– Jó estét Neo – köszönt rá vidáman Thor. – Bevetted a piros pirulát?

– Ha ezzel azt akarod mondani, hogy az eddigi életem átlagos volt, biztonságos és nyugodt, akkor inkább veszem be a pirosat. Abban legalább megtudom az igazságot.

– Valóban? – pislantott rá Thor, és alig tudta leplezni, mennyire bejön neki ez a módi. – És milyen igazság érdekel?

– Hogy tényleg megtennél-e értem bármit? – Thor marokra fogta a kormányt, és a visszapillantóba nézett. Az előbbi feldobott hangulatára rátelepedett a komor gyanú. Kár volt ilyen elhamarkodott dolgot írni, de már mindegy. – Thor?

– Tessék?

– Kérdeztem valamit.

– Tudom, Loki, én szeretlek, bár te gyűlölsz – vágott vissza –, vagyis ezt írtad, gondolom, akkor így is érzel.

– Dehogy... csak dühös voltam.

– Vagyis, ha magamra haragítalak valamivel, akkor rögtön gyűlölsz? Ezt azért jó tudni, mert akkor jobban vigyázok. Loki, a szavaknak súlya van, tudni kell használni őket. A szavakkal megváltani lehet, de ölni is.

A fiú kinézett a kocsiablakon, és nézte, ahogy az eleredő esőben tükröződnek a kirakatok és a lámpák fényei. Összeszorult a torka azokra, amit Thor mondott. A rádióban felcsendült egy dallamos intro, amit egy lágy hangú ének követett. Loki eltűnődve hallgatta a szöveget. Többször hallotta már azelőtt, de most egészen más érzéseket váltott ki belőle.

„Az élet felhúrozott engem is, akkor jöttél te és kioldoztál." 

Lopva Thorra nézett.

„Egyedül énekeltem magamban, most nem találom a kulcsot nélküled..."

Szíven ütötte az igazság. Ez róla szól, hiszen eddig jól elvolt magában, de amióta Thort ismeri, mindent vele akar átélni.

– Ne haragudj, nem fog többé megtörténni.

– Micsoda? Hogy gyűlöletet érzel irántam, mert nem az történt, amit akartál, vagy az, hogy leírod?

– Kiforgatod a szavaimat, pedig most mondtad...

– Tudom, mit mondtam, és azt is tudom, hogy igen!

– Mi igen? – nézett rá reménykedve Loki.

– Bármire képes vagyok érted, bármire. – A kocsi lassított, és megállt. Elhalványultak a műszerfal fényei, és Thor kikapcsolta előbb a saját, aztán Loki biztonsági övét, és az ülését hátratolta. Nem mondott semmit, csak a meglepett fiút az ölébe vonta. Durván esett neki az ajkának, gondolkodási időt sem hagyva Lokinak. Tépte a gombokat, és amint szabaddá tette a fiú mellkasát, azonnal rábukott. Harapta, szívta, ahol érte, hajába markolva húzta hátra a fejét, hogy elérje a nyakát, az állát. – Bármit, hallod...? Bármit... csak azt ne kérd, hogy dugjalak meg.

– Pedig... – zihálta Loki, és csípőjét előre tolva végigcsúszott Thor lüktető farkán. Mindketten felnyögtek. – Akkor segíts nekem...

„Csak része akarok lenni a szimfóniádnak. Szorosan fogsz tartani és nem engedsz el? Szimfónia, mint egy szerelmes dal a rádióban..."

Thor határozottan kezdte kioldani Loki nadrágját, de az lefogta a kezét. Vészesen csillogott a szeme a sötétben, és ahogy elhúzta a száját, megvillant a foga. Thor előrehajolt, és nyelvével végigsimította az ajkát, a fogának tökéletes ívét, és bebocsájtást kért a szájába. Hosszan csókolóztak, és közben Loki lassan, vigyázva a mozdulatra, visszahúzta a sliccét.

– Most nem erre gondoltam. Segíts nekem Thor...

– Bármiben – fújtatott, és megszívta a fiú mellbimbóját. Loki beleborzongott. Soha nem gondolta volna, hogy ez egy férfinak is ennyire izgató tud lenni. – Kit kell megölni?

A kérdés viccesnek tűnhetett, de egyikőjük sem nevetett. Loki az elégedettségtől, Thor pedig azért, mert tényleg képes lett volna bárkivel végezni, ha Loki kéri.

– Előtte meg kell találnunk.

– Szóval nem mondtál le a tervedről? Azt hittem csak az esszé miatt...

– Nem Thor. Megtaláljuk, és te kicsinálod a rohadékot. Ugye képes leszel rá, ugye... – keze besiklott a férfi pólója alá, és kihúzta a nadrágból. Csupasz mellkasuk összeért, és Loki hosszú ujjai utat törtek maguknak a nadrág derekán át. – Ugye megteszed értem?

– Meg – nyögött fel Thor, mikor megérezte a hideg tenyér érintését. – Meg, csak ne gyűlölj.

– Soha nem szerettem még ennyire senkit, mint téged. Soha...

