- Jace! Vedd már fel a telefont! - sziszegve tartottam a telefonomhoz a készüléket, hiszen háromszor is hívtam Jace telefonját, de egyszerűen nem vette fel a telefont. Anyáék a nappaliban beszélgettek, miközben nagyi szobájában állva elkapott egy hátborzongató érzés. Ez nem vall Jace viselkedésére. Általában felveszi a telefont és faragatlanul beleszol. Most bármit megadtam volna azért, hogy azon a jól ismert faragatlan hangján a telefonba szóljon. - Istenem! - az ágy szélére ültem, miközben térdemre simítottam a remegő kezem. Nem akartam rossz dologra gondolni, de a szívem kalapált, a gyomrom pedig összeszorult. Olyan érzésem volt, mintha matek vizsga előtt arra várnék, hogy a tanár jól leégessen a többi gyerek előtt. Ez az érzés nem hiányzott. A szobában fel alá járkáltam és minden percben a készüléket néztem, de Jace nem hívott vissza. - Nem! Minden...minden rendben van! - súgtam magam elé, miközben nagyi sétált be az ajtón, aki azzal a lendülettel be is csukta. Tanácstalanul pillantott rám, ezért üveges tekintettel a szemébe néztem.

- Történt valami? - pillantottam az Iphone felé. Ekkor a fejemet csóváltam. Féltem kimondani. Féltem, hiszen ha kimondom, akkor azt azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá vált a megérzésem. Én pedig nem akartam azt, hogy a megérzésem jogos legyen.

- Azt hiszem, hogy valami baj történik! Remeg a kezem és kalapál a szívem! - helyeztem mellkasom fölé a kezem. - Úgy érzem, hogy valami történni fog, nagyi!

- Kit akartál hívni?

- Jace telefonját, de ki van kapcsolva! Az előbb hívtam Jake telefonját, de őt sem tudtam elérni!

- És...Erwan mobilja? - súgta és szája elé kapta a kezét. Kapaszkodni akartam a reménybe és várni még egy kicsit. A félelem mégis eluralkodott felettem, ezért Erwan mobilját hívtam, de ő kinyomta, majd ki is kapcsolta a telefont. - Igen! Baj van! - pattantam fel. - Baszki! Baszki! Tudtam, hogy távol kellett volna tartanom magam Jacetől!

- Ez még nem biztos, kicsim! - tette fel nagyi a kezét. - Várj még egy kicsit! - simította meg az arcomat, de én nem tudtam nyugodt maradni. A mellkasom szorult, a szívem a torkomban dobogott. Úgy éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben. Az ember egyszerűen megérzi és onnantól kezdve nem tud nyugodtan mosolyogni. Ekkor a nagyi szemébe pillantottam és így szóltam:

- Baj fog történni...

Könnyeim között horgasztottam le a fejem, miközben a második ütést kaptam. Éreztem a kellemetlen fémre emlékeztető, sós ízt, ami összefolyt a számban. Egy székre ültettek, hiszen annyira megvertek, hogy mindent elöntött a vérem. A csuklómat egy vastag, barna kötéllel a szék mögé biztosították, ezért a fejemet sem tudtam tartani, amikor ott a függöny mögött a harmadik ütés ért. Zsongott és fájt a fejem. Kibaszottul szédültem és éreztem, hogy a vér végig folyik a szemem között és orromról a combomra folyik. Homályosan láttam és tompán hallottam a hangokat, hiszen kintről hangosan szólt a zene. Senki nem tudta, hogy itt mi történik, ezért is tudtam, hogy nem tudok segítséget kérni. - Várj egy kicsit! Még nem akarom megölni! - Erwan hangját hallottam, aki háttal állt nekem és egy nővel beszélgetett. Csak foszlányokat és képkockákat láttam: láttam a nő fekete magassarkúját, a hosszú lábát és piros színű rövid ruháját. Éreztem, hogy a szememre folyik valami. - Mennyi vért vesztett?

- Eleget ahhoz, hogy elájuljon!

- Ne engedd, hogy elájuljon! Észnél kell lennie akkor, amikor Evelyn megérkezik!

- Őt hagyd ki ebből... - motyogtam, miközben hátra feszítették a fejem és egy vödör jég hideg vizet öntöttek az arcomba. Abban a pillanatban minden fájdalom valóságos lett. Minden fájdalom sokkal élesebb és intenzívebb. Már tisztán láttam, tudtam, hogy hol vagyok. Minden bizonnyal a hátsó helyiségbe cipeltek, hiszen nem láttam mást, csak egy üres teret egy üres asztalt. A Casinóban dübörgő zene idáig is elhallatszódott, de a hangokra ebben a pillanatban érzékeny voltam. - Nem tudom, hogy mit akartok tőlem! Senkinek sem ártottam! - motyogtam, miközben Erwan megállt előttem és az üres fa asztal szélének támasztotta a derekát.

- Azt hiszem, hogy ez jó móka lesz! - dörzsölte össze a kezét. - Van kérdésed, Jace?

- Mire megy ki a játék?

- A bosszúra!

- Miért akarsz bosszút állni rajtam? - köhögtem, hiszen a vérem keveredett a gyomrom tartalmával. Legszívesebben öklendezni támadt kedvem. - Nem ismerjük egymást!

