá bújjtam és mélyen beszívtam az illatát.

- Úgy legyen, Jace Brown! - hunytam le a szemem, miközben élveztem, hogy rátaláltam arra a férfira, aki teljes szívéből szeret engem. - Milyen jól néz ki, nem? - mutattam az ezüst színű lakat felé. Jace bólintott.

- Persze, hogy jól néz ki! - ujjait a kezemre kulcsolta, majd a karórájára pillantott. - Azon gondolkozom, hogy hova vigyelek! - miközben láttam rajta, hogy gondolkozik, és a kezét fogva a híd szélén állva a tavat néztem, rájöttem arra, hogy szerelmes vagyok. Hihi.  Azt hiszem, hogy a szerelmünk lakatját már semmi nem nyithatja ki. Remélem, hogy nem is lesz rá szükség. 

Mivel éhesek voltunk, Jace beinvitált egy elegáns étterembe. Azonnal lenyűgözött az étterem hangulata és a visszafogott francia zene, ami bent szólt. Sokat gondolkoztunk, hogy mit rendeljünk, Jace tanácsolta, hogy bátran válogassak merészebb ételek között, mert szerinte, imádni fogom a francia konyhát. Én belementem a játékba, ezért egy Gombás Quiche-t választottam, amit leveles tésztából készítenek. -Ti franciák elképesztőek vagytok! - pillantottam Jace-re, miután feltálalták az ebédet. 

- Miért is? - vonta fel a szemöldökét.

- A konyha, a kultúra, a város hangulata...a kedves emberek! - biccentettem oldalra a fejem, de Jace váratlanul az ételembe kóstolt. - Mégis mit csinálsz?! - nevettem, de ekkor előre hajolt, majd oldalra biccentette a fejét.

- Nagyon szeretnék belekóstolni az ételedbe! Talán bűn? - de amikor huncut vigyorra húzta az ajkát, éreztem, hogy nem csak az ételről beszélt. - Repetát szeretnék! - emelte a boros poharat és a puha ajkához.