Nagyon szépen köszönöm Szongjonesse a hibajavítást! 😘

Sokan eljöttek az iskolából, és az utcában lakók is ott álltak, szinte mindenki, kivétel nélkül a ravatal körül.

A Nap ragyogó fénnyel vonta be a környéket, mégis mindenki didergett. Az augusztus végi nyár helyett a hirtelen betörő hidegfront egy éjszaka alatt varázsolt gonosz szellemként őszt az amerikai kisvárosból.

Ragyogó szemű, életerős és gyönyörű lány mosolygott a fényképről, de a mosolyról elterelte a figyelmet a fekete képkeret és a szalag a kép sarkában. Fiatalságról, és elmúlásról beszélt a pap, az élet gyorsaságáról és törékenységéről, de szinte senki nem hallotta a szavait, talán még ő maga sem fogta fel mit mond, hiszen nem ez volt az első temetése, és álmából felkeltve is tudta volna a szöveget. Néha halk sóhajt, zavart köhögést lehetett hallani, de amúgy túl mély volt a csend, a gyász, a megdöbbenés. Mert megdöbbentő volt a tény, hogy egy fiatal, aki előtt ott volt az élet, eldobja azt magától.

Egy fekete hajú, sápadt bőrű kisfiú állt tétován és értetlenül édesanyja karjába kapaszkodva, akinek bár nyitva volt a szeme, nem látott és nem hallott semmit a világból, sem a körülötte történő eseményekből. Fátyolos tekintettel bámult maga elé, eltompulva a belényomott nyugtató pirulák keserűségétől. Férje mellette megtörten, összegörnyedve nézte a lába előtt elterülő tócsát, és abban a visszatükröződő felhők sebes iramát figyelte. Képtelen volt elfogadni a tényt, hogy az ő lánya, a tündérkéje soha többé nem szalad felé. Nem mert a koporsóra nézni. Képtelen volt elfogadni az elfogadhatatlant, hogy a koporsót imádott terhével együtt perceken belül lesüllyesztik a földbe, és aztán soha többé nem látja. A ravatalozóban még utoljára megnézte. Aludt az ő kis hercegnője. Arcát kipirosították, magas nyakú blúz alá rejtették a nyomot: a zuhany fonatos fémszála által a bőrbe vágódott sebet. Haja szépen rendezve terült el a párnán, és az apa nem tudta megállni, hogy nem simítsa meg, ne igazgasson rajta még egy kicsit.

Lassan véget ért a szertartás, és a fehér csipkés lepellel letakart koporsót négy férfi lassú, precíz mozdulatokkal helyezte egy kocsira, és a menet megindult. A gyászoló anya - mintha egy pillanata kitisztult volna a tudata - felzokogott, és görcsösen kapaszkodva borult férje mellére, aki maga is gyámolításra szorult azokban a percekben. Felhő takarta el a Napot, és még hűvösebbnek tűnt a levegő, mikor a kiásott sírhoz értek. A szülők egymást ölelve igyekeztek talpon maradni, míg fiuk magára maradva állt, és mereven bámulta, ahogy a koporsót lassú méltósággal leengedik a mélybe. Amikor lapáttal kezdték szórni a földet - hiába terítettek a koporsóra vastag takarót -, a rögök döngve értek célt. A fiú minden koppanásra megremegett, és a sír szélére állva meredten nézte, hogy telik meg lassan a gödör zsíros fekete földdel...

Senki nem ment érte, és nem húzta el onnan, de azt nem is hagyta volna.

Nem tudta, hogy ki az oka ennek az egésznek, de másra sem vágyott, csak hogy rájöjjön a titokra, és megtalálja.

Hallotta napokon át zokogni a nővérét, egyezkedni valakivel telefonon, és aztán azt is, hogy beletörődve a dolgokba átkozta azt az embert, aki miatt az egész élete romokban hevert, és aki miatt a jövője - amire mindent feltett - kilátástalanná vált. Amora egyik tanára volt az, akinek a nevét sosem árulta el, csak annyit, hogy bizonyosan pikkel rá, mert más oka nem lehetett annak, amit tett.