- Ugyan, Jace! - sóhajtotta, miközben felsóhajtott és az üres asztalról egy kést emelt elő. Ujjával megnézte a hegyét, miközben felmutatta nekem. - Számít, hogy ismerjük-e egymást, vagy nem? A dolgomat teljesíten! Ennyi épp elég! - bólintott összehúzott szemmel. Az arcát fürkésztem, de nem tudtam, hogy miről beszél. Nem tudtam koncentrálni, mert a vérveszteség teljesen leszívta minden erőmet. Egy-két emberrel elbírtam volna. Na de öt emberrel? Lehetetlen dolog és nem is beszélve arról, hogy öngyilkosság lenne.

- Azt mondtad, hogy van egy befejezetlen ügyünk! - hajtottam hátra a fejem. - Kíváncsi vagyok, hogy mi az! - ekkor mosolyra húzta az ajkát.

- Még nincs itt az ideje! - közelebb sétált, majd megtámasztotta magát a szék karfáján és így szólt: - De én mondom neked, hogy nagyot fogsz nézni a végén! - ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy a kést megfordítja, majd egyenesen a bordáim közé szúrja. Az éles fájdalom miatt azonnal fel üvöltöttem. Forró és keserű könnycseppek szöktek a szemembe, miközben homályosan pislogtam. - A kés itt marad! Benned lesz addig, amíg Evelyn ide nem jön! Nem akarom, hogy előtte elvérez, szóval itt marad! - ujjával a kés tetején táncolt, ezért nyomást gyakorolt a tárgyra.

- A rendőrök ezt nem fogják annyiban hagyni! - sziszegtem.

- Még jó, hogy van egy beépített emberünk, aki cselekszik, ha szükség van rá! - ekkor a vértől ázott ingem felé nyúlt, megemelte és összehúzott szemekkel a sebemre pillant. - Aú! Nem lennék a helyedben!

- Biztos szar lehet! - nevetett az egyik testőr.

- Elég legyen! - hallottam egy női hangot, miközben összeráncolt szemöldökkel a padlót néztem. Ismeretlen. Nem volt ismerős. - Hívjátok fel a nőt, hogy jöjjön ide!

- Hugom! - szólt Erwan.

Hogy mi?! Ennek a pszichopatának van egy testvére?! Milyen ördögi játék közepébe kerültem?! - Mit akartok tőlem?! - motyogtam.

- Hívd fel a nőt, bátyám! - a hátam mögött ácsorgó nő elvette tőlem a telefonomat és Erwan felé nyújtotta, aki átvette, majd csodálva nézte meg a hátteremet. - Elina, baba? - mutatta felém.

- A KURVA ANYÁDAT! - próbáltam szabadulni. - Evelynt hagyjátok ki ebből!

- Akkor már hívom is!

- "Jace! Jace hív engem"! - szórakozott a mögöttem álló nő, akinek hangját még mindig nem ismertem fel. 

Este kilenc óra is elmult, amikor könnyeim között az ágyra dobtam a telefonomat, majd a hajamba túrtam. Az ájulás és a rosszullét szélén voltam. Amikor Jace járt a fejemben, hirtelen émelyegni kezdtem. Abban a pillanatban a szám elé helyeztem a kezem és azonnal a fürdőszobába sétáltam. A mosdó fölé hajoltam, miközben hátra túrtam a hajam és hánytam. Váratlanul ért ez az inger, ezért megengedtem a csapot, miközben sápadtan a tükörbe pillantottam. A szemem alatt szürke karikák húzódtak és minden porcikám remegett.

A fejemet akkor kaptam fel, amikor a szobában szólt a telefonom. Azonnal megtöröltem az ajkamat és a szobába futottam. Amikor megpillantottam a kijelzőn Jace nevét, annyira megkönnyebbültem, hogy elsírtam magam. Kezemet a szívemre szorítottam és az üveg elé állva azonnal fogadtam a hívást. - Jace! Jace! - kiabáltam hátra túrt hajjal. - Életem! Egész nap téged hívtalak!

- "Életem?" Milyen romantikus! - ekkor az ágy szélére roskadtam, hiszen Jace helyett, Erwan szólt bele a telefonba. A gyomromra szorítottam a kezem, hiszen nem hittem el azt, ami történt. A szívem apró darabokra tört, amikor meghallottam Erwan hangját a vonal túlsó végén. És itt már tudtam, hogy nagy baj van

- Erwan? - suttogtam remegve. - Mit...mit csinálsz?

- Ha tudnád! - nevette el, magát, miközben a háttérben hallottam, hogy Jace üvölt a fájdalomtól. Annyira megijedtem, hogy a libabőr végigfutott a testemen és azonnal a kabátért futottam. - Erwan! Hozzá ne merj érni! Te rohadék, hallod?!

- Gyere ide, Evelyn! - magamra húztam a bakancsomat és a fehér kabátomat. - És jól jegyezd meg: ha szólni mersz a rendőröknek, akkor istenre mondom, hogy a szemed előtt fogom megölni!

- Evelyn! Ne gyere ide! - üvöltötte Jace, miközben az ajtó felé sétáltam.

- Küldd el a címet! - amikor a telefonom jelzett, az ajtót ki löktem magam előtt, lefutottam a lépcsőn és vissza sem nézve a vesztembe rohantam. Mert vagy nem megyek, vagy együtt halunk meg.