A lappangó félelem egész nap nem tűnt el, hol visszatért, és újult erővel hozta el Thornak a torokszorító érzést, hol kissé visszahúzódott, de végig elkísérte. Akkor is, amikor szünetben Messengeren beszélgetett Lokival, amikor ebédidőben direkt úgy ültek az étkezőben, hogy lássák egymást, amikor órán csak a szemük villant egymásra, máskor ez boldogsással töltötte volna el Thort, de Sigyn vészjósló fanyar mosolya megmérgezte. Loki észrevette, de hiába kérdezte, Thor mindig azt válaszolta, nincs semmi baj.

Ebből tudta Loki, hogy baj van. Thor gyűlölte a három szóból álló nyugtatás eme formáját. Nincs és semmi és baj, ez együtt számára annyira negatív töltettel bírt, hogy nem használta. Inkább mondta helyette, hogy minden rendben lesz. Loki figyelte Thort, látta a homlokán végigkúszó ráncokat, hogy mélyebbek voltak, mint valaha. Amint véget ért az ebéd utáni első óra, ment, és kopogott a tanári ajtaján. Beszélnie kellett vele, megtudni, mitől olyan gondterhelt. Kopogására Fandral nyitott ajtót, pont az, akivel a legkevésbé szeretett volna beszélni.

– Segíthetek? – húzta el a férfi a szót, és Loki összeszorította a száját, mert majdnem kibukott rajta, hogy igen, fordulj fel, azzal mindenkivel jót tennél. Várt néhány pillanatot, a válla felett bekukkantott a tanáriba, hátha meglátja Thort, de az asztalánál nem ült senki.

– Igen, tanár úr, a ruháim már biztosan megszáradtak. Szeretnék átöltözni.

– Gyere – nyögött unottan Fandral, és leakasztotta a kulcsot az ajtó mellől. Loki nem mozdult. Fandral akarja átkísérni? – Nem jössz? – fordult vissza Fandral, és noszogatásképpen megragadta Loki karját. – Órám lesz veletek, úgyhogy igyekezz.

– Akkor inkább sietek vissza.

– Haladj!

Ahogy Fandral ráripakodott, és ahogy végignézett rajta, Loki segítségért szeretett volna kiáltani. Thort akarta, azonnal. Fandral hátát az ajtónak támasztva várt, és karját összefűzte.

– Tapsra vársz? Öltözz már át, vagy bezárlak, és igazolatlant kapsz.

Loki a radiátorhoz lépett, és reménykedett benne, hogy nem száradtak meg a ruhái, de nem volt szerencséje. A nadrágját leemelte, és meglátta alatta az alsót. Biztosan Thor tette oda, hogy az is száraz legyen. Hol vagy Thor, könyörgött magában, hátha meghallja, és eljön, megszabadítja. Soha nem félt még Fandraltól ennyire.

– Forduljon el, tanár úr, amíg átöltözöm!

– Igyekezz már, kezdem elveszteni a türelmem – kiáltott rá Fandral, és esze ágában sem volt elfordulni. Loki remegő kézzel húzta le a kölcsönnadrág cipzárját, és oldalt fordult, hogy a tanár a lehető legkevesebbet lássa belőle. Kibújt belőle, a földön rátaposott, aztán nyúlt az alsónadrágjáért, de Fandral megmozdult. Néhány lépés volt csak közöttük, de olyan gyorsan ott termett, hogy Lokiban megállt az ütő. A férfi lehajolt, megragadta a földön heverő nadrágot.

– Lépj ki belőle, ne taposs rajta – aztán felnézett, de nem Loki arcába, hanem az ágyékát bámulta. – Mozdulj már meg!

Ami ez után történt, azt Loki úgy érezte, nem vele történik. A férfi keze a nadrágról a lábfejére siklott, onnan végig a lábszárán, a térdén, combjának bőrét ujjhegyei érintették. Ahogy a férfiasságán is megérezte a tanár ujjait, felkiáltott, és megugrott.

– Tudtam én, hogy különleges vagy – fújtatott Fandral, és felegyenesedett. – Ugye ezt hiszed, hogy nem szeretlek téged, Loki? Hogy... – az ujjak körülfogták, és Loki teste bármennyire is hadakozott ellene, reagált, és merevedni kezdett. Fandral elégedett morgással lépett még közelebb. – tévedsz. Kezdetektől fogva szimpatikus voltált, és ha nem lennél velem ennyire elutasító...

– Kérem – suttogta erőtlenül Loki, és kiszökött a vér az arcából.

– Mit akarsz?

– Engedjen elmenni – sírta el magát, és önkéntelenül is azt hívta, akitől védelmet remélt. Ajka megnyílt, és fogai között fújtatva a levegőt felnyögött – Thor...