– Annyira kívánlak – morogta Thor a sűrű hajba, aztán rápillantott az órára. Tíz perc múlva nyolc óra. – Loki, hagyd abba, hallod? Kérlek...

Mindkettőjüknek nehéz volt, fújtatva nézték egymás szemét. Loki átült az anyósülésre, de Thor megkérte, hogy üljön leghátra, és ne szóljon. – Mindjárt jövök, addig légy jó fiú.

– Nem ígérem, tudod, hogy szeretek rosszalkodni. – Az apró gombok csak nehezen találtak bele a helyükre, és Loki azon tűnődött, hogy miért gyorsabb vetkőzni, mint öltözni.

– Tudom, te kis ördögfióka – villantott rá mosolyt Thor, és halkan becsukta az ajtót. Remegett a gyomra, a farka még nagyokat lüktetett, és csak remélte, hogy az asszony nem látja rajta, mennyire felindult. Loki nézte, ahogy becsenget egy kapun. A házat nem látta, csak a sötét cserepet, meg a tető sziluettjét, a falazott kerítés mindent eltakart. Közben felöltözött, inget betűrte a nadrágba, és a kabátot is végiggombolta. A rádióban már egészen más zene szólt, de az előzőtől nem tudott megszabadulni. Felment a netre, és letöltötte a csengőhangot, és beállította Thor profilja mellé.

Thor visszanézett a kocsira, de onnan úgy tűnt, nem ül benne senki. Az ajtó nyílt, és az igazgatónő kerek arca jelent meg.

– Hát nem felejtette el Thor. Azt hittem, majd keres valami kifogást.

– Nem szokásom – morgott és közölte, hogy a kocsinál várja a lányt. El is indult, de aztán hirtelen meghallotta egy nő hangját. Zavartan fordult meg, és a szemöldökét ráncolva figyelt. A nyitott ajtó mögött egy vékony, hosszú kabátba öltözött, karcsú nő állt, és élénken magyarázott, valami olyasmit, hogy nincs szüksége dadára. Thorban megállt az ütő, és kétségbeesetten nézett a kocsira. Bárcsak Loki gondolatolvasó lenne, bárcsak valami oknál fogva most kiszállna a kocsiból, és elfutna. Nagyon rossz ötlet volt elhozni, nagyon rossz. A hangot és az alakot együtt már be tudta azonosítani.

– Thor, hagy mutassam be az unokahúgomat. Olyan, amilyennek első hallásra tűnik a lelkem, elviselhetetlen. Jane, gyere, már itt van, akiről meséltem, ne várakoztasd tovább, és legkésőbb éjfélre itthon legyél.

– Mondtam már Julie, hogy nekem nem kell... – fordult végre az ajtó felé, és amikor meglátta, ki is vár rá, szélesen elmosolyodott. – De azt hiszem, ez egyszer kivételt teszek. Nocsak... Thor?

– Ti ismeritek egymást?

– Jó estét Jane, micsoda meglepetés.

– Igen, nénikém, Miamiban találkoztunk, egy tanítványával volt ott, igaz?

– Egy tanítványával? – nézett rá az igazgató, és a szeme összeszűkült.

– Igen, tudja, az új fiúval, Loki Laufeysonnal. Oda viszem az osztályt kirándulni, ön engedélyezte, nem emlékszik? Azért mentünk, hogy előtte szét nézzünk, hogy megfelelő lesz-e és hogy belefér-e a költségvetésbe.

– Ja, igen – vihogott a nő zavartan, és elhessegetett minden negatív gondolatot. Az ő igazgatása alatt nem lehetséges semmi olyan, ami törvénybe ütköző, vagy szabálytalan. De azért gyanúsan nézett végig Thoron, és megfogadta, hogy hétfőn majd utána néz a dolgoknak. Tíz éve, pont mielőtt kinevezték, volt az a csúnya eset, még emlékezett rá, és nem akarta, hogy a pályafutását egy ahhoz hasonló árnyékolja be. Ráadásul, ha jól emlékezett rá, Thor neve valahogy felmerült akkor is, de az lehet, másik dolog volt? Elhessegette a gondolatokat, ahogy nyáron a legyeket szokás, és újra felvette a hatalmas mosolyt. Puszit nyomott unokahúga arcára, aki fanyalogva húzta el az arcát. – Legkésőbb éjfél!

Jane morgott valamit, valami bosszantóan pimasz és közönséges dolgot, és nekiindult.

– Melyik a kocsid? – Hirtelen megállt. – Várj, kitalálom. Melyik illik egy durván alulfizetett tanárhoz? Talán az? Nem, nincs családod, minek akkor egy ilyen? – Ujját a szájára tette, és csücsörített. A szeme átsiklott Thor kocsija felett, de a férfinek nem volt kedve a játszadozáshoz. Különben is, vérig sértette Jane lekicsinylő kijelentése. Kulcsot megcsörgette a nő előtt, és elindult a fekete terepjáró felé, át az úton. Rajtuk kívül senki nem volt az utcán, így nem kellett a forgalomtól tartani. Jane tűsarkú cipősarka élesen kopogott Thor után, és amikor a férfi a kilincsért nyúlt, füttyentett. – Most aztán sikerült meglepned. Honnan ez a kocsi? Bankot raboltál?

