Loki hagyott még egy kis időt magának, a két gyűrűt az ingén kívülre engedte, és lenézett rájuk. Ők így egészek, ahogy mi is azok lehetnénk - gondolta. Rükvercbe kapcsolt, és a parkoló széléig tolatott a kocsival, de nem állította le a motort.
Ha innen jól meghúzatom, akkor elég messzire el tudok repülni, ott már biztosan mély a tó, és hamar elmerülök, számítgatta a távolságot. Bekötötte magát, meghúzta az övet, hogy ne tudjon kimászni, még ha az életösztöne kerekedne felül rajta, akkor sem. Feltűnt egy csónak, és lomhán, ráérősen kezdett pont arra úszni, ahová landolni készült. Dühösen csapott a kormányra, mikor meglátta, hogy a csónakban két kisgyerek is ül. Várnia kellett, de a türelme vészesen apadt. Óráknak tűnő másodpercek után végül a csónak eltűnt, már nem látta a horgászok bódéjától. Leengedte az ablakokat, hogy a víz majd könnyebben magával húzza a kocsit a mélybe, amikor felbúgott a mobil az anyósülésen.

- A kurva életbe, hát már meghalni sem lehet nyugodtan? - fakadt ki ingerülten, és felkapta a telefont. Már azon volt, hogy nem reagál, de mikor meglátta, hogy a nagybátyja hívja, meggondolta magát. - Igen bácsikám? Nem bácsikám, éppen fürödni készülök. Hogy micsoda? És... és hogy van?

Elsötétült előtte a világ, a tó feketévé változott, akár a tinta, a hangok felerősödtek, fülsiketítővé vált a lombok suhogása, és Loki semmi mást érzett, csak félelmet. Élet van veszélyben. Thor élete. A sajátja miatt nem aggódott, képes lett volna eldobni, de hogy Thor meghalhat, azt már nem.

- Egy órája kapott infarktust, és most élet halál között van.

- Indulok - kiáltott bele Loki a telefonba, és kitisztult a látása. A fények felerősödtek, de minden más letisztult.

- Ott találkozunk fiam, de vigyázz magadra, jó kezekben van.

Loki rápillantott a tank kijelzőjére, és bólintott. Odáig biztosan elég a benzin, a többi meg nem számít.

Leizzadtan, hevesen dobogó szívvel állt a börtön előtt, és idegesen járkált a kocsi körül. Egészen messzire be lehetett látni az utat, ami idáig vezetett, de a nagybátyjának nyoma sem volt, és Loki már miatta is aggódott. Aztán végre, a Nap hevétől remegő úton egy kocsi jelent meg, de sem a színét, sem a típusát nem tudta kivenni. Az úttal együtt az is délibábként lebegett néhány méterrel a föld felett. Harapni kezdte a szája belsejét, és észre sem vette, hogy vér szivárog a sebből. A fájdalmat sem érezte, csak bámulta mereven az utat, és a csigalassúnak tűnő kocsit, pislogás nélkül, mintha attól félne, akkor eltűnik, akár a délibáb.

- Végre - rohant a nagybátyja jeep-jéhez, és rácsapott a motorháztetőre. - Hol voltál ilyen sokáig?

- Jöttem, ahogy tudtam, de háromszor rohadt le velem ez a tragacs. Hívok egy autómentőt, és veled megyek haza Loki. De gyere, már várnak minket. - Nekiiramodott a két férfi, mozgásuk majdnem teljesen összhangban volt. Egyszerre léptek, egyforma távolságban, és egyszerre is értek az ajtóhoz, de Loki megtorpant. - Menj fiam! Én nem kellek ide.

- Mi lesz, ha...

- Nincs eszméleténél, de azt mondják, hall és lát mindent. Menj már!

Loki keze a kilincsen volt, és lassan lenyomta, de csak résnyire nyitott ajtót. Benézett a fehér ajtó mögé, és amikor meglátta Thort, némán felzokogott. Sápadtan feküdt a férfi az ágyban, egészen beleveszett a fehér ágyneműbe. Loki hangtalan suhant az ágy mellé, és óvatosan, hogy ne érjen egyik orvosi műszerhez sem, vagy csőhöz - ami valahol elveszett Thorban -, megfogta a sápadt kezet.

