A nagyi szobájában ültem és gondosan bezártam magunkra az ajtót, miközben átbeszéltük a hihetetlen történteket, arra is gondoltunk, hogy Erwan ne nyisson be az ajtón. Miközben sírva meséltem a nagyinak, addig Erwan a zuhanyzóban volt, de mellette azt is megtanultam, hogy soha nem lehetek elég óvatos. Erwan nagyon ravasz, okos és kifejezetten furfangos férfi. Gyakran a dolgok mögé lát és mindig tudja, hogy mit kell tennie, vagy, hogy mi a következő lépés. Ezért sem bántam, hogy bezártam az ajtót, hiszen utána hazudhatom azt, hogy Elinat szoptattam. Amikor a lényeghez értem, a nagyi elkerekedett szemekkel az ajka elé helyezte a kezét. A történtekhez képest jól éreztem magam, de még mindig alig hittem el azt, hogy ma este találkoztam vele. - Annyira hihetetlen volt, nagyi! Ott állt velem szemben és engem nézett! Nem kapta el a tekintetét! Meg sem mozdult! - ekkor a nagyi könnyezni kezdett.

- Ez annyira romantikus! Édes istenem! Hát mégis csak egymásra találtatok! - a nagyi reakcióját figyelmen kívül hagyva, könnyes szemmel folytattam.

- És amikor Jace felénk sétált, azért imádkoztam, hogy Erwan ne jöjjön rá arra, hogy ki volt ő nekem! A szívem mélyén éreztem, hogy egyszer találkozni fogok vele, de nagyi...ez a találkozás minden képzeletemet felülmúlta! - visszaemlékeztem, amikor először oldalról pillantottam meg őt. Emlékszem, hogy alaposan szemügyre vettem a hófehér mosolyát, a kifogástalan borostáját és a jól megcsinált haját. És arra is emlékszem, hogy mit éreztem akkor, amikor egyenesen a szemembe nézett. Akkor Jace elém tárta a múltat. Abban a pillanatban mindenre emlékeztem. Egy pillantásnak, egy hosszú szemkontaktusnak köszönhetően minden közös emlékre és pillanatra tisztán emlékeztem. - És miután kimentem, hogy friss levegőt szívjak, akkor ő ott állt a járdán! - csóváltam a fejem, a nagyanyám pedig összetette a kezét. - Nem tudom, hogy került oda, de ő volt! Őt láttam!

- Az a férfi utánad ment, Evelyn! - szipogott a nagyi. - Ez olyan megható történet! Evelyn, nektek együtt kell lennetek!

Ekkor oldalra pillantottam, hiszen semmi sem egyszerű. A nagyi mindig is egy álomvilágban élt, ezért ritkán találkozott az élet sötét oldalával. Én most egy olyan sötét gödörben voltam, amiből nem léphetek ki. Ha kilépnék a gödörből, akkor a temérdek homok Jacet temetné be. - Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne, nagyi! - suttogtam, miközben Elina szemecskéjébe néztem. Egy kicsit lehajoltam, majd puszit nyomtam a homlokára. - Na, találd ki, hogy kivel találkoztam ma! - védelmező karjaim közé vettem és a fejére fontam az ujjaimat. - Az apukáddal, angyalom! - csikiztem a pocakját.

- És mesélj! Sármos volt? - kuncogott a nagyi.

- Megváltozott! - suttogtam elkerekedett szemekkel. - Szerintem a fájdalom megváltoztatta őt! És utálom magam ez miatt! - sóhajtottam, miközben váratlanul Erwan hangját hallottam meg. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem tudtam mit csinálni, de végül kinyitottam az ajtót és babával a karjaim között megálltam a nappali közepén. Erwan pont akkor gombolta végig az ingét és túrt bele a lakkozott hajába. - Elmész?

- Igen! Baj? - megtorpant előttem, majd felvont szemöldökkel végignézett rajtam.

