Délután négy is elmúlt, és Loki hiába nézte a mobilját, hiába imádkozott a kis készüléknek, az csak nem akarta hangot kiadni magából, sem üzenetet. Aztán végre mégis rezzent egyet, és ez a hang bejutott a takaró alá is, és a takaró alatt megbúvó fiú megérezte. Attól jött az üzenet, akitől annyira várta.

„Hogy érzed magad?"

Loki felsírt. Ostoba kérdés, mégis hogy érezné magát, aztán rájött, hogy Thor nem is biztos, hogy észrevett bármit is.

– Nem túl jól. Hét után jön Sigyn.

„Szeretnéd, hogy ott legyek veled?"

– Ezt nekem kell megoldanom, egyedül.

Eltelt néhány perc a válaszig, mialatt Loki a szája belsejét harapta, olyan erővel, hogy átszakadt a bőr, és a vér vasízűvé tette a nyálát.

„Úgy, mint a múltkor?"

Ne kínozz már Thor, sírt fel, és könnyei között egy sírós smiley-t küldött.

„Vége az óráknak. Menjek?"

– Igen! – Nyomta meg a küldést azonnal, és pulcsija ujjával eltörölte az arcát. Semmi más nem volt fontos akkor, csak hogy Thor ott legyen, hogy bocsánatot kérjen tőle, amiért ráordított, amiért felelősségre vonta. Kiment a fürdőszobába, és kifújta az orrát, aztán a hálószobába ment, és hosszan nézte a nővére arcát a képen. – Már tudom, miért nem beszéltél senkinek róla. Már tudom, hogy mit éreztél, mert azt érzem én is. Szégyenlem, és félek. Nagyon félek...

Zokogva görnyedt össze, és sokára könnyebbült csak meg, persze ha azt, hogy már nem volt hányingere, és nem fájtak a csontjai, megkönnyebbülésnek lehet mondani.

Thor a ház előtt állt a kocsijával, és amint megkapta az üzenetet, hogy Loki várja, rohant is. Lendülete azonban megszakadt, ahogy ott állt az ajtaja előtt. Mit mondjon? Kérdezzen rá? Vagy hagyja, hagy mondja el a fiú? Tanácstalanul álldogált, az órájára nézett. Majdnem fél órát hezitált, és ezzel fél órát elpocsékolt. Halkan kopogott, és amint meghallotta a lépteket, egyet hátralépett.

– Szia kicsim – kezdte, de Loki szó nélkül ugrott neki, karjával a nyakába, lábával a törzsébe kapaszkodva ölelte olyan erővel, hogy Thor hallotta a csontokat és a porcokat ropogni. Belépett, sarkával becsapta az ajtót, a fiú fejét simogatva igyekezett megnyugtatni, és nem csak őt. Magát is. – Soha nem bánthat, nem engedem. Egy ujjal sem nyúlhat hozzád többé.

Elernyedtek az izmok, a már-már fájdalmas szorítás enyhült, és Loki könnyáztatta arcát Thorra emelte. Szeme tele volt félelemmel, kétséggel és kérdéssel. – Bocsáss meg nekem kicsikém, hogy nem voltam ott, hogy nem tudtam megakadályozni, hogy megtörténjen. Ígérem, ezután messziről elkerül majd.

– Nem értelek – görbült sírásra Loki szája, de aztán rájött, felesleges tagadnia.

– Túl sokszor láttam azt a kétségbeesett félelmet, azt a megalázott önmarcangoló pillantást, amivel rám néztél a folyosón. Ez az, ami nem hagy nyugodni tíz éve.

– Thor? Ugye nem... te nem tettél semmi ilyet? – Thor megütközve nézett Lokira, és nem értette a kérdést. A fiú lemászott a nyakából, megigazította magán a pulóvert, ami feltűrődött egészen a mellkasáig. – Mondott valamit?

– Nem kellett mondani semmit, nem is tudott volna – vonta meg a vállát Thor, és Loki arcát fürkészte. Az előző kérdés zakatolt a fejében. Mi az, hogy tette-e ilyet?

– Mit csináltál vele? – hátrált Loki, és egész testében remegett, miközben a szíve hevesen verdesett a mellkasában. Szeretett volna belebújni Thorba, a bőre, az izmai alá, a bordái között átcsúszva meg sem állni a szívéig, és ott azt ölelni. Csak itt érezte magát biztonságban, közben a férfi szavai, hogy felismerte a nézésében, mi történt, félelemmel töltötte el. De ez a félelem semmi sem volt ahhoz a másikhoz képest, ami undorral és szégyennel párosult.

– Legyen elég annyi, hogy pár napig tuti garbóba fog járni.

