- Te jó ég! Most nagyon nagy baj van! Nem hiszem el! - a ruháimat gyorsan összepakoltam és alaposan megszagoltam. - Átvette a szagod! - gyorsan Jace felé dobtam, aki nem kapta el őket. - Ezeket nem vihetem haza! Mindenhol ott van az illatod! - az ágy szélére roskadtam, hiszen nem tudtam, hogy mit csináljak. Éreztem, hogy a káosz csak jobban eluralkodik felettem. Nem tudtam, hogy Erwan mikor ért haza, de abban viszont tisztában voltam, hogy nagy baj van!

- Hagyd itt a ruhákat! - súgta könnyes szemmel. Egy pillanatra a hajamba túrtam és próbáltam összekaparni magam. Próbáltam átgondolni a dolgokat és végül arra jutottam, hogy tanácstalan vagyok. - Evelyn, menned kell! - széttárta a kezét, ezért gyorsan felálltam és a karjai közé futottam. Két lábamat szorosan a dereka köré fontam, hiszen nem akartam őt magára hagyni. Úgy ragaszkodtam hozzá, mint eddig soha. Egymás után szívtam be az illatát és próbáltam élvezni a bőre melegét.

- Nem tudom, hogy mikor találkozunk legközelebb! - puszikkal és csókokkal halmoztam el az arcát. - Nagyon szeretlek! Imádlak! Minden porcikádat szeretem!

- Én is nagyon szeretlek, Evelyn! Ti ketten az életet jelentitek a számomra, viszont menned kell! - engedte el a kezem.

Elengedte a kezem...

Délelőtt tíz órakor beléptem a nagyi cukrász boltjába. A cukrászdában kevesen ültek, leginkább gyerekek és anyukák. Amikor nagyi felé pillantottam, ő a fejét csóválva azonnal magához intett. Az asztalok között szapora szívveréssel mellé léptem, majd könnyeim között átkaroltam őt. Ekkor eltolt. - Evelyn! Olyan felelőtlen vagy! - sziszegte. - Erwan nagyon ki van borulva! - csóválta a fejét. - Mégis mit képzelsz magadról?!

- Itthon van, igaz?

- Ma reggel jött haza! Hívni akartalak, de akkor pont elvette a telefonomat!

- Bántott téged, nagyi? - simítottam meg a karját. Ekkor a fejét rázta.

- Nem! Viszont én még nem láttam őt ilyennek! Azt hiszem, hogy legyél nagyon óvatos! Most már én is azt mondom, hogy itt valami nagyon nincsen rendben!

Hevesen dobogó szívvel és könnyes szemmel a lépcsőn át a bejárati ajtó felé sétáltam. A kulcsomat remegő kezekkel kihalásztam a táskámból, majd kinyitottam a bejárati ajtót. Az elegáns, világos nappaliban a lámpák nem égtek. Első pillantásra úgy tűnt, mintha senki nem lenne itthon. A nappaliban állva megpillantottam Erwant és a szívemre helyeztem a kezem. Rájöttem arra, hogy természetesen fogok viselkedni. Nem fogom kimutatni gyengeségemet és sebezhetőségemet. A magassarkút levettem magamról, majd a szoba felé sétáltam. A francia ágy szélén Erwan lehajtott fejjel ült és férfias ujjait a fekete hajába vezette. Összeráncoltam a szemöldökömet, hiszen arra számítottam, hogy nekem esik.

Nem ez történt.

Miután felém pillantott, fáradtan és üveges tekintettel szipogott. - Hazaértél?

- Itt vagyok, nem? - tártam szét a kezem. - Mi történt?

- Miből gondolod, hogy történt valami? - fekete nyakkendőjét kikötötte és a vállára terítette. Az ingét kigombolta, ezért látni lehetett a szőr fedte mellkasát.

