– Loki, jött egy leveled – nyomta Sif Loki kezébe a borítékot. – Hoztam mindent az ebédhez, anyámék tizenegyre érkeznek.

Loki elgondolkodva forgatta a levelet, és nem is igazán hallotta a lány szavait. Sif egy hónapja költözött hozzá, de már több, mint két hónapja jártak együtt, és az a nap nagyon fontos volt, ugyanis akkor találkozott Sif szüleivel először. Jó benyomást akart tenni, ezért előző nap takarított, és saját maga akart ebédet főzni.

– Ki írt? – bújt hozzá a lány, és szokása szerint belefújt a fülébe. Loki ki nem állhatta ezt, többször szóvá is tette, de Sif csak azért is csinálta.

– A börtönből jött – nézte a címet, de feladó nem volt a levélen.

– Nincs kedved még visszabújni velem az ágyba? – duruzsolt a lány, és kivette Loki kezéből a borítékot. Fejét maga felé fordította, és csókolni kezdte a száját. Loki ellenállt, tudta, sok munkája van még, ideje pedig kevés, de hagyta magát. Sif nyelve bejárta a száját, és Loki körül a világ egyre gyorsabban kezdett forogni. Kezét a lány tarkójára tette és sóváran mélyítette el a csókot. Sif ilyenkor boldogan sóhajtott bele a csókba, de ha tudta volna, hogy Loki gondolatban kit csókol igazán, régen elszökött volna az érzései elől. Sifet rejtélyes izgalom járta át, és bár nem volt tervben a délelőtti szex, a levél láttán megijedt. Tudta nagyon jól, hogy Loki nem szerelmes belé, nem úgy, mint ő. Neki nem volt más, csak a fiú, és már sajnálta, hogy nem dobta ki a borítékot. Minden tettével azon volt, hogy végre magába bolondítsa Lokit.

Hangosan felnyögött, és húzgálni kezdte Loki pólóját a nadrágjából. Megragadta a fiú kezét, és erőszakkal vezette a mellére, amit eddig gyűlölt magán. A Jóisten nem adott neki olyan melleket, amilyet szeretett volna, de Lokit nem zavarta. Nem zavarta, hogy Sif majdnem fiús felsőtesttel lett megáldva, ujjaival eljátszott a merev kis gombokon, újabb halk nyögéseket csikarva ki a lányból.

– Sif, kérlek... nem leszek kész – próbált kitérni a szex elől, ahogy eddig nem egyszer, de a lány ezúttal hajthatatlan volt. Loki tudta, mit akar a lány, és hogy ez a levél miatt van, de ahogy a lány a nadrágjába csúsztatta a kezét, és a puha tenyér körbefogta, képtelen volt megállni. Visszaemlékezett az első alkalomra, Sif neki adta az ártatlanságát, de nem érzett iránta semmit, ahogy nagyon most sem. Kielégülést akart csak, és amikor a lányt az ölébe vonta a kanapén, a válla felett a borítékra pillantott. Ahogy elmerült a lány forróságában, hangosan felnyögött és szemét azonnal lecsukta, és a sürgetőn gyorsuló mozdulatokra akaratlanul is reagált a teste. Sif úgy érezte, mintha karóba húzták volna.

Loki előtt Thor arca vált egyre tisztábbá, kirajzolódtak a szemöldökszőrei, íriszén a sötét kis pontocska, amit úgy szeretett nézni, ajkán a kis barázdák, amik eltűntek, mikor mosolygott. Thort dugta, benne lüktetett, őt érezte, az illatát, a bőrét. Sif furcsállotta, de nem szólt, mikor Loki arra kérte, női parfüm helyett mást fújjon magára. Nem tudta, hogy Thor kedvenc parfümje lengi körül, még tetszett is neki a markánsan fűszeres illat. Loki befalta az apró merev kis bimbókat, de gondolatban azok nem Sifé, hanem Thoré voltak. Szívásaival együtt Sif is egyre vadabbul mozdult, fejét hátravetve adott hangot annak, mennyire élvezi. Loki dühösen mordult, és befogta a lány száját, aki az orrán volt kénytelen kapkodni a levegőt. Teste megrándult, megtört a mozdulata, torkában elakadt egy halk sikoly, ég és föld között lebegve élvezett el.

Loki csak erre várt, hasra fektetve a kanapéra nyomta, durván behatolva néhány lökés után hangosan felkiáltott, és Sifre zuhant.

– Már megint anál... Loki – nyögött fel fájdalmasan, mikor a fiú elgördült róla és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, kivonult a fürdőszobába. Sif csalódottan állt fel, elhúzta a száját, és felnyögött. Nem értette, miért szereti a szeretkezésnek ezt a fajtáját, de ha kérdezte is, Loki inkább nem mondott semmit. – Fájdalmat okoztál, hallod? – kiáltott utána, de nagyon jól tudta, hogy Loki nem kér bocsánatot. Lehet más már kikérte volna magának, de Sif annyira szerelmes volt, hogy mindent elnézett.

