_________♤_________

Tehát azon az estén nagyon is megkönnyebbültem, sokkal jobban éreztem utána magam. Nem akarnék róla beszélni, mert nem volt jó akkor, sőt visszagondolva kínosan éreztem magamat, de utána. Lelkifelüdüsél volt. 

Sokkal közelebb kerültem a kékséghez, és ő is hozzám. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy látta milyen gyenge vagyok, ha olyasvalamiről volt szó, ami igazán befolyásolta már az érzelmeimet is. És nagyon valószínű, hogy rájött arra, hogy ezt az egészet ő okozta. Ez meg csak lavinaként hozta maga után a következményeket: Taehyungnak már fontos volt, hogy én hogyan, s miként érzek,  vagy mi a véleményem dolgokról. És ami talán a legfontosabb, tudtam, hogy nem gyűlölt. 

Lehet nem táplált felém ugyan olyan gyengéd érzelmeket, de utálatot egyáltalán nem éreztem és ez jó volt így. 

Rájövünk majd felnőttként, hogy mik lesznek az igazán fontos dolgok, vagy még fontosabb személyek az életben. Nos én két parcella között ácsorogtam. Vagy mint a filmekben, mikor ott áll a főhős, és élete döntése elé néz. A jobb, vagy a bal oldali ajtóba menjen. S mind a két ajtó sötét, selytelmes, hiszen tudja, hogy mind a kettő hatalmas következményeket von maga után. Ez egy olyan dolog, ami alól csak az iszonyatosan bátor emberek nem bújna ki. És én ott áltam bal oldalamon Taehyunggal, jobb oldalamon pedig anyámmal, s nyílván mindenki azt mondaná, hogy nekem igen is szívem irányába kéne haladjak, a jól megfontolt bal oldalt választva, de nem tudtam. Nem mertem azonnal, pláne nem kis gondolkodás nélkül. 

Hiszen akármekkora gyűlöletet éreztem anyám ellen, tudtam, hogy az ösztöneim mást mondanak. Már az anyaméhben megfogalmazódott ez. Hogy akármi lesz, az anyánk elleni döntéseken, akár csak ha egypillanatot is, biztosan elfogunk időzni. Jól van ez így? 

-Igazából örülök, hogy belementél ebbe.. -mondta Namjoon, miközben a feljebb tolta a szemüvegét orra nyergén. A kanapén ültünk kora délután. Éppen dolgozta a terv kulcsfontosságú részleteit, azzal, hogy egy jól összeállított MOB bált rendez, valami teljesen jelentéktelen okból, és mivel egy nagy IQ-szinttel rendelkező emberről beszélünk, egy cseppet sem kerülhette el a figyelmét az, hogy engem csak annyira avat be, amennyire éppen elegendi. És kulcsfigura leszek, amolyan csali, bátyámmal és Taehyunggal együtt. Bár az utóbbi ember nagyon is lehetséges volt. 

-Tudod Nam, elgondolkodtam azért rajta. -suttogtam, s keresztbe tettem lábaimat, majd kissé zavarban körmeimet kezdtem el piszkálni. 

-Ez csak természetes. Ő az anyád, akármit tett, akármit mondott neked, vagy nektek, vagy akár bárki másnak, jobb esetben kilenc hónapig olyan köteléket ápoltatok, ami jelentőséggel bír mindenre egy ember életében. Nagyobb kötelék az mint az univerzum összefüggései, vagy mint a a szerelem. -sandított rám mosolyogva. -Akár hiszed akár nem, te  vagy itt a legnehezbb helyzetben. 

-Leesett. -nevettem el magam, majd zavarban oldalra pillantottam. 

A terv igazából az volt, hogy amíg Taehyung és az ikrek elmentek itthonról, hogy elkövessenek egy gyilkosságot, addig én csak ülök. Ugyan sokáig rágódtunk rajta, hogy hogyan kellene ezt véghez vinni, úgy hogy az előzetes munkában ne legyen annyi áldozat. Átszámítva amennyi a későbbiekben lesz, ez már tényleg nem volt számottevő. 

A kékség és a lányok megöltek egy lányt a város szélén lénő, déli vasútállomáson. Direkt ott, hiszen közel van a gazdag negyedhez, és tökéletes terep, ahhoz, hogy nyomtalanul kenjünk bárkire ilyesfajta bűncselekményt. Izgultam, hiszen nagy falat volt, nem azért mert megint egy ártatlan ember halt meg, csak azért, hogy önző módon véghezvigyünk valamit, hanem hogy pontos tökéletességen anyámon csattanjon. 