- Jól láthatóan magad alatt vagy! - bólintottam szomorúan. - Az édesapád? - suttogtam, hiszen valamiért úgy éreztem, hogy apjának az állapotának köze van Erwan hangulatához. A fejét rázta. - Annyira sajnálom... - suttogtam és ajkam elé vezettem a kezem.

- Meghalt... - fújta ki magát. - Nem gondoltam volna, hogy...- nem fejezte be, inkább a fejét rázta, majd felém pillantott. - Egy hét múlva lesz a temetés!

- Számíthatsz rám!

- Nem is ismerted! - az ingét levette magáról, majd felállt és kezébe vette a törölközőjét. Nem láttam még ilyennek. Erwan mindig határozott és erős férfi. Most viszont gyenge és kifejezetten fáradt volt. Azt hiszem, hogy sokkal jobban tetszik az ártatlan és visszafogott stílusa, mint a mindennapokban bevetett otromba oldala.

- Akkor is az apád volt! - kezembe vettem a kék inget és a szobában sétálva megkerestem az egyik fogast. Az inget a fára helyeztem, majd betettem, a szekrénybe.

- És te mit csináltál a barátnődnél? - a hangja halk és visszafogott volt. Amióta vele vagyok, most érzem először azt, hogy nincsen mitől félnem.

- Babáztunk! Sokszor mondta már, hogy menjek el hozzá! Azt mondtad, hogy nem mehetek ki a házból, de...

- Nem akartál udvariatlan lenni! - fejezte be helyettem, majd vállára dobta a törölközőt.

- Pontosan! - sóhajtottam nyugodtan.

- Akkor én elmegyek zuhanyozni! - Erwan azonnal megfordult, majd a táskája felé pillantott és magamra hagyott.

- Dögölnél meg te is... - az ágy szélére ültem, majd a fekete bőrtáska felé pillantottam. - Imádod, a Guccit, mi? - a táskát magamhoz vettem, majd kipakoltam belőle a ruhákat. Nem volt kedvem Erwan alsónadrágját hajtogatni, de feleség voltam. A végén még képes hozzá vágni a fejemhez azt, hogy még erre sem vagyok jó. Az alsónadrágokat a fiókba hajtottam, a bokazoknikat pedig mellé. A fehér szekrény előtt letérdeltem, majd a drága óráját és az ing gombjait a helyére helyeztem. Amikor az üres helyére tettem, valamit észre vettem. A sok óra és a díszes gombok mögött volt valami. Oldalra pillantottam és megbizonyosodtam arról, hogy Erwan a fürdőszobában van. - Mégis mi ez?! - a fiókot jobban kihúztam, majd megfogtam a fekete selyem anyagot és szinte lassított felvételben láttam, hogy egy szürke fegyver volt a fiók végén elrejtve. Azt hittem, hogy elhányom magam, ezért a gyomromra szorítottam a kezem. - Mégis mit keres ez itt? - elkerekedett szemekkel suttogtam, majd a rongyot gyorsan a fegyverre helyeztem és becsuktam a fiókot. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ez a rohadék fegyvert tart itthon. Miért tart itthon pisztolyt? Talán egyszer használni akarja? Annyira megijedtem, hogy a negatív és rossz gondolatok azonnal magukkal ragadtak.

A nap további részében Erwan egész nap a szobájában volt és magába roskadva várta, hogy teljen az idő. Én a nap felében babáztam, a másik felében pedig nagyinak segítettem. Legközelebb csak vacsoránál láttuk Erwant, aki szótlanul és üveges tekintettel leült az asztalhoz. Ekkor a nagyi rám pillantott, és alig láthatóan Erwan felé biccentett. Én csak kérdőn pillantottam rá, hiszen eszem ágában sem volt megkérdezni azt, hogy van.

- Hogy vagy, Erwan? - kérdezte a nagyi, miközben ajkamhoz emeltem a boros poharat és aprót kortyoltam a borból. Ekkor Erwan a halántékát dörzsölve bólintott.