Loki gyors mozdulatokkal lemosdott, de a törölközésre már nem vesztegetett egy pillanatot sem, hanem vizesen, nyomot hagyva maga után ment a levélért. Mereven nézte a feladót, a büntetésvégrehajtó intézetet, és beleharapott az ajkába. A főzés sem volt már fontos, ahogy a lány sem, pedig ott sertepertélt körülötte, a fülébe duruzsolva, hogy milyen jó volt, és hogy mennyire szereti.

– Menj és zuhanyozz le inkább – mordult rá Loki és lerázta a nyakából a lány karját. A konyhába sietett, és kést húzott elő a fiókból, azzal nyitotta ki a borítékot. Sif a fürdőszoba ajtóba kapaszkodva várt, kitől kapta Loki a levelet, és ahogy a fiú arca megváltozott, abban a pillanatban, hogy felcsillant a szeme, tudta. Halkan csukta be maga mögött az ajtót, és remegve állt a zuhany alá.

Loki szeme cikázott a sorok között, az ismerős betűk és szavak hangokká alakultak és zaklatott zihálással rogyott a kanapéra. Csak néhány szó maradt meg az első oldalról, de az olyan erővel töltötte fel, hogy úgy érzete, képes lenne maratont is futni akár. A szívére tette a kezét, aztán odaszorította a levelet is, mintha az képes lett volna csitítani a heves és erős dobogást. Fejét megtámasztotta hátul, és mereven a mennyezetet bámulva várt, hogy csillapodjon kicsit. Thor írt, ő írt, és a levélben a megszólítástól is majdnem sírva fakadt.

„Loki, kicsikém!

Ez talán a harmincadik levél, de lehet még mindig nem ez a végleges. Majd akkor derül ki, ha megírtam és végigolvastam. Először is, hazudtam neked. Most kérdezheted, hogy mikor, de ne tedd. Egyetlen egyszer hazudtam neked, mikor azt mondtam, már nem szeretlek. Bárcsak kitéptem volna inkább a nyelvem, ahelyett, hogy kétségbe ejtettelek a szavaimmal. Szeretlek! Mindig is szeretni foglak. Másodszor, itt bent nem annyira rossz, mint gondoltam. Taníthatok, de ezt ugye már tudod. Feltalálom magam, csak hiányzol.

Remélem az ajándékozást nem értetted félre, mert nem volt vele semmi rossz szándékom. És remélem azért sem haragszol sem rám, sem a nagybátyádra, mert ő segített. Kedves ember. Loki, ugye nem akarod abbahagyni az iskolát? Megkértem a bácsikádat, hogy ne engedje. Előtted még ott az élet kicsim, és tudom, milyen okos vagy. Menj, tanulj tovább, és élj...

Loki itt megállt, és nem akart elhinni, amit olvasott. Néhány pillanattal előtte még a boldogságtól indultak meg a könnyei, de a levél vége felé már egészen mástól.

„... éld az életed, hiszen még olyan fiatal vagy. Addigra lediplomázol, és amikor én szabadulok a saját lábadra állva dolgozni kezdesz, és nem akarom, hogy az tegye tönkre az életedet, hogy egy börtöntöltelék van melletted. Mondjuk te mindig is a saját lábadon éltél, ebben semmi nem fog változni, de az én életem már nem lesz olyan, mint volt, mert rajtam ott a bélyeg. Már soha nem taníthatok, nem nézhetek mások szemébe, mert bárhová is mennék, a múltam ott lesz velem, és kísérteni fog. Vajon ki engedne egy olyan tanárt a gyereke közelébe, aki kiskorú megrontása miatt ült? Nem hibáztatlak érte, de ami történt, az megtörtént. Lépj tovább és felejts el engem.

Thor"

Hangos zokogásra nyitott ajtót Sif, és nem értette mi történhetett. Először arra gondolt, hogy Loki rossz hírt kapott, lelke mélyén ebben bízott, de aztán el is szégyellte magát. Nem akarta ő Thor halálát, csak hogy tűnjön el Loki életéből. Óvatosan kivette a fiú kezéből a levelet, és belepillantott, a végébe. „...lépj tovább és felejts el engem...!"

Loki berohant a hálószobába, és magára zárta az ajtót. Egy órával később sírástól kivörösödött szemmel kezdett hozzá a főzésnek és észre sem vette, hogy Sif közben a postát is megjárta, és választ írt helyette, amiben csak ennyi volt:

„Kedves Thor! Megtörtént, Sif és én egymásba szerettünk."

Nem volt büszke magára, és csak remélni tudta, hogy soha nem derül ki a kis magánakciója, mégis úgy érezte, meg kell tennie. Segíteni akart Lokinak, de az nem hagyta, inkább kizavarta a konyhából és egész idő alatt goromba volt vele, sőt, amikor Sif szülei megérkeztek, akkor sem erőszakolt magára jómodort. Kurtán válaszolt, ha kérdezték, és mikor Sif apja a szándékairól érdeklődött, megvonta a vállát.

