Huszonegyedik Rész
Egy szerelmes idiótának éreztem magam. Amikor megtudtam, hogy Evelyn még nem volt férfival, hatalmas bűntudatom támadt. Legszívesebben visszafordítottam volna az idő kerekét és mindent másképp csináltam volna. Tagadni sem tudtam, hogy azonnal behúztam a kéziféket és teljesen átkapcsoltam. Nem csak meglepődtem, de a szívem mélyén örültem annak, hogy Evelyn még nem volt férfival. Ez miatt csak óvni és vigyázni fogok rá. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy érezze azt, hogy mellettem egy igazi nő. Meg fogom neki mutatni, hogy milyen szenvedélyek között létezni. Hogy milyen érzés, amikor egyszerre éli át velem a gyönyört. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy érezze azt, hogy csak az enyém. Mert ez volt az igazság. Amióta megláttam őt, a szívem mélyén már eldöntöttem, hogy ő hozzám való. Ezt az elméletet egy nő sem szakíthatja meg. Mindig Evelyn járt az eszembe. Őt akartam látni nevetés közben, mosolygás közben, és élvezkedés közben is. Mert eldöntöttem, hogy én ki mellett akarok lenni. Az egyetem csak arra volt jó, hogy "jó fiút" neveljen belőlem, hogy egy határt húzzon közém és Evelyn közé. Most a határok eltüntek és Istenre mondom, hogy nem csak szerelmes férfi vagyok, hanem kibaszottul szerencsés, hogy én vagyok neki az első.
- Köszönöm a vacsorát! - Evelyn az ajtófélfának támasztotta a hátát és csillogó tekintettel engem nézett. Szavakkal nem tudtam kifejteni, hogy mit jelentett a számomra. A világ legszebb nőjét tudhatom magam mellett. Ebben biztos voltam. Ez a tény arra kényszerített, hogy a legszenvedélyesebb oldalamat mutassam meg neki. Egy olyan oldalamat, amire ő válaszolni fog. Hogyan? Úgy, hogy vágyik rám. Éhezve vágyik az érintésemre, a hangomra, az illatomra és arra, hogy játsszuk, amit kell. És élveztem, hogy ez pokolian jól működött közöttünk. - Nagyon jól éreztem magam! Igazából rég éreztem magam ilyen jól! - a feje mellett megtámasztottam a kezem, legszívesebben megcsókoltam volna, de a pillanatot nem találtam különlegesnek. Egy olyan pillanatot szeretnék, amit ő soha nem felejt el. Egy tökéletes helyszínt, egy gyönyörű nővel és szenvedélyes csókkal. Ez is lehetne. De mégsem.
- Örülök, hogy így gondolod! És még egyszer az elnézésed kérem a személyes kérdések miatt!
- Igazából nem baj, hogy megkérdezted! Jobban megismerjük egymást! - ajkáról nem tudtam levenni a szemem. Ezt észrevette, majd kicsit közelebb hajolt hozzám, de ezt most vissza kellett utasítanom. Nem, Evelyn! Ez nem a megfelelő pillanat és helyszín!
- Pihenned kell! - léptem hátra. Látszólag kizökkent, nem erre számított. A szívem szakadt meg, mert legszívesebben belökném az ajtót, a falnak támasztanám és megdugnám, de abban mi lenne a felejthetetlen? - Holnap elviszlek egy igazi francia pékségbe! A reggeli után pedig elviszlek valahova! Mindenképpen hozz magaddal jegyzetfüzetet és tollat!
- Tanítani fogsz közben?
- Persze, hogy igen! Ki is fogom kérdezni! - mosolyogtam, majd az ajtó felé biccentettem. - Aludj jól! - tudtam, hogy az elválás nehéz lesz, az éjszaka pedig jobban.
Tagadni sem tudtam, hogy hiányozni fog mellőlem. Hiába próbáltam terelni a gondolataimat és a vasárnapi kiállításra gondolni. Nem sikerült másra gondolni, csak Evelyn-re. Elképzeltem, hogy meztelen testtel rám mászik, hogy a hosszú haját hátra húzom és hevesen megcsókolom. Csak őt láttam magam előtt. Piszkos, erotikus gondolatok jártak a fejemben, ami apró merevedést okozott nálam. - Baszki! - a hasamra feküdtem és próbáltam aludni, de nem sikerült. - A francba már! Kellett neked rá gondolni! - megadtam magam és a meztelen hasamhoz nyúltam, és elképzeltem, hogy ő érinti. Bolondot csináltam magamból, de enyhíteni kellett a vágyaimon. Ezért kötöttem ki a nadrágomat és nyúltam a nadrágomba. A párnába nyomtam a fejem és az ajkamat összeszorítva lehunytam a szemem.
