- Egész hétvégén nem voltál elérhető! Annyi üzenettel bombáztalak, hogy a messenger majdnem letiltott! - Laura mosolyogva ölelt magához, miközben a kicsi kávézóban az egyik ablak melletti asztalnál, a hajamat hátra túrva úgy csináltam, mintha nem lennék fülig szerelmes. A szerelem megváltoztatja az embert. Minden percben csak ő rá tud gondolni, talán az emberek is észreveszik, hogy csillog a szeme és folyton mosolyog. Azt hittem, hogy rosszabb lesz hazaérkezni, de az emlékek haza kísértek engem. Én is csak ő rá tudtam gondolni. Nem bántam, hogy ma reggel még nem láttam, hiszen tudtam, hogy lesz időm találkozni vele. Tegnap este éjfélig telefonhívásban beszélgettünk, bár már akkor érezhető lehetett a távolság, amihez hozzá kell szoknunk. Rájöttem arra, hogy nem tegethezem, nem mosolyoghatok rá és nem csinálhatok olyan dolgokat, ami félreérthető vagy furcsa lenne. Így indult Londonban a reggelem. Vártam, hogy újra lássam őt és próbáltam nem izgulni az miatt, hogy talán elveszíthetem. - Szóval! Hol voltál a hétvégén?!

- Az unokatesómnál aludtam! És tudod, hogy Nancy milyen! Nincsen mobil, se internet! - mosolyogva ajkamhoz emeltem a poharat és lehunyt szemmel belekortyoltam a kávémba. Ahhoz képest, hogy csak egy hétvégén voltam távol, hiányzott az egyetem és a megszokott diákélet. A hallgatók üveges és fáradt szemekkel beszélgettek. Volt aki az asztalra hajtotta homlokát, és olyan is volt, aki a második pohár kávéját kérte.

- De attól még írhattál volna! - Laura ekkor a csuklómon található karkötőre pillantott. Ekkor vettem észre, hogy elfelejtettem levenni. Ezt a karkötőt Jace vette nekem. A vékony láncon apró Eiffel tornyok lógtak. Ekkor alig észrevehetően letakartam. - Szép karkötő!

- Igen! - ráncoltam a szemöldökömet mosolyogva. Laura összehúzott szemekkel az arcomat fürkészte. Ő jól ismert engem. A baj az volt, hogy én próbáltam természetesen viselkedni, de neki pont ez okozott feltűnést. Végignézett rajtam. Nem mondott semmit, csak telefonját a kezébe vette és benyomta az instagramot.

- Csajszi! - Christian robogott felénk. Annyira meglepődtem, hogy felvont szemöldökkel elnevettem magam. - Halihó! - keresztbe font lábbal helyett foglalt mellettünk, miközben végig néztem a ruháján. Christian fehér trikót, Uv zöld dzsekit, kockás nadrágot, fehér hosszú zoknit és fehér cipőt viselt. A kezében szintén rikító, vagy menta zöld kézitáska volt. Körmét most feketén hordta. - Mizu angyalom? - húzta meg a vörös hajam.

- Christian! A mai ruhád egyszerűen...

- Szexi? Egyedi? Stílusos? - minden szó közben pózolt, ezért nevetve megráztam a fejem. Sokan azt mondják, hogy a meleg fiúk nem jó fejek. Tévednek. Christian a világ legcukibb, és legnormálisabb embere, persze, ha eltekintünk attól, hogy neki a pasik jönnek be.

- Hé...Beszélt valaki Logan-el? - nyitottam meg a messengert, és csak most láttam, hogy Logan azóta sem írt vissza az üzenetemre. - Nekem nem írt vissza! - ekkor némán egymásra pillantottak, majd az ablak felé, és úgy csináltak, mintha ők ketten nem tudnának semmiről. - Miről maradtam le?! - támaszkodtam rá az asztalra. Laura, Christian körméről kezdett el beszélni, ezért mérgesen az asztalra csaptam. - Mi van Logan-el?

- Semmi! Igazából csak nem kíváncsi rád! - suttogta Christian, én pedig elképedve néztem őt. - A pénteki buli után átjött hozzám, és mérges volt!

