- Te vagy eddig a legszebb arc, akit vala lerajzoltam! - az ágy közepén hasaltam, ő velem szemben törökülésben ült és próbálta mozdulatlanul tűrni, hogy lassan fél órája az elkészült rajzot tökéletesítettem róla. Evelyn hára néha szabálytalan ívbe görnyedt, néha pedig gondterhelten felsóhajtott. - Mindjárt kész vagyok! - a tőlem megszokott precíz, pontos és kéz mozdulatokkal satíroztam és árnyékoltam az arcát. Sokszor megfordult a fejemben, hogy az egész testét lefestem, de biztos voltam abban, hogy nem engedné. Amikor egy órával ezelőtt megengedte, hogy ceruza rajzot készítsek az arcáról, annyira meglepődtem, hogy azonnal kézbe vettem egy A4-es lapot és egy jó minőségű ceruzát. - Kész vagyunk, Evelyn! Hol marad a fizetségem? - a rajzomat magam mellé helyeztem, majd hozzá hajoltam és megcsókoltam. Éreztem, hogy csók közben mosolyra húzza ajkát. Ez miatt boldog és jókedvű voltam. A megismerkedésünk elején is éreztem, hogy ő kiegészít engem. De most egy kapcsolatban lenni vele, nem csak tökéletes, de úgy érzem, hogy ő a hiányzó láncszem ami teljesen kiegészít engem. Magamon is éreztem a változást. Ez jót és rosszat is jelentett. A pályafutásom kezdett csitulni. Nem adtam ki új munkákat, nem festettem testeket és nem gondoltam minden nap arra, hogy jó lenne már dugni. Evelyn megváltoztatta az életem és segített új nézőpontból látni a dolgokat. Bevallom, hogy hiányzott a régi életem, hiszen mindenem megvolt, amire csak vágytam. Luxus lakás, gyönyörű nők, szenvedély és pénz. Francia országban volt az életem, de amikor Londonba utaztam, hirtelen minden a feje tetejére állt. Nem tudom, hogy mikor fogok visszatérni a régi életemhez, de egyenlőre szeretnék itt maradni. Evelyn-en és a munkámon kívül semmi nem kötött ide, de ez a két dolog pontosan elég ahhoz, hogy maradjak pár hónapot.

- Megnézhetem? - mosolyogva vette el a rajzomat, majd elismerősen bólogatni kezdett. - Ez tényleg én vagyok! - helyezte telt ajkára a kezét. Oldalra biccentettem a fejem, miközben elvarázsolt az, hogy mennyire szép. A hosszú, derékig érő vörös haját most kiengedve hordta. A hosszú és csillogó tincsek az arca mellett lógtak, ilyenkor mindig hátra vagy a füle mögé tűrte. Evelyn olyan nő, akinek nincsen párja. Elképesztően szép, látványosan különleges és kifejezetten okos. Miközben végignéztem rajta, a tekintetem megállapodott a combján. Már Franciaországban is észrevettem az apró, alig látható hegeket. Sokszor megfordult a fejemben, hogy megkérdezem tőle, de nem akartam tapintatlan lenni. Úgy gondoltam, hogy talán rossz emlékeket idézhetek fel benne, vagy olyan témát érintenék, amiről ő nem beszélne szívesen. Minden ember testén vannak meghatározó foltok, hegek, karcolások. Részben ez is tesz minket emberré pecsétet nyomott arra, hogy a múltban történtek egyes dolgok. Evelyn karcolásai nem voltak nagyok, inkább bőrhibának vagy baleseti sérülésnek tünt. Engem nem zavart, inkább ezzel együtt jobban szerettem őt. - Megtarthatom? - helyezte a mellkasához. Én az ágy közepén hasalva aprót bólintottam.

- Csak ha kapok érte egy csókot!