Késő éjszaka elpirulva a plafont fürkésztem. A hajam a párnára omlott, miközben kezemmel végigsimítottam a mellemen. Nem tudtam, hogy mi vett rá arra, hogy képzeljem őt, de nagyon bevált. Mintha ő érintett volna, mintha velem lett volna. Végig simítottam a mellemen, az ujjaim lassú táncot jártak a meztelen hasamon. Azt hittem, hogy nem helyénvaló amit csinálok, de minden porcikám könyörgött a következő érintésért. Egyedül voltam, de mintha ő fölöttem támaszkodott volna. A bugyimba nyúltam, felsóhajtottam, amikor megérintettem magam. A plafon felé pillantottam, lehunytam a szemem és lassú mozdulatokkal simogattam magam.
Reggel szorosan befontam a hajam és egy kicsi sminket is csináltam magamnak. Mivel hűvös volt kint, egy kockás nadrágnál, egy fehér pólónál és egy homok színű hosszított kabátnál döntöttem. Amikor kopogtak az ajtón, hevesen dobogó szívvel végignéztem magamon. Igazából háromszor öltöztem át, mert nem találtam a megfelelő ruhát. Egy hosszított szív medálos nyakláncot helyeztem a nyakamba és mosolyogva ajtót nyitottam. Amint Jace megpillantott, a szemöldöke égnek állt és alaposan végig mért engem. Ritkán szoktam befonni a hajam, de ma reggel kifejezetten kedvem volt egy parketta fonáshoz. Jace szóhoz sem tudott jutni, én sem tudtam. Ahogy Jace felöltözött, az több mint vonzó. Egy farmer inget viselt, arra felhúzott egy fekete mellényt és fehér nadrágot. Fekete, elegáns lakk bakancsot viselt. - Jó reggelt! - suttogta végül.
- Jó reggelt! - húztam mosolyra az ajkam, de Jace még mindig megrögzötten nézett. - Hova fogunk menni?
- Az ágyba! Most! - pislogás nélkül válaszolt, a hangján pedig felnevettem.
- Hol fogunk reggelizni?
- Elfelejtettem! - rázta meg a fejét, majd nagyot sóhajtva előre engedett. Vörös bakancsban sétáltam el mellette, szinte éreztem, hogy alaposan végigmér. Kifejezetten örültem annak, hogy elnyerte a tetszését. - Elképesztően gyönyörű vagy! - mellém sétált és megfogta a kezem. Furcsa volt ez a közeledés, hiszen még nem csókolt meg. Ezt leszámítva aranyosnak tartottam, hogy a közelemben van és haladunk a szerelem felé. Te jó ég! Miközben mellette sétáltam, eszembe jutott, hogy mit csináltam tegnap este! Ha tudná, akkor biztos elitélne! - Holnap lesz a festmény kiállítás, igaz? - emlékeztem vissza az eseményekre. Jace kinyitotta nekem a szálloda ajtaját és a macskaköves úton, az emberek közt sétálva előre mentünk.
- Igen! Este hat órakor! Valami csinosat vegyél fel, kérlek! De ne legyen olyan csinos! Nem akarom minden francia pasit leütni azért, mert téged néz! - ahogy a járdán sétáltunk, úgy több férfi is feltűnően felfigyelt rám. Miközben próbáltam erre logikus magyarázatot keresni, rájöttem arra, hogy a franciák körében ritka a vörös. Amikor Jace jobbra invitált, a lábam is földbe gyökerezett. Egy színes utcába léptünk be. A macskaköves út két oldalán kék, rózsaszín, piros és zöld házak is álltak egymással szemben. Annyira tetszett a látvány, hogy azonnal megfogtam a nyakamba akasztott fényképezőgépet és lefotóztam a színes sorházat.
- Ez elképesztő! Hol vagyunk? - pillantottam fel Jace-re.
