Mély levegőt vettem mielőtt beléptem volna a nagy előadó terembe. Őszinte mosolyra húztam az ajkam, hiszen tudtam, hogy lesz pár percünk, ami csak a miénk. A szívem majd kiugrott a helyéről, hiszen most először találkozom vele az egyetem falain belül úgy, hogy nem kell megtartanunk a távolságot. Fehér blézerben, fekete pólóban és púder színű, bokáig érő elegáns nadrágban léptem be. Arra gondoltam, hogy amint megpillant engem, hozzám sétál, a falhoz nyom és vadul megcsókol. De ennél is jobb dolog történt. Amikor Jace Brown az asztal mögött állva felém pillantott, lassú mozdulattal emelte le szemüvegét és pajkos vigyorral az arcán aprót bólintott. Szinte éreztem az érezhető vágyat és a szikrát ami azonnal fellobbant köztünk. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy Jace számomra nem csak egy kapcsolat. Ő a szenvedély, a vágy, a szexualítás és minden, ami elvarázsol engem. - Jó reggelt, Evelyn! - a könyvet becsukta, majd felvont szemöldökkel végignézett rajtam. Én csak játékos mosolyra húztam az ajkam és a legközelebbi pad tetejére ültem. Táskámat magam mögé csúsztattam, majd oldalra biccentettem a fejem.

- Mr. Brown! Ma igazán kitett magáért! - fürkésztem a barna kockás pólóját és a szürke öltönyét, ami kiemelte a rabulejtő tekintete csillogását. Égtem a vágytól, hogy hozzáérjek, hogy beszívhassam az illatát, de egy játék nélkül a végeredmény sem lesz olyan, amilyennek lennie kell. - Talán új stílust váltott?

- Én csak nézegettem az őszi magazinokat! - felém sétált, majd az asztalára támaszkodott. - Megkapta az anyagokat, vagy még mindig pótolásra szorul?

A hullámos hajamat oldalra túrtam. Ő válaszul jól láthatóan nyelt egyet. Pontosan tanár úr...ez a szerelem.

- Tanár úr! A barátaim holt részegen értek haza azon az estén! Azt sem tudták, hogy hol vannak! - Jace majdnem elnevette magát, igazából már én sem bírtam sokáig, ezért ajkam elé csaptam a kezem. - Milyen jól megy ez nekünk, nem?!

- Gyere ide! - amikor magához hívott, szapora léptekkel felé sétáltam, de meglepődtem, amikor felemelt és egyenesen az asztalára ültetett. Igen! A tanári asztalán ültem. A számra szorítottam a kezem, miközben mohón a nyakamat csókolta. Lehunyt szemmel a hajába túrtam, miközben lehajoltam és megcsókoltam. Az ajka vadul tépte az ajkam, Kezével nyers stílusban simította végig a derekam, majd óvatosan megmarkolta a mellem. A mozdulat közben a mellem felé pillantottam és hangos sóhaj hagyta el az ajkam. - Túl sok?! - kérdezte.

- Nem! Isteni volt! - a kézfejére nyomtam a kezem, miközben a mellemet simogatta. Kifinomult, körkörös mozdulatok szinte a felhők fölé repítettek. Hátul támasztottam meg magam, a fejemet is elengedtem, majd felnyögtem.

- Evelyn! Halkabban, ha lehet! - szólt, miközben nyelve a nyakamon táncolt.

- Lehetetlen! Nem tudok csendben lenni! - az egyik füzetére támasztottam a kezem, majd lábamat a dereka köré fontam. Eljött az a pillanat, amikor annyira felhúztuk egymást, hogy nem tudtunk leállni. Jace szenvedélyesen csókolt, úgy kényeztette az ajkam, mint még soha. Én is olyan dolgot tettem, amit eddig még nem: megfogtam az övét és kikapcsoltam. A slicce lehúzása közben, váratlanul a kezemre fogott. Ekkor megálltunk. - Mi a baj? - hevesen dobogó szívvel kapkodtam a levegő után, szinte egyszerre lihegtünk.

- Nem most! És nem itt! - lehorgasztottam a fejem, majd megköszörültem a torkom. - Maga azt hiszi, hogy ledobom a nadrágot? - nevetve nyakamba csókolt, én pedig boldogan magamhoz húztam.

