_________♤_________

-Ti idióta vadbarmok! -üvöltöttem torkom teljes szakadtából, mert a felismerés keserű mérge szinte úgy marta agyamat, mintha savval teli medencébe lógatnának fejjel lefelé. 

Odarongyoltam a kékhez, majd megragadva pulcsija nyakát felrántottam, hogy egy szintben legyen az arcunk. Mindenki azonnal elnémult körülöttünk, de annyira, hogy egy szavuk se volt. De még a banda "fejei" se méltattak egy-egy kioktató, vagy leállító mondatra. 

A hazugság egy olyan fertelmes dolog, ha csak nem frappáns vagy kegyes, hogy hányingerem van tőle, és ha az nem is a valóság elferdítése, hanem a szabályos titkolózás, akkor egyenesen öngyilkossághoz van kedvem. 

-Mégis mi a fasz ba-bajod van, nyúl fejű? -Taehyung értetlen fejet vágott, ahogy megragadta két őt tartó kezemet, majd próbálta lehámozni azokat, -nyílván semmilyen eséllyel. A tény, hogy én nem ismertem fel elsőre, az egy dolog, de hogy a többiek se, akik elvileg évek óta olyan bensőséges kapcsolatot ápolnak egymással, amit a legszorosabb testvér kapcsolat is megirigyelne. 

Taehyung tudta, de nem szólt. 

-Elárultál. -mormogtam, olyan mélyen, hogy most talán az én hangom volt a legijesztőbb az egész helyiségben. Nos annyira, hogy se a lányoknak egy idegesítő megjegyzés, se Namjoontól vagy Yoongitól egy kioktató szó, de még csak egy lélegzetvétel se szakította meg a némaságként uralkodó ködöt. 

Mindenki kussolt, mint a kutyák. És hogy miért? 

-Kapcsoljátok be a TV-t... -motyogtam, de egy pillanatra se szakítottam el tekintetem Taehyungétól. Szorosan hunyorítottam, összeráncolt homlokommal, a düh olyan maszkott öltött tekintetemen, hogy ha tükörbe néztem volna, valószínűleg magamra se ismerek. Ez azt is bizonyítja, hogy a kékség meg volt illetődve. Igen is láttam az arcán, hogy nem csak, hogy bizonytalan a saját hitelességével és helyzetével kapcsolatban, de fél is. Nem feltétlen tőlem, hanem a reakciómtól, -na meg a többiekétől. 

Hoseok szó nélkül sétált a dohányzó asztalhoz a konyhából, majd szemmel tartva engem, megfogta a távirányítót és bekapcsolta a TV-t. 

-A híradót, most! -mondtam, majd végre hajlandó voltam elfordítani a fejem "áldozatomról". Elengedtem pulóverének nyakát, majd egy izmosabb mozdulattal visszalöktem a kanapéra, de úgy, hogy huppanása kellemetlen legyen, s ezt egy halkabb nyögéssel tudomra is adta. 

Nem mert megmoccani senki, vagy mert tartottak tőlem, vagy mert nagyon is kíváncsiak voltak. Legyenek is csak kíváncsiak, ha ennyire ismerik egymást, miért én jöttem rá a nagy igazságra, amin lehet, hogy most az életünk és a jövőnk múlik. 

".......kétszeres intézkedések alapján. Nem tudják pontosan, de sajnos lassan természetességgé válik, s a Nemzetbiztonság gyanakszik a többszörösen összetett háttérre is. A nyomok egyre nyílvánvalóbban mutatják, hogy nem egy, hanem több személy, akár szervezet áll a merényletek mögött......" 

Kitágult szemekkel figyelte mindenki a híradót, s igazából a csinosan felöltöztetett riporter hölgy képébe szívesen dobtam volna oda egy díszvázát, de azt akartam hogy lássa és halja mindenki. Többet nem néznek gyereknek. Taehyungra pillantottam, aki minden bizonnyal vagy pánikolt, vagy izzadt, mert lélegzete is felgyorsult, s ahogy a többiek is látták, hogy őt figyelem, -többek között vezetőnk emelte meg szemöldökét, azonban újra a képernyőre összpontosítottunk. 