Valaki megzörgette az üvegablakot, és Fandral ijedten pördült meg. Az üveg matt színezése nem engedte, hogy tisztán kivehető legyen, ki van kint, de Loki tudta. – Thor – suttogta újra.

– Egy pillanat, felöltözik, és már megyünk is – nyelt egyet Fandral, és egészen pirossá vált az arca. Loki alig tudott felöltözni, ujjai közül minduntalan kicsusszant a ruha anyaga, a gombok pedig valósággal önálló életre keltek. – Ha erről egy szót is szólsz... azt is megbánod, hogy megszülettél.

Már bánta, abban a pillanatban igenis bánta, hogy megszületett. Fandral egy pillanatra sem vette le róla a szemét, megbámulta a hasát, a mellkasát, karját, száját közben hol kinyitott, megnyalt az ajkát, hol becsukta, és olyan erővel préselte össze, hogy kifutott belőle a vér. Loki gyomra háborgott, kavargott az egész bensője, és csak az nyugtatta meg, hogy Thor végig ott állt az ajtó előtt. Elég lett volna egyet kiáltania, és betörte volna az ajtót.

– Ezt még megbeszéljük Loki, egy kis kedvesség nálam csodákra képes.

– Inkább nem, tanár úr, és köszönöm... – szorította magához Thor ruháit, mintha azok meg tudták volna védeni Fandraltól.

– Hallgatsz, ugye, fiam? – kérdezte mézes-mázos hangon Fandral, mire Loki bólintott, közben legszívesebben azzal kezdte volna, hogy Thor nyakába borul, és mindent elmond. De ahogy kinyílt az ajtó, csak állt megbénulva, és a földet bámulta. Bűntudata volt, neki volt bűntudata. Magát okolta, és hogy nem vette észre a jeleket, magát okolta, hogy megkívánta valaki.

– Ne késs sokat fiam, mert akkor kénytelen leszek büntetést szabni ki rád – dorgálta meg Fandral –, és add vissza az osztályfőnöködnek a ruháit.

– Igen – suttogott maga elé Loki, és nem odaadta, egyenesen Thor kezébe nyomta a ruhákat, és elrohant. A folyosó végén lefordult, de nem bírta tovább. Hátát a fémszerkénynek támasztotta, mire az bosszúból nagyot zörrent. Loki keze meglódult, és mintha le tudta volna seperni magáról Fandral érintését, tépni kezdte a nadrágot.

Thor ösztöne azt súgta, valami történt az öltözőben, de Fandral – még mielőtt bármit is kérdezhetett volna – visszasietett a tanáriba. Kezéből a régi ruhákat lehajította a földre, és futni kezdett. A sarkon aztán meghallotta. Loki vékony hangon nyüszített, és minden mozdulatára megzördült a szekrény.

– Mi történt? – lépett elé Thor, és kétségbeesetten nézte a fiút, ahogy guggolva cibálta magát.

– Haza megyek.

– Mi történt? – kérdezte újra Thor, már sokkal hangosabban. Ő is leguggolt, de nem látott semmit Loki arcából, fekete haja az arca elé hullott, csak a nadrágján látta a foltokat, könnyeket.

– Semmi...

– Ez nem igaz, Loki.

– Hol voltál?! – emelte fel végül a fiú az arcát, és eltorzult arccal üvöltött fel. Sápadt arca vörös volt a sírástól és a dühtől, nyakán kidagadtak az erek, mikor újra felkiáltott, már sokkal csendesebben – Hol voltál?

– Mit csinált veled? – ugrott fel Thor, és már azon volt, hogy visszarohan a tanáriba, és számonkéri Fandralt, vagy ha kell, addig üti, amíg be nem vallja, mi történt de Loki is felállt, és szelíden csendes hangja megbénította.

– Haza akarok menni – sírta el magát, és hátat fordított Thornak, tenyerét és arcát a hideg fémszekrénynek támasztva ismételgette: – Haza akarok menni.

– Nem mondod el? – érintette meg Thor, de a fiú csak a fejét rázta, aztán a nélkül, hogy akár ránézett volna, elindult. Thor állt bénán, és fortyogott benne a méreg. Ökle összeszorult, fogait olyan erővel szorította össze, hogy hallotta az üres folyosón, hogy belerecsegnek. Amikor kissé lehiggadt, Loki már nem volt ott. Kabátját kivéve nekiiramodott, és csak kint az udvaron vette fel. Magába roskadva bandukolt haza, észre sem vette, hányan mentek neki, és hány pocsolyába lépett. Hagyta, hagy ázzon el újra, és remélte, hogy az eső megtisztítja, lemossa róla a mocskot. Otthon azért még beállt a zuhany alá, de még fél óra elteltével is érezte magán Fandral érintését.