- Ezt maga hozta ki belőlem! - ekkor elhajolt.

- Fogja vissza a vágyait, Evelyn! - suttogta összehúzott szemekkel. Miközben lábammal a fenekét karoltam és kezemmel az enyhén szőr fedte karját simítottam, rájöttem arra, hogy szükségem van a testi érintésre. Nem csak szükségem volt rá, de vágytam rá.

- Bagoly mondja verébnek - kuncogtam. - Én tudom, hogy te a tanárom vagy de talán lehetnénk picik többek - csóváltam a fejem.

- Azt hiszem, hogy ez nincs tovább! - suttogta elkerekedett szemekkel. - Én a tanárod vagyok! - bólintott.

- Ja! - mondtam.

- Ja! - suttogta. - Gáz? - ráncolta szemöldökét.

- Hát szerintem mindenki ilyen szexi és fiatal tanárt szeretne magának! - simítottam meg a borostáját, majd fejemet csóváltam. - Akkor lenne gáz, ha itt találkoztunk volna először!

- De nem itt találkoztunk, hanem egyetemen kívül!

- Igen! Azért az jó, hogy így jött ki! - karoltam át a tarkóját, majd puszit nyomtam az ajkára. - Később elküldöd a jegyzeteket?

- Hogyne! - nevette el magát, majd le pillantott és vissza kapcsolta az övét.

Hétvégén anya és én citromos sütit készítettünk. Jó volt látni azt, hogy most már minden rendben van vele. Anya sokkal többet mosolyog és láttam rajta, hogy a történteken is túltette magát, bár logikus magyarázatot még nem kaptam arra, hogy igazából mi történt vele. Mivel nem akartam újra rázúdítani az emlékeket, úgy döntöttem, hogy nem fogom megkérdezni. - Már most nagyon jó illata van! - karoltam át anya vállát, aki váratlanul és hirtelen ellépett tőlem, majd úgy csinált, mintha megijedt volna. Én csak összeráncolt szemöldökkel az arcát fürkésztem, hiszen anya megijedt. - Hé! - suttogtam. - Jól vagy? - léptem közelebb hozzá, majd könnyes szemmel megfogta a kezem és nevetve bólintott.

- I...Igen! Minden rendben! Csak a gondolataimba voltam merülve! - egy barátságos mosollyal ajándékozott meg, majd a mosogató elé lépett és a válla fölött felém pillantva megengedte a csapot. - Kinyitod az ablakot, hogy kimenjen a szag? - suttogta, mire zavartan bólintottam. Az ablak elé álltam, majd lábujjhegyen a régi kilincshez nyúltam, amit megfordítottam és bukóra kinyitottam az ablakot. Amikor az utca felé pillantottam, figyeltem az embereket és a járókelőket akik munkából igyekeztek haza. Az utca sarkán szemeteskukák és régi, lyukas ruhadarabok voltak. A lámpa csak pislákolva égett. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy nem jó környéken lakunk. Az emberek ide-oda mentek, de amikor megpillantottam egy emberi alakot a szemöldökömet összeráncoltam és hátra léptem egy lépést. Az ember arcát nem láttam, de biztos voltam abban, hogy az ablakunkat nézte. Pufi kabátja zsebébe rejtette kezét, a kapucnija alatt csak sötétséget láttam.

- Anya! Anya! Zárd be az ajtót! Az ajtó! - nem tudom, hogy mi ütött belém. Azonnal a bejárati ajtó felé futottam és hevesen dobogó szívvel bezártam. Anya elkerekedett szemekkel pillantott felém, amjd hátra túrta a haját.

- Evelyn! Mi van?! - az ablak felé sétált, de én a fejemet ráztam.

- Volt ott valaki! - remegő kezekkel mutattam a régi ablak felé. - Az utcán állt és engem nézett! - csóváltam a fejem. - Biztos vagyok abban, hogy állt ott valaki!

- Evelyn, nincs itt senki! - pillantott felém anya. Mérgesen sétáltam anya mellé, hiszen biztos voltam abban, hogy az utcán állt valaki és engem nézett. A fejemet ráztam, hiszen ennek nem volt semmi értelme.

