Kavarogtak a gondolatok a fejében, miközben rutinból vezetett a lakásától az iskoláig. Egész éjjel nem aludt, forgolódott az ágyában. Hol melege volt, hol pedig olyan rettenetesen fázott, hogy még a fogai is vacogtak. Szerette Lokit, egészen biztos volt benne, de haragudott rá. Harmadik órája volt az osztályával, de nem is tudta, az előző kettőn mit csinált, annyira kiesett minden. Csengőszóra esett be, amióta tanít nem ez volt az első eset, kivéve persze mikor ellógott. Az is Loki miatt volt, ahogy ez is. A fiú ott ült, jöttére kihúzta magát, de Thor nem nézett oda. Leült, de előtte direkt úgy állította a széket, hogy Lokit még a szeme sarkából se lássa. Sigyn elgondolkodva játszott a tollával, a végét harapva bámult ki az ablakon, de Thor egészen biztosan tudta, Lokit nézi.

– December elején lesz a kirándulás, van még másfél hónapunk. Sif, kérlek, prezentáld az osztálynak, hogy mik a lehetőségek.

Sif felugrott, és notebookját felmarkolva izgatottan szaladt előre. Thor oda sem figyel, mit is mond a lány, a feje tompán fájt, és inkább lehunyta a szemét. Arra riadt, hogy az osztály zúgolódva, hangos. Kiabálnak, és székeket tologatják. Erre még erősebben belenyilallt a fájdalom az agyába, és felugrott.

– Mi a vita oka?

– Tanár úr, nem tudunk megegyezni. Ez ennek nem jó, az amannak...

– Írd fel a három helyet, és egyenként mindenki választ. Harmincegyen vagytok, talán ebből azért le lehet szűrni valamit.

– Jó, akkor itt a három helyszín, mindenki csak egyet mondjon, Loki?

– Inkább kezd ezen az oldalon, és úgy haladjunk az ablak felé – szólt fáradtan Thor, és a terem hátuljába sétált. Hátát nekitámasztotta a falnak, karját összefűzve figyelt. Nézte a táblán, ahogy sorakoznak a vonalak, de eléggé egyenlőnek tűntek. Már csak Loki volt, hallotta a hangján, hogy remeg, de inkább a cipője orrára bámult.

– Miért ne lehetne Miami?

Erre felkapta a fejét, és Lokira bámult, ahogy mindenki más is. Sif arca elvörösödött, és a hóna alá csapva a notebookot, visszarobogott a helyére, és durcásan nézett maga elé. Csend volt, mindenki lassan megfordult. Thor megvonta a vállát, és nagyot sóhajtva kiment a teremből. Ilyet még soha nem tett, de úgy érezte, ha még egy percet marad, akkor vége. Kialvatlan volt, a válla és a karja zsibbadt, és hányinger kerülgette. Alig ment néhány lépést, nyílt az ajtó, és Loki futott utána.

– Tanár úr, várjon már. – Gyengéd érintést érzett a karján, ami megállásra késztette. Loki könnytől csillogó szemmel állt előtte. – Thor, kérlek...

– Mit akarsz?

– Megbeszélni.

– Sem az idő, sem a hely nem alkalmas. Menj vissza a terembe – szólt rá Thor szelíden, de Loki nem hátrált. Beszélni kezdett, de Thor meglátta - amit Loki nem -, hogy a zajra Fandral kinéz. Loki lépett egyet előre, hogy hozzá bújjon, de Thor felkiáltott akkorát, hogy beleremegett az üres folyosó: – Azonnal menj vissza az osztályba!

Loki megrettent. Thor kiáltása úgy hatott rá, mintha ököllel az arcába ütött volna. Kihúzta magát, ajkát keményen összeszorította és befutott. Thor állt megsemmisülten, aztán bólintott Fandralra.

– Nem tudnak megegyezni, hogy hová menjünk.

– Te vagy a tanár Thor, ezt ne bízd rájuk. Oda mennek, ahová mondod. Ne hagyd, hogy a fejedre nőjenek, mert nem fognak tisztelni.

