Egy hét telt el azóta, de még mindig voltak kétségeim! Tudnom kellett az igazat! Evelyn valóban azt hitte, hogy beveszem? Láttam, hogy nézett rám akkor, amikor megkérdeztem! Izgatott lett. A szíve gyorsabban vert! Biztos vagyok abban, hogy van valami, amiről nem tudok!

Ezért meggondolatlanságot csináltam, de tudnom kellett az igazságot!

Amikor beléptem a nagymamája cukrász üzletébe, magával ragadott a jól ismert illat. A torták és a sütemények illata miatt korgott a hasam. Alapjáraton nem szoktam sok édességet enni, viszont ma reggel kifejezetten megéheztem. Kint már hideg volt, ezért az emberek vastag kabátba burkolózva sétáltak az utcán. Egyenesen a pult felé sétáltam, amikor Evelyn nagymamája megpillantott és elkerekedett szemekkel elfordította a fejét. Itt mindenki olyan furcsa! A vak is észrevenné, hogy itt valami nincsen rendben. Kabátomat végig cipzároztam, majd angyali mosollyal az arcomon a nagymamája szemébe néztem, aki elegánsan kihúzta magát. A fejemben már volt egy terv. Ez a terv vagy beválik, vagy elbukik. Abban biztos voltam, hogy Erwan nincs a közelben. Ma nem fog az utamba állni! - Jó reggelt! - támasztottam kezemet a pultra. Evi nagyija elmosolyodott és megigazította a habos babos szürke haját.

- Mr. Brown! Milyen kellemes meglepetés! - mosolygott, miközben a kabátom zsebében nyúltam és megsimítottam a zseb alján szunnyadó egeret. Természetesen élő egér volt. - Hogy érzi magát? Muszáj megjegyeznem, hogy az unokámról készült festménye elképesztő lett! Maga mindig le tud engem nyűgözni!

- Ugyan, kérem! - mosolyogtam, miközben a tortát és piték felé pillantottam. - Istenien néznek ki! - az egér mocorogni kezdett a zsebemben, ezért tudtam, hogy ezúttal szerencsével járok. Jake minden bizonnyal megölne, ha ezt tudná! Utálna, ha megtudná azt, hogy elraboltam a kis kedvencét. Mondjuk egy egér nem mondható kedvencnek. Inkább egy hobbi rágcsálónak! - Éhes lettem! - igazítottam meg a szemüvegemet. Ekkor közelebb hajolt hozzám.

- Mr. Brown! - tette fel az ujját. - Maga csak nem mesterkedik valamiben?

- Én?! - tettem szívemre a tenyerem. - Én?! - ismételten szinpadiasan. Nos. Az életben vannak olyan helyzetek, amikor az embernek nincsen választási lehetősége, ezért bevet néhány trükköt vagy figyelem elterelést ahhoz, hogy a terve sikerrel járjon. Biztos voltam abban, hogy Evi nagyija nem engedett volna fel, ezért úgy döntöttem, hogy nem is kockáztatok. Indulhat a móka! Bocsi kicsi Spartacus! - Egy áfonyás pitét kérek!

- Máris! - amikor a nagyi elfordult, egy hirtelen mozdulattal a legközelebbi asztal tetejére tettem az egeret. A rágcsáló azonnal mozogni kezdett. És ebben a pillanatban szabadult el a káosz.

- Egér! Egér! Á! - a bent ülő vendégek egymás után kiabáltak és hátra lökték a székeket. A káosz egy pillanat alatt elszabadult. Evi nagyija elkerekedett szemekkel a fejét fogta és kikerülte a pultot. Amikor nem figyelt és szabad lett a terep, gyorsan az ajtóhoz sétáltam.

- Egér?! - hallottam Jake hangját, aki ebben a pillanatban lépett be a cukrászdába. Amikor találkozott a tekintetünk, egy "bocs" félét mormoltam. - Mi?! Spartacus! - az egér után szaladt, és miközben a nagyi nem figyelt, addig én belöktem magam előtt az ajtót és felsétáltam a lépcsőn.