- Nem képzeltem! - néztem mélyen anya szemébe, aki feszülten felsóhajtott, majd a bezárt ajtó felé pillantott. Kezét tördelni kezdte, ezzel pedig átragasztotta rám a feszültséget. - De mindegy! - húztam be a pókhálós függönyt. - Inkább csukjuk be az ablakot! - miután az ablakot becsuktam, a forró süteményt az ablakpárkányra helyeztem, majd a szobába mentem, hogy kifúllyam magam. Ennek a hátborzongató dolognak az ég világon nem volt semmi értelme. Ahogy teltek a percek, egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy csak a képzeletem játszik velem. A félig sötét szobában felkötöttem a hosszú hajam, majd az ablakhoz léptem, hogy lehúzzam a redőnyt. Abban a pillanatban, hogy az ablak elé léptem, megpillantottam azt az alakot, akit a konyhából is láttam. A kezem remegett, úgy csúszott le a redőny felületéről, mintha lelőttek volna. Éreztem, hogy a forró könnycseppek végig futnak az arcomon, hogy a félelem eluralkodik rajtam és lebénít. Nem képzeltem. A lámpa pislákoló fényében állt egy férfi, akinek esze ágában sem volt elsétálni. Ahogy egymást néztük, úgy a szememet is töröltem. Ismeretlen hangok, emlékek rabolták el a tudatalattimat és játszottak az idegeimmel. A félelem miatt egy másik helyszín jutott az eszembe. Úgy éreztem, hogy megint ott vagyok tehetetlenül, gyengén és sebezhetően.

- Nem megmondtam, hogy viselkedj?! - hosszú bőr szerű öv a padlóra zuhant. Ilyenkor tudtam, hogy menekülni a legjobb. - Szabad ilyet csinálni?! - erős kezek akadtak a kicsi lábamra. Olyan erővel húzott ki, hogy még a fejemet is beütöttem. Sírtam és kiabáltam. Ahogy a könnyeim között láttam a vastag férfi övet, már tudtam, hogy ez az éjszaka sem lesz más. - Ezért büntetés jár! Büntetés! - a levegőben csattant az öv, ami utána a kicsi bőrömön piros és lila sebeket hagyott.

Remegve simítottam végig a vállam, majd gyorsab lehúztam a redőnyt és amikor hátra léptem, egyenesen az ágyamra zuhantam, A lábamat a mellkasomhoz húztam, úgy éreztem, hogy a félelem miatt jöttek elő olyan emlékek, amiket rég eltemettem. Most, hogy újra felidéztem, féltem és úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. - Istenem! - pillantottam remegve a plafon felé.

- Fürdeni mész? - anya a konyhában rám pillantott, miközben törölközővel a kezemben bólintottam. Amikor az oldalsó helyiségbe akartam menni, észrevettem, hogy a kelleténél tovább figyel engem. - Minden rendben? Sápadt vagy! - csóválta a fejét.

- Minden rendben! - ennél nagyobb hazugságot nem is mondhattam volna, de fontosabbnak tartottam az anyám állapotát, mint a sajátomat. Nem akartam felzaklatni, ezért úgy csináltam, mintha minden rendben lenne.

A fürdőkádban, miközben a tükrön megjelent a pára, én a kezembe vettem a piros szivacsot és végig mostam vele a combom. Imádkoztam, hogy a hegek tűnjenek el róla. Bármit megtettem volna, hogy ezek a pici, alig látható sebek eltűnjenek rólam, akárcsak a vízcseppek. Eddig köszönetet mondtam az Istennek, hogy Jace nem vette észre őket. Nem tudtam volna könnyű szívvel magyarázatot adni arra, hogy mit keres a combomon pici heg. Ujjaimmal végig szántottam a combomat, a térdemet, majd előre hajtottam a fejem és tenyerembe temettem az arcomat.

___________

Szép estét!

Jó híreim vannak, ugyanis már nem kell sokat várni az új könyvig. A napok alatt nem csak megálmodtam, de már sok részt meg is írtam. Hamarosan egy olyan történetet fogok nektek hozni, amilyennel nálam még nem találkoztatok. A könyvnek több különlegessége is lesz, és remélem, hogy ti is annyira várjátok majd, mint én, hogy kitegyem.