Elkezdődtek az órák, de Thor képtelen volt bemenni. Az ajtóból szólt be az elsősöknek, hogy pár perc türelmet kér, és meg sem állt a szomszédos teremig, ahol az osztálya izzadt, miközben Fandral mindenféle gúnyos megjegyzésekkel kísérve, kiosztotta a dolgozatokat. Thor bekopogott, és kihívta tanár kollégáját. Egyetlen mozdulattal vágta neki a falnak, és alkarral megtámasztotta az állát, szeme gyilkos szikrákat szórt és Fandral akkor sem mert volna szólni, ha tudott volna.

– Mit csináltál Lokival? – ordította, és az üres folyosó eltorzította és felerősítette a hangját. Fandral arca vörösödni kezdett, szeme kigúvadt, és hiába markolta Thor karját, feszegette, csak azt érte el vele, hogy Thor magasra emelte. Ujjai vasmarokként szorultak a torkára, és Fandral az életéért küzdött.

– Thor! – csattant élesen egy hang, és Thor odakapta a fejét. A folyosó tele volt diákokkal és tanárokkal. A diákok halálra rémülve figyelték, mi történik. Az igazgatónő az iskolaőrrel közeledett, és Thor mintha lidérces álomból ébredt volna, úgy kapta el a kezét, és lépett hátra. Fandral köhögött, és zihált, rongybabaként esett a kemény kőre. – Mindenki visszamegy a terembe, azonnal! Maguk meg az irodámba. Máris!

Később ott ültek egymás mellett, de Fandral, amennyire csak tudott, elhúzódott Thortól és még mindig falfehéren lihegett. Nyaka kivörösödött, a szemében megpattant érből pedig az igazgatónő leszűrte, ez már régen nem a tegnapi futamról szól.

– Ki kezdi? – nézett hol egyikre, hol másikra.

– Én – bugyborékolt Fandral, aztán érdesen köhögni kezdett. – Az egyik diák, az új fiú a kolléga osztályából, reggel nagyon elázott, félő volt, hogy megbetegszik. Így kapott ruhát. A sajátjait pedig az öltözőben szárította. Csak azt jött cserélni, én magam engedtem be. Nem hagyhattam egyedül, hiszen minden kolléga holmija ott van. gondolom ezzel nem követtem el szabálysértést, ugye Julie?

– Természetesen nem. Thor? Akar valamit hozzáfűzni?

– Nem – morogta maga elé Thor, és nagyon jól tudta, nincs bizonyítéka, és bármit is mondana, az igazgatónő úgyis Fandralnak hisz. Nem számít, úgyis felmondok, gondolta magában és Fandralhoz fordult. Fizikai fájdalmat okozott kezet nyújtani, és bocsánatot kérni. – Nagyon röstellem kolléga, és bocsánatot kérek. Nincs mentség arra, amit tettem, és ha fel akar jelenteni, akkor nem hibáztatom érte.

Várta, hogy Fandral mit szól, és a kollégája meglepett arcát látva, még jobban megvetette, mint eddig bármikor. Bajban lesznek a diákok szeptembertől, ha ez a tetű lesz az igazgató, járt a fejében, és eltökélte, utolsó napján négyszemközt fog beszélni az igazgatóval, és ha kell, Lokit is belerángatja az ügybe. Ezek után már – bármennyire is vágyott rá, hogy megtegye – kevésbé volt jó öltet, hogy felmond. Féltette a diákjait. Mert mi van akkor, ha nem Loki volt az egyetlen, akit molesztált Fandral? Mert hogy molesztálta, az biztos. Túlságosan is sokszor látta azt a fajta félelmet, és megalázott pillantást, amit Lokin egy órával ezelőtt. Fandral végül megmozdult, és nyirkos tenyérrel kezet fogott vele. A kézfogásában nem volt semmi erő, mintha csontja sem lett volna, szinte kicsusszant a keze. Thor undorát elnyomva törölte észrevétlen a nadrágjába a tenyerét, aztán bocsánatot kért ismét, és engedélyt kért, hogy visszamehessen az osztályba. Bent aztán néma csend fogadta, de valami olyat látott a diákok szemében, amit még soha. Azt hitte, majd félni fognak tőle, de nem. Az egyik fiú, hátul az utolsó padban, nagy székzörgéssel felállt, és tapsolni kezdett. Nem halkan, tenyerét erősen összecsapva, amihez egymás után csatlakozott a többi gyerek is. Thor nem értette, nyugtatta volna őket, de hiába. Köré sereglettek, és mindenki meg akarta érinteni. Akkor rájött. Fandral iránti utálat miatt, hősként tekintettek rá, pedig ő csak egy valaki szemében akart hős lenni, de sajnos ő nem láthatta, hogyan kente fel a falra, azt, aki bántotta.