- Dehogyis baj! Engem csak meglepett! - léptem hátra egy lépést, majd végig néztem, hogy felhúzza magára a kabátot és vissza sem nézve rám, kilép az ajtón. - Ketten maradtunk, picikém! Biztos te is örülnél egy pancsinak! - mosolyogtam, majd a szobámba mentem és az ágy közepére helyeztem Elinát, aki csillogó szemeivel engem nézett. Elina egyszerűen imád fürdeni, de szerintem minden baba szeret. A fél órás fürdő után egy puha törölközőbe bugyoláltam a testét, majd visszafektettem az ágy közepére. Ott Elina ökölbe szorította a mini ujjacskáját és ügyetlenül hadonászni kezdet. - Hát ennyire tetszett a pancsi, szépségem? - mellé hajtottam egy aranyos ruhát, majd kibontottam a következő zacskó pelenkát.

Késő este Elina könnyen elaludt, ezért egy fehér pokrócot helyeztem a vállamra, majd a nappaliban az egyik fotelben foglaltam helyett. Tíz percet beszéltem Logannel és a többiekkel. Mindenki nagyon jól van. Sokszor írták, hogy rossz nélkülem az egyetemre járni. Erre én csak egy sírós emojit küldtem, majd fáradtan lezártam a telefonomat. Az este további részében meleg teát készítettem magamnak és az ablakból néztem az Eiffel tornyot. Az épület szépen ki volt világítva. A sötét ellenére, az emberek a Champ-de- Marsh téren sétálgattak, fényképezgettek és beszélgettek. Mivel Franciaországban éltem, úgy gondoltam, hogy kihasználom az alkalmat és közelebbről is megnézem az Eiffel tornyot.

Miközben késő este a téren sétáltam, rájöttem arra, hogy minden találkozásnak oka van. Az életben nincsenek és nem is lesznek véletlen találkozások. Amikor megpillantottam Jacet, számomra az volt a második szerelem kezdete. Újra szerelmes lettem a férfiba, akivel egyszer elváltak útjaink. Most, hogy újra találkoztam vele, egyszerre féltem és izgatott is lettem. Féltem, hiszen Erwan nagyon okos. Figyel engem és megérzi, ha a háta mögött cselekszek, vagy olyan dolgot csinálok, amit eltitkolok előle. De emellett egy részem valóban boldog volt, hiszen amikor ennyi idő után újra láttam őt, a pillanat felélesztett bennem egy apró reményt. A találkozás kifejezetten fájt, hiszen a mosolya és a pillantása is mágnesként vonzott. Belehaltam, hogy nem mehettem oda hozzá és nem csókolhattam meg. De ma este jöttem rá arra, hogy mindegy, hogy mit szánt nekünk a sors, hiszen egy valami örökre összeköt minket. Ő volt a kislányunk, Elina. Ahogy megálltam az Eiffel Torony előtt, a számat mosolyra húztam. Hihetetlen, hogy az ember ennyi fájdalom után is képes mosolyogni és pozitív dolgokra gondolni. Hónapok óta a saját poklom rabja vagyok. Mindennap szenvedek, de mégis ott van bennem egy apró szikra, egy pici remény. És nem vártam el sok dolgot az élettől. És ma jöttem rá arra, hogy minden találkozásnak van egy oka, egy célja, ami idővel talán mindent megváltoztat.

Amikor mosolyogva megfordultam, előre pillantottam és a lábam a földbe gyökerezett. Azt hittem, hogy álmodok. Kellett egy kis idő, hogy magamban el tudjam dönteni azt, hogy ez a valóság-e. Ott állt előttem. Zsebre tett kezekkel és azzal a jól ismert kifejezéssel az arcán, azonnal megdobogtatta a szívemet. Az enyhe szél pirosra csípte az arcát. A bőrkabátja tökéletesen illet a hanyag, merész stílusához. A fekete farmerja és a lakk bakancsa szépen kiemelte a hűvös, barátságtalan, mégis csillogó tekintetét. Nem lepődtem meg, mikor a földre pillantott, majd megindult felém. Talán így kellett lennie. Talán ma este is találkoznunk kellett ahhoz, hogy most itt legyünk. A haja stílusosan hátra volt fésülve, oldalt pedig enyhén elválasztva. Istenem! Ő számomra a tökéletes férfi, a tökéletes szempár és a test, amire örökké fogok szeretni és vágyni.

