– Nem vagyok benne biztos, hogy bevette – meredt maga elé Thor, és reszketett mindene. Ettől tartott, végig ez volt az, amitől félt. A lebukás. Felugrott, és úgy ahogy volt, meztelenül futott ki az erkélyre. Elfogyott a levegője, úgy érezte, nem négyen voltak a szobában, hanem négyszázan, és mind tőle szívták el az oxigént. Megkapaszkodott a korlátba, ujjai görcsösen fonták körül a hideg fémrudat, és mereven bámult előre, arra a pontra szegezve a tekinteté, ahol néhány halvány csillag pislákolva igyekezett inni az óceán vizéből. Úgy érezte, legjobb lenne, ha átvetné magát a korláton, és szétcsapódna a betonon. Észre sem vette, hogy Loki féltőn utána jött, és azt sem, hogy a hasa előtt átkarolva tartotta, mintha sejtette volna, mi jár a férfi fejében.

– Nem lesz semmi baj – nyugtatta, de a hangja süket fülekre talált. – Nem fog beárulni. Ismerem, Dan meg nem népszerű. Majd megzsarolom. Ha eljár a szája, akkor én is elmondom, hogy lefeküdt Dan-nel. Tök egyszerű. Hallod, amit mondok, ne félj.

Hajókürt harsant a nyílt vízen, és ez valahogy mégis eljutott Thor agyáig. Megérezte a meleg karokat, amik ölelték, de nem tudott neki örülni. Megkeseredett a boldogság, a félelem átvette a helyét.

– Vége Loki... ennek most itt vége.

– Ne mond ezt, most kezdődött csak. – Loki karjai lecsúsztak Thorról, és tett hátra egy bizonytalan lépést, de megtorpant.

– Nem érted mit mondok. Sigyn elmondja mindenkinek. Lehet, már kint van az Instagramon, holnap jönnek értem a rendőrök és mehetek sittre. Az istenit!

– Thor... – Loki szemébe könnyek szöktek és újra hozzásimult, ahogy előtte, de az ölelése szorításba ment át. – Bízz bennem még egy kicsit. Helyrehozom.

– El sem lett volna szabad kezdeni. Én mondtam... mondtam, hogy nagy a veszély, de te nem álltál le.

– Te sem nagyon ellenkeztél – emelte fel Loki a hangját, elengedte Thort, aki megfordult, és a szobából kiszivárgó fényben vakított a szeme. Pontosan úgy érte a fény, hogy Loki feje felett csak a homlokát és a szemét érte, ijesztő csíkot vetítve az arcára. – Én nem akarom, hogy vége legyen.

– Én viszont igen, vagyis...

– Szóval így állunk – bólintott Loki. Megkeményedett az arca, miközben mereven nézte Thor terebélyes hátát. – Megkaptál, és most eldobsz. Szép, mondhatom szép.

– Nem érted. Dehogy doblak el, szeretlek Loki, mindennél jobban, az életemnél jobban. De ez már nem játék.

– Eddig sem volt az Thor, nekem nem. Talán az elején, de már egy ideje nem az. Én is szeretlek.

– Akkor egy dolgot tehetünk – sóhajtott fel Thor, és továbbra is azt a halványan fénylő csillagot bámulta. A boldogság tűnt olyan távolinak, mint az a csillag.

– Várunk? – kérdezte csüggedten Loki, és lehajtotta a fejét. Megindult vissza a szobába, de Thor utána nyúlt, és megragadt a csuklójánál fogva.

– Nem, még óvatosabbak leszünk. Sokkal... sokkal óvatosabbak – húzta gyengéden magához, és kisimította Loki haját a homlokából, de az egyre erősebb szellő minduntalan visszafújta. Thor a füle mögé húzott egy tincset, Loki pedig félrehajtotta a fejét. – Mostantól idegenek vagyunk, a diákom vagy, és én a tanárod, de csak ha mások is ott vannak, vagy lehetnek. Az iskolában, az udvaron, az utcán, de nálad és nálam... ahol csak ketten vagyunk, nem kell színlelnünk. Két és fél év, és utána miénk a világ. Akarod?

– Hogy akarom-e? Azt hittem – görbült Loki szája sírásra, de inkább összepréselte az ajkát. Boldognak kell lennie, hiszen nem szakítanak, Thor nem akarja, hogy vége legyen, csak...