".....sikeresen akadtak elegendő információhoz, ahhoz, hogy összefüggésbe hozzák, az első negyedben lakók beszámolói alapján. Jeon Jungkook, az eltűnt, tizennyolc éves, fiatal, akit a rendőrség is köröz, valamint több gyermek holtest, akik ugyan ebben az időben bukkantak fel gyanús küllemmel. Egy bizonyos férfi, kinek személyiségjogi kéréseit betartva, nem nevezzük meg, keresi a fiút, így bárki bármit tud az ügy érdekében, azonnal forduljon a rendőrséghez. A hozzáértők szerint, a gyilkosságok és a befolyásos család, kisebbik gyermekének eltűnése mögött ugyan az a szervezet, vagy embercsoport áll...."

A kékség és nagyjából majdnem mindenki figyelte a híreket, s amikor a lényegre tért, amit okos és szétrobbanó elmém már megfejtett, a szinte őrülten vigyorogtam, hogy elkezdjem a mészárlást. 

".....a helyszínen megtalálták a megcsonkított holttestet. Valószínűleg egy tizenhárom éves, középosztálybeli lány lehetett, azonban a test rendkívül eltorzult. A jól megszokott jelzés is megtalálható volt az áldozaton, azonban az elkövető ebben az esteben hibázott, s a nyomozók örömmel jelentették ki, hogy az ügy gazdára találta után, bizonyítékot találtak a helyszínen, DNS- és tárgymintákkal...." 

Azzal megfogtam és kinyomtam a TV-t. Majd kiegyenesedett háttal vettem egy mély levegőt, és körül néztem a helyiségben. 

Elsőre szinte senki nem vette figyelembe a frusztrációmat, s inkább csak azon voltak meglepődve, hogy kezdetnek miért a kéken csattant ez az egész feszültség. De nyílvánvaló, hogy senki nem tudott semmit. 

A válasz egészen egyszerű. 

Mindenki rájöhetett, hogy anyám lesz a gyilkos, a mintáknak köszönhetően, de arra senki nem figyelt, hogy én vagyok az eltűnt gyerek, ráadásul keresnek, és így nem jelenhetek meg a bálon. Azon a bálon, amit anyámnak rendeznek Namjoonék, azon a bálon, ahol annyi agymosott pénzéhes, régi- és újgazdag lesz. Ahol több rendőr fog beépülni, mint cirkuszi artista egy előadásban, vagy bolha a kutyában. És ott, ahol leszámolni készülünk egymással, mint valami idióta ketrecharcban.

Arra senki nem gondolt, hogy még mindig egy család vagyunk. 

-Basszameg... -először Jimin szólalt meg, ami igen is meglepő volt. Hiszen mindenki várta volna, hogy majd én adom az áldást, bár azt nem tudom biztosra megmondani, hogy a pinknek esett le elsőre, hogy talán akkora szarban vagyok most, hogy szinte teljes "delete" és újratervezés, vagy csak a többiek ilyen szinten nem jutottak szóhoz. 

-Basszameg, bizony. Azt az ici-pici bibit nem vettük figyelembe..... -itt meg akadtam saját szavamban, hiszen, eddig cinikusan beszéltem, majd hangosan folytatva, szinte már kiabáltam mondandóm további részét. -hogy nyílt sebbel löktök egy cápákkal teli medencébe! 

Namjoon idegesen vette le a szemüvegét, majd megdörzsölve orrnyergét vett egy mély levegőt. Nos igen, amikor a vezér se gondol, egy olyan alapvető részletre, amire akár a legnagyobb laikus is tudna, akkor van csak igazán nagy káosz. 

-Te pedig hagytad.. -fordultam a kékség felé, aki lehajtotta fejét, majd visszahúzva vékony kezeit a túlméretezett felsőbe, ajkait összeszorítva, nyakát behúzva bámulta a padlót. 

Ő végig sejtette az egészet, végig tudta, figyelte ezt az apró részletet de nem szólt egy szót se. 

