Hétvégén a reggeli nem telt rosszul, igazából minden percét élveztem. Most először fordult elő az, hogy Erwan minden rosszindulat nélkül beszélgetett a nagyival. Fél füllel hallottam, hogy még azt is megemlíti neki, hogy szívesen segit a bevásárlásban. Én nem tudtam teljesen oda figyelni, hiszen mindig az járt a fejemben, hogy vajon Erwan mennyit tud a régi életemről. A legfontosabb az, hogy semmi tudomása ne legyen arról, hogy Jace Brown a szerelmem volt. Ez volt a legfontosabb és az első cél. Minden más lényegtelen. Az egyetlen dolog ami előttem lebegett az az volt, hogy megvédjem Jacet ennek a férfinak a haragjától.

Erwan a héten két természet képet vásárolt Jace galériájából. A választás ízléses volt. Az egyik képet valóban a hálószobába, a másodikat pedig a nappaliba akasztotta. Így a házban már három festmény volt, ami Jace Brown kezei közül került ki. Szívem szerint az mondanám, hogy ez nem morbid, pedig az volt. Erwan megszállottan rákattant Jace képeire. Ezzel vagy utalni szeretne valamire, vagy szimplán csak tetszik a festészete.

- Erwan! - erőltettem magamra egy mosolyt. A csillogó szemű ördög rám pillantott. - Úgy látom, hogy Jace Brown művészete neked nagyon tetszik!

Ekkor széttárta a kezét.

- Való igaz! - ette meg a paradicsomot. - Mr. Brown nagyon tehetséges festőművész! Talán nem így gondolod?

- Így gondolom! - húztam ki magam, miközben próbáltam a lehető legpontosabban fogalmazni. - De szeretném más festő művészek munkáit is megnézni! Múltkor a galériában megfigyeltem Mr. Brown munkásságát és rájöttem arra, hogy van egy határ, amit ő nem lép át! A festményei pont emiatt egyhangúak és hosszú távon unalmasak!

Minden szavam hazugság volt, de ezzel talán távol tarthatom őt tőle. Mindent el kell követnem annak érdekében, hogy a lehető legtávolabb kerüljön Jace életétől és attól, hogy a közös titkunk kiderüljön. Fél szemmel láttam, hogy ízelgette a szavaimat. Fejével az új kép felé biccentett és összehúzott szemekkel fürkészte. - Lehet, hogy igazad van! - mosolyodott el. - Végülis megnézhetünk már festő művészek munkáit is! - az asztalon a kezemért nyúlt és puszit nyomott a kézfejemre. Erőltettem magamra egy mosolyt. Úgy tüik, hogy ez bevált. Épp mondani akartam valamit, amikor Erwan szalvétába törölte az ajkát és harsányan elnevette magát. - Viszont ne menjünk el amellett, hogy az embereket és a testeket Mr. Brown kifejezetten kítűnően ábrázolja!

Ekkor fél szemmel a nagyi felé pillantottam, aki enyhén megrázta a fejét. Kezemet az ölembe helyeztem és összeszorítottam az ujjaimat. Erwan! Menj a pokolba! - Nagyon örülnék annak, ha festene rólad egy képet!

Ekkor elkerekedett szemekkel nyeltem egyet. Azt hittem, hogy rosszul hallok. Kihúztam magam és oldalra biccentettem a fejem, jelezve, hogy ezzel én nem értek egyet. Nem! Mégcsak ez hiányzott! Erwan! Milyen ördögi játékot űzöl velem?! Ekkor akaratlanul is megfogtam a kezét. - Ez egy nagyon jó ötlet! De úgy gondolom, hogy Mr. Brown erre nem alkalmas! És biztos vagyok abban, hogy nagyon elfoglalt!

- Mi a baj, feleségem? - húzta össze a szemét. - Az előbb nyugodt voltál, viszont most izzadsz! - kicsit közelebb hajolt, ezért tudtam, hogy ha nem megyek bele, akkor gyorsan lebukhatok. - Miért ellenkezel ennyire? Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy valami itt van a háttérben!

Mivel a dolgok kezdenek elfajulni, a nagyi hirtelen köhögni kezdett. Egyszerre pillantottunk felé. Segítségkérően pillantottam rá. - Erwannak igaza van, Evelyn! Mr. Brown tehetséges festőművész! - a szemét meresztette, jelezve, hogy viselkedjek természetesen. - Nem is beszélve arról, hogy a galériája közel van!

