Késő este miközben rágyújtottam egy cigire a holnapi előadáson gondolkoztam. Tegnap az előadás után az egyetem igazgatója megdicsérte a munkám, ami kifejezetten jól esett, de valóban nem lepődtem meg, hogy megvoltak velem elégedve. A legfontosabb céljaim közé tartozott az, hogy a lehető legjobb körülmények között készítsem fel hallgatókat a diploma megszerzésére. A tanítás miatt sajnos nem marad annyi időm a munkámra és a művészetre amiben tevékenykedek, de meglepő, hogy tanárként kifejezetten jól éreztem magam. Ennek több oka is van. Rég jártam egyetemre, de az ott töltött órák szép emlékeket idéztek fel bennem. A másik ok nem más, mint Evelyn volt. Tudom, hogy amit gondolok az soha nem fog megtörténni, de van valami különleges és ellenállhatatlan abban a nőben. Nem elég, hogy gyönyörű, de pimasz, határozott és van humora. Nagyra értékelem a művészet iránt táplált gondolatait és tehetségeit. Evelynben biztos látom az adottságot és a szenvedélyt, amire szüksége van.

Miközben a konyhában álltam és francia vajas kiflit készítettem a hallgatóimnak, minden percben az ajtó felé pillantottam. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szomszédon. Más sem járt a fejemben, csak az, hogy bő ruhákban és kócos hajjal láthatom őt. Normál körülmények között nem fektetek ennyi figyelmet egy nőbe, de ő az első pillanattól kezdve nem volt hétköznapi a számomra. Félreértés ne essék, számomra egy nő sem hétköznapi, hiszen régóta segítik a munkám, de Evelynben volt valami, amit nem tudok megfejteni. Férfiként első dolgom lenne minnél több nővel foglalkozni és a munkámhoz illően lefesteni őket. Viszont amióta őt megismertem, elfelejtettem a sok lefestett testet, és csak arra tudok gondolni, hogy egyszer őt is lefestem. - Találkozunk holnap, Evelyn Wilson! - suttogtam, miközben a tálcára helyezett kifliket a sütőbe csúsztattam és vissza csuktam az ajtót. Mosogatás közben valaki megnyomta a csengőt. Az első gondolatom az, hogy Evelyn lehet az, de amikor ajtót nyitottam, szembe találtam magam Jakkel, aki nehéz vászonokat és sok festéket tartott a lába mellett. - Estét, haver! - a hátát megveregetve üdvözöltem, majd átvettem tőle a kért dolgokat és a lakásom közepére cipeltem. A lakás egyébként az egyszerűbbnél is egyszerűbb. Középen tartottam a vászonokat, ecseteket és festékeket, a fehér ablak mellett volt az ágyam egy kicsi éjjeliszekrénnyel. A téglamintás fal mellett egy régi szekrény és egy kicsi fürdőszoba foglalt helyett. Kicsi, de nagyszerű. Tipikus londoni ház, ami nyomába sem érhet, a párizsi luxus lakásomnak, de valamiért azonnal a szívemhez nőt.

- Ezt nevezem lakosztálynak! - Jake csípőre helyezett kezekkel körbe nézett, miközben felvont szemöldökkel széttárta a kezét. - Londonban vagyok, bassza meg! Hadd öleljelek meg! - egyenesen hozzám futott, majd ugrálva megölelt. Az ölelés közben a cigi kiesett a számból, Jake pedig azonnal rátaposott. Mérgesen löktem el magamtól, hogy a csikket felvegyem, majd az erkélyen található régi hamutálba dobtam. - Már most imádom Londont! - ült le az egyik székre, majd bólintott. - Mesélj!

Miközben meséltem alaposan megvizsgáltam az érkezett vászonokat és a festékeket. A befejezett munkákat, festéssel a fal mellé támasztottam, a befejezetleneket pedig csak az ablakhoz vittem. A festékes vödröket egymás mellett a fa padlón tartottam. A második cigire gyújtottam rá, közben a kifliket is figyeltem, hogy ne égjenek meg. Mikor kisfiú voltam, édesanyám minden reggel francia vajas kiflit sütött reggelire. Nem csak finom, de ropogós és egyszerű volt. Ezt a kiflit az egyszerűsége varázsolja különlegessé. - Szóval, nagy vonalakban ennyi! Tanár lettem! - támaszkodtam neki a pult szélének. Jake hátradőlt a székén.