- Igazán jól, nem látszik? - a válasza természetesen bunkó és tiszteletlen volt, de az apja halála miatt én sem tudtam mosolyogni. Ez volt az egyetlen dolog, ami miatt sajnáltam őt. Egyébként utáltam és minden porcikám irtózott tőle.

- Ne haragudj! Én csak érdeklődni akartam!

- Érdeklődni ér! - apró mosolyra húzta az ajkát, majd a rólam készült festmény felé pillantott. Követtem a tekintetét, miközben alaposan megfigyeltem a képet. A festmény tökéletes volt. Jave a kék ruhámat és az arcomat is tökéletesen ábrázolta. Egy ilyen festményért milliókat adnának. Azt hiszem, hogy Erwan sem fizetett érte kevesebbet. - Tetszik a kép! - bólintott.

- Nekünk is! - súgtam szűkszavúan.

- Ez nem volt túlságosan meggyőző! - amikor a szemöldökét felvonta, a nagyi felé pillantottam, aki helyeslően bólintott.

- Különben nem tettük volna szem elé!

- Én döntöm el, hogy hova tesszük a képeket!

- De mi is bele szólhatunk a döntésedbe! - mondtam azonnal. - És ez a hely nekünk is tetszik! Mindig szem előtt van! Imádom magamat nézni, miközben eszek! - nagyi száját kuncogás hagyta el. A meglepő és váratlan dolog az volt, hogy Erwan is elnevette magát. Most láttam először nevetni őt. A viharos tekintete mellett összefutottak a ráncok és megvillantotta fehér mosolyát.

- Nézd, Evi! - motyogta a nagyi. - Erwan mosolyogni is tud!

- Azért ne essünk túlzásba! - Erwan az asztalra helyezte a telefonját, miközben borsót evett. - Kinek hogy teltek a napjai míg nem voltam itthon?

Ekkor eszembe jutott a pillanat, amikor Jace konyhapultján meztelen fekszem és felnyögök, amikor engem nyal. - Fenomenálisan! - pillantottam Erwan szemébe.

- Én folyton török sorozatot néztem! - mondta a nagyi.

- Török sorozatot? - kérdezte Erwan. - Mármint a Szulejmánt?

- Nem! - nevetett nagyi. - A Bosszú Csapdájábant! - ekkor Erwan megfogta a kezem és megpuszilta a kézfejem.

- A Végtelen Szerelem nekem jobban tetszik!

- Haha! Milyen romantikus! - motyogta nagyi és lehúzta a pohár alkoholt. - Ne aggódj, nagyi! - súgta Erwan. - Boldog mellettem az unokád!

- Kibaszottul! - csuklottam a bor miatt.

És, hogy mikor voltam boldog?

Akkor, amikor Jace a zuhanyzóban dugott engem. Pontosan akkor.

Evelyn és a baba ruháját az orromhoz szorítottam, miközben Jake kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be a lakásba. - Jace! Szedd már össze magad! - mondta határozottan.

- Elhagytak! Itt hagytak engem! - Evelyn ruháját megállás nélkül szagoltam és próbáltam nem elsírni magam. - Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

- Nem hagytak el, csak haza mentek! - Jake még mindig az üveg előtt állt, ezért összeráncolt szemöldökkel levettem arcomról a ruhát, és felé pillantottam.

- Miért engeded be a hideget? - tettem félre a baba rongyát. Ekkor Jake a fejét csóválta. - Miért nem beszélsz? - amikor felé sétáltam és előre pillantottam, a lábam a földbe gyökerezett. Az utca másik oldalán egy fekete kalapot és kabátot viselő férfi pont a lakásomat fényképezte. Gyorsan elhúztam Jake vállát, aki a konyha pult mögül felém pillantott.

- Mi a fasz?! Ez téged fényképez?

- Nem tudom! - motyogtam elkerekedett szemekkel. - Nem tudom, de sok esély van rá!