- Megmentetted az életemet, csak azt akarom, hogy tudd. Amikor hívtak, hogy mi történt, pillanatok választottak el attól, hogy... - lehajolt, és apró csókot lehelt a kézfejre, amin átsejlettek az erek. Egyet megérintett, majd a csuklótól végig követte ujjhegyével Thor bőrén, cirógatva a bőrt, egészen, amíg el nem tűnt a szövetek között. Várta, talán erre felébred, de Thor meg sem mozdult. - Szeretlek, hallod? És nem vagyok hajlandó elfelejteni téged. Nem... tudod, milyen vagyok, hogy megkötöm magam, és nem érdekel az sem, mit mondasz te, vagy bárki más. Tudod, hogy mi vagyok, nagyon jól ismersz.

- Igen tudom - jött a hang, olyan halkan, akár a sóhajtás. - Egy kis ördög, vagy... már nem ördög. Egy angyal vagy, és én meghaltam.

- Dehogy haltál meg.

- Bizonyítsd be - nyelt egy nagyot Thor, és kinyitotta a szemét -, különben nem hiszek neked.

Loki arcán végigsuhant a boldogság halvány árnyéka, és rögtön utána huncut mosolyra húzódott a szája, pedig néhány órája nem gondolta, hogy ez még megtörténhet. Megmozdult, térdeit kiegyenesítette, és a fekvő fölé hajolva, ajkát puhán az övéhez érintve megcsókolta.

- Ennyi elég bizonyíték?

- Talán... mintha szellő fújt volna be a szobába, és megcirógatta a bőröm. A mennyországban is van szél?

- Te hülye - duruzsolt lágy hangon Loki, és újra megcsókolta, de már sokkal több szenvedéllyel. Thor mellkasára kapcsolt gép monitorja kiugró szívritmust rögzített, és azonnal riasztott, mire az ügyeletesen nővér azonnal intézkedni akart, de ahogy meglátta, mi történik a kórteremben, halkan köhögve kihátrált inkább.

- Inkább majd kicsit később jövök vissza - szólt vissza, és becsukta az ajtót.

- Meg akarsz ölni? - húzta el a fejét Thor, és kezdett az arcába visszatérni az élet. - Hallottam ám, hogy mit mondtál, és nem akarom elhinni. Miért Loki?

- Nem emlékszel a levélre?

- Ja, igen... a levél - ütött gyengéden Thor öklét összeszorítva Loki combjára. Érezte a csontot a vékony izomréteg alatt. - Azt még az előtt írtam, hogy megkaptam volna a tiédet, itt bent tudod, sokkal lassabban jönnek-mennek az üzenetek, mint odakint - hazudta, és nem tudott Loki szemébe nézni. Inkább figyelte az infúziót, követte végig a tekintetével a csövet, amit a karjába dugtak. Fájt, feszítette a tű, a branül, elég volt megmozdítania a karját. - Ugye nem gondoltad komolyan?

- Minden szavát Thor - állt fel Loki, és egy pohár vizet hozott, óvatosan Thor feje alá nyúlva megemelte, és megitatta. - És amit arról írtál, hogy lépjek tovább, én mondani akarok valamit.

- Szóval tovább léptél? Nézd, én nem ítéllek el érte, fiatal vagy, meg minden. Nem vonulhatsz kolostorba.

Loki képtelen volt bevallani az igazat, látta Thor szemében a reményt, hogy igenis, vár rá, és hogy ez erőt ad neki. Lassan letelt az idő, amit a börtönparancsnoktól kaptak, és eljött a búcsú ideje. Nem akarta kétségek között, felzaklatva itt hagyni Thort, hogy aztán az visszavesse az állapotában, vagy, hogy amitől igazán félt, megölje. Boldognak akarta Thort látni, mert attól ő is annak érezte magát.

- Dehogy léptem, rád várok, akár életem végéig, és ne aggódj. Tovább fogok tanulni, tudom is, hogy mit akarok csinálni. Tanítani szeretnék, tanár akarok lenni. Te voltál a legjobb tanárom, és olyan akarok lenni, mint te. A te leckéid által váltam azzá, aki mindig is lenni akartam.

- Sokféle leckét kaptál tőlem - mélyült el Thor hangja, és Loki az ajkába harapva fordult el, mert zavarba jött a másik tekintetéből, ami vággyal és szenvedéllyel telve sötétedett el.

- Igen, és remélem jó diák voltam?

- A legjobb.

