________♧________

Közös erővel, csak úgy lehetett ezt megoldani nekünk. 

-Ezt még magam semm gondoltam volna elhiheted nekem. Meglepett, s bár okozott már rengeteg meglepetést nekünk az évek alatt, ilyet még sosem. Mármint, rosszul fogalmaztam. -dőlt hátra Namjoon a karos székében, majd halványan elmosolyodott. -Okozott már hasonló nagy kaliberű meglepetéseket a kijelentésével, de ilyen komolyan még sosem láttam, semmihez hozzá szólni. Pláne mert a legtöbb esetben csak önző módon el akart valamit érni, és annak a legtöbb esetben annyi lett a kimenelete, hogy valaki általa nem kedvelt személy meghalt. -javította ki magát. 

-Például? -tettem fel kérdésemet. 

Kis ideje már beszélgettünk az idősebbel, ami arra a fajta szorongásomra nagyon jól jött, amit az elmúlt pár stresszes óra okozott, valamint az utána következő döbbenet, amit Taehyung tervének vázolásával hoztak bennem létre. Hyung behívott a szobájába, s igazából először csak nagyon alapvető kérdéseket intézett hozzám, hogy mi a véleményem erről az egészről, vagy, hogy állok hozzá, vagy esetleg kell-e idő, hogy feldolgozzam. Nod idő lehet kellett volna, de azért nem olyan sok, hogy az kárba vesszen, vagy pazarlás legyen. 

-Sokat figyeltük meg a legelején, mikor befogadtuk őt, vagyis inkább őket. Yoongit és Taehyungot, mert Yoongi felkészített engem, hogy Taehyungot nem csak szemmel kell tartani, de tartanunk is kell tőle. Olyankor még talán én is féltem tőle, aztán, ahogy szépen összeszedtük a lányokat, rájöttünk, hogy velük miért jön ki jobban. Vagy mondjuk, miért kell kevesebb idő, hogy feldolgozza a másik fél jelenlétét. -bólintottam. 

-Lazábbak... -feletem elgondolkodva. 

-Nem, csak ösztönösebben gondolkodnak, mert fiatalabbak és dacból akarnak élni. Akárcsak te. -állt fel, majd a hatalmas ablakhoz sétált. 

-Dacból? Én? -kérdeztem vissza, s értetlenül néztem rá. 

-Igen, hiszen dacolsz anyád ellen, s ösztönösen cselekszel ezáltal. Nem úgy, mint én vagy Yoongi, vagy Hoseok. Mi idősebbek vagyunk, az ösztöneinket félre tesszük, s inkább a józan észre hallgatunk. Szépen átgondolva mindent. -nagyon mélyek voltak arca két oldalán gödröcskéi, ezért minden szava nagyon melegen hatott számomra. -Vagyis ösztöneink nekünk is vannak, és használjuk is, de túl nyomó részt, csak olyan helyzetekben, ahol nem életek forognak kockán. 

-Megérzés? -jöttem rá a tényre. 

-Igen. -halk volt. 

Megérzés. 

-De, hogy jön a jelenlegi felálláshoz ez? -értetlenkedtem, hiszen jó volt tudni mostmár, hogy miért mondta ezt el nekem. Úgy éreztem, egyre több minden tisztul ki a fejemben, s egyre jobban tudok minden banda tagot megérteni, mégis sok folt volt még elmémben. 

-Nos, ez az első eset, hogy azt hiszem Taehyungnak ez nem megérzés vagy ösztön, hanem olyan terv, ami biztosan gondolkodásból és megfontolásból eredt. Hallgatnunk kell rá. -jött vissza irányomba, s elém állt teljesen. Nem  tudtam mit tenni csak néztem fel hatalmas valójára. Ahogy izmos, puffadt mellkasán feszült az a kötött karnis, ahogy meleg tekintete egyszerre volt tanító és átható. Megbíztam minden egyes szavában, s ha azt kérte volna,  hogy ugorjak le a ház tetejéről azt is megteszem. 

Ugyan sokszor csinált vagy tett olyat, ami miatt simán mondhattam volna ellenszenvesnek, még is a legtöbb esteben, mindezek ellnére egy apát láttam benne. 