- Anya annyira szereti amikor csak ketten vagyunk itthon! - a nappaliban magamhoz vettem a lányomat és mosolyogva homlokon pusziltam. Orromat a pici orrához dörzsöltem és beszívtam a friss illatát. - Tündérkém! Életem! - kicsi játékát ragaszkodóan fogta, ezért óvatosan a kanapéra fektettem őt. A közelben található rongyát mellé helyeztem, majd a szoba felé pillantottam. - Hozok egy hajcsatot! Feltűzöm a hajam, utána pedig elmegyek zuhanyozni!

A szobában levettem a ruháimat és magamra tekertem a fehér törölközőt. A ruhákat a fésülködő asztalra hajtottam, majd egy hajcsattal összefogtam a hajam. Fél füllel hallottam, hogy valaki belép a bejárati ajtón, ezért biztos voltam abban, hogy a nagyi az. - Nagyi! Szeretnéd, hogy menjek segíteni?! - kérdeztem és a nappali felé sétáltam, de amikor megpillantottam azt, hogy ki áll az ajtóban, azt hittem, hogy elájulok. Jace Brown a nappali közepén állt és elkerekedett szemekkel végignézett rajtam. Nem akartam hinni a szememnek, ezért hevesen dobogó szívvel hunyorogtam. Semmi nem változott. Jace Brown a nappali közepén állt. - Jace?! Mi a... - sétáltam felé. - Menj el! Gyerünk! - amikor mellé álltam és a vállára helyeztem a kezem, váratlanul meglazult a törölköző. Szinte egyszerre történt, hogy a törölköző felé pillantunk. Éreztem, hogy a mellemen meglazul, hogy bármelyik percben a földre eshet. Jace volt az, aki megragadta és megakadályozta azt, hogy ne essen le.

- Meg van! - suttogta mélyen a szemembe nézve. A szemüvege lencséje mögött csillogot a tekintete. A haja hullámosan kusza volt, mégis tökéletesen állt neki. Oldalt kicsit rövidebbre volt vágva, emiatt csak jobban szerettem. Jace egy bordó pulcsit és fekete farmert viselt. A közelségének köszönhetően a mogyorós, citrusos illata azonnal az orromba szökött. Mélyen beszívtam és engedtem, hogy minden porcikám átélje ezt az illatot. A franc vigye el! Mi a pokol történik?! Amikor a kezét ellöktem, hátra léptem és dühös pillantással néztem rá.

- Hogy jutottál be?! El kell menned! - tettem fel a kezem fenyegetően. Ekkor Jace oldalra pillantott. Követtem a tekintetét, és szinte lassított felvételben láttam, hogy Elina gőgicsélve Jace arcát fürkészi. Az apró kislánynak csillogott a szeme és nedves volt az ajka. Kicsi kezével néha hadonászott. Érdeklődött. Figyelt erre a férfira. Érdekesnek találta őt. Basszus! Miért nem tudom őket távol tartani egymástól?! Miért van az, hogy Jace mindig elintézi azt, hogy közel legyenek egymáshoz? Jace a kanapéhoz lépett, majd lassan leguggolt.

- Szia baba! - suttogta halkan. Elina csak jobban gőgicsélt.

- Jace! El kell menned! Nem lehetsz itt! - letérdeltem mellé és mérgesen a fejemet ráztam. Ebben a pillanatban Jace Brown a baba teste alá nyúlt, fejét megtartotta és a mellkasához vette. Azt hittem, hogy elájulok. Amikor Jace magához vette a babát, felém fordult és a szemembe nézett. Könnyek szöktek a szemembe. A sírást nem tudtam visszafojtani. Jace kezét néztem, amivel a baba fejét tartotta. Istenem! Gyönyörűek voltak együtt! - Jace... - suttogtam könnyeim között. - Mi a célod?! - csóváltam a fejem. - Mit akarsz elérni?! - motyogtam.