-Mivan? -kérdezte Hisa kelletlenül magas hangszínen, s összeráncolta homlokát, majd ikertestvére is követte. 

-Mostmár valaki elmagyarázhatná, mi folyik itt. -mondta a fekete hajú lány is, majd idegesen pillantott hol rám, hol testvérése. -Amúgy meg mit fenyegetőzől szép fiú, rohadtul nem kéne TaeTae babával ordibálnod, mert...

-Kussolj te agyalágyult. Tudta, hogy lebuknék ebbe az egészbe, tudta egész végig és nem szólt egy büdös szót sem! -üvöltöttem torkom szakadtából. -Mi van el akartál tenni láb alól? 

-Jungkook, nyugodj meg és beszéjük meg. -Seokjin kicsit közelebb jött, majd próbált lenyugtatni, de csak felemeltem kezemet és hangosan szólaltam fel ismét. 

-Eszednél vagy örögem? -hörögtem, s cinikusan el is mosolyodtam, hogy hátha ezzel leplezem idegességemet. Azt hittem, hogy megütöm, őt, vagy a házban bárki mást, hogy ekkora kalamajka közepette is arra hivatkozik a társaság legidősebb tagja, hogy majd higgadsággal és szép szóval ezt meg lehet oldani. -Az utcára nem tehetem ki most a lábam, mert vagy azt hiszik az emberek, hogy eltűntem mert elraboltak, vagy azt, hogy halott vagyok. 

-Ami azt illeti az nem baj. 

Némaság. 

Mindenki Taehyungra pillantott abban a pillanatban. 

Lefelé bámult, továbbra se nézett fel. Hangja nagyon halk volt, de azért is tűnt fel, mert senki más nem szólalt meg abban a minutumban, s színe szinte suggalta, hogy ezt most akármilyen némán közli, akármekkora alázattal, mindenki figyelni fog rá. Még mindig nem nézett fel, az egyetlen mozdulat a jelenlegi csendéletben csak az volt, hogy Hobi elfordította a fejét, majd Namjoon is teljesen a kékség irányába csavarta felsőtestét, s kérdőn pillantott rá. 

-Ezt hogy érted? -vezetőnk lágyan szólt Taehyunghoz, amit én megértettem, de legszívesebben még mindig ordítottam volna. -Fejtsd ki kérlek. 

-Okkal nem szóltam senkinek erről, és okkal nem figyelmeztettem a társaságot. -nagyon lassan emelte meg a fejét, homlokához fésült kék lobonca szinte simogatta, a mostanra nagyon összeszűkített szemeit, de nem a fájdalomról, vagy félelemtől. 

Mikor rám nézett először megbánás villant meg sötét bogaraiban, azután pedig, egy fajta kérés, hogy hallgassam végig, figyeljek rá, nem csak én hanem mindenki más is, mert olyas valamit tett, vagy fog tenni, ami miatt lehet, hogy ez a "baki" nem is baki, hanem időnyerés, vagy megoldás. Felhúzta térdeit magához, majd egy mély levegővétel után mesélésbe kezdett. 

-Engem ismer az anyád Jungkook. Nem ölt meg anno direkt, és szinte biztos vagyok benne, hogy keres, mert tudja, hogy nem hagyom annyiba, vissza akarok vágni. Ha most megkapta a meghívót, és látta a mai esetet is, és nyílvánosságra került, hogy te is eltüntél, mindenbizonnyal, úgy akar ebből az egészből kijönni, hogy ő az áldozat, kinek elment a kicsi fia. -nézett rám újra, majd kicsit jobban kiegyenesedett. -Kicsi fia, akit hidegvérrel megöltem, hogy revansot vegyek. 

Némaság. 

-Mi van? -Yoongi, értetlen fejet vágva, és a hatalmas eszmefuttatás kezdeti állapotát felfogva, az ebédlő asztalhoz sétált, majd egy széket kihúzva ott le is ült. Elővette cigarettáját, és már csak a füstöt érezte mindenki körülötte. Mintha nem tudta volna felfogni a tényt, amiket öccse állított. 