A saját apámat, akit jobban pótolt a sors, mint azt valaha kívánhattam volna. És már meghalt a vénember, pedig szerettem, nem úgy mint anyámat, még is Namjoon valami teljesen mást adott nekem vissza. 

Éppen ezért, hittem neki, s hittem abban is, hogy ő állítja Taehyung ötletét és gondolatait, nem csak helyénvalónak, de tökéletes megoldásnak, állok elébe. S bármit megteszek, hogy sikerüljön az. 

Fizetek az életemmel is. 

-Nos akkor most meg kell, hogy haljak? -pillantottam fel rá, s közben idézőjeleztem mutató és középső ujjammal, hogy hitelesebb legyen, s az irónia látszódjon benne, nehogy véletlenül tényleg véget vessenek izgalmas életemnek. 

-Igen Jungkook. De ne aggódj, színészet lesz az egész. -egyik kezét vállamra tette. -Profi színészet. 

Előre hajtottam fejem úgy, hogy homlokom találkozzon vaskos combjával ágyéka alatt, s ha nem lettem volna elég tökös, vagy férfias még el is bőgöm magam. Az idősebb persze, csak másik kezét is vállamra tette, s szavak nélkül adta a tudtomra, hogy nem lesz semmi probléma.

Nyílván nem lesz, mert Taehyung egy zseni, Namjoon pedig okos, és ő úgy bízza rá az én életemet. 

Csótány. 

-Ne aggódj, a hajad szála sem fog görbülni, erről én és Yoongi kezeskedünk, de hidd el, hogy ez egy olyan lehetőseg egy egérútra, amit a sors valószínűleg soha nem fog többet előhozni nekünk. -még mindig a lábainak volt döntve fejem, s annyira sok emóció volt bennem, hogy hirtelen gyengeségem miatt még a karjaimmal is összefűztem a végtagokat, majd úgy öleltem tovább. 

-Legyen. -suttogtam, s ujjaimat belemartam a farmernadrágba. 

-Ügyes vagy Jungkook, és nagyon erős. -hallottam, hogy még mindig mosolyog, hallottam, hogy jó a kedve, nem azért mert jó dolog történt, csak nem érzett stresszfaktort a közelben. 

Nagyot sóhajtottam, s lenyelve a nagy gombócot torkomban, elengedtem az idősebb lábait, majd kiegyenesdve ültömben, vettem egy mély levegőt is, hogy megnyugtassam magam. Felnéztem a vezérre, ki nem szólt semmit, csak megsimította fekete hajkoronámat, majd minden további beszéd nelkül elment az ajtója irányába. Kinyitotta azt, majd újra megszólalt. 

-Menj, pihenj le te is ha úgy gondolod, és utána beszélgess esetleg Seokjinnel. Sokat mesélt rólatok és mondott ezt azt. 

-Mégpedig? -felálltam, majd beleegyezve kérésébe, -miszerint jobb ha elhagyom a szobát- kimentem, de még a küszöbnél választ kaptam. 

-Nagyon megbánta, hogy kevés időt töltött veled együtt, de azt még jobban, hogy ő is titkolózott. Nagy a lelkiismeret furdalása, de kérlek mond neki, hogy nem kell, és te nem haragszol. -lejjebb hajtotta sárkányos szemeit. -Mert nem haragszol Jungkook, a bátyád ugyan úgy áldozat. 

-Igen. Értettem. -válasz. 

Egyszerű tömör válasz, majd egy utolsó tanítványhoz méltó, tisztelettudó meghajlás -vagy bólintás- s végre magány borulhatott a vezetőnkre is. És pedig most mi lesz? 

Szépen beszélek Jinnel. Ami azt illeti már akkor sem haragudtam rá, mikor kalamajkát és cirkuszt rendeztem otthon, na meg aztán utána, egyenesen hiányzott, még is neki volt bűntudata. Az anno, csak a hirtelen felindulásom, és ebből látszott csak igazán, hogy a csapatnak ahhoz a csoportjához tartozott -kora miatt leginkább- akik már nem ösztönből, hanem megfontolásból cselekednek. Ez pedig kétpólusú, de helyénvaló. Mégis tisztázni akartam vele, így úgy döntöttem, hogy  készítek neki egy teát, hiszen nagyon szerette, majd engedélytkérve félrehívom a tetőre, hogy elbeszélgethessek vele. Jót fog tenni mind a kettőnkenek. 