Nyílt az ajtó és Loki nagybátyja nézett be rajta. - Mennünk kell fiam, búcsúzzatok el. Thor, örülök szívből, hogy jobban van.

Végig a hazaúton Loki többet beszélt, mint amennyit az elmúlt hónapok alatt összesen nem. Le sem lehetett volna lőni. Tele volt tervekkel és álmokkal, és élettel. Éhesnek érezte magát, és háromszor is meg kellett állnia, és akkor annyit evett, hogy félő volt, rosszul lesz. Beszélt és beszélt, hogy Thor lakását kiadja, és hogy már a főiskolát is kiválasztotta, hogy levelezőn fog járni, sőt, két osztályt fog elvégezni egyszerre, meg hogy amint Thor szabadul, elköltöznek Európába, ahogy hónapokkal azelőtt eltervezték. Aztán ahogy a hónapokat számolta, elszomorodott.

- Még négy év bácsikám.

- Figyelj Loki - fordult felé a férfi, de nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik-e, hogy elmondja azt, amit kigondolt. Nem akart a fiúban hiú reményt ébreszteni, de azt sem akarta, hogy visszazuhanjon a letargiába. - Ez az infarktus még jól is jött, talán hasznot húzhatunk belőle. Ha Thor nem csinál semmi hülyeséget, úgy két évig, akkor talán, de mondom talán, lehetséges, hogy jó magaviseletre való tekintettel kérelmezhetem és el is fogadják, hogy hamarabb szabadlábra helyezzék.

- Bácsikám - fékezett bele Loki, és a kocsi csikorgó fékekkel fordult keresztbe az úton. - Ez lehetséges volna?

- Ne éld bele magad, hallod? Volt már rá példa, hogy sikerült, de ez Thortól is függ. Nem akarom, hogy aztán meg csalódj, ha nem sikerül. Értesz engem? Féltelek fiam, és annak örülnék a legjobban, ha visszaköltöznél hozzám. Van, ami miatt maradnál?

- Nincs - bólintott Loki, és nem kellett sokat gondolkodnia.

Valóban nem volt senki, aki miatt maradt volna. Sif-fel nem jött össze, valószínűleg nem a lány hibájából. Mire hazaért a lány el is pakolt, és még csak el sem köszönt. A kulcsot Loki megtalálta a postaládában. Szerencsére nem találkoztak, de ettől csak megkönnyebbült. Állt az üres lakásban, és úgy érezte, ha Thor nincs itt vele, akkor neki sincs maradása. Reménykedve költözött a nagybátyja hatalmas házába, ahol az egész emeleti rész az övé volt. Indulás előtt írt egy levelet Thornak, hogy hol találja meg, ha üzenne, aztán ennyi volt. Thor lakását még azon a hét kiadta, de az övét csak miután kiköltözött, akkor kezdte meghirdetni. Thor ruháit bedobozolva garázsba pakolt, amit hosszabb távra kibérelt, és mikor bezárta maga mögött az ajtót, akkor döbbent rá, hogy vége. Amiért élt, ami miatt ide költözött, az megoldódott, és hogy nincs célja, persze az iskolán kívül. Mert azt már csak azért is el akarta végezni, hogy Thor büszke legyen rá. Tíz év kellett hozzá, hogy a lelke megnyugodjon, hogy el tudja engedni a családját, és amikor ott a tó mellett más is eszébe jutott, nem csak a fájdalommal és gyásszal teli emlékek. Akkor esett le igazán a kő a szívéről, és szabadult fel a lelke. Mikor visszatért szülővárosába, az első útja a temetőbe vezetett, de még soha nem volt olyan kedélyes a sír felett, mint akkor.

- Minden rendben lesz velem, már érzem - simogatta meg a rideg követ, és a három fényképre egyenként az ujját megcsókolva puszit nyomott. Belebámult a napba, ami elkápráztatta a szemét, de nem bánta. Semmit nem látott maga körül, mégis bizakodva nézett a jövőbe. Azonban az élet mindig akkor sújt ránk a legnagyobb erővel, amikor azt hisszük, már semmi baj nem jöhet. De a baj jött, vagyis ment, egy levél formájában, egy féltékenységtől elvakult lány keze által. Loki nem is sejtette, hogy már másodszor teszi próbára az élet a szerelmüket, és hogy ezt is egy szerelmes és visszautasított lánynak „köszönhetik".