- Jólvan! Ugorjuk át a tanítós jeleneteket mert szeretnék többet hallani erről a titokzatos, vörös hajú nőről! - tudtam, hogy csak ennyi fogja érdekelni, ezért nevetve végig szántottam a borostámat. A fejemet csóváltam, hiszen nem tudtam mit mondani a dologról. - Nincs köztetek semmi? Szikra? Vágy?

- Én első sorban tényleg az előadásra fókuszálok, de valamiért jobban élvezem, hiszen tudom, hogy ő is ott van! Furcsa érezni a jelenlétét! Kicsit izgatott leszek tőle, és tudom, hogy bármikor keresztbe tehetek neki, hiszen úgyis viszonozni fogja!

- Miért akarsz keresztbe tenni neki? - mosolygott.

- Mert ő az egyetlen, aki mindig a vászon mögé rejti az arcát és nem tisztel meg azzal, hogy rám figyel! - húztam össze a szemem, majd jókedvűen felnevettem. - Ezzel együtt ki is találtam a holnapi előadás témáját! Azt hiszem, ideje egy kicsit bekeményíteni - zártam el a sütőt. - Hiszen meg kell dolgozni egy diplomáért, igaz? - veregettem meg Jake vállát, aki még mindig Evelyn felől érdeklődött.

Reggel hevesen dobogó szívvel néztem végig, hogy Logan azzal a szőke hajú lánnyal beszélget, akinek képét láttam a messenger beszélgetéseinél is. A lány valóban gyönyörű és kifinomult volt. Minden nevetés közben megérintette Logan vállát, aki a lányhoz illően, udvarias mozdulatokkal kommunikált. Az ajkamat lebigyesztettem és összefontam magam előtt a kezem, hiszen nem számítottam arra, hogy ennyire rosszul fog esni az, hogy kettőjüket egymás mellett láthatom. Megszoktam, hogy hiába vár Logan figyelmére annyi nő, ő mindig csak rám figyelt. Most rossz érzés volt látni azt, hogy rajtam kívül más lánnyal is beszél. Úgy nevetett, ahogy velem szokott, úgy mosolygott, ahogy mellettem szokott. - Istenem! De miért esik ez rosszul? - a fülemből kivettem a fülhallgatót, majd hátra túrtam a vörös hajam és Logan felé sétáltam, aki fél szemmel felém pillantott. - Sziasztok! - sziszegve álltam meg mellettük és kíváncsian fürkésztem az arcát.

- Nemsokára én is bemegyek, rendben? - az arcomat fürkészte, de nekem a földbe gyökerezett a lábam.

- Rendben! - amilyen gyorsan csak tudtam, beléptem az ajtón és szememet lesütve lefutottam a lépcsőn. Arra számítottam, hogy legalább bemutat neki, hogy válthatok a lánnyal egy-két szót, de Logan szó szerint levegőnek nézett. - Nem értem, hogy miért esik rosszul! - támaszkodtam neki a piros korlátnak, miközben Christian sétált felém az egyik haverjával. Amikor látta rajtam, hogy valami nem oké, félre állt, elengedte a fiút, és nyakamat átkarolva puszit nyomott a homlokomra.

- Szereted őt? - a fejemet csóváltam. Igazából én magam sem tudtam eldönteni, hogy mit és miért érzek. Tanácstalan voltam. Összezavart Logan mosolya, amit most először nem nekem, hanem egy másik lánynak szánt. Zavart a férfias, kifinomult hangja, amit már nem csak én hallhatok. Olyan, mintha osztozkodni kéne rajta. De miért vagyok ennyire kiakadva, ha évek óta nem adok esélyt neki? Mi van velem?

- Hagyjuk, oké?! - nevettem sziszegve. - Én csak nem szoktam meg azt, hogy Logant más lánnyal láthatom! - csóváltam a fejem.