Egészen egyszerű: 

Batafurainak újabb áldozata lett egy ártatlan kiskorú gyermek, és ezúttal több nyomot hagyott maga után mint kellett volna. Az egy hét múlva zajló, hatalmas, csillogó party meghívóját véletlenül a helyszínen hagyta, elég nyilvánvaló DNS mintákkal is, mely egy kamilla illatú, agyon lakkozott, valószínűleg festett, fekete hajszál. Amit "nyílván nem bátyám csempészett oda". A lányok igazából tökélyre  fejlesztették a hamisítási képpességüket, ez elég indok volt arra, hogy megcsinálják a meghívó kártyát a gyilkos ünnepségre. Nos legalább kiderült, miért is nem kerülnek bajba, annyi iskolamellőzés mellett. 

Tehát az óra már délután hármat ütött, ami azt jelenti, hogy a merénylet nem csak végbement, hanem a bizonyítékok is ott csücsülnek a mintákkal együtt, ahol azoknak kell. Ez elég idő. 

Mindenki tudja, hogy Tokyo-ban a késést büntetik. Ha el kell érni a munkaidő végeztével a gyermekért iskolába, vagy megörzőbe, akkor a fél négyes közelségi vonatot fogja mindenki választani, aki középosztáylbeliként arra jár haza. Elég pontosan ott fog feküdni a holt test, hogy négy órakkor már a rendőrség is a helyszínen legyen a lehető legnagyobb napvégi tumultusban, és ez elég idő ahhoz, hogy az este hat órási híradóban elsőszámú közlendő legyen. 

A terv akárcsak egy kaviáros előétel: tökéletes a nagy falat előtt. De utána garantáltan velős lesz a főfogás.

-Hyung áruld el nekem, hogyan nem gyanakodtak még rád az évek alatt? -tettem fel azt az elég fontos kérdést, ami már a leges legelső pillanat óta fogalkoztat. 

-Nos Jungkook, te ehhez még fiatal vagy. -nevette el magár, majd lecsukva a laptop tetejét teljes testtel felém fordult. -Egyszer-kétszer meg kell engednek magadnak olyan hibákat ejteni, hogy az úgy tűnjön mindenkinek, hogy számodra hatalmas, de egyébként számot sem érő. Ez elegendő, ahhoz, hogy a környezet azt érezze tanulsz belőle, de nem olyan nagy, hogy kihasson az életedre. Elég de nem sok. -emelte fel mutató ujjár. -Itt a kulcs az egészben. 

-Tehát voltak már az örsön hibáid, de amit tökéletesen csináltál, azokhoz valószínűleg több közöd volt negatívan, mint mondjuk a megoldásban? -pillantottam arcára kérdőn. 

-Pontosan. Csak tarts mértéket mindenben Jungkook, és nem lesz  baj. -azzal a lendülettel felállt, s ott hagyott a nappaliba, hogy visszamenjen a szobájába,-feltehetően folytatni a munkáját, vagy csak zavarmat valamiben. 

Azért nem bukott még le Namjoon soha, mert olyan dolgokban volt gyanús, amihez egy fikarcnyi köze sem volt. Amit pedig tényleg ők csináltak, ahhoz a Triptychnek kellett a legnagyobb alibi. Így sose fogtak gyanút.

Csak most se.

Hatalmas ajtócsapódásra lettem figyelmes, amit a folyósó irányából hallottam, majd a gumipapucs csattogó hangját is. Hoseok olyan lendülettel rohant a nappaliba, telefonjával a kezébe, mintha a születendő gyerekének hírét kapta volna. 

-Jin az, mindjárt itt van. -mondja majd felém nyújta a telefont. Azonnal feljebb tápászkodok, majd megfogva a kis készüléket, tág szemekkel hallgatom bátyám hangját. 

Idefigyelj Jungkook, otthonról jövök, de anya tajtékzik. Megkapta a meghívót és le akar számolni veled. 

-Ez elég nyílvánvaló! -nevettem el magam cinikusan, majd felpillantottam az előttem állóra. 

Ne röhögj öcskös. Nem fog megölni, hanem be akar záratni. 

Értetlenül pillantottam a barna hajúra aki csak megemelte vállait, amolyan "ötletem sincs miről beszél" jelzésként. 

El fog menni, és engem is elvisz. Csak mondom, hogy azt mondta, tudja hogy velük vagy, és hogy beszéljek veled. 

-Ennek semmi értelme! -emeltem meghangom. -Tudod mit, leteszem. Taehyungék mindjárt hazajönnek a lányokkal, elintézték a gyilkosságot és Namjoon valószínűleg már azon dolgozik, hogy az ő ügye legyen ez is. 