– Ő költözött hozzám, ha akar valamit, rám mászik, és ennyi. Nem vagyok szerelmes a lányukba, ezt ő is tudja, mégis velem van, ezért a jövőbeni szándékról, inkább kellene őt kérdezni, mint engem. Nem fogom elvenni, sőt hamarosan visszaköltözöm San Francisco-ba, és ezt a lakást el kell adnom. Ha gondolják, vegyék meg a lányuknak, ha már annyira szeret itt lakni.

Sif apja felugrott, és válaszra sem méltatta. Felesége követte, de megköszönte Lokinak az őszinteségét. Sif viszont nem volt ennyire kedves, nekiesett Lokinak és ütötte vágta, ahol érte, aztán elviharzott, és nem bánta meg, sőt örült is neki, hogy elküldte azt a levelet Thornak. Ha ő szenved, szenvedjen Thor is, hiszen csakis miatta nem szerethetik egymást Lokival. Az ő árnyéka vetül a boldogságukra, ebben szentül meg volt győződve.

Hirtelen ürült ki a lakás, de legalább Loki nyugodtan át tudta gondolni a dolgokat. Felkapta a kocsikulcsot, és lefutott a mélygarázsba, ahol Thor kocsija állt. Azóta, hogy a tulajdonába került, egyszer sem ült bele, képtelen volt rá, annyira félt tőle, hogy megrohanják az emlékek. Beült a kormány mögé, és az ülés alá nyúlva az ülésmagasító után kezdett matatni, de beleakadt az ujja valamibe. Aprócska dolog volt, és nehezen érte el, de mikor megragadta, azonnal tudta mi az. Thor gyűrűje simult a tenyerébe, félénken ragyogva a félhomályban. Aznap dobta be oda, amikor a kocsiért ment, amikor a szerződést megkapta. Loki kigombolta az inge felső gombját, és egy aranyláncot húzott elő, amin az ő gyűrűje fityegett. Kikapcsolta a kis zárat, leemelte a láncot, maga elé tartotta, és elmélázva nézte a gyűrű egyre lassuló ingását, aztán a Thorét mellé fűzte, és visszatette a nyakába.

– Nem élek tovább nélküled, nem bírok – sóhajtott, zsebéből kikotorta a levelet, átfutott rajta még egyszer, aztán élére hajtva visszacsúsztatta, és elindította a motort. Gázt adott, és csikorgó gumikkal indult neki, kétségbeesett céltól vezérelve. Fogalma nem volt róla, hány közlekedési szabályt hágott át, mennyien kívánták a pokolba, csak ment, nem nézett se jobbra, se balra. Ha az élete ott ért volna véget egy kereszteződés közepén, azt sem bánta volna.

Ráhajtott a huszonhetes útra, és emlékezett egy szabadon használható kikötőre, Carnegie tónál. Sokat jártak oda gyerekkorában, és remélte, a hely még mindig megvan. Nem félt, nem volt bizonytalan, és dühös sem. Inkább csalódott, és rettenetesen szomorú.

Ahogy közeledett a helyhez, úgy szállta meg valami hihetetlen nyugalom, és kezdett a hely egyre ismerősebbnek tűnni. Aztán mikor megérkezett, és nagyot fújtatva hátradőlt az ülésen, minden beugrott. Az a nap, amikor utoljára itt jártak; a fűzfák, ahogy rálógtak a vízre, és ágaikkal simogatták a tó fodrozódó víztükrét, mintha csak meg akarták volna nyugtatni, elsimítani a szél fútta hullámokat. Kiszállt a kocsiból, és lesétált a partra. Néhány új bódét leszámítva minden olyan volt, mint akkor. Látta maga előtt, ahogy apja csónakot bérel, hogy anyja igyekszik Amora-ra erőltetni a mentőmellényt, aki minduntalan fintorgott, és hisztizett, hogy már egyedül is megy az öltözködés. Látta magát is, ahogy behajol a tó fölé, és figyeli, milyen viccessé torzul az arca a folyton mozgó víztükörben. Boldogok voltak akkor. Ez tökéletes hely, hogy itt érjen minden véget, gondolta Loki, és leguggolva megnézte, milyen hideg a víz. Mintha bármit is számított volna. Visszaült a kocsiba, újra elővette a levelet, gyengéden megsimította az aláírást, szájához emelte és megcsókolta.

– Azt mondod, lépjek tovább, és felejtselek el – zokogott fel, és ráborult a kormányra. – Ne kérj ilyet, mert ahhoz meg kell halnom. Thor... – könyörgött bele a csendbe, de nem jött válasz. Hogy is jöhetett volna, hiszen akire gondolt, több száz mérfölddel arrébb volt, és még ha meg is érezte, hogy baj van, akkor sem tudott volna tenni semmit.

Pedig Thor megérezte. Éppen órát tartott, amikor a táblára írás közben keze megállt a levegőben, és a mellkasához kapott. Olyan szorítóan rossz érzést, mint ami akkor rohanta meg, még soha nem érzett. Levegő után kapkodva nézett hátra, segítségért rimánkodott a szemével, és egyszerre többen is felpattantak, és fektették végig a padlón, de akkor már nem volt magánál.