-Kit akarsz te megölni? Jungkookot? -Hisa Taehyung felé fordult, majd keresztbe téve lábait eszelősen pillantott rá. -Pedig azt hittem, jó kis dugópajtik vagytok... -nevetett, de azonnal félbe vágtam. 

-Elég legyen már te albínó picsa! -rólam volt szó, és nem csak érdekelt, de egyenlőre amit  elmondott Taehyung, nem csak, hogy egy jó véletlen egybeesésnek tűnt, vagy logikusnak, hanem mintha tényleg készült volna erre az egészre. 

-Nos igen. -állt fel majd, megigazítiva a rajta lévő ruhadarabokat a konyhába sétált, de folyamatosan beszélt, így az egyoldalú "szemkontaktust" szinte mindenki tartotta vele. Bár inkább hajamat tépve hallgattam volna, de már nagyon furdalta oldalamat a kíváncsiság. -Anyád tudja, hogy tagja vagyok a Tryptich-nak, ebből kifolyólag, ha küldök neki egy kedves videót, ahol megkínozlak, majd előszeretettel megöllek, nincs az a pénz, hogy nem akar visszavágni. Pláne akkor, ha úgy tudja, hogy a fiát mi tettük lapátra. És akkor sírhat. -nyitotta ki a hűtőajtót. -Halott örökös, és még özvegy is. -kivett egy epres tejet. -Minden bűn az ő nyakába zúdul. -feltépte fogával a kis kartondobozt. -A báty se hajlandó ezzel a helyzettel semmit kezdeni, se vezető, a birodalma összeomlik, és utolsó kétségbeesése jeléül, mészárlást rendez ott helyszínen, ahol kiderül, hogy a fia még is él, mert csak eljátszottuk az egészet. -kiköpte az apró fecni darabot szájából, majd becsapva a hűtőajtót nagyot kortyolt a rózsaszín löttyből. -Örökre felszívódik és mindent a nyakába lehet varni. Batafurainak befellegzett. 

Némaság. 

Senki  nem szólt egy szót se, mert mindenki szerint igaza volt Taehyungnak. Egy zseniális felvezetés, logikus érvekkel és valószínűleg bekövetkező eseményekkel, egy tökéletes terv, és egy kielégítő megoldás. 

Konkrétan abban a pillanatban fontolóra vettem, hogy valójában Namjoon-e a legnagyobb elme a társaságban, vagy csak akkora pszichotikus elmével bír a kékség, hogy neki elég volt magában gondolkodni pár órát, hogy  ilyen agyszüleménye legyen. Neki nem kellettek, álmatlan, koffeinnal teli éjszakák, nem kellettek gondolkodástól szorongós pillanatok. Csak megfigyelte a szituációt, és a tudata alatt, ösztönösen jöttek neki. És ennél egyszerűbben és érthetőbben sosem hallottam semmit felvázolni. 

És az egészben az volt a  megdöbbentő, hogy a kékség csinálta, de nem alábecsülésből voltam ennyire meghökkent, mert nem lenéztem, vagy  hasonlók, -főleg mert sokszor azért voltam dühös rá, mert jogosan kioktatott. Azért voltam ennyire meglepett, mert nagyon büszke voltam. Még az sem tudott érdekelni, hogy valójában a terve része, hogy velem számol el, még ha csak színészetből is, -egy iszonyat mestermű volt ez. 

-Ebbe azt hiszem nincs mit megcáfolnom. -vezérünk nagy sóhaja után válaszolt. Ezzel a mondattal nem csak engedélyt adott arra, hogy a terv életbe lépjen, vagy hogy bárki beleegyezzen, de még ellenvetés se volt, vagy átgondolás. És bár Taehyung nem részletezte az ötletet még is bőven elég volt. Bőven elég volt mindenkinek. 

-Jungkook? -Hoseok rám pillantott, és a szavait is felém intézte. Mindenki ebbe az irányba nézett, hiszen a nappali közepén én álltam, s mereven tartottam a testemet, kezeim még is erőtlenül hullottak magam mellé. Taehyungra néztem először, aki még mindig a cukros italt  szürcsölte, majd a bátyámra, majd vezérünkre, végül pedig Hoseokra. Hoseokra, aki kedvesen mosolygott, s bár lehet csak azért, mert neki is tetszett az ötlet, vagy mert azt látta, hogy a vezérnek is tetszik az ötlet. 