Igen tudom, a neten már fent. 

A vonal végén is tökéletesen hallattszódott az a frusztrált sóhaj, és a gonderhetlség. 

Csak ne bukj le kérlek. 

-Te meg ne karambolózz! -csaptam rá a kagylót. 

Hoseok hatalmas szemekkel nézett rám. Látszólag nem értette, mire ez a  sok indulat, most azonban úgy éreztem felemészt, csak ez az enyhe düh is. Mindenki kölyökként kezel. 

-Elmondanád mi volt ez? -visszaadtam neki telefonját, közben felemelte egyik szemöldökét. Nem csak az volt neki furcsa, hogy Jinre ok nélkül rácsaptam a telefont, mint egy sértődős szakítás után, hanem azért is, mert Hoseok még a háttér sztorit  se tudta. 

-Elegem van abból, hogy gyereknek néznek. -sóhajtottam nagyot, majd felálltam s idegesen kezdtem el lépkedni a lakásban fel-alá. Közben folyamatosan ecseteltem a barna hajúnak, aki vagy csak jót szórakozott a szokásos heti kirohanásonom, -mert "jajj, de nem szeretem, hogy gyekekként kezeltek"- szituáció, elég gyakran megesett velem, mióta itt vagyok. -Namjoon kioktat, ahogy Jin is. Yoongs azt hiszi, hogy állandóan fenyegetőzhet, a lányok meg csak egy ölebnek tartanak. És Taehyu...

-Taehyung  tette ezt veled. 

Lefagytam. 

-Hogy mondod? -kérdeztem vissza, s eddigi járkálásomban ott helyben megálltam, majd azonnal szembe fordultam beszélgető partneremmel. Szembe és mereven. 

-Taehyungba nem csak szerelmes vagy Jungkook, hanem valószínűleg meg is babonázott. -hajtotta le fejét, de azért volt ijesztő, mert ahelyett, hogy gondterhelt lett volna, inkább csak halványan, s lesajnálóan mosolygott. 

-Ezt már megbeszéltük. -mondtam, majd durcásan félre néztem. 

-Igen, beszéltünk róla. -tette karba kezeit. -De, attól, hogy őszintén elmondod például nekem, nem azt jelenti, hogy a saját érzéseid TaeTae iránt, magadhoz is elég őszinték e. Főleg, hogy okos vagy te Jungkook, és tudod, hogy Taehyung  sokat árthat neked. 

Ismét lefagytam. 

Nem igazán értettem, hogy jön az most ide, hogy én mit érzek a kék hajú iránt. Szimpátiát? Nyílván, és még szerelmet is, de nem tudtam volna megmondani, mire akar az  idősebb kilyukadni. 

-Én csak azt akarom mondani, hogy kiméld magad a kisebb dolgoktól, és próbálj meg hallgatni az idősebbekre, mert ezzel csak szenvedsz. És a kérdésedre a válaszom, az egyetlen olyan szenvedést, amiért képes lennél ölni, és élvezed is, azt Kim Taehyungtól kapod. -teljesen megkomolyodott. -Ő kínoz, te pedig könyörögsz neki. 

-Hoseok, ez bonyolult, hogy... -hajtottam le fejem, s egyből kellemetlenül éreztem magam a dühös helyett. Folytattam volna, hogy nem ő szeretett bele, egy ilyen emberbe, egy ilyen élethelyzetbe, de félbe szakított. 

-Nézd, én akarlak itt a legkevésbé kioktatni, mert nekem ez nem erényem. De ha egy valamihez  értek, azok az érzelmek. -mosolyodott el, majd közelebb  jött s bal kezével megfogta jobb vállam. -Jók a megérzéseim. -barátias volt és támogató, amiért nagyon hálás voltam neki. 

-Köszönöm Hyung. -mosolyodtam el én is. 

Most nagyon is hálás voltam Hoseoknak, hiszen a pár perccel ezelőtti hisztériámat, nem csak hogy nem akartam folytatni, vagy nem éreztem, de még meg is bántam. Azt szerettem ebben a  férfiban, hogy valamiért ő úgy tudott rám hatni, hogy kellően megértettem, tanultam belőle, de valamiért sose vettem azt fenyegetésnek. 

-Inkább gyere, beszéljük át, mi lesza feladatod a bálon. Addig van nyugtunk amíg az ikrek haza nem esnek. -megragadta karomat, majd elkezdett a szobám felé húzni, amit én is hasonló jó  kedvvel hagytam. 

