Dan végig morgott az úton, hol hangosan mondta a magáét, hol kihallatszott a fejéből a gondolata, de Thor nem igazán figyelt rá. Az járt a fejében, amit még Miamiban mondott. Tényleg, mi lenne, ha felmondana, ha eladná mindenét, és Lokival elköltözne Európába. Ott egy tizennyolc éves fiú már nem kiskorú. A gondolat szépen lassan kezdett testet ölteni, és végre látott valami halvány villanást a jövőből. Ők ketten Hollandiában, kézenfogva sétálnak, vagy Franciaországban, akár Olaszországban a tengerparton. Taníthatna angolt, Loki leérettségizne ott, és élhetnének szabadon. Boldogan. Majdnem felkiáltott örömében, de helyette megtette Dan, mert Thor majdnem elhajtott az iskola előtt.

– Hétfőre össze tudsz dobni valamit a múzeumos látogatásból? Le kellene adnom a jövő héten.

– Persze tanár úr, majd Sigynnel összedugjuk a fejünket.

– Ugye amikor Miamiban összedugtátok a fejeteket – kezdte Thor lazán –, akkor gondoltatok a védekezésre?

Hátrafordult, és majdnem elnevette magát Dan vörös ábrázatán. A fiú zavarba jött, és bár mondani akart valamit, végül csak bólintott. Thor hamar elfelejtette Dant, de legfőképpen Sigynt, és a hazaúton a következő lépésen gondolkodott, hogy mennyit érhet a lakása, az autója, hogy a bankban mennyi pénze van, és megnyugodva számolgatott. Megállt a ház előtt, felnyalábolta a bőröndjét, és elindult fel, lélekszakadva rohant, a lépcsőket kettesével szedve. Lezuhanyozni akart, aztán az ötlettel átrohanni Lokihoz, és megkérni, menjen vele, sőt. Megkérni... igen, megkérni. Szüleitől maradt még valami hátra, a vastag, klasszikus karikagyűrű. Ruhásszekrénye fiókjában, a zoknik mögött őrizte, és apja hat évvel ezelőtti halála óta elő sem vette. Ujjai között forgatta a domború, fényesre polírozott gyűrűt, meglátta magát benne, aztán gondolt egyet, és a gyűrűsujjára húzta. Kicsit lötyögött, hiszen apjának vastagabb ujjai voltak, igazi munkáskézzel, míg az ő ujjai művészujjak voltak. Hallgatott is miatta eleget apjától. Forgatta az ujjpercén, és tűnődve nézte, szinte megbabonázta. Lehúzta végül, és az anyja gyűrűjét a tenyerébe tette. Nem volt kétsége, hogy mit fog tenni vele, de annál inkább tartott a választól, Loki reakciójától. Mi lesz, ha kinevet, ha túl korainak tartja, tűnődött, aztán mindkét gyűrűt visszatette a tartóba, és a kabátzsebébe süllyesztve, kissé kifújta magát. A zuhany alatt aztán – két tenyérrel a csempének támaszkodva – hosszan tűnődött, és mérlegelt, de mindig az lett az eredmény, hogy meg fogja tenni. Aztán a víz csobogásán át meghallott valamit. Csengetésnek tűnt, rövidnek, észrevehetetlennek. Thor leállította a zuhanyt, és fülelt. Már azon volt, hogy tovább zuhanyozik, amikor ismét meghallotta, de ezúttal sokkal hosszabban. Törölközőt tekert a dereka köré, papucsba bújtatta a lábát, aztán mikor kikukkantott a kémlelőn, hatalmas levegőt véve nyitott ajtót.

– Szia – szabadkozott Loki, bőröndjét szorongatva állt, és már látszott, hogy indulni készül.

– Szia – remegett meg Thor hangja, és reménykedve nézett végig Lokin. Vagy elvesztette a kulcsát, vagy – és Thor titkon ezt remélte – itt akar maradni, és a bőröndből ítélve, nem egy éjszakát.

– Tudom, nem volna szabad, és hogy megbeszéltük, de... – Idáig jutott, mert Thor lépett előre egyet, és Lokit csókolózás közben húzta be a lakásba. Nem volt a csók hosszú, de annál intenzívebb.