Evelyn nevetve hozzám hajolt, az államra helyezte a kezét és és lehunyt szemmel megcsókolt. A szenvedélyes csók eredménye az lett, hogy kezével megfogta a pólómat és feltűrte a mellkasomhoz. Akkor már fölötte támaszkodtam és végig simítottam az arcát. - Mi ez a tetoválás? - simította meg a bordámat. Én csak felvontam a szemöldökömet, majd elmosolyodtam.

- Ez volt életem első rajza!

- Olyan, mintha hegyek lennének!

- Megmondom őszintén, hogy még én magam sem tudom, hogy mit akartam kihozni belőle! - pillantottam a kék és smaragd színű háromszögek felé. - Viszont úgy gondoltam, hogy eléggé különleges lett ahhoz, hogy megörökítsem! Tizennyolc évesen tetováltattam magamra! Azóta egy kicsit már kikopott - hajoltam a homlokához és puszit nyomtam a bőrére. Evelyn mélyen a szemembe nézett. Nem mondott semmit, csak ujjával a tarkómat simogatta. Tudta, hogy szeretem, azt is tudta, hogy ezzel feligat. Az ajkam szélét beharaptam, majd ujjaimmal lassan feltűrtem a pólóját. A lapos hasához hajoltam, a köldökére apró puszit nyomtam.

- Csikis vagyok, Jace! - kuncogott.

- Hidd el, hogy sok helyen én is az vagyok! - bólintottam, miközben váratlanul rezgett a telefonom. A fejemet lehorgasztottam, majd felvont szemöldökkel olvastam le a hugom nevét. - A hugom telefonál!

- Neked van hugod? - ült törökülésbe, vagy oldalra biccentette a fejét. Én csak bólintottam, majd az anyanyelvemen köszöntem neki.

- Pauline! Drága hugocskám! Hát még életben vagy? - mély nevetés hagyta el a szám, miközben az ágy szélére ültem és a padlót fürkészve vártam a válaszra. Pauline az az ember volt az életemben, aki mellettem volt jó és rossz döntéseimnél is. A kapcsolatunk mindig felhőtlen és tökéletes volt. Ritkán veszekedtünk, hiszen a szüleink jól neveltek minket. Kisebb veszekedések mindig voltak köztünk. Néha elloptam a Barbie babáját, a fejét letéptem és összefirkáltam. Ő olyankor mindig sírt és a hajamat tépte. Igazából sokan azt mondják, hogy úgy nézünk ki, mintha ikertesók lennénk. Ez az elmélet nem áll messze a valóságtól, de sajnos nem vagyok ikertestvérek. - Hogy vagy?

- Jace! - a hangja boldog volt, viszont mindig közel álltunk egymáshoz, talán emiatt éreztem a hangján, hogy kicsit elcsuklik. - Én nagyon jól vagyok! Rég beszéltünk! - hebegte. - Csak hallani akartam a hangod! - fél szemmel Evelyn felé pillantottam, aki a saját gondolataiba merülve a combját nézte. Mivel a szívem mélyén éreztem, hogy nincsen minden rendben, felálltam és a konyhába sétáltam.

- Én jól vagyok, de mi van veled? - támaszkodtam neki a konyhapultnak. - Simon jól bánik veled?

Simon a férje volt. Három éve boldog házasságban éltek. Ritkán fordult elő, hogy veszekedtek, vagy nem értettek egyet valamiben. Ők ketten tipikusan az a pár, akik egyforma ruhát, és egyforma cipőt hordanak. Akik minden szórakoztató randira elmennek és megosztják a kajájukat. Néha túlságosan nyálas és cukorfalat férje egy angyalnak tűnik, de én mindig láttam rajta, hogy valójában egy pöcs, de ennek soha nem adtam hangot. - Halljam!

- Hát egy kicsit veszekedtünk! - sóhajtotta, mire a fejemet ráztam. - Igazából semmi komoly! Mindig kibékülünk! - olyan érzés volt, mintha csak magát akarná nyugtatni. Talán ő maga is érezte, hogy ez a veszekedés most nem jött jól.

- Akkor most se legyen másképp! - mosolyogtam. - De figyelj! Ha bármi van, szólj nyugodtan, oda repülök és helyre teszem a fasz fejét!