– Muszáj lesz, és most menj. Menj vissza a szobádba.

– Csak ha azt mondod, hogy szeretsz – ragyogott fel Loki szeme, és fogait kivillantva elvigyorodott. Ott volt még a görcs a gyomrában, de kezdett feloldódni. Talán Thor szakítani akart, tényleg úgy tűnt, de aztán mégsem.

– Mondanom kell?

– Nem ártana, Thor – harapott az ajkába – , mert nem túl sokszor mondod.

– Akkor mostantól annyiszor fogom, hogy meg is unod. Mi a baj? – fogta két kezébe Loki arcát, akinek kibuggyantak a könnyek a szeméből.

– Nem bízol bennem, úgy érzem.

– Ez butaság. Az életem a kezedben van kicsim. Ez nem elég bizonyíték rá, hogy bízom benned?

– Miért nem mondod el a titkot, miért nem avatsz be? – Thor arca elkomorodott, és sötét árnyék futott végig rajta. Loki szívét és lelkét pedig valami ezernyi tőrrel kezdte vagdosni és marcangolni. A levegő bennszakadt a tüdejében, és elöntötte a pánik.

– Azt nem... nem tudom, nem lehet. Szörnyű dolgot tettem, és hiába volt minden terápia, egyszerűen képtelen vagyok tőle szabadulni. Kísért, minden csókban, minden ölelésben, nem értem, miért.

Felzokogott, és úgy kapott Loki után, mint a fuldokló a fatörzs után, ami talán az életét mentheti meg. Térde rogyva remegett és Loki a szemhéját erősen összeszorítva igyekezett nem elsírni magát. Mindketten sötét titkot őrizgettek és a másik védelmében nem merték elmondani. Őket már kínozta eleget és nem engedhették meg, hogy még mást is tönkre tegyen, rajtuk kívül. Thor lassan magához tért, és elszégyellte magát, a gyengeségét, hogy még ennyi idő után is így ki tud borulni. Felállt, megtörölte az arcát, és megcsókolta Lokit, aki döbbenten állt, és mozdulni is elfelejtett. Merev ajkai nem válaszoltak a csókra, nem sóhajtott, még csak nem is pislogott. Aztán, mint aki álomból ébredt, pislogott, megrázta a fejét, és elköszönt, olyan ürességet hagyva maga mögött, ami Thort akkora erővel nyomta, hogy ismét csábítani kezdte a korlát, és a néhány a néhány emelettel lejjebb elterülő sötét aszfalt. Zihálva csukta be a szemét, lépett előre az ágy felé, és belelépett. Pont a fájós talpával a sikamlós óvszerre. Haragosan kapta fel, és már majdnem kidobta az ablakon, de aztán zsebkendőbe csomagolta és lehúzta a WC-n. Órákig csak forgolódott, hol elöntötte a boldogság, visszaemlékezve Lokira, hol a félelem szorította össze a szívét, ha Sigynre gondolt.

– Talán mégiscsak ki kellene nyírnom – morgott maga elé, és egészen megrészegítette a gondolat, de aztán azonnal megbánta, még azt is, hogy ilyen eszébe jutott. 

Reggel lüktető talppal és hasogatóan kínzó fejfájással ébredt. Valaki szöget igyekezett beleverni a koponyájába, de aztán rájött, hogy csak kopognak.

– Tanár úr, be tud engedni? – Sif hangjára kissé megnyugodott. Nem rendőrök jöttek, mondjuk azok nem kopogtak volna, hanem egyszerűen betörik az ajtót. Fél lábon ugrált az ajtóig, és kinyitotta. – Jó reggelt. Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy érzi magát ma. Menni kellett volna a múzeumba, tudja, de nem igazán akar senki se önnel menni.

– Senki? – feküdt végig nyögve Thor, és meglepődött. Azt hitte Loki önként fog jelentkezni, de aztán eszébe jutott a múlt éjszaka, és az egyezségük.

– Senki, de még reggeli után futok egy kört. Rendben?