- Köszönöm! - dőlt hátra Erwan a széken. Nem szívesen, de megadtam magam.

- Rendben! - suttogtam magam elé. - Igazad van, Erwan! - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Nagyszerű! - szalvétáját az asztalra dobta, majd hátra tolta a széket. - Most megyek dolgozni, de ma reggel beugrok hozzá! Felhívlak, amint kaptam időpontot!

Amikor a fürdőszoba felé sétált, könnyes szemmel megráztam a fejem és gondterhelten felsóhajtottam. Talán sejt valamit. Talán nem. Bármi megtörténhet. És még csak most kezdek rájönni arra, hogy Erwan okosan játszik. Soha nem mutatja ki, hogy mit gondol, vagy mit érez. Azt sem mondja el, hogy mikor mire készül. Ő egy kibaszottul jó játékos.

Délután kaptam tőle egy hívást. Este hat órakor Jace Brown vár engem.

Életem legnehezebb feladata vár rám. Mégis, hogy fogom végigcsinálni? Hogy fogok annak a férfinak a szemébe nézni, akinek annyi fájdalmat okoztam már? Mit fogok csinálni?! Erwan még írt nekem egy üzenetet, amiben azt foglalta össze, hogy valamilyen világoskék, földig érő ruhát vegyek fel. A pokolba is vele!

Kinyitottam az ajtót, ami összeköti a galériát a műhellyel. Az ajtóban állva fogadtam Evit, aki kicsit bizonytalanul állt a küszöb előtt. Életemben nem gondoltam volna arra, hogy Erwan ilyen dolgot kér tőlem. Az emberek napi szinten felkeresnek azzal, hogy kedvesüket, gyermeküket vagy rokonaikat festővászonra fessem. Ez nálam egy hétköznapi dolog. Viszont amikor Erwan felhívott ezzel a szándékkal, azt hittem, hogy elájulok. A hátam közepére sem kívántan ezt. Legszívesebben mindent összetörtem volna és ott hagytam volna őt!

Fessem le a nőt akit szeretek?

Aki már nem az enyém?

Aki más férfi mellett fekszik?

Aki már nem hozzám tartozik?

Számomra ez olyan volt, mintha egy kést kell átszúrni a saját szívemen. Fájt. Mégis próbáltam szakmai szempontból nézni a dolgokat. Ez az én munkám, a hivatásom. És ezután fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon mennyire lenne feltűnő és érdekes, ha nem vállalom el? Erwan mire gondolt volna?

Ezért el kellett vállalnom.

A munka miatt bezártam a galériát, a nagy villanyokat lekapcsoltam, ezért a sötét térben, csak a festményeket világító kicsi lámpák égtek. Miután beléptem a műhelybe, Evelyn sóhajtva becsukta magunk mögött az ajtót. Eredetileg ez ir oroda szobának készült, viszont tudtam, hogy itt helyben sokkal könnyebb lenne dolgozni. Könnyebb lenne festeni és alkotni, illetve rendszerezni. - Minden ügyfeledet itt szoktad festeni? - suttogta, miközben kicsi táskáját az ajtó mellett található komódra helyezte. A villanyokat felkapcsolva bólintottam.

- Erwan külön elmondta az elképzelését! Azt szeretné, hogy egy kanapén feküdj! - ekkor a fekete kanapé felé pillantottam. Evelyn a bútor darabot fürkészte, de mielőtt lefeküdt volna, a fejét csóválta.

- Nem tud kettőnkről!

- Engem, vagy inkább magadat szeretnéd nyugtatni ezzel? - a fekete bőrdzsekimet levettem, azonnal cigit gyújtottam és az ajkaim közé vettem. A fehér festővásznat a fa állványra helyeztem, mögé ültem, és magam mellé húztam a két kicsi kocsit. A fa kocsin festékek, ecsetek, vödrök, akvarell festék, tempera, rongyok és sok más fontos termék volt. A füstöt kifújtam, miközben fél szemmel láttam, hogy Evi a kanapéra fekszik.