Hoseoknak megint igaza volt, bár ebben a házban inkább volt mindenkinek igaza, mintsem nekem. Még Jiminnek is olyan nézetei voltak a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, amit megirigyeltem, hogy miért nem vagyok képes úgy látni a dolgokat, ahogy ők. Pedig ugyan úgy a részeseik, ugyan azt akarják mint én. Aztán persze a hosszas elmékedés után rájöttem: Én vagyok az áldozat az egészben. 

Nos Seokjin tényleg otthon volt negyed órán belül, s azonnal bocsánatot is kértem tőle, amiatt, hogy olyan felgmán rácsaptam a telefont, és nyílván mint egy rendes, tapasztaltabb fivér, azonnal megbocsájtott nekem, egyáltalán nem neheztelve. 

Nem sokkal később pedig megjött a három jó madár is. Mondanom semm kell, hogy a feltűnés  kerülését még én is jobban csinálom, mint ez a két kis liba. Hisa haja most volt inkább rózsaszín, mint szőke, a lánynak azonban csak az volt a magyarázata, hogy a folyovíz  csak ennyire tudja kiszedni a vért, amin ikertestvére jót szórakozott. Aztán az elkövetkezendő pár perc azzal telt el, hogy a két lány veszekedését próbájuk megelőzni, vagy lecsillapítani. 

És volt Taehyung is. Akit először nem értettem, miért ilyen komor. És már ismertem annyira, hogy amikor a tekintete üres, valójában akkor érzi magát a legjobban, mert nem fedi arcán az érzelmet, vagy a gondolatait. De most tényleg komoly volt az arca, s amint megpillantottam, hogy kék kabátja alól kivillan a könyv, mindent megértettem. 

Ez egy amolyan kötelező feljegyzés volt, s az egészséges kezeinek köszönhetően a fiú folytatta az írást. Nyílván elkönyvelte ezt a gyilkosságot is, mert nem csak alvadt vér foltokat láttam a lapokon, hanem egészen pirosat is. Kiváncsi lettem volna, miket írt bele ezúttal, de nem kérdeztem rá, ahhoz viszont kevés volt a nyelvtudásom, hogy sunyi módon belenézzek. Nem lett volna pofám, na meg tartottam a kékségtől annyira, hogy ilyeneket ne csináljak, lehet a torkom bánta volna. 

Minden szó nélkül felment a galériára, s pár pillanat múlva, már csak egy nagyobb méretű pulcsiban és egy fehér, feszes nadrágba jött le. Nagyon is vonzó volt a látván, mit nem  mondjak, de sajnos a jelenegi helyzetben, ez volt az utolsó dolog, ami eszembe jutott. Elsétált előttem, úgy, hogy szinte rám se hederített, majd lehuppant a kanapére és felhúzta lábait. 

Csak nekem tűnt ez fel, vagy a szobában tartózkodó többi ember annyira el volt foglalva a saját és egymás dolgaival, hogy nem vették észre. 

Nem vették észre. 

Namjoon hangosan ecsetele, hogy egyből neki adták az ügyet, amolyan mellékes feladatként, és Yoongival már azt tervezték, hogy vonják a sajtó figyelmét egy kicsit másra, hogy természetesnek hasson a sok gyilkosság. Hoseok  a bátyámmal beszélgetett valamiről, a konyha felé haladtak, s látszólag fivérem nagyon bele élte magát, mert azt sem vette érszre, hogy medencecsontja magasságában nagyon is fáj a pult sarka. A pink és az ikrek csak szokásukhoz híven veszekedtek, amolyan gyerekes módon. 

Igazából az egész mindenség úgy festett, mint egy nagy  impresszionista csendélet, ahol Taehyung  volt az egyedüli fekete-fehér tus rajz. Nem illett most bele ebbe a képbe. Egymaga csücsült, és meg sem szólalt, csak néha vett egy mély levegőt, de azért láttam, hogy pislog is. Meglérdőjeleztem magamban. Mi oka van annak, hogy így viselkedik? Miért ilyen más? 

Talán történt valami a délután, talán kapott valamiről egy fülest? Esetleg a lányok megbántották? 

Nagyon sok kérdésem lett volna hozzá. De, hogy odaálljak elé és feltegyem azokat, -pláne ebben a káoszban és hangzavarban- lehetetlennek gondoltam. De ami a leges legjobban bántott, hogy senki észre sem vette. 

Taehyung  szemei könnyesek voltak. 

----------------------------------------------------------------

sziasztooook<3 

itt is  lenne az új rész, remélem tetszett nektek (találgassatok miért pityereg TaeTae (((((((már ha pityereg)))))))), és pls szorítsatok, holnap megyek infúzióra <3 

szép estét!!!!