– Örököltem, szállj be. Kiraklak a bár előtt, és kint a kocsiban megvárlak.

Loki amikor meglátta, ki a nő, igyekezett egyé válni az üléssel, és lélegzetét visszafojtva takarta be az arcát a kabátjával. Mielőtt Thor beült, a szemük összevillant, és mindketten féltek. Nagy a tét, a nő ismeri őket, ráadásul az igazgatónő unokahúga, és talán nem tűnik túl okosnak, de ravasznak annál inkább. Jane beszállt, izgatott ujjai bejárták a műszerfalat, a rádió gombját, és zenét keresett. Aztán a táskájából elővett egy kis dobozt.

– Cigit?

– Nem dohányzom, és megkérlek, ne itt gyújts rá.

– Nyugi, ez nem olyan cigi. Mi van veled? Mitől lettél ennyire ideges? Miamiban bezzeg lazább voltál, ugye? – kérdezte kacéran, és megsimította a férfi arcát. Lokit majd szétvetett a méreg, de türtőztetnie kellett magát. – Mást is hagytak rád a szüleid? Egy nagy lakást, vaskos bankszámlát?

– Jane, tedd el a cigit. Ha elkapnak a rendőrök...

– Attól bezzeg nem féltél, hogy egy kiskorúval kapnak el? – A kocsiban ülő két férfi szíve megállt, egyszerre hagyott ki egy ütemet, hogy aztán annál nagyobbat dobbanva kezdjen újra verni. – Nyugi, nekem aztán nem jár el a szám, de nem adom a hallgatásom ingyen.

– Mit akarsz? Pénzt?

– Abból sosem elég Thor, nézz rám – sóhajtott színpadiasan megjátszva magát. – Ilyen külsővel én nem tudok dolgozni, mégis meg kell élnem valamiből. – Kinézett a mellette elsuhanó házak felett, és a közeledő belváros fényei csillantak meg a szemében.

– Mennyit akarsz?

– Még meggondolom. De lehet, nem is pénzt kérek.

– Akkor mégis mit? A kocsi kell?

– Egy kis izgalom Thor. Tudod, már unom a gazdag öregecske faszokat.

– Nem tudom, mire akarsz kilyukadni, de találd ki, mennyiért fogod be a csinosra felpumpált szádat.

Thor összerezzent a nő nevetésére, és rápillantott. Egészen idegen volt a kacaj. Egy külsőre szép, sőt buja nőhöz nem illett ez a torokból jövő, kíméletlenül gonosz nevetés. Végigfutott a hideg a hátán, pedig ment a fűtés.

– Már tudom is. Egy hétig vagyok itt, de semmi kedvem az unalmas iskolai sztorikat hallgatni, a még unalmasabb nagynénémtől. Nem is tudom, hogy bírod ki vele.

– Jane...

– Várj, hallgass végig. Odaköltözöm hozzád.

– Mit csinálsz? – kiáltott fel Thor, és éleset fékezett. Loki alig tudta megtartani magát, és átkozta a figyelmetlenségét, hogy nem kapcsolta be az övet.

– Jól hallottad. Ott lakom nálad egy hétig, és te esténként elszórakoztatsz engem.

– Óh, hogyne – nevetett fel Thor keserűen, és intett az előtte állónak.

– De bizony, hogy igen. Különben még véletlenül elszólom magam Julie előtt. Hány évet kaphatsz érte? Tízet, tizenötöt? Mi az az egy hét? És tudod mit? Lásd, milyen vagyok. A kis szeretőd is beszállhat, tetszik a fiú, sok mindenre meg tudom tanítani...

– Nem! – kiált fel Thor, és megugrott az ülésben, mert Jane kezét a combjára tette.

– Ezt inkább kérdezzük meg tőle, nos? Mit gondolsz kisfiú? Tudom, hogy itt vagy... hogy is hívnak?

Thor kiszáradt torkában a gombóc elindult felfelé, és öklendezve állt meg, leengedte az ablakot, hogy a beáramló friss levegőtől egy kicsit lenyugodjon.

– Loki... – ült fel Loki, és levette a fejéről a kabátot. Izzadt homlokán azonnal megérezte a hideg levegőt, de neki is jót tett. Thorral egymásra néztek a visszapillantóban, és Thor sápadtsága egészen kikészítette. – Loki Laufeyson asszonyom.

– Isten ments, hogy így hívj. Jane vagyok Loki, és ha nem baj, akkor hátra ülök melléd, hogy beszélgessünk kicsit.

– Jane, megérkeztünk.

– Kár... – húzta el a száját, és rágyújtott. – Akkor ugye itt megvártok?

– Meg – morgott Thor.

– Ja – nézett vissza Jane, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót –, az ajánlatomat beszéljétek át. Nekem az is jó, ha nézel minket... Loki.