– Nem tesszük meg – ütött Thor tiszta erővel a kormányra. Loki hátulról átölelte a nyakát, és érezte a másikban felgyülemlett vak gyűlöletet. – Megegyezek vele, van pénzem.

– Thor... megmondta, hogy nem érdekli a pénz. Most mit tegyünk?

Loki kétségbeesetten kuporodott vissza az ülésre, és magára terítve a kabátot elkezdett sírni. Thor szerette volna vigasztalni, de az agya üres volt, és hiába igyekezett valami kibúvót keresni, semmi nem jutott az eszébe. Nem akarta, hogy Jane győzzön.

– A kurva életbe! – csapott a kormányra tiszta erőből és felharsant a duda. Loki felkiáltott a hátsó ülésen, és abbahagyta a sírást.

– Eszedbe jutott valami?

– És neked? – Loki a fejét rázta, és nagyokat pislogott.

– Thor én... én nem tudom megtenni. Hogy végig nézzem, ahogy ti ketten...

– Mert én, szerinted le tudnék vele feküdni?

– Pedig nincs más választásunk.

– De van. Áruljon be. Inkább a börtön, mint az, hogy megcsaljalak téged a szemed láttára. Inkább a börtön... – suttogta maga elé, és komolyan gondolta abban a percben.

– Nekem nincs is beleszólásom?

– Miért, szerinted melyik a rosszabb? Tessék – könyökölt hátra Thor –, válassz. Te döntesz.

– Ez nem fair Thor, egyedül nem akarom elvinni a felelősséget. De tudod mit? Inkább akkor egy hét, mint hogy tíz év, vagy ki tudja mennyi.

– Akkor engedünk neki?

– Akkor engedünk.

Néma csend telepedett rájuk, és a bárból kiszűrődő monoton basszus lassan körbevette a kocsit, a réseken beszivárgott, és Lokit elandalította, Thor vérét viszont forralni kezdte. Hátranézett, az ülésen csukott szemmel fekvő fiú arcát nézte és halkan kinyitotta az ajtót, és átült mellé. Még gondolni sem akart most a nőre. Ráhajolt a félig nyílt ajakra, és puhán megcsókolta. Nem kellett tartania tőle, hogy valaki belát, a külső védelem az ablakokon ezt meggátolta. Loki mélyet sóhajtott és nem nyitotta ki a szemét. Thor közelről figyelte az arcát, óvatosan, mintha attól félne, hogy a másik felébred, gombolni kezdte a kabátot, amikor végzett, kétoldalt széthajtotta. A nadrág jött, a patent könnyen engedett, a cipzár szinte magától csusszant le, és bukott ki Loki farka. Thor áhítattal hajolt rá, és mélyen a szájába vette.

– Mit csinálsz? – simítottak a hosszú ujjak a hajába.

– Szerinted? Keresztrejtvényt fejtek.

– De hülye vagy – suttogta Loki, és lejjebb csúszott az ülésen. – Thor...

– Igen – nyámmogott a másik, és nyelvét lassan egészen végig vezetve egy csókot lehelt a kemény makkra. Loki ott volt a legérzékenyebb, és a köldökénél. Ezt már múlt éjjel felfedezte. – Mit szeretnél?

– Ülj bele – parancsolta, és a hangja könyörtelenül csattant.

– Most? Itt? Megőrültél?

– Igen Thor... Nem akarom, hogy ez a ribanc legyen nekem az első.

– De neked nem kell tenned semmit, csak nézni – simította meg Thor az átlagosnál is sápadtabb arcot, de Loki elkapta a csuklóját.

– Hallottad mit mondott, hogy én is beszállhatok. Szerinted ezt csak úgy mondta? Gondolod, hogy megáll ennyinél? Gondolod? Ha engedünk neki, akkor még többet akar.

Thor felegyenesedett, és egészen közelről Loki arcába nézett.

– Akkor mégis mi legyen?

– Megtesszük, elfelejtjük, vagy... választom az egyenes utat.

– Thor, hallani sem akarok a börtönről. Akkor inkább tagadjunk. Senkinek semmi bizonyítéka nincs. Az üzeneteinket töröljük, a képeket is.

– Akkor ennyi?

Valaki felkiáltott a bár előtt, két részeg kapott össze, és Loki gyomra egész apróra ugrott össze. Thor magához ölelte, fejét a mellkasára húzta, fülét tenyerével takarta el, és nézte, ahogy azok ketten elnagyolt mozdulatokkal püfölni kezdték egymást, hozzá káromkodtak és ordítottak egymásra. Hamar a földre kerültek, de a bunyót ott sem hagyták abba. Loki hallotta Thor egyre szaporább szívverését, és ahogy a lélegzete kapkodóvá válik. Hogy minden képet kitöröljön? Nem vitte rá a lélek, és különben is, jelszóval védett mappában vannak. Loki tüntessen el mindent, ő is el fogja azokat, amikhez bárki hozzáférhet. Végre a két részeg belefáradt a meddő csatába, még csaptak egymás felé néhány erőtlen parasztlengőt, aztán elterültek és Thor is elengedte a fiút.