– Rád bízom. Remélem nincs messze, mert nem igazán vagyok jól. Még nem tudtam eldönteni, hogy a fejem, vagy a talpam fáj jobban, de most azt kell, hogy mondjam, hogy a fejem. Szerezz nekem egy fájdalomcsillapítót, és ha megkérhetlek, valaki hozzon nekem egy kis reggelit. Rátok bízom, csak könnyű legyen.

Amikor magára maradt, azonnal a mobil után kapott, de nem jött semmi üzenet. Felment a Google keresőre, és ránézett a múzeumra. Nem volt messze, de ami jobban megkapta a szemét, az egy kis motel volt, egészen közel. Hirtelen egészen piszkos kis ötlet fészkelte be magát az agyába, és jobb volt bármilyen fájdalomcsillapítónál. Egy órácskát eltölteni ott Lokival. Még el sem képzelte, mégis fellobbant az ágyéka. Várta a reggelit, és remélte, hogy ő fog vállalkozni a múzeumi látogatásra. Aztán arra gondolt, hogy Sigynnek az túl feltűnő lenne, így el is hessegette a gondolatot. Ahogy mondta, nagyon óvatosnak kell lenniük. Halkan kopogtak és elindult, hogy beengedje a látogatót.

– Jó reggelt, tanár úr.

– Neked is Sigyn. Mi finomat hoztál nekem?

– Sajtot, egy kis sonkát és kenyeret. Meg tejeskávét, de elfelejtettem a cukrot. Ja, és egy fájdalomcsillapítót is hoztam. Én bocsánatot szeretnék kérni az éjszakai miatt. Egészen ostobán viselkedtem, ezért hogy kicsit jóvátegyem, elmegyek önnel délelőtt a kötelező látogatásra.

– Csak nem te húztad a legrövidebbet? – nézett rá Thor kérdőn, és a lány majdnem elnevette magát.

– Nem, Loki húzta, de átvállaltam tőle.

Kár volt, gondolta Thor, és alig tudta leplezni a csalódottságát. Nagyot sóhajtva kortyolt bele a keserű kávéba, és kénytelen kelletlen elengedte a gondolatot, hogy lett volna egy lopott órájuk Lokival. Őrülten hiányzott neki a fiú, és bántotta, hogy még egy üzenetet sem küldött. Akarta, kívánta, szeretni vágyott, de ez a lány, ez az, aki miatt nem lehetnek együtt.

– Talán jobb lenne, ha nem mennék. A talpam nagyon fáj, és attól tartok, hogy ha lábra állok, akkor többel kötöm be. Mi lenne, ha sorsolnátok még valakit, és azzal mennél? Ha végeztetek mind a reggelivel, gyertek be hozzám és megbeszéljük. – Betömte a sonkát meg a sajtot, a kenyeret összegyűrte a tenyerébe, és felmászott az ágyra. Sigyn meglátta a talpán, ami dagadt volt és vöröslött a gyulladástól, és bólintott.

– Rendben. Ilyen állapotban senki nem várhatja el, hogy velem jöjjön.

Fél óra múlva az egész osztály ott tolongott, de Thor csak egyvalakit keresett, aki a sarokban meghúzódva, ránézni sem mert. Loki aggódott Thorért, amikor Sigyn elmondta, hogy nincs jó bőrben, legszívesebben rohant volna hozzá, de nem tehette. Így hát a háttérből aggódott érte, és szerette.

– Sigyn önként vállalta, hogy elmegy a múzeumba, de sajnos nem kísérhetem el, egyedül meg nem mehet. A kötelező program viszont kell, mert ezzel a feltétellel engedtek el ide minket. Az egész osztálynak részt kellene venni, de ismertek. Ha tőlem függene, mindenki a parton süttetné a hasát.

Zavart mocorgás támadt, és – akárcsak feleltetés előtt – mindenki igyekezett kerülni Thor tekintetét. Kivéve Lokit, aki ellágyulva figyelte. – Nekem van egy javaslatom – szólalt meg csendesen. – Bízzuk a szerencsére. Gyufa kellene.

Az egyik a két birkózó közül a farzsebébe nyúlt, és Loki markába nyomta.

– Nick – csóválta a fejét Thor, de közben halkan nevetett. – Ugye tábortüzet akartál gyújtani?