Loki semmi mást nem érzett csak izzó, vad gyűlöletet, pedig még a nevét sem tudta. Szüleik nem sejtettek semmit, és a fiúnak sem lett volna szabad, de folyton a nővére sarkában lihegő kistestvér - aki még alig múlt nyolc éves -, meglepő komolyságával mindent felfogott. A kollégiumból nyárra hazaköltözött lány egészen más volt, mint aki előző év szeptemberében nagy reményekkel telve indult neki az utolsó évnek. Az egyik tanára év végén túlságosan szigorúan osztályozott, Amora dolgozatát és aztán javító feleletét is alul értékelve, lerontotta a lány bizonyítványát, és ez sok egyéb, nem várt és szomorú dolgot hozott magával. Amora ugyanis gyermekkora óta a Princeton-i Egyetemre vágyott, és oda nagyon szigorú követelményekkel lehetett csak bejutni. A lerontott bizonyítvánnyal tehát elszállt az álma, és ezt képtelen volt feldolgozni. Loki sejtett valami mást is, egy elkapott mondatfoszlányból, amit a tanárával folytatott egyik este, és arra következtetett, hogy a lány saját magát is felajánlotta, csak hogy a jegye javítva legyen. Hogy a válasz mi volt, azt nem tudhatta meg, de azon a hétvégén Amora nem ment haza, és csak hétfő hajnalban lopózott be az ajtón, de apja elkapta, kérdőre vonta, és szó szót követett. Elcsattant egy pofon is, pedig szüleik soha nem emeltek rájuk kezet. Veszekedésük felverte az egész házat, és attól kezdve semmi sem volt olyan, mint előtte. Aztán a nyár végén, egy augusztusi reggelen felakasztva találták meg Amora-t a fürdőszobában.

Loki kénytelen volt végignézni, ahogy a családja darabokra hullik, és közben nem merte elárulni, mi volt az egész hátterében. Anyja nem tudta letenni a gyógyszert, egyre több és több nyugtatót vett be, és élőhalottként élt, egészen addig, amíg az agya fel nem mondta a szolgálatot. Apja fél évre rá vonat elé ugrott, és így az árván maradt fiú édesanyja bátyjához került, messze New York-tól, San Francisco-ba. Egy évet halasztott az iskolában - lelki okokra hivatkozva -, aztán ismételnie is kellett a nyolcadikat, de a San Francisco-i gimnáziumban végül évfolyamelsőként végezte el a második évet. A nagybátyja, aki az örökségét kezelte, vásárolt egy lakást, nevelt fia kérésére New Jersey-ben, ott, ahol a nővére a gimnáziumot járta, és Lokit átíratta ugyanabba az iskolába. Nem tudott a fiú tervéről, hogy a csendes, visszahúzódó unokaöccsét évekig semmi más nem éltette, csak a bosszú, és hogy feltett szándéka, megkeresi azt a tanárt, aki megölte Amora-t. Megkeresni, és bosszút állni.
Tíz év is kevés volt, hogy letegyen a tervéről, haragja és gyűlölete egy cseppet sem szelídült. Magányba menekült, komorrá vált, távolságtartóvá, de ahogy közeledett a szeptember, úgy lett egyre izgatottabb. Jó benyomást akart tenni, mert keresnie kellett valakit, aki segíthet nyomra akadni. Meg kellett találnia a tettest, és erre volt két éve, hiszen a halasztás és a bukás miatt a harmadik évfolyamot kezdte.

Ki lehetne az, aki segíteni tud majd neki? Puhatolóznia kell, aztán mikor kiválasztotta, felkelteni magára a figyelmet, és megszerezni a bizalmát. Ez lesz a legnehezebb, annak, aki tíz évig önként vállalt száműzetésben élt; megnyílni valaki előtt, akit nem is ismer.

Néhány óra elég volt, hogy megtalálja azt, aki segíthet majd neki, az iskolában ugyanis ódákat zengtek az osztályfőnökéről, akit a diákjai mindegyik tanárnál jobban szerettek és tiszteltek, akinek az ajtaja mindenki előtt nyitva állt, és aki olyan jól értett a kamaszok nyelvén, ahogy egyik tanár sem a gimnáziumban. Loki alig várta, hogy találkozhasson ezzel a tanárral, de a beiratkozás miatt egészen a harmadik óráig nem kerülhetett erre sor.

Talán majd megkérem, hogy nézzen utána, miből bukott meg a nővérem, gondolta, de aztán el is hessegette a gondolatot. Nagyon jól tudta ugyanis, hogy nem adnak ki személyes jellegű információt, ezért máshogy kell rájönnie annak a bizonyos illetőnek a kilétére.