Hűségváltás. 

Tisztelet. 

-Nem haragszol, ugye? -kérdeztem, s közben belekortyoltam saját italomba. Igaz, hogy nem tél volt, de azért késő délután már hűlt a levegő annyira, hogy ne csak meleg lehelletünk látszódjon, hanem a tea gőze is. 

-Cseppet sem. Ellenkezőleg Jungkook. -lehajtotta fejét, mire sajátomat odakaptam, hiszen hangja betűnként csengett egyre fájdalmasabban, én pedig azt egy cseppet sem akartam. -Amikor ott hagytál minket, nagyon megijdetem, sőt  rettegtem. És nem attól, hogy én maradtam a házban és majd anya rajtam vezeti le ezt az egészet, hanem hogy milyen következményekkel jár ez a te részedről. Ijesztő volt a tudtad, hogy csak úgy felszívódtál, hogy nem tudtam merre mész, mert  nem mondtál semmit. Aggódtam, de... -megakadt mondanivalójában. -a leginkább az bántott, hogy ezek szerint nem voltam elég jó fivér, hogy megbízz bennem, vagy legalább akarj beszélni a sérelmeidről nekem. És ez az én hibám, nem a tiéd. 

Nem válaszoltam azonnal, mert igaza volt, de semmilyen lélek nem vitt rá, hogy ezt a tudtára adjam. Hiszen a hallgatás beleegyezés, nem? 

Ja. 

-Sajnálom Hyung. -ismételten lehajtottam fejem, s a bűntudat alattomos kígyóként csavarodott egész valómra, hogy aztán erősen fojtogasson. -Öszvér dolog nem? És önző is... De nem azért rohantam el úgy, hogy cserben hagyjalak, pláne nem azért, hogy ilyen érzéseket keltsek benned. 

-Nézd hibáztunk mind a ketten, és én mindenért bocsánatot kértem, lehet olyanért is emiért nem kell, vagy esetleg felesleges. Meg aztán te is elmondtad amit akarsz, felnőttesen. Nekem ez bőven elég Jungkook. -lehúzta a már nem túl forró ital utolsó kortyait is. -Elég volt ez nekem is, és egy dolgunk van, megdönteni anyát. 

-Hm.. -egyik szemöldökömet felhúztam, hogy cirkuszias ívet képezzen homlokom közepén, majd a sok stressz és rossz gondolat csak akrobatákat játszva hagyták el agyamat. -Nézd. Én hajlandó vagyok bármire. 

-Bármire? -kérdezett viszza, teljesen felém fordulva. 

-Igen, arra is. -semmilyen előrejelzés nélkül fogtam magam, s elhajítottam a fehér bögrét. Úgy, hogy az nyílvánvalóan csattanjon valahol a betondzsungel közepén. Ez a közel harminc emelet egyáltalán nem érdekelt, se hogy Hoseok kerámia ívókészletéből hiányozni fog egy bögre darab. Nem érdekelt, hogy valaki fején loccsan esetleg szét. Úgy engedtem el azzal a dobással mindent, ahogy csak tudtam, s úgy is tört valószínűleg ripityára. 

Jin először csak nagy szemekkel nézett, aztán előre a naplamentére, mely már irracionálisan gyönyörű mód volt inkább lila, mint vörös. 

Arra is. 

-Képes lennél megölni, ugye? -nem nézett rám, csak nyugodt tekintetén tükröződtek a nap késői fotonjai. 

-Igen. -még ha nem is értette miért mondom ilyen komolyan, gondolta, hogy nem felindulásból, s van bennem annyi indulat, és ösztöke, hogy biztos legyek a mondandómban. 

-Én ezt mondjuk sajnálom. 

-Mármint? -lehet, hogy gondolkodnom kellett volna,  mielőtt csak felteszem neki ezt a kérdést. Nyílván az egész szituációt sajnálta, mert oda az egész családunk. Ahova lyukadtunk, amit anyánk okozott nekem, majd okoztam ezzel minden mást. 