– Igen, tanár úr, csakis arra tartogattam – köhögcsélt zavartan, és a füle tövét vakargatta. Loki közben az egyik gyufa mérgét lecsippentette feketére festett körmével, és a markába fogta a gyufákat, elrejtve a tenyerében a pálcikákat, hogy csak a csupasz végük látszódott ki.

– Egyenként mindenki húzzon egyet, és akinek a méreg nélküli gyufa marad...

– Az eléggé mérges lesz – röhögött fel Dan, és Sigynre nézett, aki viszont úgy pillantott vissza rá, hogy ha ölni lehetett volna a tekintetével, már egészen biztosan és végérvényesen halott lenne.

– Ne mutassátok meg, csak ha majd mindenki húzott. – Loki szótlanul sétált körbe, és amikor már csak ő maradt, kiválasztott egyet. Imádkozott magában, hogy ne ő legyen, mert neki más terve volt: ápolni Thort, és kielégíteni a vágyát. – Valakinél ott a méreg nélküli – tárta ki a tenyerét, és abban mind hibátlan vörös fejjel virító szálak pihentek. Alig merte megnézni a sajátját, gyomra és a torka is összeszorult, aztán mikor intett a fejével, hogy kezdődhet a játék, felkiáltott. Thor felült, markával a térdét szorította. Mindent odaadott volna most egy órácskáért Lokival.

– Ó hogy bassza meg! – hallatszott Dan csalódott kiáltása, aztán a szája elé kapta a kezét – Már bocsánat.

– Meg van bocsájtva – bólintott Thor, és alig tudta eltitkolni örömét. Dan megy Sigynnel, Dan, és nem Loki. Szeretett volna üzenni a fiúnak, hogy maradjon vele, de nem tehette, még a pillantásával sem. – Akkor ti menjetek, kérünk prospektusokat, jegyet, Sif majd odaadja a pénzt, és aki oda meri adni a mobilját nekik, az tegye meg. Lőttök néhány képet, aztán kérem ezeket megosztani, és persze ne felejtsétek el a helyszínt megosztani.

– Tanár úr – füttyentett Dan, miközben begyűjtötte a mobilokat –, ön aztán egészen kivételesen ravasz, ugye nem sértettem meg vele?

– Nem fiam – nevetett fel Thor, és Lokira nézett. Úgy mondta volna, hogy volt kitől tanulnia. Ebben ő volt a tanítvány, és Loki a tanár, és Thor igazán remek diák volt. – Induljatok, ügyesen, le ne buktassátok az osztályt, meg engem. Ti többiek meg irány a strand. Naptej, sapka szemüveg, legyen mindenkinél. Nagyon vigyázzatok, mintha ott lennék veletek, úgy viselkedjetek. Akire egy rossz szót is hallok, azt megbüntetem. – Ahogy ezt kimondta, Lokira kellett néznie, aki beleharapott az ajkába, és felvillantotta a legsunyibb mosolyát. – Futás srácok. Mindenki vigyázzon magára.

Szerette volna, ha Loki – ahogy az iskolába is tette – maradt volna utoljára, de az elsők között ment ki. Nagy hangzavarral széledtek szét a fiatalok, és Thort zavarta a hátrahagyott csend. De nem is a csend, hanem Loki hiánya. Elképzelte, hogy a csinos kis fürdőnadrágjában elfekszik egy napernyő alá, és elnyújtózik, ahogy a macskák a napon. Nagyot sóhajtva álmodozott róla, egészen ellágyulva, még mosolygott is magában. Aztán lassan a felszűrődő boldog nevetések és kiáltozások ellenére elaludt. Lassú simogatásra ébredt, egy meleg kéz futott végig a lábán, egészen a bokájától a térdéig, aztán onnan a combján át a derekáig meg sem állt.

– Hogy jöttél be?

– Honnan tudtad, hogy én vagyok?

– Az illatod Loki, és az érintésed. Tudtam, hogy csak is te lehetsz, megsúgta a szívem. De tényleg, hogy jöttél be?

– Elloptam a kártyádat, ugye nem baj? – Thor kinyitotta a szemét, és megsimogatta az arcát Lokinak. Szemét lecsukva simult a tenyerébe.

– A lopás nem szép dolog, ezért meg kellene, hogy büntesselek – incselkedett vele Thor, és Loki végre kinyitotta a szemét.

– Reméltem, hogy ezt mondod. Büntess meg!