Éppen becsengettek és Thor már a teremben várta a diákjait, akik szünetről érkeztek vissza. Az első óra előtt ott állt az ajtóban, ugyanis mindig ügyelt rá, hogy senki ne előzhesse be, hogy fogadni tudja a diákjait, és hogy sorban kezet fogjon velük, köszöntve őket, érdeklődve, hogy érzik magukat. Fontosnak tartotta tudni, ki milyen lelkiállapotban ül be a padba. Ki fáradt, kinek volt bármilyen okból rossz éjszakája, mert az kihathat az egész napjára. Tíz éve tanított ebben az iskolában, és imádta a munkáját. Tíz év alatt sok fajta diákkal akadt dolga, volt nehezebben kezelhető, volt betörhetetlennek tűnő, de valahogy minddel sikerült zöldágra vergődnie, valahogy végül mind elfogadta őt.

Nyakkendőjét megigazította, beletúrt sűrű, majdnem vállig érő napszítta hajába, és mosolyogva várt. Három hónap után alig várta, hogy találkozhasson végre az osztályával. Azt tudta, hogy kap egy új fiút, aki San Francisco-ból költözött ide, és hogy két évvel idősebb az osztálytársaitól, de egyéb mást nem árultak el neki, azon kívül, hogy a fiúnak pszichés problémák miatt kellett két osztályt is kihagynia.

Kisimította sötétkék ingét, újra megigazította a nyakkendőjét, és az ajtó mellé állt. Három hónap kemény edzés meglátszott rajta. Az egész ruhatárát ki kellett cserélnie, mert minden ruhája szűk lett rá, és volt annyira hiú, hogy alig várta, hogy lássa, mit szól majd ehhez az osztály. Az új külsőtől sokat remélt, de legfőképp végre egy társat maga mellé.

- Jó reggelt, tanár úr - vágódott be az első diákja, aki elismerő füttyszó kíséretében végignézett rajta. - Meg sem ismerném, ha nem itt találkoznánk.

- Neked is Dan, már megint nőttél fiam. Ha így haladsz, érettségire ki kell bontani az ajtót.

Dan magas volt, és vidám. Nem volt túl okos, de jó szíve miatt Thor egyik kedvence volt. Abban az osztályban szinte alig volt a diákok között konfliktus, és ebben nagy szerepe volt a nagyra nőtt kamasznak, aki igyekezett minden problémát viccel megoldani, ami többnyire sikerült is neki. Nagyot nevetett Thor szavain, és bevágódott a hátsó padba.

- Lábakat le fiam, még mindig nem tanultad meg? - dorgálta meg a férfi játékosan, és Dan fülig elvörösödve húzta a lábát maga alá. Két évig minden nap ő volt az első, és úgy tűnt, vannak dolgok, amik nem változnak.

Sorra jöttek a többiek is, nevetve, kipihenve, napbarnítottan. Nem tudták nem észrevenni, hogy Thor mennyi izmot pakolt magára a nyáron, és ezt mind szóvá is tették. A fiúk leplezett irigységgel, a lányok... nos, ők bizony már egészen mások voltak, mint májusban, amikor becsukta a naplót. Gyönyörűen, önbizalommal tele kacéran dicsérték, miközben mind nagyon jól tudták, Thor még soha egyszer sem csábult el.

A lányok vezetője, vagy ha úgy tetszik méhkirálynője is megérkezett, udvartartása - mint mindig - most is mögötte loholt. Tipikus tizenhatéves csajok, akiknek az első az volt, hogy megnézték, ki mit visel. Thort bosszantotta a kicsinyességük, de közben mulattatta is.

Sigyn volt a szószóló, akit a többi lány vagy titokban utált, vagy hasonlítani akart rá. Thor egyedül tőle tartott, mert képes volt befolyásolni bárkit, és egyetlen szavával tett valakit kiközösítetté, vagy népszerűvé. Vele mindig tartotta a két lépés távolságot, főleg, hogy a lány a múlt év vége felé igyekezett minduntalan zavarba hozni őt, félreérthető beszólásaival és megnyilvánulásaival. A tűzzel játszott, de Thor állta a sarat. Sigyn gyönyörű volt és okos, és a nyáron mindkettő tulajdonsága erősödni látszott. Kihívó öltözetét lecserélte, de még így is áradt belőle a csáberő. Illedelmesen köszönt Thornak, de a hangja úgy búgott, hogy a férfi csak bólintani tudott, mire a lány csengő hangon, fejét hátravetve felnevetett.

Megteltek a padok, a zsivaj lassan elült, és az ismerős arcok rá figyeltek. Thor, mindről tudott szinte mindent, és már kíváncsian várta az új diákot, de azt is tudta, hogy kicsi később fog megérkezni. Ha tudta volna, hogy vele együtt mennyi fájdalom és bánat, megaláztatás éri, talán becsukta volna előtte az ajtót, és be sem engedi.