– Erről ennyit, hogy vigyázunk – támasztotta Thor a homlokát Lokiénak, és nézte a csillogó szempárt. Közelről egynek tűnt, mintha Loki lenne a mondabeli küklopsz, de még ha az is lenne, akkor is szeretné, abban biztos volt.

– Nem bírtam ki nélküled. Itt aludhatok? Maradhatok?

– Nem – sóhajtott Thor, és elhúzódott a fiútól, aki a szóra elsápadt.

– Oh... én akkor, azt hiszem, jobb lesz, ha...

– Én sem maradok.

– Hová megyünk? Szállodába?

Thor kérte, üljön le, és az előszobában a kabát zsebéből elővarázsolta a dobozt, a gyűrűt pedig észrevétlen a tenyerébe rejtette. Hűvösen lapult meg, de hamar átmelegedett. Thor érezte, hogy izzad a tenyere, pedig sosem szokott, vagyis régen igen, régen nem egyszer, de erre most nem akart gondolni. Loki izgatottan ült, lábát keresztbe tette, de nem nyugodott. Kezét hol az ölébe ejtette, hol az arcát kezdte piszkálni, vagy a hajába túrt, és érezte, hogy valami történni fog. Thor leült mellé, és nem nézett rá, inkább az ökölbeszorított markát bámulta. Észre sem vette, mennyire préseli össze az ujjait, csak azt látta, hogy kifehéredik a bőr, és az erek megdagadnak a bőr alatt. Nagy levegőt vett, mintha mélyre akarna merülni és felnézett. Majdnem elnevette magát, mert ugyanabban a pillanatban Loki is akkorát sóhajtott, hogy kitágult a mellkasa, megfeszült a pólója.

– Mi baj van? Csak nem izgulsz? – nevetgélt egy kicsit, de aztán ajkába harapva kényszerített magára komolyságot.

– Rettenetesen.

– Hát még én. Valamit mondani akarok neked. Ez a három nap elég volt arra, hogy rájöjjek, veled akarok lenni a nap minden percében. Nem lopott órákat akarok, meg telefonszexet, nem...

– Mit akarsz? – Loki érezte, hogy már nem csak kívül, belül is remeg mindene. A szavak, amiket hallott boldoggá tették, és megnyugtatták. Az imént, amikor Thor nemet mondott, majdnem sírva fakadt. Most meg itt ez a vallomás, és kezdett ettől összezavarodni.

– Téged. – Thor hangja mély volt, és a lélegzete – amit Loki az arcán érzett, pedig nem ültek annyira közel egymáshoz – túlságosan forró volt. – Talán korainak tartod, vagy engem nevetségesnek, nem érdekel. Meg kell tennem, meg kell, hogy kérdezzelek, mert mindent egy lapra teszek most fel.

– Thor, megrémítesz – nyögött fel Loki, és valóban úgy nézett ki, mint akit halálra ijesztettek. Sápadtsága, ajkának vértelen színe, ahogy a szemét tágra nyitotta, és a pupillái kitágultak, az egész arcát olyanná tette, mintha az ájulás kerülgetné, ráadásul még egész testében reszketett is.

– Amikor azt mondtam, bármit megtennék érted, azt komolyan gondoltam. Loki – nyelt egy nagyot – van élet Amerikán kívül is, ahol nem köt az az ostoba törvény, hogy te tizennyolc évesen még nem vagy nagykorú, és én meg megrontásért börtönbe kerülhetek. Elterveztem mindent, eladom, amim van, és elmegyünk innen.

– És az iskola? Az állásod?

– Felmondok, Európában is tudok tanítani, sőt.

– Nem tudom... – nézett rá Loki, és az arcára kiült a tanácstalanság, holott belül majd szétvetette a boldogság. Azonnal induljunk, dübörgött a szíve, ezt zakatolva, de annyira szerette húzni Thort, még ha gonoszul is hangzott. Látta is rajta a szomorúság első jeleit. Megváltozott a tekintete, megnyúlt az arca, és elakadt a légzése.

– Nem tudod...

– Igen, nem tudom, hogy beleordítsam-e az éjszakába, vagy suttogjam a füledbe, hogy akarom, akarom ezt az egészet veled.