Amikor Jace Brown megállt előttem, próbáltam visszafojtani a könnyeimet, de nehezen sikerült. A hiánya engem teljesen tönkretett. Az érintése és az illata nélkül nehéz volt létezni. Most még nehezebb, hiszen előttem állt a férfi, akit nem érinthetek meg. Mégis volt valami gyönyörű ebben a találkozásban. A lámpák alig láthatóan megvilágították a szimmetrikus, tökéletes arcát. Az arcélén végig néztem, hiszen egykor bármikor, bárhol megcsókolhattam ezt a bőrfelületet. Jace, végül bólintott. - Tényleg te vagy az! - a hangja halk és mély volt. Legszívesebben ledöntöttem volna a testem köré emelt falat és mindent elmondtam volna. Elmondtam volna, hogy egy kényszerházasság rabja vagyok, hogy van egy kislánya, aki egy olyan férfi közelében van, aki mindent tudni akar a régi életemről. És a régi életem ő hozzá vezetett. A gondolataimból kizökkenve bólintottam.

- Szia, Jace! - suttogtam a hidegben. Jace a zsebébe csúsztatta kezét, majd szórakozottan felvonta a szemöldökét.

- Mit keresel itt, Evi? - alaposan végig nézett rajtam, látszólag meglepődött, hiszen én magam is sokat változtam. Levágattam a hajam, frufrut csináltattam és a sminkkel próbáltam elrejteni az élet fájdalmas pillanatait amit az arcom és a tekintetem is visszatükröz.

- Ezt hosszú lenne ezt elmagyarázni! - helyeztem a zsebembe a kezem, majd bólintottam. - És azt hiszem, hogy nem bírnám ki sírás nélkül, szóval...

Amikor Jace felvonta a szemöldökét, tudtam, hogy másképp viszonyulunk egymáshoz. A tekintete nem volt barátságos, vagy közvetlen. Nem hibáztattam őt ez miatt, hiszen minden az én hibámból történt. - Miért nézel így rám? - suttogva közelebb lépett hozzám, majd mélyen a szemembe nézett. Ettől a tekintettől az alhasam is megremegett. Minden szeretkezésünk éjszakáján ő így nézett rám. Lehetetlen lenne elfelejteni azt a sokat mondó, szenvedélyes tekintetet. Amikor az ő szemébe néztem, akkor a közös jövőnket láttam. Eggyé váltam vele. Igazán szeretkeztünk. Most nem láttam mást, csak haragot, és távolságtartást. Nem láttam kiutat vagy halvány szeretetet. Ő megváltozott. A személyisége és a megjelenése is más lett. Baj, hogy ettől csak jobban szeretem?

- Én csak nem hiszem el! - mondtam őszintén. - Mióta nem találkoztunk...

- Ne is folytasd! - hátra lépett egy lépést, majd az Eiffel Torony felé pillantott. - Ez itt az én életem, Evi! És nem hagyom, hogy ezt is tönkre tedd!

"Ezt is tönkre tedd."

Könnyes szemmel néztem a szemébe, majd megráztam a fejem. Azt hiszem, hogy ez mindent elmondott. Jace még mindig utál engem. Utál és azt hiszem, hogy ezen soha nem fogok tudni változtatni. Teljes mértékben megértettem őt. Óriási nagy hibát követtem el és ezzel a hibával valóban megváltoztattam az életét. Csak nekem köszönheti a sok kínt és a fájdalmat amin az utóbbi hónapokon keresztül ment. De Jace téved, ha azt gondolja, hogy én nem szenvedek. - Ha attól félsz, hogy megzavarom az életed, akkor nem kell félned! Attól tartok, hogy láncra van kötve a kezem! - suttogtam könnyes szemmel. Ekkor Jace felvont szemöldökkel közelebb lépett hozzám. A szemöldökömet ráncoltam, hiszen a közelségére nem számítottam. Közvetlen az orrom előtt állt. Amikor a szemébe néztem, hirtelen nem tudtam mire vélni ezt a fajta közeledést.