- Szeretném megtudni az igazságot! - válaszolta könnyei között. Láttam az arcát és a tekintetét, amikor a babát nézte! Láttam rajta a reményt és a könyörgést! A hazugságokkal csak jobban összetörném a szívét! Nem vehetem el tőle ezt az apró reményt, ezt az apró boldogságot! Megérezte! Megérezte, hogy az övé! Azt mondják, hogy egy szülő mindig megérzi a dolgokat! Egyszerűen képtelen vagyok tovább színlelni. Nem csak az én életem, de Jace élete is darabokban van. Elfáradtam. Elfáradtam, hogy tovább harcoljak és távol tartsam magamtól a férfit, akit szeretek. - Csak az igazságot szeretném tudni, Evelyn! És addig nem megyek el innen, amíg meg nem tudom! Felőlem a férjed is hazajöhet!

Tudtam, hogy nem viccel. Jace Brown egy határozott és okos férfi. Mindig eléri azt, amit akar. Csak azt nem tudja, hogy kivel áll szemben. Még mindig térdelt és vörösre sírt szemével a baba arcát fürkészte. Maga elé tartotta és ügyesen fogta. A baba arcát fürkészte, ismerkedett vele. Volt mikor mosolygott, és olyan is volt amikor sírt. Tehát ilyen az apai szeretet! Most már tudom: nem vehetem el tőle a reményt. Talán Elina lesz az, aki begyógyítja a szívét a húga halála után. és utálnám magam, ha nem adnék neki lehetőséget arra, hogy meggyógyuljon. Istenem! Csak Jace maradjon biztonságban! Ekkor a fejét rázta. - Rám hasonlít, Evi! - suttogta, miközben válla rázkódott. - Rám hasonlít! - amikor felém pillantott, amikor a vörösre sírt szemébe pillantottam, rájöttem arra, hogy ezt nem vehetem el tőle. Nem vehetem el és nem hazudhatok erről! Csinálhatom okosan a dolgokat! Elmondhatom neki az igazat és közben távol tarthatom őt a férjemtől! Istenem! Mikor nőttem fel ilyen dolgokhoz? Mikor lettem ennyire érett?

- Jace... - suttogtam szipogva, majd közel hajoltam hozzá és letöröltem a könnyeimet. Ekkor bólintottam. - A tiéd! - ekkor a pillanatban, a vállába temette a szemét és rázkódó vállal tovább sírt. Nem válaszoltam, csak tarkójára helyeztem a kezem és puszit nyomtam a halántékára. - A te lányod!

- Hogy...hogy hívják? - suttogta, miközben próbálta visszafojtani a sírást.

- Elina! - töröltem le a szemem. - A neve Elina!

- Elina, hm? - mosolyogva közel hajolt hozzá és apró puszit nyomott a baba homlokára. Ekkor Elina ragaszkodóan Jace felé nyúlt. Ujjait a felsőjébe akasztotta és gőgicsélni kezdett. - Apa itt van! - suttogta. - Tudtam, hogy az enyém vagy! - suttogta, miközben könnyeit törölte. - Megéreztem, hogy hozzám tartozol, te szépség! - miközben mosolyra húztam az ajkam, megtörtént az elkerülhetetlen...

- Patkányok! Még csak ez hiányzott! Büdös dögök! - Erwan hangját hallottam. Ekkor több dolog is történt. Jace Brown felém pillantott. A másodpercek töredéke alatt a fejét rázta, miközben óvatosan lefektette lányát a kanapéra. Hallottam, hogy Erwan megtörli lábát a lábtörlőn. Nem tudtam, hogy mit keres itthon. Azt viszont tudtam, hogy óriási nagy baj van. Jace gyors volt. Kabátját magához vette, majd a baba felé pillantott.

- Menj már!

- Szeretlek! - súgta nekem. Fel sem fogtam, hogy mi történik. Nem tudtam eldönteni, hogy Jace valóban ennyire hülye, vagy tényleg elment az esze. A helyzet súlyossága mellett ez életem legszebb és legromantikusabb pillanata volt. A szívem megtelt szeretettel, amikor együtt láttam őket. Újra reménykedtem és bíztam abban, hogy egyszer boldogok lehetünk.