- Jace! - nevetett. - Tudom! - suttogta.

- Jól van?! - mosolyogtam, miközben hallottam, hogy a vonal túlsó végén sírni kezdett. Annyira meglepődtem, hogy homlokomra simítottam a kezem. Már a hívása elején éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben. - Miért sírsz? - suttogtam.

- Terhes vagyok!

Nagyokat pislogva néztem előre. Széles mosolyra húztam az ajkam. Erre valóban nem számítottam. Simon az a fajta férfi, aki szeret füvet nyírni, szereti az autóját és a csaját, de a gyerekekkel már más a helyzet. Milliószor hangoztatta, hogy nem tudná elviselni, ha a gyereke össze koszolja a tiszta autót, hogy mindent kiborít a konyhában és ehhez hasonló hétköznapi dolgok. Valamiért rossz előérzetem volt, de próbáltam ezt kizárni és őszinte szívvel gratulálni. - Úristen, szívem! Ez remek hír! - mosolyogtam. - Nagyon örülök neki! Gratulálok!

- Igen! - szipogta.

- Simon tudja már? - pontosan jól tudtam, hogy erre milyen választ fogok kapni, ezért sem értettem, hogy miért kérdeztem rá. Talán azért, mert olyan rég beszéltünk, hogy jó volt hallani a hangját és próbáltam húzni a beszélgetést.

- Igen! - motyogta.

- És?!

- Elment inni!

- Hogy mi?! - emeltem fel a hangom. - Ne szórakozz már! Esküszöm, hogy kitekerem a nyakát annak a fasznak! - csóváltam a fejem, miközben a telefonom jelezte, hogy valaki hívni próbál. Egy kicsit elvettem a fülemtől, majd mérgesen olvastam le Simon nevét a kijelzőről. - Figyelj életem! Nyugodj meg, rendben?

- Rendben! - fújta ki magát.

- Most le kell tennem, de ma este még hívlak!

- Puszi! - sírt.

- Puszi! - amint kinyomtam a hívást, végig szántottam a tarkómat és fogadtam Simon nem várt hívását.

- Üdv, Jace!

- Na ide figyelj bazdmeg! A hugom miattad sír! - fordultam a mosogató fölé. Tisztán lehetett hallani, hogy Simon egy szórakozóhelyen van, hiszen hangos zene szólt a háttérben. - Mégis, hogy képzeled, hogy magára hagyod?! Takarodj haza!

- Jace! Nyugi már! - a hangja elcsuklott, tisztán lehetett hallani, hogy már nem józan. - Én csak azt akartam kérdezni, hogy beszéltél már vele?

- Az előbb tettem le! Kikészítetted! A feleséged most tudta meg, hogy gyereket vár! Erre te fogtad magad és elmentél iszogatni! - sziszegtem mérgesen. - Hú Simon! Legszívesebben megvernélek!

- Jace! Tudom, hogy sokszor voltak nézeteltéréseink, de figyelj már! - köhögött. - Én nem állok még készen az apaságra!

- Hagyjuk már! Negyvenéves múltál! Egy érett fasz vagy! Figyelj, Simon! - fújtam ki magam. - Te is jól tudod, hogy a húgom az életem értelme! Eddig nem tartottam vele a kapcsolatot, mert nem nagyon támogatta a művészi munkám, de most, hogy végre felhívott, jogomban áll seggbe rúgni téged, ha megbántod!

- Ez figyelmeztetés? - kiabálta.

- Komolyan mondom! - tettem fel a kezem. - Kitekerem a nyakad, ha bántani mered! Most pedig húzzá' haza! - mielőtt bármit mondott volna, sóhajtva bontottam a vonalat és mérgesen pillantottam a plafon felé.

- Minden rendben? - Evelyn a küszöb előtt állt meg. Mosolyogva végig néztem rajta, majd felsóhajtottam.

- Családi dolgok! - léptem hozzá, átkaroltam a keskeny derekát és belecsókoltam a nyakába.