- Az utca neve, Rue Crémieux! 1993 óta sétálóutca lett! Nagyon népszerű a turisták körében, bár sokan azt mondják, hogy az utcát influenszerek találták meg - fogta meg újra a kezem, majd az utca végére bökött. - Ott lesz egy pékség! Veszünk reggelit és kiülünk a teraszra! - ahogy Jace mondta, egy aranyos sarki pékség fogadott minket. A fehér kicsi házikó előtt, világoskék és rózsaszín pici székek foglaltak helyett. Minden kör alakú asztalon fehér mű rózsák voltak.
- Egyre jobban kezdem megszeretni az országodat! Ez a kultúra hihetetlen! Nem is értem...te nagyon szerencsés vagy! - barackos fánkkal és vajas kiflivel a kezünkben ültünk le az egyik asztalhoz. Az emberek nevetve és mosolyogva beszélgettek, többen kicsi csészében kávét korytoltak. Jobban megfigyeltem az emberek viselkedését, és azonnal magával ragadott az ország. Itt Franciaországban minden aranyos és kedves. Az étlapra pici kiflik és apró kávék voltak rajzolva. A menü szélét rózsaszín csíkok díszítették.
- Remélem, hogy fog tetszeni! - Jace hunyorogva pillantott felém, hiszen a hátam mögött erőtlenül sütött a nap. Az ősz elején jártunk, ezért az emberek kabát, vagy vékony dzseki nélkül már nem merészkedtek ki az utcákra. - Finom a reggeli? - elegáns mozdulattal emelte ajkához a csészét és türelmesen várt a válaszomra.
- Nagyon finom! Teljesen más mint Londonban! Mintha tele lenne szeretettel!
- Mert tele is van! - Jace hirtelen oldalra pillantott, amikor követtem a mozdulatot, megpillantottam egy gyönyörű francia nőt, aki felénk sétált. Mintha ismerték volna egymást, hiszen a nő hajára emelte a napszemüveget és alaposan végig nézett rajtam. Mintha egy gonosz tekintettel találtam volna szembe magam: lesütöttem a szemem és a vörösre festett körmömet piszkáltam. A szívem mélyén imádkoztam, hogy a nő ne szólítson meg minket, de sajnos nem volt olyan szerencsém. Amikor meghallottam, hogy franciául kezdenek el beszélgetni, kicsit feszengve figyeltem a jelenetet. Jace természetesen franciául válaszolt, de láttam rajta, hogy valami nem tetszik neki. A fejét rázta, közben szemöldökét ráncolta. A fiatal hölgy harsányan felnevetett, miközben átkoztam magam, hogy nem tudok franciául. Érdekelni kezdett, hogy vajon honnan ismerik egymást. Jace-t talán sok nő ismeri. Amikor a nő tovább sétált, nevetve végignézett rajtam és intett. Csak aprót biccentettem. Nem kérdeztem meg tőle, hogy ki volt ez a nő, azt sem kérdeztem meg, hogy miért lett rideg a hangulata. - Khm! Készen állsz, hogy elvigyelek párizs szívébe? - kicsit hátra tolta a széket, ezzel jelezte, hogy indulni szeretne. A történtek után nehéz volt visszazökkeni, hiszen nem szeretem a váratlan szituációkat.
- Persze, hogy várom! Hova megyünk? Csak nem az Eiffel toronyhoz?! - annyira izgatott lettem, hogy alig fértem a bőrömbe. Jace betolta a széket, majd mellém sétált és nevetve átkarolta a nyakam.
- Nem az Eiffel toronyhoz, de garantálom, hogy szeretni fogod! - végig sétáltunk az utcán, majd Jace fogott egy taxit, és franciául elmondta az uticélunk nevét. Sajnos nem értettem belőle sokat, de amikor a taxiban ültünk, minden rosszat elfelejtettem. Miközben utaztunk, Jace engedte, hogy hozzá bújjak, és minden pillanatban, amikor megpillantott valamit, elmesélte a történetét, hogy mit jelképez, hogy miért szeretik az emberek. Amikor a taxi leparkolt egy gyönyörű park előtt, oldalra biccentettem a fejem és némán mondtam köszönetet a férfinak, aki Franciaországgal együtt elrabolta a szívem.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top