Uramatyám! Ha most szóba kerül Franciaország, akkor Laura rájön arra, hogy az imént hazudtam neki. Ebből most azonnal ki kell másznom! - Igazából az miatt haragszik, mert ott hagytál minket a pénteki bulin! Mi nem haragszunk, hiszen tudjuk, hogy milyen vagy! - ez egy kicsit rosszul esett. - De Logan szereles! - támasztotta állát a kezére. - Az a fiú bármit megtenne érted! Évek óta melletted van és mindig mindenben támogat! De miután ott hagytad a bulin, megsértődött és kijelentette, hogy nem kíváncsi erre a r*bancra!

- Tessék?! Ezt mondta rám!? - könnyes szemmel megráztam a fejem. Nem akartam elhinni, hogy Logan így beszélt a hátam mögött. Egy részt igaza volt, hiszen valóban ott hagytam őt egyedül. Viszont életemben most először boldog akartam lenni és a szívem után akartam menni. Eddig mindig másokra hallgattam. Másoktól kértem tanácsot, véleményt és nem tudtam egyedül dönteni. Számtalanszor hallgattam Logan szavára, hiszen akkor úgy voltam vele, hogy ő okos és amúgy sem ártana nekem. Most, hogy a saját szívem után mentem, egyszerre lett bűntudatom és jöttem arra, hogy kész! Valóban egy r*banc vagyok!

- Figyelj! Mi tökre megértjük, hogy vannak személyes dolgaid is! - hajolt közelebb Laura. - De reméljük, hogy nem pasi van a háttérben! - amint befejezte, szomorúan oldalra pillantottam és feszülten felsóhajtottam. Éreztem, hogy nem vagyok ma a dolgok magaslatán, ezért úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha témát váltok.

- Este átolvastam a mai előadás tananyagát!

- Miért most este? Hétvégén ennyire nem értél rá? - Lura furcsa tekintettel ajándékozott meg. Úgy éreztem, hogy sokkal mérgesebb lettem, de a feszültség eltűnt, amikor Jace Brown lépett be a kávézóba. Mint mindig, most is inget és barna hosszított kabátot viselt. A fekete szemüvege szépen keretezte az arcát, a barna haja ma reggel hullámos és tökéletes volt. Észre vettem, hogy frissen vágta a borostáját, ezért az ívelt, szigorú arcvonásai csak jobban látszódott. - És megjött, Mr. szexi tanár úr is! - bökött Laura a pult felé, miközben Jace kávét kért. Néztem, hogy alkarját a pultra támasztja, majd telefonját a kezébe vette és írt valakinek. Ekkor éreztem, hogy a telefonom regez a zsebemben. Képzeletben rózsaszín szívek szálltak a fejem fölött és kék madárkák csiripeltek. Amikor visszazökkentem a valóságba, szigorúan előre néztem. Nem akartam feltűnően Jace-t nézni. - És te mit gondolsz Mr. Brown ellenállhatatlan hullámos hajáról? - bökött meg Laura.

- De most komolyan! - csatlakozott Christian. - Ez a fickó divatmagazinok címlapjára való! Azt mondják, hogy a férfiaknál az idei stílust magasan üti a göndör haj és szemüveg! - bólogatott. - Bár szexi tanár úrnak nem göndör, csak hullámos! Pont tökéletes! - nézett végig rajta Christian.

- Miért beszélünk a professzorról? - ráztam a fejem értetlenül.

- Mert dögös! Jóképű! És biztos nagy a farka - sziszegte Laura, mire ajkam elé csaptam a kezem, hogy ne nevessek fel hangosan. Hát ez egy igazán jó megérzés.

- Hát...azt könnyen meg lehet figyelni! - Christian vigyorogva Jace felé fordult, mire elkerekedett szemekkel a fejemet ráztam.

- Váltsunk már témát! - böktem meg a vállukat. Ekkor egyszerre fordultak felénk.

- Most miért? - sziszegték. - Te vagy az egyetlen, akinek nem jön be! - bólintottak határozottan, mire szerelmes mosolyra húztam az ajkam.

- Ő az egyik professzorunk! Azért jött ide, hogy tanítson! - a belső hangom olyan hangosan nevet, hogy az már a külsőmön is látszik. Ennél nagyobb hazugságot még nem mondtam. Amikor láttam, hogy Jace átvette a kávéját, lesütöttem a szemem, de ekkor Christian magasba emelte a kezét. MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁL?