-Apánk biztosan nagyon szomorú lenne. -aztán igazat is adott nekem válaszával végül is. Nem azért mert ugyan erre gondoltam, hanem mert sajnálatot érzett egy nagyobb eszme iránt. 

Apánk. 

-Tudod én megtaláltam az új családomat, nem tudom te mit érzel. -mosolyodtam el, s most én fordultam szembe vele. -Mármint Namjoont nagyon is emberségesnek és kedvesnek gondoltam ahhoz, hogy minden olyan dolgot, űrt betöltsön, amitől apa hiányom volt. Biztonságban érzem magam vele, de tudom, hogy tartok is tőle bizonyos helyzetekben. -így is gondoltam valójában, s mondtam volna még bátyámnak, mennyire megkedveltem az idősebbet, s abszolút pótol nekem mindent, azonban meggátolt reakciója. 

Elmosolyodott, elég  szarkasztíkus módon festette az ív dús ajkait, majd megrántotta egyik szemöldökét, s még talán horkantott is egyet. S ebben a pillantban az volt a hab a tortán, hogy üres bögréjével együtt karba tette kezeit; teljesen azt akarta sugározni, hogy kritikus a véleményemmel szemben. 

-Szóval kedves... -motyogta. -Hát az biztos, hogy egy úri ember, de talán naív vagy nem? -nem, mert nem téged vert meg kétszer Hyung. 

-Nem gondolnám magam naívnak. Miért kételkedsz bennem? -nagyon gyanús volt, ahogyan beszélt, mert olyan volt, mintha minden áron az utálatot akarná kimutatni, de egyáltalán nem tudja azt. 

-Nem benned, benne. Az ilyen romantikus, kedves emberek, szinte már nyájasan udvariasak.. hát nem is tudom. Furcsa vágyat keltenek az emberben, ami rövid időn belül lesz visszataszító. -gondolkodott el. -Mintha csak azért hozná le a csillagos eget a modorával, hogy utána a legnagyobb fegyverrel áskálódjon benned. 

-Manipulál? -nem. 

-Igen. De tévedjek, mert valóban szimpatikus ez a Namjoon, és inteligensnek tűnik nagyon. -és az a hisztérikus vigyor, azonnal átváltott arcán, őszinte, kedves, már-már rajongó mosollyá. Olyan mosollyá, melynél nem csak ajkai mozdultak, hanem még pupillája is remegett, s ezt én tökéletesen láttam a naplementében. Igazán tökéletesen ahhoz, hogy rájöjjek, Seokjin szimpátiát érez a vezetőnk iránt. 

De nem tettem szóvá. 

-Szerintem mennünk kéne, mivel kezd fújni a szél. És nekem nem csak teám, de bögrém sincsen. -felé pillantottam, s kis humort szőve a beszélgetés végére, -hogy ne legyen a hangulat ennyire komor- a liftajtó felé biccentettem kobakommal. Tényleg lehűlt a levegő, s mára úgy döntöttem, hogy kicsit lepihenek, s talán megkeresem a kékséget, hogy utoljára vele is elbeszélgessek. 

-Igazad van. -válaszreakcióként szó nélkül elindult a felvonó irányába, majd még az ajtóban azért hozzá tette. -Nem gondolod, hogy túl otthonosan érzed magad, hogy csak így ritkísd az étkészletet? -felnevettem, s csak barátiasan megütögettem széles vállát. 

-Üdv a családban. 

Ez a két idősebb személlyel való beszélgetés nagyon is jól esett, mind a lelkemnek, s mind a testemnek. Már nem érezetm akkora súlyt, hogy esetleg bátyám neheztel rám a történtek miatt, vagy Namjoon továbbra is egy gyereknek gondol csak. Nem érezetem gondokat, hogy megértesm Taehyung tetteit, vagy azt, hogy tovább kéne agyalnom a következményeken. Nyugodt voltam, s rájöttem miért; tényleg olyan idilt tükrözött nekem a jelenlegi életem, mintha a családom lett volna, s amit korábban mondtam be is bizonyosult. 