Nem értettem, miért kérdezi a nevemet. Hiszen ha a vélemyénemre kíváncsi, örömmel mondom nenki, hogy igen, -nyílván benne vagyok, csak egyetlen egy valamit nem gondoltam át. 

Meg kell halnom. 

Még ha csak színjáték az egész, akkor is el kell játszanom egyetlen szülőmnek, ki még az elők között van, hogy az akire a hátralévő életét, valamint a család teljes szellemi és eszmei értékét  bízta volna, nincsen többé. És ez nem csak olyan, "köszönöm, nem vállalom". Ha ez esetlegsen sikerül, akkor ez sorsdöntő lesz. 

-Én... én nem tudom. -motyogtam. -Ez veszélyes. -hajtottam le fejem, majd Namjoonra néztem segítségkérően. Annyira furcsa volt látni, hogy rajtam kívül mindenki nyugodt, és vigyorog, az ikrek és Jimin szabályosan már a körmüket rágták. Az ő agyuk már biztosan a képkockákat vetítette le maguk elé, hogy mi az a tökéletes módszer amivel ezt meg lehet játszani. 

-Persze, de itt mi nem az? Úgy őszintén. -a gondolataimban említett pink élénk hangja egy pillanatra kizökkentett. 

-Jimin kérlek... -Namjoon nem csak kedvesen mosolygott rám, lehet észrevette, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, s abszolút nem úgy reagálom le, ahogy kéne, vagy ahogy a környezet elvárja. Megragadta vállamat, majd kissé át is karolta azt. -Gyere velem egy kicsit. A beszélgetésnek vége, mindenki mehet a dolgára! -tette hozzá, majd elkezdett szobája felé "invitálgatni", vagy kedvesen lökdösni. 

Hátra pillantottam mindenkire, ahogy a folyosó irányába mentem. Yoongi elnyomta a cigarettát, majd felállva a konyhába ment, bátyámmal és Hoseokkal az oldalán. Nyílvánvaló volt, hogy valamilyen beszélgetést is kezdeményeznek. Az ikrek és Jimin szinte egy szempillantás alatt pattantak fel a kanapéról, s semmit sem sejtetve, a fekete hajú lány, azonnal cukkolni kezdte a másik kettőt, mert  a hangzavar kellemesen erősödött, mint a legelején. 

És ott volt Taehyung. 

Ott állt egyes egyedül a pultnak támaszkodva, majd mikor az utolsó cseppet is kiszipolyozta a hideg innivalóból, drámaian felemelte a kezét, majd vállmagasságban tartva a kiürült papírdobozt, egy szempillantás alatt összeroppantotta annak merev falait. Szemeibe néztem, s csak másodpercek voltak, még is szinte óráknak tűnt, mert elég időm volt megfigyelni, hogy nagyon nagyon elrejtve, s tényleg csak annyira, hogy én vegyem észre, halványan elmosolyodott, megemelve bal szemöldökét,  kicsit oldalra biccentve a fejét, majd a másodperc tört része alatt, még azt is láttam hogy bólintott egyet.  

És ekkor tudatosult bennem, hogy a tökéletes színjátékot ugyan úgy el kell fogadnom nekem is. S, hogy eljátszam halálom később, minden tudásomat be kell vetnem, többek között, hogy kiengeszteljem a kékséget, amiért korábban megfenyegettem, mert nem láttam a dolgok mögé. 

Visszabólintottam, s Namjoon becsukta mögöttünk a fekete nyílászárót. 

-------------------------------

itt is volnék az új résszel, igazából nem tudom mennyi van még hátra, fejben meg van de nem szeretnémm összecsapni, ja és nem ma akartam publikálni hanem kicsit korábban, de megviselnek nagyon a kezelések, így csúsztam egy keveset

következő részben találkozunk, remélnem tetszett nektek!!!