– Vége... – suttogta Thor, és figyelme az utcáról visszatért, de Loki könnyáztatta arcára tekintve a szája elég kapta a kezét. – Nem kettőnkre értettem, hanem...

– Értem Thor. Semmi baj. – Kicsusszant az ölelő karokból, és kilökte a kocsiajtót. – Ha így akarod, akkor én is.

– Mondom, hogy nem ránk értettem, azokra ott, akik majdnem megölték egymást. Loki, ülj vissza, hallod? – Ijedten nyúlt utána, de a fiú gyorsabb volt, és kiugrott a járdára. – Várj már!

– Hagyj békén! – kiáltott Loki mikor Thor végre elkapta a derekánál fogva, és igyekezett visszatuszkolni a kocsiba. A földön fekvő két fickó felkapta a fejét, felültek, és az egyik botladozva indult feléjük.

– Minden rendben?

– Igen – intett felé Thor, és lezárta a kocsit. –, minden rendben uraim. Aztán mindkettő kezébe nyomott egy-egy papírpénzt. – Meghívom önöket egy italra, menjenek csak.

Fél szemmel közben végig a kocsit figyelte. Beült hátra, Loki mellé, aki kikerekedett szemmel figyelte, hogy a két férfi egymást átölelve visszadülöngél a bárba.

– Látod? Rájuk mondtam, hogy befejezték végre. Azt hittem, azért bújtál hozzám, mert megijedtél tőlük.

– Én meg már...

– Tudom. Soha, érted? Soha. Most pedig töröljünk minden üzenetet, fényképet. Csináld te, mert nekem nem megy. – Loki kikapta a telefont, és száját erősen összeszorítva kezdte a képeket kitörölni. Először Thor telefonjáról, aztán a sajátjáról. Hosszan nézte meg mindet, mintha az emlékezetébe akarná vésni, aztán visszaadta a mobilt.

– Ennyi? Nincs több? Nem nyomtattál ki egyet sem?

– Dehogy...

– De gondoltál rá, valld csak be – mosolyodott el Loki hosszú idő után, és ez a mosoly olyan volt Thornak, akár a barlangban eltévedőnek a mentésére érkezők elemlámpájának gyenge fénye.

– Te kis ördög, hát hogyne gondoltam volna rá. Amint ennek vége lesz, kérek újakat.

– Meg fogja kapni tanár úr, és még jobbakat, mint ezek voltak – hajolt oda Loki és megcsókolta Thor száraz ajkát. Thor Loki mellett az ülést kezdte el tapogatni, és amikor megtalálta amit keresett, a szemébe nyomta a napszemüveget.

– Tizenegy, megyek, megkeresem. Senkinek ne nyisd ki az ajtót, csak nekem. A kulcs benne van az indítóban, de bekapcsoltam a riasztót. Sietek! – indult neki Thor, és elégedetten hallotta, hogy kattant a zár. Loki bezárta magát.

Bent füst volt, zaj és monoton zene, ami nem volt erős, de ahhoz pont elég volt, hogy zavarja Thor fülét. Beszélgetni nem nagyon lehetett bent, de nem is beszélgetni jött, az, aki ide beült. Jane a sarki boxban ült, egy eléggé jólöltözött középkorú férfival beszélgetett. Thor megállt tőlük néhány lépésre, és figyelte a nőt. A hosszú kabát alatt falatnyi szoknya, és kivágott felső hívogatta a férfiakat, és amint látta, ez a szerencsétlen horogra is akadt. Végignézett a nőn, aki maga volt a csábítás. Hosszú, izmos lába, karcsú dereka, hozzá telt melle – ami úgy ringott, amikor nevetett, hogy az vonzotta a tekintetet –, mind arra termett, hogy férfiak örömüket leljék benne. Csak Thor látta annak, aki valójában volt, egy ribancnak. Jane, mintha megérezte volna, hogy nézik, felé fordult, és a férfihoz hajolva súgott valamit. Mindketten Thor felé fordultak, és a férfi felállva Thor elé állt.

– Valami baj van, haver?

– Semmi, csak a kisasszonynak lőtték a pizsamát.

– A kisasszony felnőtt nő, és majd hazamegy, ha úgy tartja kedve. – Thor kiegyenesedett, és lenézett a fickóra, aki majdnem egy fejjel volt kisebb nála. Úgy látszik, Jane az ilyenekre bukik.

– Nem vitatkozom. Az én dolgom, hogy hazavigyem.

– Mondom, nem megy sehová – köpött ki a férfi és kissé meglebbentette a zakója felsőjét. Thor megcsillanni látott egy fegyvert, és a szeme sarkában meglátott három – hozzá hasonló testalkatú – férfit, aki megindultak felé. – Felfogod, vagy beleverjük abba az ostoba fejedbe.