– Várj még – nézett Thor a tenyerére, mert most jött a legnehezebb, egyben a legjobban várt rész is. – Mehetünk Angliába is, vagy Franciaországba.

– Menjünk Olaszországba, régóta vágyom oda – húzta ki magát izgatottan Loki, és megragadta Thor kezét, de nem tudta szétfeszíteni az ujjait, pedig úgy összefűzte volna a sajátjával.

– Oda nem – kiáltott fel Thor, és elhúzta a kezét. Még csak az hiányzik, hogy Loki megérezze a gyűrűt. Nem ronthatja el az egészet azzal, hogy enged neki.

– Miért nem? – Loki ajka – ami még alig pirosodott ki az izgalomtól – elfehéredett, és megrándult.

– Mert ott nem ismerik el az egyneműek házasságát – bökte ki Thor, de azonnal szerette volna visszaszívni. Bár elharaptam volna a nyelvem, mérgelődött, de nem volt ideje ezen rágódni. Lassan engedett a szorításból, felfordította a markát, és ahogy a virág nyitja szét a szirmait, hogy felfedje magát, úgy tárta ki Thor is az ujjait. – Szeretnélek megkérni...

Ha ezt valaki fél évvel ezelőtt mondja, biztos a képébe röhögött volna. Thor nem titkoltan azért kezdett életmódváltoztatásba, azért kezdett keményen edzeni, növesztette meg a haját, hogy talán ez jót tesz majd a nemlétező párkapcsolatának, de hogy egy diákjába szeret bele, aki ráadásul férfi, azt nem gondolta volna. Ahogy azt nyálas romantikus filmekben látta, óvatosan felemelkedett a kanapéról, és térde támaszkodott, és figyelte Loki arca hogyan változik meg. Az eddigi sápadtságot vörös hullámoktól kipirult arcbőr váltotta fel. Meredten bámult Thor tenyerében fénylő gyűrűre, aztán a férfi arcára nézett, és forogni kezdett vele a világ.

– Thor – rebegte erőtlenül, és ő is letérdelt.

– Lennél a – Thor hirtelen elakadt. Majdnem azt mondta, hogy feleségem, és rádöbbent, fogalma sincs, milye is lenne neki Loki, és ő mi lenne Lokinak. Azonban ideje sem volt gondolkodni, mert Loki felállt, és a szája elé kapva a kezét, motyogni kezdett valamit, valamit, amit Thor nem értett. Ő is felállt, tenyerét még mindig nyitva tartva kereste a szavakat, és kezdte égeszen rosszul érezni magát.

– Bármire is akarsz megkérni, igen a válaszom – nevette el Loki magát felszabadultan, és két kézzel túrt sűrű hollófekete hajába, és ujjait ott is felejtette, elbújva a tincsek között. Fejét előrehajtva nevetett, aztán amikor az arcát felemelt, két könnycsík csillant meg a bőrén. Lassan Thornak nyújtotta a kezét, és lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a másik remegő kézzel húzza fel a gyűrűt. Tökéletesen passzolt, ahogy Hamupipő lábára az üvegcipellő. Loki arcához ér, és a kóbor könnyeket két hüvelykujjával simítja le. Loki remegő tüdővel fújta ki a levegőt, és tudta mit akar, és hogy mit érez. Megkönnyebbültséget érzett, pihenést, boldogságot, szexet akart.

– Nem vagyok nevetséges ugye? – morogta Thor, és lehajtotta a fejét.

– Nem...

– És nem túl korai ez az egész?

– Nem – válaszolt Loki szelíden.

– Nem érzed magad túl fiatalnak? – dőltek a kérdések Thorból és Loki nagyon jól tudja, miért. Megerősítést akart Thor, és Loki kézbe vette Thor arcát, és halk szuszogását hallva csókolta meg az orrát. Thor széles válla ellazult, hálás sóhajjal engedte ki a levegőt.

– Thor, te most le akarsz beszélni engem? – mosolygott rá Loki, és elterült az a széles, huncut mosoly az arcán, amit Thor annyira szeret.