- Én is szeretlek! De most el kell menned! - az utolsó percben sikerült a nagyi szobájába futnia. Abban a percben, hogy nagyi szobája becsukódott, Erwan belépett a lakásba és becsapta maga után az ajtót. Amikor megpillantott engem, a szemöldökét ráncolta.

- Mi történt?! - kérdezte mély hangon. A könnyeimet letörtem és a fejemet ráztam. Erwan mellett egy dolgot jól megtanultam: a színjátékot.

- Elina olyan aranyos volt az előbb! - nevettem és jobban meghúztam a törölközőt. - Látnod kellett volna... - pillantottam a nagyi szobája felé. Jace még mindig bent volt. Valamit ki kell találnom. - De te miért jöttél haza? - suttogtam összeráncolt szemöldökkel.

- Van egy kis baj! Az apám nagyon beteg lett! Most otthon ápolják, de haza kell utaznom pár napra! - miközben felsóhajtott, annyira örültem, hogy legszívesebben vigyorogva basznám ki a ruháit. Hát ez a nap is eljött! Hallod ezt, Jace?! Sikerült! Minden rossz napnak és szenvedésnek vége van! - Nem tudom, hogy mikor fogok visszajönni, de nagyon remélem, hogy ezt a házat nem fogod elhagyni!

- Mivel nincsen más választásom, azért azt mondom, hogy nem fogom! - hazudtam, majd lesütöttem a szemem. Erwan gondterhelten felsóhajtott.

- Ajánlom is! - közelebb lépett, majd az arcomhoz hajolt. - Tudod, hogy mire vagyok képes, igaz? - sziszegte az arcomat fürkészve. - És bízok abban, hogy nem csinálsz olyat, amit később még megbánhatsz!

- A nagyinak szüksége van rám! - hajoltam el tőle. - Nyugodtan elmehetsz!

- Ez a beszéd! Zuhanyozni mész?

- Igen! De előtte megszoptatom Elinat! - hazudtam, hiszen ez lesz a lehetőség arra, hogy Jace elhagyja a lakást.

- Akkor viszont megelőzlek! - megkönnyebbülten néztem, hogy leveszi kabátját, a kanapéra dobja és lazít a nyakkendőjén. - Te tudtad, hogy patkányt találtak a nagyanyád cukrászdájában?!

- Hogy mi?! - nevettem elpirulva. - Patkányt?

- Azt mondják, hogy az utcáról jött be! A nagyanyád ki van készülve! Mindenki kirohant az utcára! És erre kellett hazajönnöm! - szitkozódva becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaján. Ekkor gyorsan az ajtóhoz futottam. Jace kilépett, magára húzta a kabátot.

- Egér? - suttogtam. Ekkor Elina felé pillantott.

- Mikor láthatlak titeket legközelebb?! - suttogta, miközben a fürdőszobában folyt a víz.

- Hamarosan! - kabátja gallérjánál magamhoz húztam és puszit nyomtam az ajkára. - Hamarosan, életem!

- Szeretlek! - adott egy gyors csókot, majd Elina felé pillantott. - Ne engedd a lányom közelébe!

Amikor Jace kilépett az ajtón, könnyeim között az ajtónak támasztottam magam és lehunytam a szemem. Hát ez a nap is eljött!

_____________

Mindig elolvasom a kommenteket, és annyira örülök annak, hogy ennyire szeretitek ezt a könyvet! Annak is nagyon örülök, hogy ennyire aktívak vagytok! Volt egy időszak amikor sok motivációm elfogyott az írástól, viszont mostanában, hogy ennyire aktívak vagytok, újra visszajött és élvezem az írást. És mivel aktívak vagytok, szeretném megkérdezni, hogy esetleg a közeljövőben is olvasnátok tőlem új storyt?