Tisztelni. Thor majdnem kiköpött, hogy ezt pont egy olyan mondja, akit szinte kivétel nélkül mindenki megvet, de inkább legyintett. Visszament, és nem nézett a gyerekekre. Mindenki lélegzet visszafojtva ült, és pisszenni sem mert. Hallották az ordítást, utána pedig látták Loki mennyire sápadtan ül vissza a székére. A fiú maga elé bámult akkor is, amikor Thor belépett. Egy röpke pillanatra rá nézett, aztán lesütötte a szemét. Thor olyannak tűnt, mint aki éveket öregedett tegnap óta. Összegörnyedve közölte, hogy holnapra dönt, és akinek nem tetszik, az legfeljebb nem jön. Kihagyta az ebédet, inkább Loki esszéjét olvasgatta az üresen kongó tanáriban, pedig már azt sem tudta volna megmondani hányadszor fut végig a sorokon. A szépen ívelt betűk, a tökéletes fogalmazás mögött annyi bánat és düh volt, hogy az neki fájt.

– Én sem vagyok különb, mint az, aki tönkretette a családodat – morogta maga elé.

A dolgozatban Loki nem írta le konkrétan, hogy mi is történt, csak hogy a nővérét valaki nagyon megbántotta, tett valamit, ami miatt a lány öngyilkos lett. Rettenetes lehetett ezt egy nyolc éves gyereknek végigélni, gondolta Thor, és összehajtotta a papírt.

Várta Lokit az iskola előtt, és amikor a fiú megjelent az ajtóban, ráadásul egyedül, felujjongott belül. Remegett a keze, ahogy elővette az esszét, és azzal várta Lokit.

– Loki, ezt még nem is adtam oda, elolvastam, írtam is hozzá... – nyújtotta át mosolyogva, de belül majd szétfeszítette a félelem.

– Köszönöm tanár úr – vette el tőle Loki hűvösen –, de ezt odaadhatta volna órán is. Viszlát, holnap.

Thor megsemmisülten állt a kapuban, hosszan nézett a fiú után, aki határozott léptekkel befordult a sarkon. Azt már nem látta, hogy ott megállt, remegő lábakkal támaszkodott neki a házfalnak, aztán lassan elindult haza. Amikor otthon kabátostól, csizmástól leült a kanapéra, és a zsebébe nyúlt, megcsikarta az összehajtogatott dolgozat a tenyerét. Felordított, pedig a fájdalom minimális volt, épp csak karcolta a bőrét a papír éle, mégis azon volt, hogy összegyűri és kidobja, amikor a hátoldalán nagy piros betűkkel írva meglátta az üzenetet:

Bocsáss meg!

Alatta Thor ismerős, kissé szögletes betűivel:

Fandral kijött a teremből, nem tehettem mást.

Nem, tényleg nem tehetett mást, gondolta Loki. Letette a dolgozatot, elsimította, ujjait végig futtatta a bocsánatkérésen és bement a halószobába. Kis, meleg fészek volt ez a helyiség, egy franciaággyal, gardróbbal és egy komóddal, felette egy fekete keretben nyugvó képpel. Loki megállt a kép előtt, és könnybe lábadt szemmel nézte. A családja volt rajta és ő, a nyolcadik születésnapján. Mind boldogok voltak. A gyertyák égtek, és ők belenevettek a kamerába. Apja ősz haja megcsillant, anyja ölelte a két gyereket. Loki könnyei eleredtek, és folytak végig az arcán. Megsimogatta a keretet, hideg volt és kemény.

– Annyira hiányoztok – zokogott fel, és előre görnyedt. Térdei megrogytak és a lába nem tudta megtartani. – Nincs senkim... egyedül vagyok... annyira egyedül!

Lassan fakultak meg ők, először az illatok, aztán a hangok, végül az arcok is. Az emlékek néha még visszatértek, de többnyire azok, amik a tragédiába torkolltak. Anyja sikítása, mikor rátalált a lányára, apja zavart segélykérő telefonja. A mentősök, utána a rendőrök, hogy nem engedték oda, bezavarták a szobájába. Aztán hogy anyja feketébe öltözve, zombiként járkált a sok gyógyszertől leszedálva, hogy megőszült egy hét alatt. Apja, aki igyekezett tartani mindenkiben a lelket, de teljesen összetörve temette el aztán a feleségét is. Aztán a hír, hogy apja vonat elé vetette magát, és persze a biztosító nem akart fizetni.