- Pedig szokj hozzá! - figyelmeztetett Chris. - Logan az a fajta pasi, akiért minden nő odáig van! Hiszen te is tisztában vagy azzal, hogy néz ki! - biccentett az emelet felé. - Logan nem marad sokáig szingli! Sajnálom nyuszó, de ha te nem, akkor majd más szeretni fogja! - ölelt meg, majd az előadó terem felé siettünk, hiszen közben már kezdetét vette az előadás.

A művészeti terembe belépve furcsa érzés kerített a hatalmába, hiszen a hallgatók egymás mellett ülve jókedvűen beszélgettek és kiflit ettek. Amint a helyemre sétáltam, a lábam a földbe gyökerezett, mert szembe találtam magam Jace Brown tökéletes feneké...akarom mondani kisugárzásával. A tanár háttal állt nekem. Elegáns nadrágja feszült a lábán és a többi testrészén. Egy szürke inget viselt, amire egy egyszerű kockás mellényt húzott. Miközben a táskámat a székem mellé dobtam, nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt, hogy cigizik. - Mi a... - próbáltam leskelődni, hiszen szénceruzával rajzolt valamit. Ó jaj! Ez nem jelentett jót, ezért úgy gondoltam, hogy most az egyszer, nem fogom levenni róla a szemem. Próbáltam megjegyezni a keze mozdulatait és a szobrokat, amiket a vászonra rajzolt. Egy ölelkő nőt és férfit ábrázolt a rajz, amit pár perc alatt, szapora és kifinomult mozdulatokkal készített el. Miközben Jace az utolsó simításokat végezte, addig a többieket néztem, akik még mindig beszélgettek és kiflit ettek. Miért érzem azt, hogy jobban tennék, ha előre figyelnének? A szívem mélyén valamiért úgy éreztem, hogy a mai előadás már nem lesz olyan ismerkedős óra. - Chris! - sziszegtem a fiú felé, aki szelfiket készített magáról. Christian nem hallotta a hangom, ezért csak sziszegve néztem a tanárt, aki váratlanul letette a szénceruzát, majd hátratett kezekkel oldalra állt és ekkor történt, hogy találkozott a tekintetünk. A puha ajkával összeszorította a cigit és néha kifújta orrán a füstöt. A szemüveg tökéletesen ki emelte a tekintetét és a haját is, amit elegánsan hátra lakkozva viselt. Ennek a fiatal férfinak ma olyan kisugárzása volt, amit minden nő társam sóhajtva nézett végig. A fiatal professzor a saját munkáját nézte, én is így tettem. Mivel éreztem, hogy hamarosan feladatot kapunk, jobbnak láttam, ha megjegyzem a rajzát. A rajz egyébként tökéletes volt. A szobrokat különleges vonalakkal és árnyékolással álmodta meg. Kifejezetten tetszett a romantika és az ölelkező szobrok tekintete. És, miközben a többiek nevetve beszélgettek, addig a tanár a karóráját fürkészte, majd úgy döntött, hogy a vászonhoz lép és egy lassú mozdulattal megfordítja. És itt nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.

- A mai előadáson kérem, hogy rajzolják le az én szénceruzával készített rajzom másolatát! Tökéletes és precíz munkákat várok el! - fonta maga előtt össze a karját. A fejemet ráztam és halkan felnevettem. A lényeg, hogy én átmentem a teszten. A többiek már kevésbé. Sokan felháborodtak és azt suttogták, hogy de hát ők nem nézték meg a rajzot. Ez volt a baj. - Örülök, hogy voltak hallgatók, akik már a terembe lépéskor sejtették, hogy a rajzom már az előadás része! - pillantott felém, mire elpirultam. - Mivel jó fej vagyok, kapnak húsz másodpercet, hogy újra megtekinthessék a rajzot! - ekkor mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott, a tanár pedig megfordította és mindenki előre hajolva memorizálta. Nekem már nem volt szükségem arra, hogy újra megnézzem, kihúztam a mappámból egy lapot, a vászonra rögzítettem és a fém tolltartóból kiemeltem egy kicsi szénceruzát. A ceruzát az állványra helyeztem, a hajamat a tarkómhoz kötöttem és mosolyogva a vászon mögé rejtőztem.

Lássuk, hogy ki rajzol szebb szobrokat, Mr. Brown!