Mikorra végzett Thor az igazgatónál, a napirend szerinti tisztálkodási időből már alig maradt tíz perc. Nem is bánta, reménykedett benne, hogy addigra már mindenki más végzett, és egyedül ő az, akinek még dolga van a zuhanyzóban.

Nyitott fülkék sorakoztak, gőz pamacsok igyekeztek a mennyezet felé, és fojtó volt a levegő. A meleg és a pára együtt arra késztette Thort, hogy nagyon gyorsan végezzen. Kapkodva nekivetkőzött, beállt a legszélső kabinba, megnyitotta a vizet, és hamar végzett is. Már indult ki, átlépett a peremen, amikor meglátta a három férfit, és azonnal tudta, miért várnak rá. Ő az új fiú, akit be kell törni, akit már rögtön az elején meg kell alázni, hogy tudja a helyét. Nem akart verekedni, és bár látta, hogy erőfölényben van, eldöntötte, csak akkor üt vissza, ha már eldurvulnak a dolgok.

– Mindig is utáltam a tanárokat, nem tudom, ti hogy vagytok vele. Hataloméhes barmok, akik abban élik ki magukat, hogy megalázhassák a gyerekeket – nyekergett a középső, egy alacsony, harmincas, barnabőrű fickó. Ő a főnök, gondolta Thor, és nem szólt. Nem törölközött meg, úgy volt vele, a nedves bőrön csúszik az ököl.

– Engem háromszor buktattak meg, azért vagyok itt. Ahelyett, hogy megkérdezték volna, miért nem készülök, inkább buktattak – kontrázott a másik. – Nem is érdekeltem őket, én voltam a hülye gyerek, pedig csak apám miatt nem tudtam tanulni, mert minden délután olyan részegen jött haza, hogy anyámmal a spájzba zártuk be magunkat, hogy ne bántson, hogy életben maradjunk.

– Engem egyszer az osztály előtt fenekelt el. El sem tudjátok képzelni milyen megalázó volt, főleg, hogy úgy láttam, rettentően élvezi.

Thor nagyot nyelt, és úgy mondta volna, hogy ő ezért akar tudni mindent a diákokról, de csak annyit tudott kinyögni:

–

Sajnálom fiúk.

– Nem értettem – emelte az alacsony a füle mögé a tenyerét. – Sajnálod? Nincs szükségünk a sajnálatodra, főleg a tiédre nincs. Ha jól hallottam, zaklattad az egyik diákodat? Élvezted dugni mi? Könyörgött neked?

– Nem – nyögte Thor, és Loki arca villant be. Ha ezek ütni fogják, majd rá fog gondolni.

– Csak nem azt akarod bemagyarázni nekünk, hogy ő kényszerített rá? – vicsorgott a főnök, és lépett egyet Thor felé. Tipikus, gondolta Thor, felhergeli magát, de gyáva, hogy üssön. Majd megteszi helyette a másik kettő.

Nem is kellett sokáig várni. Cinikus beszédre nem volt szükség, az első találat a gyomrát érte, a második az oldalát, és összegörnyedve fújta ki a levegőt. Sajgott a bordája, úgy érezte, a vacsora mindjárt kikéredzkedik a gyomrából. Erősen Lokira gondolt, zöldesen csillogó, sötét és sűrű szempillákkal körbebástyázott szemére, a szájára, bőrére, illatára, és kapta az ütéseket, de nem érezte.

Hirtelen vége lett, elterült a kemény kövön, látta, hogy a csempén terjed a vére, és lomhán csordogál a lefolyó felé. Nem érzett fájdalmat, de hangokat hallott. Dulakodásét, kiabálást, nyögést, és a csendet utána. Felemelte a fejét, de akkor már nyilallt a fájdalom a bordába. A három körülötte feküdt, és egy rabruhás férfi állt széttett lábakkal felettük. Ökölbe szorított kézfején egy szkarabeusz bogár tetkója díszelgett. Thor feje meglódult, a hányinger elviselhetetlenné vált, és fekve okádta le maga előtt a vértől rózsaszínre festett, amúgy hófehér csempét.

– Rendben lesz – szólt valaki, akinek a hangja ismerősen csengett.

– Holnap megröntgenezzük. Valószínű bordatörés, a zúzódás arra utal. Jól ellátták a baját. Nem értem, miért nem ütött vissza? Nézzen rá, tiszta izom. Könnyűszerrel összecsomagolhatta volna őket. Marad vele?

– Maradok.

Újra belezuhant a sötétségbe, de álmodott. A hangot kereste az agya, és arcok villantak fel, a múltból, rengeteg arc, közeledtek, távolodtak, repültek előtte, aztán köddé váltak. Nyilallásra ébredt, és köhögnie kellett, mintha az megszabadítaná.

– Szomjas vagyok – suttogta, és megmozdult az ágya, mintha valaki felállt volna mellőle. – Loki, ugye te vagy az?