Loki nem bírta tovább, beleomlott Thor karjába. Álltak egymást átölelve, és Loki remegése lassan alábbhagyott. Fejét Thor mellkasán tartotta, csukott szemmel figyelte a szíve vad dobbanásait, aztán, mintha nem hallaná jó a fülével, megfordította a fejét. Csukott szemmel mosolygott. Hát mégis képes lenne rá; Thor képes lenne bárkit bántani, miatta, érte, ahogy tette Fandrallal is.

– Szeretlek – nézett fel nagy zöld szemeivel, és Thor megcsókolta. A tarkója mögé nyúlt, magához húzta a fiú fejét, és óvatosan csókolta, közben engedélyt kért és engedélyért könyörgött, hogy folytathassa. Loki mély sóhajtása volt az engedély, ahogy a karjait Thor nyaka köré fonta, és húzta magához, hogy már mozdulni sem tudtak a csókban, ami egyre hevesebb és mélyebb lett.

– Én is szeretlek, de ha most nem akarod...

– Akarom Thor, akarom, hogy lecsókolj rólam minden érintést, amit az a....

– Ne gondolj rá – tapadt újra Loki szájára, nyelvével gyengéden cirógatta meg a remegő ajkat, aztán becsusszant a nedvesen várakozó szájba. Felkapta, térde alá nyúlva emelte meg, és indult vele a hálószobába. Ott aztán mielőtt az ágyba tette volna, inkább talpra állította, és a lehető leglassabban kezdte vetkőztetni, minden szabaddá tett bőrfelületet beborítva csókokkal, miktől Lokit kirázta a hideg. Csak akkor emelte meg újra, mikor már mindketten meztelenek voltak. – Csak rám figyelj... szeretlek Loki. Add át magad nekem.

– A tiéd vagyok, tudod.

Forróbb és vadabb hullámokban támadták egymást, Thor Loki nyakát csókolta, amit a fiú elégedett sóhajtással díjazott, és fejét hátrahajtva mutatta, ez mind arra vár, hogy bejárja Thor ajka. Ujjaik egymásra találtak, összekulcsolódtak, aztán Thor párnáért kezdett matatni. Kihúzott egyet, és anélkül, hogy félbeszakította volna a csókot, megemelte Loki derekát, és a csípője alá tömte. Az izmosan sima hasfal megfeszült, a medence élesen kirajzolódott. Thor tenyéren megtámaszkodva hajolt rá, és Loki lecsukott szemmel engedte magába. Szinte egy testté válva feküdtek, nyelvük egymással birkózott, és majdhogynem önkívületi állapotban mozdultak egyszerre. Loki szeme kipattant, szüksége volt rá, hogy lássa Thort, el akart veszni a kékségben, belezuhanni a kékben feketéllő pupillába. Azt akarta, hogy egész lényét, egész tudatát csak Thor töltse ki. Hallgatta Thor visszafogott lihegését, ami minden mozdulattal erősödött és mélyült, ahogy a lökései is. Megpattant benne valami, mélyen a gondolataiban törlődött egy másik kép, egy másik férfi nézése, hangja, és érintése, és felülírta, elfedte, kitörölte Thor. Hálásan és odaadón simult hozzá, vállába, fülébe harapott, suttogott, és Thor észrevette az első akaratlan alhasi rángásokat, amiről már jól tudta, hogy ezek Loki kielégülésnek első jelei. A fiú teste akaratlan tekergődzésbe kezdett, izmai mélyen megfeszültek, szorítottak és Thor is tudta, nincs sok hátra. Neki sem. Egész súlyával ránehezedett, a matracba nyomta, és a torkának esett. Falta az érzékeny bőrt, Loki szája megnyílt, és szűkölve, Thor nevét kiáltva adta át magát a kéjnek, ahová követte Thor is, később, még félig alélva bújt Loki nyakába, becsukott szemmel figyelte, hogy milyen egyszerre kapkodják a levegőt.

– Mennyi az idő? – suttogta Loki, és igyekezett oldalra fordítani a fejét, de akkor arra is képtelen volt. Szája kiszáradt, torka égett, és Thor súlya rá nehezedett a medencéjére.

Nagyot nyögve emelkedett ki Thor, és fél szemmel az órára pillantott.

– Fél hat.

– Akkor menj, hét után jön Sigyn.

– Tényleg ne várjam meg? – Loki hosszan sóhajtva intett, hogy ne. – Lezuhanyozom, aztán megyek. Szeretlek – nyomott egy csókot Loki homlokára, aki amint legördült róla Thor, kéjesen nyújtózkodni kezdett. Ajkába harapva nézett végig Thoron, aki eltűnt a fürdőszobában, és hamarosan csak a csukott ajtó mögül kiszűrődő tompa lágy dörmögő dúdolását hallotta. Loki majdnem felnevetett, amikor meghallotta, mit dudorászik. Feltérdelt az ágyon, és már azon volt, hogy csatlakozik, amikor csengettek. Az órára nézett.