- Mindkettőnket! - az arcát nem láttam, ezért a vászon mögött ülve felsóhajtottam. - Igazad volt! - suttogta halkan. A hangja betöltötte az egész helyiséget. A szívem a torkomban dobogott, hiszen számomra ez menedéket jelentett. Az ecseteket és a festékeket fürkésztem, miközben folytatta. - Ha boldog lennék, akkor nem félnék ennyire! Viszont boldogtalan sem vagyok! A félelmemet csak neki köszönhetem!

- Ezt hogy érted? - hunytam le a szemem. - Bántani szokott téged? - legszívesebben mellé feküdtem volna és magamhoz húztam volna. A szívem mélyén tudtam, hogy ilyet nem tehetek, ezért csak némán hallgattam. - Azért féltesz engem, mert erőszakos? Veszélyes ember?

- Nem veszélyes! - súgta.- De abban sem vagyok biztos, hogy jó ember!

- A francba! - motyogtam és ajkammal megszorítottam a cigit. - Akkor ezért félsz! Attól félsz, hogy ha rájön a régi kapcsolatunkra akkor begőzöl! Mindent értek! - könnyeim között felálltam, miközben megálltam Evelyn előtt. A kanapén feküdt és könnyes szemével engem nézett. Ebben a pillanatban olyan sebezhető és megtört volt. És utáltam, hogy így kellett látnom. A kezemmel megfogtam a ruhája szélét és megigazítottam. - A kezedet tedd a homlokodra! A másikat pedig a hasadra! Azt szeretném, hogy mindig a plafon felé néz!

- Micsoda profizmus! - a szomorú pillanathoz képest elnevette magát. - Régen is szerettem volna azt, hogy fess rólam egy képet! De akkor meztelen lettem volna! - amikor felém pillantott, a cigi majdnem kiesett az ajkaim közül.

- Meztelen, mi? - suttogtam és felvontam a szemöldökömet. Evelyn csak elnevette magát. - Mindegy! Szerintem három óra alatt nem fejezzük be, szóval vissza kell jönnöd egy második alkalomra is! - a cigit elnyomtam, majd a vászon mögé ültem. Az egyik ceruzámat a kezembe vettem, majd vékony vonalak segítségével vázlatot csináltam a testéről. Körökkel és vonalakkal ábrázoltam a teste formáját és a fekvését. Volt mikor elrontottam, de pár segédvonallal könnyen kijavítottam. - Hogy van a lányod? - fél szemmel láttam, hogy az arca kipirult. Láttam, hogy szaporán kezd el pislogni. Igazán furcsa reakció. A szemöldökömet ráncoltam. - A múltkor is kérdezni akartam, csak elfelejtettem! Mikor született?

Úgy tettem, mintha rajzolnék. A gondolataim máshol jártak. Evi arcát néztem, hiszen tudnom kellett, hogy kitől van az a kislány. Jake szava jogos volt. Nincsen kizárva. Akár az enyém is lehet! Ezt ki kell derítenem! Evelyn a torkát köszörülte. - Októberben született! - suttogva válaszolt, miközben lehunyt szemmel megráztam a fejem. Október... A kezem ekkor megállt.

December első hetében nagy volt köztünk a szerelem. Emlékszem, hogy akkor voltunk igazán boldogok. - Október? - suttogtam és kezemmel végig szántottam a mellkasomon. A szívem fájt. Úgy éreztem, mintha kitépték volna. Lehetséges? Talán? - Kérdezhetek valamit? - suttogtam könnyeim között. Ekkor felém fordította a fejét. Láttam, hogy mellkasa szaporán emelkedik fel és le. Láttam, hogy arca kipirul, hogy izgul.

- Persze! - suttogta a könnyei között.

- Nem is tudom, hogy kérdezzem meg! - szántottam végig a combomat, majd úgy döntöttem, hogy kerek perec rákérdezek. - Evelyn, elképzelhető, hogy enyém a kislány?

Ekkor Evi a szemembe nézett, majd a fejét rázta. - Nem! - suttogta határozottan. - Nem a tiéd!

- Oké! Csak megkérdeztem! - megráztam a fejem, majd hüvelykujjammal letöröltem a könnyeimet. - Nem baj! Amúgy sem szeretem a gyerekeket! - amikor a szemöldökömet felvontam, Evelyn hirtelen felém pillantott. Nem mondott semmit, csak gyilkos pillantással ajándékozott meg. - Folytassuk, Evelyn!