– Loki? Én vagyok az, uram – kuncogott egy rekedtesen mély férfi hangja. Thor kinyitotta a szemét, de be is csukta. Nem a cellájában feküdt.

– Segíts felülni, bárki is vagy. – Háta alá nyúltak, és felnyomták. Pohár ért az ajkához, és önkéntelenül kapott felé, megragadta, és nagy kortyokban inni kezdett. – Kérek még – sóvárgott. A hideg víz hűtötte a száját, a torkát, leérve a gyomrát, ami legalább nem háborgott annyira. Végre kinyitotta a szemét, és amit először meglátott, az a tetkó volt. A bogárral. Felnézett a férfire, aki első látásra is ismerős volt.

– Hogy van, tanár úr?

Miért uramoz ez engem, kérdezte magában Thor, aztán szemügyre vette a férfit. Rövidre vágott hajába oldalt sávokat borotváltak, vágott, gondozott szakállának és a hajának is furcsa színe volt, se nem barna, se nem vörös, szeme pedig zölden mosolygott, ahogy mosolygott az egész arca.

– Hallottam, hogy ma érkezett. Először azt hittem, ez valami vicc, vagy csak névegyezés, hiszen Thor Odinson nem olyan ember, főleg meg nem egy pedofil. Thor Odinson a legjobb ember a világon – jelentette ki a férfi, és bólintott, mintha bizonygatnia kellene valakik előtt.

– Ismerlek – nyögte Thor, és az oldalára szorította a tenyerét. Minden lélegzetvétel újabb és újabb fájdalmat hozott.

– Sok év telt el tanár úr, az már biztos.

– Samuel – nyögte Thor, és beléhasított a felismerés. Minden fájdalom ellenére megölelte a fickót, olyan erővel szorította, mintha soha nem akarná elengedni.

– Tanár úr, ne haragudjon – nyögte a másik, és nyilvánvaló volt, hogy a szorítás fájdalmat okoz neki, mégsem húzódott el. – De örülök, hogy itt van. Ugye nem igazak a pletykák, hogy kiskorú molesztálása miatt került be? Tudja itt az olyanokkal nem bánnak kesztyűs kézzel.

– Igaz fiam, de – kezdte, aztán nagyot sóhajtott. Azonnal összegörnyedt, és hiába igyekezett, kihányta a vizet.

– Semmi baj, feltakarítom, tanár úr. Feküdjön le, és meséljen.

Thor mesélt, hogy találkozott Lokival, hogy kezdődött közöttük a kis játék, és az hogyan változott idővel szerelemmé, részéről. Mesélt Loki múltjáról, a tragédiájáról, és hogy azt hitte, ő követte el azt a tettet, ami miatt az élete tönkrement.

– Ez miatt hazudott?

– Valószínű.

– Még mindig szereti? – ült le mellé Samuel, és puha törlőkendőt nyomott Thor kezébe, amit előtte megnedvesített. Thor hálásan vette el, és megtörölte az arcát, a száját. Még szomjasabbnak érezte magát, mint előtte. Ajkát megnedvesítette, és ez kicsit enyhített a szenvedésén. Nem válaszolt, csak bólintott. – Azok után is, hogy ide juttatta?

– Igen. Azok után is. Mi lesz most? Ezek engem kinyírnak, ugye?

– Amíg itt vagyok nem.

– De mégis mit keresel te itt? Én azt hittem, hogy már letelt a büntetésed? Vártam, hogy keress, ahogy megbeszéltük, de nem jelentkeztél. Hol voltál?

– Amikor szabadultam, már vártak rám a megbízóim, és kaptam a következő munkát. Nem lehet kiszállni, nem hagyják. Inkább elfogadtam magam, itt legalább békén hagynak. Kiharcoltam bent a tiszteletet, úgy is lehet mondani, hogy én vagyok itt a góré. Az én védelmem alatt fog állni, uram, de az kevés. Három év, és szabadulok, és akkor már nem védhetem meg. Mennyit kapott? Tízet, tizenötöt?

– Ötöt.

– Az is sok. Saját magának kell megküzdenie a tiszteletért, de úgy látom, ezzel nem lesz gond. Micsoda izmok? Ahogy én emlékszem önre, sokkal nyápicabb volt.

– Na de Samuel – nevetett fel Thor, és már nem törődött a fájdalommal –, micsoda viselkedés ez? – Aztán egy pillanat múlva lehervadt a mosoly az arcáról és elkomorodva nézett a férfire – Köszönöm.

– Én köszönöm tanár úr! Nem felejtettem ám el, hogy mit tett értem. Örökké hálás leszek önnek, és ne aggódjon. Amíg itt vagyok, addig senki nem fogja bántani, de amint mondtam is, három év, és magára marad.

Thor egykori tanítványára nézett, és eszébe jutott az a másik. Vajon mi lehet vele, gondolta, és aggódott érte. Mi vár rá? Nincs ott, hogy megvédje, pedig szüksége lesz rá. Féltette a többiektől, azoktól a diákoktól, akik nem fogják érteni, mit miért tett, és bántani fogják.