– Ki a franc lehetsz? – mászott le az ágyról, és amikor kikukkantott, ijedten nézett a fürdőszoba felé. Az ajtó előtt ugyanis Sigyn állt, és látszott rajta a türelmetlenség. Éppen indult volna, hogy beszól Thornak, de csend lett. Felkapkodta magára gyorsan a pizsamanadrágját meg egy pólót, és ajtót nyitott. – Korán jöttél!

– Csak nem aludni készülsz? Elfelejtetted hogy megbeszéltük? – tolta félre Sigyn, és megállt a nappali közepén. Szerencsére Thor ruhái a hálószobában voltak, és nyoma sem volt, hogy Loki nem egyedül van, Sigyn mégis szemmel láthatóan gyanúsnak találhatott valamit, mert fürkésző pillantással fordult körbe. Loki hellyel kínálta, a kanapéra mutatott, amire ha leül, háttal lesz a fürdőszobának. – Nem ülök le, köszönöm. De tudod mit, mégis.

Elhelyezkedett a kanapén, lábát keresztbe téve megvillantotta hosszú, karcsú combját. Vastag zoknija csak térde fölé ért, és kint bármilyen hideg is volt, alatta nem volt semmi. Sigyn Lokira nézett, kacér mosollyal az arcán megütögette maga mellett a kanapét, és mikor Loki kelletlen leült, lábait azonnal átvetette a fiú combján.

– Valamit mondani akartál nekem, ugye?

– De sietsz, Loki, durr bele a közepébe... mondjuk én is azt szeretem, ha ugye érted, mire gondolok.

Persze, hogy értette, igyekezett elhúzódni, és azon imádkozott, hogy Thor észrevegye, a lány már itt van. Sigyn kissé felült, megragadta Loki csuklóját, és kezét a combjára húzta. Az érintés remegett a bőrön. Loki légzése kezdett felgyorsulni, és ahogy a lány egyre feljebb csúsztatta a tenyerét, visszatartotta a levegőt. Sigyn ajka elnyílt, és mélyen nézett Loki szemébe, aki viszont le sem tudta venni a tekintetét a kezéről. Meglepetéstől felnyögött, ahogy megérezte, hogy a comb csupasz bőréről feljebb jutva, nem érez fehérneműt. Sigyn keményen fogta, nem eresztette.

– Mit akarsz tőlem?

– Amit a múltkor – lihegte a lány, kezdte a blúzát is gombolni, és legnagyobb örömére, Loki nem húzta el a kezét, sőt. Egyetlen apró mozdulatot tett, és az ujja túl mélyre csúszott. Sigyn megugrott, felnyögött, és Loki remélte, ezt Thor meghallja. Hiszen csak ezért csinálta. Vagy mégsem? Meglepődött, mennyire jó érzés, hogy egyetlen érintésére a lány kezes báránnyá változik, hogy elég egy mozdulat, lehull a durcás álarc, és Sigyn ellágyult arccal olvad szét a kanapén. Loki keze ismét mozdult, elmerült az ujja a forróságban, aztán még egy ujja, végül három, és a mozdulatok felgyorsultak. Sigyn kapkodóan ügyetlen mozdulatokkal tette szabaddá a mellkasát, apró tökéletesen kerek mellei kacéran kínálták magukat, és Loki fejét vesztve hajolt rájuk. – Oh, igen... tedd meg... kérlek. Loki...

De Sigyn hiába várt, nem történt semmi. A hosszú ujjak kihúzódtak, és a száj is elengedte a keményre szívott mellbimbót. Loki rémült arccal, ujjait a nadrágjába kenve húzódott el tőle.

– Tűnj el innen. Takarodj! – kiáltott fel, és majdnem a földre lökte a lányt, ahogy felpattant a kanapéról. Megállt tőle néhány lépésre, kapkodva zihált, megragadta a lány karját, felcibálta a kanapéról, és nem törődve vele, hogy majdnem meztelen, lökdösni kezdte az előszoba felé. Sigyn arcára visszatért dac és megkötötte magát.

– Nem megyek sehová, amíg el nem mondod, mi bajod van?

– Szerelmes vagyok Sig – szólt rá szelíden Loki, és kinyitotta az ajtót. – Menj el! Kérlek.

– Nem Loki, amíg el nem mondod, hogy ki az – tette csípőre a kezét a lány, aztán sietősen öltözködni kezdett. Nagyon jól tudta, hogy ki az, aki miatt Loki elzavarja, de hallani akarta a saját fülével. – Egy nevet! Mondd ki a nevét! Vagy tán szégyelled?

Loki elfordult, viaskodva magával szorította össze a száját, de Sigyn nem hagyta annyiban. Minduntalan elé állt, és csak kérdezte és kérdezte, megragadta a ruháját a mellkasánál és cibálta.

– Mondd ki azt az átkozott nevet!

– Thor! – bukott ki Lokiból, hangja élesen csattant, de azonnal lecsendesedett és inkább sóhajtotta a nevet, mint mondta: – Thor.