– Megértettem – nyelt egyet Thor, és hátrálni kezdett. Jane felemelkedett a székről, és indult volna Thor után, aki néhány lépésre tőlük, ahol már nem láthatták, megállt, és figyelt. Jane magabiztos mosolya eltűnt, és nagyokat pislogva nézett a kijárat fel, de a férfi megragadta a karjánál fogva, és visszanyomta a vörös színű, kissé kopottas kárpitülésre. Jane arca egy pillanatra eltorzult, Thor szinte hallotta felszisszenni, és képtelen volt elnyomni a kárörvendő mosolyt, amit a nő szorult helyzete festett az arcára. Megvárta, hogy a három fogdmeg visszabújjon a vackába, és tovább figyelt. A fickó megragadta Jane karját, és a hátsó bejárat felé kezdte taszigálni. Thorban átvillantak dolgok, hogy akár a fogát is otthagyhatja, ha balul sül el, amit tervez, de inkább a lehetőséget látta, és nem a veszélyt.

Ha most Jane segítségére siet, és sikerrel jár, akkor talán a nőben lesz annyi tartás, hogy eltekint attól a tisztességtelen ajánlattól, amit a hallgatásáért kért. Amikor a férfi Jane-l eltűnt a párnázott ajtó mögött, Thor akcióba lépett. Egyenként kellett a három fickót kivonni a forgalomból, ami nem volt veszélytelen. Aztán mást gondolt, és inkább a kapcsolószekrényhez lépett, ami a bárpult mellett világított. Belőtte magának az ajtót, és várt. Elvett egy poharat az asztalról, és figyelt. A három férfi óramű pontossággal mozdította a fejét, mintha egy tökéletesen megkoreografált táncot jártak volna. Thor számolt, és abban a pillanatban, amikor a három férfi elfordította a fejét az ajtótól, meglendítette a karját. A pohár egyenesen a kapcsolószekrényen csapódott szét, kioldva a biztosítékot, és teljes sötétségbe borítva a helyet. Pillanatnyi csend után káosz tört ki, amit kihasznált, és karját maga elé tartva rohant az ajtó felé. Belépve megállt és fülelt. Mobilját előkapva megvilágította maga előtt a folyosót, és a felhalmozott székekből egyet kikapva, alátámasztotta a kilincset. Futott a folyosó vége felé, és közben visszafojtott lélegzettel hallgatózott.

– Engedj el te rohadék – csattant fel Jane hangja, és korántsem volt annyira erős, mint eddig. Sírt, és amikor Thor csattanást hallott, majdnem felnevetett. – Mit akarsz tőlem...

– Amit te is tündérem. Ugye nem gondoltad, hogy esti mesét akarok tőled lefekvés előtt.

– Nem hallottad mit mondott? Engedd el!

Jane felsikoltott, és Thor a telefont kinyomva ugrott. Keze célt ért, kemény csontot, ami reccsent, és bár biztos volt benne, hogy a férfi állát törte el, az sem lett volna baj, ha Jane Fostert ütötte volna ki. Valaki elterült, valaki sírni kezdett, és Thor bekapcsolta újra a mobilt.

– Tűnjünk el, mert mindjárt jönnek a haverjai – szólt oda Jane-nek, aki a földön feküdt. Harisnyája szétszakadt a combján, a kabátja nem volt rajta, és a blúza is igencsak viharverten lógott a mellén.

– Thor... segítsen fel – könyörgött és a kezét nyújtotta. Thor felrántotta, de közben szemével már a kiutat kereste, és meg is találta. Ajtó vezetett a szabadba, a bár mögötti hátsó utcára, amin az áruk rakodása történhetett, hiszen minden tele volt kartonpapírral és üres farekeszekkel. Jane egy pillanatra sem engedte el Thor kezét, aki vonszolta ki a sikátorból, amerre az utcát, a kocsit, és Lokit sejtette.

– Hová, hová? – harsant a kiáltás, és mindketten megálltak. – A főnök nem szereti, ha kikosarazzák, tündérke.

Két férfi előttük állt, és mindkettő kezében fegyvert tartott. – Na, menj csak vissza kislány, a testőröddel meg majd mi elszórakozunk addig.

– Bocsáss meg Thor – nyögött fel a nő, és ujjai lassan kicsusszantak Thor markából, de ő visszarántotta.

– Nem mész sehová.

– Ne hősködj szépfiú, ez a szajha nem ér annyit.

Jane arca megrándult, de ebben a pillanatban a két férfi háta mögött fényszórók villantak fel, és Thor megismerte a kocsija hangját. Azok ketten megpördültek, de arra sem volt idejük, hogy a fegyvert felemeljék, már pattantak is le a kocsi elejéről, be a feltornyozott raklapok közé.