Egész nap ki sem keltek az ágyból, csupán inni, vagy bekapni pár falatot, és néha lezuhanyozni, fogat mosni. Csókokból sem fogytak ki, és Thor úgy érezte, Lokit csókolni olyan volt, mint egy tiszta forrásból inni, ami a vágyat, mint égő szomjat csillapítja ugyan, de sosem mulasztja el végleg. Hosszan elidőzött az aprócska, sötét mellbimbókon, ajkai közé vette, beszívta, nyelvével gyengéden simogatta azokat. Szakálla puhán és kellemesen csiklandozva simult Loki bőréhez, aki szótlanul nézte, s néha elégedetten felmordult.

– Hogy ez milyen... milyen hihetetlenül jó érzés – mondta, fejét megemelte, mire Thor felnézett rá, nedves csattanással kiengedte a szájából, és feltornászta magát hozzá. Testük minden egyes idegsejtje a másikra vágyott. Finoman visszanyomta a párnába. Ügyetlenkedve kereste a bejáratot, elnyomott magában egy dühös káromkodást, mire Loki felnevetett, ingerlőn, kacéran. – Talán elfelejtette tanár úr, hogy mit kell csinálni? Adjak térképet?

– Fogd be – motyogott rá Thor, és ő is nevetett. Mélyen, morogva, de az arcukról szinte egyetlen pillanat alatt tűnt el a mosoly, ahogy Thor végre rátalált a nyílásra. Becsúszott, meg sem állt addig, míg medencéjét Lokiéhoz nem préselte.

– Ó, igen – dúdolta Loki, fejét hátraejtette a párnába, és lehunyta a szemét. Kezei összekulcsolódtak Thor nyaka körül. Thor pontosan tudta, mire vágyik Loki, és ő is így szerette. Lassú egyesülést, állandó ütemet, amíg mindketten a gyengéd extázis állapotába nem kerülnek.

Vajon mi ebben a tilos? Miért nem tehetik meg ezt ők ketten akkor, amikor csak vágynak rá? Hiszen nincs ebben semmi rossz.

Pulzusuk tempója lüktetve emelkedett, egészen addig, míg Thor mozdulatai végül megváltoztak, kissé felgyorsulva, súlyával egészen Lokira nehezedett. Loki fejét Thor mellkasába fúrta, a bőrbe lihegve megrándult, tekergőzött, ahogy egy vadállat igyekezik kiszabadulni a csapdából, de Thor nem aggódott. Tudta, Loki közel jár, és neki is igyekeznie kell, és néhány mozdulat után azt érezte, hogy egész lénye igyekszik kifelé belőle, mélyről köldöke mögül futott végig a bizsergés, a másodperc tört része alatt elérve a lábujjait, és vissza. Akkor, mikor visszaáramlott, ezerszeresére felgyorsulva, akkor robbant ki. Felsóhajtva akart lefordulni, kinyújtóztatni mindenét, de Loki szorosan tartotta.

– Ne menj sehová – parancsot rá –, én még nem végeztem.

Thor mosolygott, kitámasztotta a felsőtestét. Loki lenyúlt a hasuk között és marokra fogta magát. Thor még jobban felemelkedett, hogy Loki jobban hozzáférjen magához, és figyelte az arcát. Csodálata szeme zöldjének sötétjét, a szemöldök kecses formáját, az orrát, a száját, ami néha megrándult, elnyílt, aztán szorosan záródott össze, hogy néhány pillanat múlva szaggatottan fújja ki a levegőt. Teste megfeszült, gerince megnyúlt.

– Jól van... jól van – suttogta Thor, és megragadta Loki kezét, néhányat együtt mozdultak, aztán Loki szemét lehunyva ernyedt el. Csókolták egymást, lassan élvezték egymás ajkát. – Az enyém vagy?

– Csak a tiéd – nézett rá Loki, és mélységes nyugalom szállta meg, és egyben kimerültség. Thor elnyúlt mellette, izmait megfeszítette, aztán elernyedt. Oldalra fordulva lágyan simogatta Lokit, aki hamar el is aludt. Felállt. Óvatosan, hogy Lokit fel ne ébressze, szárazra törölte, betakarta, és leült a fotelbe, úgy figyelte az alvót, aztán az asztalról levette a kis dobozt, kinyitotta, és apja gyűrűjét felhúzta az ujjára.

– Örökké – suttogta, bebújt Loki mellé, és elnyomta az álom.