- Tönkretetted az életem, Evi! - szinte lassított felvételben láttam, hogy meleg tenyerét az arcomra helyezi. Az érintése miatt lehunytam a szemem és éreztem, hogy elönt a forróság. Most már tudom, hogy mennyire éheztem az ő érintésére. Ez az apró mozdulat nem csak végig cikázott a testemen, de minden porcikám őt követelte. Mélyen beszívtam az illatát, amikor lassan a fülemhez hajolt. Az illata páratlan volt. Szavakkal nem tudnám kifejezni, hogy számomra ez milyen illat volt. Hatással volt rám és minden idegemre. Friss, édes, kicsit citrusos és mogyorós illata örökre foglyul ejtett. Ekkor a gyűrűmre pillantott. - Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen kevés időn belül férjhez mész! - akkor éreztem magam igazán egyedül, amikor hátra lépett. Magával vitte az illatát és a testéből áradó meleget is. Könnyes szemmel felsóhajtottam és arcomra simítottam a tenyerem.

- El sem tudod képzelni, hogy min megyek keresztül! És ha azt hiszed, hogy nem fizettem meg a tettemért, akkor nagyot tévedsz! - suttogtam, miközben oldalra pillantottam. - Megfizetek érte! Folyton fizetek! - és miközben az arcát néztem, ő mélyen a szemembe pillantott. A változása ellenére, ott volt az a szikra a szemében, ami azóta sem tűnt el: ez volt az irántam érzett szeretete.

- Talán mindenki azt kapja amit megérdemel! Szerinted? - biccentette oldalra a fejét, de amikor könnyek szöktek a szemébe, az ég felé pillantott, hogy legyűrje őket. - Régen mindig azt terveztem, hogy ha visszajövök Franciaországba, akkor veled teszem és nem nélküled! Most, hogy itt állok veled szembe... - harapta be az ajkát. - Nem látom azt a nőt, akivel olyan szenvedélyesen szeretkeztem! Nem látom azt a nőt, akibe beleszerettem és neki adtam a szívem! - bármennyire is fájdalmas volt ezt hallani, csak lesütöttem a szemem. Nem tudhatja! Nem tudhatja, hogy min megyek keresztül! Muszáj távol tartanom őt a férjemtől! - Mi történt veled?

- Semmi nem történt, Jace! - szipogtam. - Ugyanaz a nő vagyok, akit te megismertél!

- Ez nem igaz! Valami változott! És tudod, hogy mi változott? - szinte lassított felvételben láttam, hogy sűrű könnycsepp végig folyik az arcán. Mintha a szívemet törték volna össze. - Az, hogy már nem vagy az enyém! A nő, akit én annyira szerettem és tiszteltem már nem az emyém! - tárta szét a karját. - És tudod, hogy ez miért fáj annyira? - tette fel a kezét, miközben könnyeimet nem tudtam visszafojtani. - Mert a gondolatba is belepusztulok, hogy minden este egy másik férfi mellett hajtod álomra a fejed! Bele halok abba is, hogy minden reggel kávéval fogadod őt! És bár még mindig haragszom rád, de ez nem elég ahhoz, hogy elfelejtselek!

- Az utolsó találkozásunk óta minden este azzal a gondolattal alszom el, hogy mi lett volna, ha akkor nem követem el azt a hibát! És aztán minden reggel tudatosul bennem az, hogy a hiányodat elhoztam magammal!

Ekkor sírva elnevette magát.

- Vicces, hiszen férjhez mentél! - ekkor lassan a fülemhez hajolt. Kezemmel a dzsekije szélét szorítottam és igyekeztem mélyen beszívni az illatát. Az illata...talán az egyetlen menekülő pont ami még életben tartott. - És ezért el-foglak-felejteni!

Ujjai közé vette az egyik hajtincset, megszagolta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy szemét törölve megfordul és elsétál.