Több száz mérfölddel arrébb, mintha Loki megérezte volna, felriadt álmából. Már nem mert felnézni a netre, mert ezen a napon az eddiginél is több fenyegető levelet kapott. Összekuporodott az ágya sarkában, és térdét átkulcsolva bámulta a fénykép hátulját. Nem Thor volt, és ennek örült. De akkor ki? A gondolat ismét nem hagyta nyugodni, és fellángolt benne a gyűlölet. Már csak Thor miatt is meg akarta keresni. Kikászálódott az ágyból, és visszatette a képet.

Sigyn becsapta, ez egyértelmű, ahogy az is, miért tette. Féltékenységből. Loki döntött, magához vette a mobilt, és tárcsázott.

– Mit akarsz ilyen későn Laufeyson? Vagy szólítsalak Wildrife-nak?

– Dan, beszélnem kell veled. Engem felültettek.

– Konkrétan leszarom Loki, de egyet jegyezz meg. Mi mind szeretjük Odinson tanár urat, és neked nagyon rossz lesz visszajönni a suliba.

– Nem megyek vissza – sóhajtott Loki.

– Megtalálunk akkor is.

– Dan, kérlek. Szeretném, ha tudnád, miért tettem, és hogy ki miatt van ez az egész. Segíts nekem, találjuk meg a nővérem igazi gyilkosát, és akkor...

– Nincs akkor. A tanárunk börtönben van, miattad.

– Sigyn miatt Dan, ő árulta be.

– Ne merd őt a szádra venni, baszd meg! Nem elég, hogy Thor nevét bemocskoltad, most Sigynt is? Kicsinálunk te szemét, ajánlom, hogy kerüld messziről az iskolát!

Loki nem tudta tovább hallgatni a mocskolódásait, főleg, hogy igaza volt. Elég lett volna meghallgatnia Thort, higgadtan átgondolni, de tudta, abban a lelkiállapotban úgysem tudott volna nyugodt maradni. Galériát nyitott, de egy kép sem volt fent Thorról, mind leszedték a nyomozók.

– Rohadt kurva életbe – káromkodta el magát, és végigdőlt az ágyon. – Thor... bocsáss meg, annyira szeretném visszacsinálni ezt az egészet.

Sírva nézte a mennyezetet, az sem érdekelte, hogy a könnyei a fülcimpájába folynak be, pedig ezt előtte gyűlölte. Újra telefonált, a bácsikáját hívta, és tanácsot kért, a fenyegető üzenetek miatt.

– Akarsz feljelentést tenni?

– Az csak rontana a helyzeten. Abbahagyom az iskolát, ahogy mondtam. Magántanuló leszek, tudsz segíteni?

– Költözz haza Loki, tudod, hogy nálam mindig van helyed.

– Kérhetek valamit?

– Bármit fiam. – Loki nagy levegőt vett. Csak egy valamire tudott gondolni.

– Látnom kell őt.

– Kicsodát Loki?

– Thort! Bocsánatot szeretnék tőle kérni, ha egyáltalán szóba áll velem.

– Nem tartom jó ötletnek. Még nem. Tudom, mi zajlik le bennük ilyenkor, és nem ajánlom, hogy még most odamenj. Minden haragját rád fogja zúdítani, és...

– Megérdemlem bácsikám. Én tehetek mindenről, meg az az átkozott bosszúvágyam. Meg kell találnom az igazi bűnöst, miatta is.

– Van rá esély? Ennyi év után? – kérdezte a férfi nagy sóhajjal kísérve, és Loki felpillantott a képre. Könnyei át a nővére arcát nézte, aztán tekintete lesiklott a komódra, annak is a legalsó fiókjára.

– Talán mindig is itt volt az orrom előtt – motyogta, és újra kimászott az ágyból. – A nővérem naplója, emlékszem, mindent leírt benne. Mit gondolsz William?

– Ha van benne név, akkor... nem tudom, van-e értelme ennyi év után megbolygatni a holtakat?

– Már nem miattuk teszem, Thor miatt, érts meg engem – könyörgött a telefonba, és minden erejét összeszedve lepattintotta a kis lakatot.

Elköszönt a nagybátyjától, és bevackolta magát a párnák közé. Nem tudta, honnan induljon, ezért belelapozott a közepébe, és találomra egy sorra bökött. Egészen belefeledkezve olvasta, akár egy regényt, mert majdnem olyan is volt.

Már a háromnegyedénél járt, de még mindig nem volt semmi érdemleges, egészen addig, míg el nem jutott április elejéig, ahol aztán elkezdődött a rémálom, amit tíz éve már átélt, és ami abban a pillanatban újra rátalált, csak sokkal kíméletlenebbül és fájdalmasabban ostromolta az emlékekkel, és nem volt benne biztos, hogy újra át akarja élni. De megkeményítette a szívét, és Thorra gondolt, senki másra, még magára sem, csakis rá.