A többi évről is csak villanások maradtak meg, és hiába is igyekezett a családja emlékeit fenntartani, lassan elillantak, és sajnálta, hogy csak ezt az egy képet hagyta meg.

Kihúzta a komód legalsó fiókját, és abban nem volt más, csak egy kis napló és egy kis műanyag tasak. Piros és rózsaszínű szívecskékkel telehintett kis füzet, lezárt lakattal. Ez maradt meg a családjából, a nővére naplója, és mellette egy kis átlátszó tasakban a szülei karikagyűrűi, és a kép, ami februárban készült. Akkor még nem tudták, hogy augusztusig van idejük csak, hogy kiélvezzék egymás társaságát, és éljenek. Lassan visszatolta a fiókot, felállt, és újra a képre nézett.

A nővére szép lány volt, életvidám, csinos. A szeme olyan zöld, akár Lokié, a haja vöröses árnyalatra festetten csillogott a képen.

– Megtalálom, aki ezt tette velünk... megtalálom és megölöm. Meg fogom ölni – jelentette ki nyugodt hangon, és leült a dolgozatával szemben. –, és Thor segíteni fog. Tudom, hogy megteszi értem.

Nevetni kezdett, aztán sírni. Eldőlt a kanapén, a párnát a hasához szorította. Zsebében a mobil felbúgott, és nem is látta, ki hívja, csak felvette.

– Szia Sigyn... nem, nem sírok, hová gondolsz? Edzettem. Ne, most nem jó, ne gyere át, sok a lemaradásom, be kell pótolnom a hiányzást. Nem kell segíteni, Sigyn, köszönöm, de ne gyere, holnap találkozunk, rendben? Jó éjszakát!

Kinyomta, pedig a lány még győzködte volna. Tuti azt akarta, amit tegnap délután, gondolta Loki, és megrázta a fejét. Nem volt kellemetlen, az igaz, de soha többé nem teszi meg neki.

Sigyn nekiszegezte a kérdést, hogy van-e valami közte és Thor között. Hazudni nem akart, inkább elterelte a lány figyelmét, és maga sem tudja már hogyan, de megtörtént. Bevallotta Thornak, mert ezt tartotta helyesnek, és mégis bűnhődik érte. De majd megtöri, meg fogja törni, mert szüksége van rá. A tervéhez. Addig fog menni, minden eszközt bevetve, amíg Thor meg nem törik.

A mobilra nézett, és érezte a kísértést, hogy folytassa, amit eddig, de nem, hagy higgye Thor, hogy megbántotta. Nem jött üzenet tőle, Loki pedig kinyomta a telefont. Kezdte számba venni a tanárokat, hogy ki lehetett az, de nem jutott semmire. Nem ismerte a nővére szexuális érdeklődését, ezért még a nőket sem zárhatta ki.

Hogy melyik tantárgyból rontották le, azt sem tudta.

Nincs semmim, amin elindulhatok, gondolta keserűen, erre pedig megfájdult a feje. Bevillant Thor hozzászólása, amit a dolgozat aljára írt.

„A bosszú nem old meg semmit. A bosszú nem hozza vissza azt, akit elvesztettél."

Hinni akart, de már neki sem mert. Felidézte az arcát, a majdnem vállig érő, lazán hullámos szőkés haját, a két éles ráncot a homlokán, a világosbarna szemöldök alatti két ragyogó kék szemet. De szerette nézni, elmerülni benne, azon tűnődni, mire gondolhat, és remélni, hogy rá. Sötét, formára nyírt rövid csillogó szakállát, ami puha volt, és mikor megcsókolta sem karcolta a bőrét. Lassan álomba szenderedett, de gyilkos gondolatai helyett már egészen más, sokkal kellemesebb ábrándok járták át.