S ugyan naív az talán most voltam, de olyan anyai szigort és aggodalmat érezetem Jinnel és olyan tekintélyt, s tanításmódot Namjoonnál, kit már apámnak feltételeztem, mintha erre vágytam volna egész életemben. 

S titkolhattam akármit, mindent tudtak már rólam, én emiatt már titkolni se akartam. Nem féltem, mert megtaláltam azt a biztonságot, amit tizennyolc évig kerestem és ez jó volt így. 

Harmónia. 

És, hogy ami igazán izgalmas volt az csak most jött, hiszen négyszemközt akartam beszélni úgy a kékséggel, hogy annak jó vége legyen. Valamiért azt érezetm, hogy  úgy kell felnyitnom a lelkét és elméjét, hogy fesztelenül elmondjon nekem mindent, őszintén. Mindent, hogy mi a teljes terve, hogy  mit akar  velem tenni? Ha kell, akkor bontsuk le anatómiailag, hogy minden idegrostom és idegszálam felkészüljön rá, hogy azt tudjam mondani; rendben van, bízom benned, csináljuk. 

Ehhez egy olyan érzékenyítés kellett, amit vagy csak akkor kapok meg tőle, ha teljesen el van veszve a félelem iránt, vagy ha kihasználom -akár csúnyán- érzelmileg, a vonzalmat. 

Szerelmet?

Nem tudom, Taehyung érzései hasonlítottak-e az enyémre, de biztosan állítottam volna, az életemet rátéve, hogy az utálat már csekély mennyiséget töltött be. 

Szóval igen is bele megyek a kis játékába, teljes hitelességgel mindent megcsinálok amit kitalál, vagy mond. Amit csak akar, de csak akkor, ha látom a szemében ugyan azt a vágyat, hogy nem csak magáért teszi, hanem értem is. 

Értünk is. 

-Bejöhetek? -kérdeztem halkan, de már némaság volt az egész galériában. Tulajdonképpen nem is nagyon számítottam másra, hajnali egykor, vagy lent voltak a bárban a többiek, vagy aludtak. Vagy itthon se voltak, s valamilyen illegális tevékenységgel űztek unalmat. Csak az akvárium neon fényei világították a nappalit, s igazából a lakásnak ezt az egész részét. 

Hümmögő hangot hallottam, s azonnal benyitottam. Nem tudtam mire számítsak, hogy mikor kapom rajta a kékséget, és min. Hogy zavarom-e és hogy milyen hangulata van éppen. Óvatos voltam minden non-verbatív jelzéssel is. Nem akartam sem hirtelen mozdulatot tenni, sem egy rossz szót. 

-A bátyád kedves. -mondta. 

Az székében ült, a koszos iróasztala előtt, amin egy félig teli vodkás üveg volt, és kettő pohár, azonban az egyikben inkább volt festékes víz és koszos ecset, mint alkohol ital. Előtte egy füzet hevert, tele firkákkal, s apró képekkel, ugyan olyan félhomály volt a helyiségben, s ugyan olyan káosz. Még is egy valami adott nyugalmat, mégpedig a lápma fény, s az előttem ülő személy. 

Taehyung törökülésben csücsült, s éppen csak egy nagy fekete póló, s egy valamilyen sötétebb sort volt rajta, nem láttam a színeket rendesen, mert a neon fény teljesen más színeket adott mindennek, amolyan színvakságot. 

-Kissé kócós vagy. -mondtam, majd behajtottam magam mögött az ajtót. -A többek miatt, csendben vagyok. 

-Tudom. -elmosolyodott, s nem tudom pontosan, hogy a sors akarta így, vagy a jó Isten', de ezt a mosolyt egy olyan jelnek vettem, hogy a szellemi és lelki szintje olyan faktorban van, amit tervemmel könnyen tudok befolyásolni. -Mi kéne? 

-Ami azt illeti, te. -halvány mosoly az én arcomon, az övé pedig kővé dermedt. 

-----------------------------------------

szeretném a furfangos találgatásokat

meghoztam az újabb részt, remélem élveztétek, s kezditek  a szereplők kapcsolatait megérteni, és a viszonyokat is, uhhh várom ám még jó pár résznél a reakciótokat

további szép estét hamarosan találkozunk <3