- Hello, Mr. Brown! - Jace felénk pillantott. A szívem hevesebben vert, ezért próbáltam természetesen viselkedni. Jace úgy pillantott felém, mint a többiek felé, ezért megnyugodtam. Amikor felénk sétált, a poharat az ajkához emelte, majd Christan-ra pillantott.

- Christian? - kérdezte azonnal. Christian végig nézett a professzor ruháján, bár éreztük, hogy mit szeretne kideríteni. Annyira égett az arcom, hogy eltakartam és lehunytam a szemem.

- Érdekelne, hogy mit fogunk ma tanulni! - támasztotta meg fejét a kezén.

- Akkor remélem, hogy ezzel a lelkesedéssel meg is fogja tanulni! - hűvös tekintettel végig nézett rajtunk, éreztem, hogy mélyen a szemembe néz. Én is a szemébe néztem, majd lesütöttem a szemem, amikor a tőle megszokott határozott és rideg stílusban kilépett a kávézóból. Istenem! Olyan szexi volt.

- Én azt mondom, hogy simán megüti a tizenöt centit is! - ekkor vissza köptem a kávét. - Lehetett látni a picike dudort! Uhum!

- Az jó nagy lehet - mondtam ki, mire a többiek felém pillantottak. A fene vigye el! Ezek szerint túlságosan hangos voltam. - Menjünk órára! - dobtam ki az üres poharat, majd a vászon táskámat a vállamra dobtam és hátra túrtam a hajam. Ma egyébként az évszakhoz illően öltöztem. Egy sötétkék, térdnél szakadt farmert, fekete trikót viseltem, és arra felvettem egy citromsárga blézert. Ezt egészítettem ki egy fekete lakk bakanccsal, amit még Franciaországban vettem azért, hogy Jace-el legyen egyforma cipőnk. Egyébként ma ő is a lakk bakancsát vette fel, ami illet az enyémhez. Szóval, hihi.

- De komolyan! Hol van már Logan?! - a lépcsőn sétálva Laura messengeren hívta Logan-t, aki természetesen nem vette fel a telefont. Én is aggódtam érte, de kicsit haragudtam rá a történtek miatt. Nem szeretem az emberek azon oldalát, amikor azonnal megváltoznak, mert te nem úgy ugrasz, ahogy ők fütyülnek. Logan is ebbe a csapdába esett. Pénteken minden bizonnyal rájött arra, hogy van valami, amit neki nem mondok el, és nem osztom meg vele. Ez ellentmond annak az énemnek, amilyennek ő megismert. Gondoltam megsértődött, aminek én magam sem örültem, hiszen Logan olyan, mint a testvérem.

Amikor beléptem a nagy előadóterembe, megpillantottam Logan-t, aki a széken ült és természetes mosollyal az arcán várta az óra kezdetét. Amikor megpillantott engem, aprót biccentett. Ez a gesztus hűvös és barátságtalan volt. Nem beszéltünk, nem köszöntünk egymásnak. Azt még láttam, hogy alaposan végig néz rajtam. Tagadni sem tudná, hogy tetszik neki a látvány. Sajnáltam, hogy így viselkedik velem, de meg kel értenie, hogy nem vagyok vele összekötve.

Miután Jace Brown belépett a terembe, szokásához méltóan, a fogasra akasztotta kabátját, kicsit az ablakhoz sétált. Ott kinézett, megfigyelte a kopár fákat, a barna és vörös faleveleket. Ezután állt az íróasztal mögé, és elővette a tolltartóját. Miközben hallottam, hogy felvezeti az előadás menetét, addig a telefon hirtelen megszólalt. - Telefonokat most azonnal némítsák le! - szigorú tekintettel emelte fel a fejét, de amikor észrevette, hogy az enyém szól, aprót nyelve elkapta a tekintetét.

- Elnézést! - egy idegen telefonszámot olvastam le, ezért összeráncolt szemöldökkel a fülemhez emeltem. Nem szóltam bele, csak amikor kérdeztek, én hümmögtem. Miközben Jace a kelleténél jobban figyelt rám, addig én olyan rossz hírt kaptam, ami miatt azonnal felálltam. Mindenki felém pillantott, Jace közelebb jött, de tudta, hogy nem tehet semmit, ezért megtorpant. A kabátomat sírva magamhoz húztam, majd azzal a lendülettel kifutottam az előadó teremből.