_________♤_________

Paulo Coelho-tól idéztem, hogy mi az amit köztünk alakított ki a saját, nevetséges helyzetünk. A kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lök minket, - az megmagyarázhatatlan. Többször is mondtam már, hogy annyira nem eviláginak éreztem, azt ahogyan beszéltünk és amiket csináltunk, képtelenség lett volna normális nyelveken szavakká formálni. 

Ez nem más, mint az érintetlen tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, az egyik fél és a másik fél beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át. Néha azonban csak pici, félénk virág, aminek idő kell hogy kivirágozzon. 

Ami akkor és ott történt, nem feltétlen volt ennyire lírai, inkább csak nagyon nagyon jól hasonlított a szituáció egy metafora alakra. Az, hogy Taehyung csókja már nem úgy hatott rám, mint egy tinédzserre a szoftpornó, hanem sokkal mélyebben. Nem csak kívántam, hogy a saját feszültségem vezessem le rajta, nem csak felindulásából adódóan hagytam, hogy tegye. Már sokkal jobban érdekelt, hogy a csókoknak mi a szándéka, mi az igazi célja. Milyen üzenetet próbál átadni, hogy aztán én azt dekódoljam és jól eltegyem magamnak. 

Mintha csak a DNS-einket póbálnánk arra ösztönözni, hogy két elméből és lélekből egy legyen.

Egy, és zseniális. 

-És aztán mi volt? -kérdezte a barna hajú, ahogy felpillantott rám, majd a kezében lévő poharat törölgette tovább. Gondoltam miután megvolt a bájcsevej a kékséggel, és épségben hazaértünk, mondanom sem kellett, hogy itthon a késői órák csendje miatt, na meg mert az ikrek iskolában voltak kötelező bejövetel miatt, -nem igazán törődve bármilyen etikettel estünk egymásnak, -nem egyszer- és persze, hogy lebuktunk. A történet pedig úgy zárult, hogy Hoseok addig nyaggatott az elmúlt harminchat órában, hogy kénytelen voltam szánni időt a drága életemből neki. 

-Semmi, hazajöttünk. A többit pedig tudod. Bár...... légyszíves legközelebb kopogj. -morogtam, majd a kezemben lévő sörből nagyot kortyoltam, próbálva aránylag leküzdeni, vagy leplezni a zavaromat. 

-Nem tehetek róla öregem. Legközelebb zárjátok magatokra a közös fürdő ajtaját. Közös, Jungkook. Benne van a nevében. -harsányan csengett a hangja még a zene ellenére is. A bár ilyenkor sem volt üres, csak nem olyan zsúfolt, mint egy hétvégén. De jobb is volt ez így, hiszen ha túl nagy az ember  tömeg, akkor nem is értenénk egymást, ha pedig kong a hely az ürességtől, csak még cinkesebb lenne nekem ez az egész. -Magánügyeket intézzetek kevésbé feltűnően. 

-Magánügy, na ne nevetess. -felhorkantottam, hiszen annyira ironikusan hatott, hogy a magánszféra, vagy az egyéni dolgokat ilyen szinten említi. Hiszen ebben a házban, ezek között az emberek között, inkább hatott viccesen a levegőben a kifejezés, minthogy értetlenül. Nem, itt nem volt magánélet, vagy csak nagyon, nagyon ritkán. 

-Egyébként, mi lesz most? 

Nos, kedves Jung Hoseok, a legjobb díler, fegyver tartó és beszerző, kegyes válaszom; fogalmam sincs. 

-Nem tudom Hyung. -nem is tudtam. -Valójában sohasem voltam sem szerelmes, sem hű de empatikus érzelmi szinten bárki iránt, anyámat szerettem egy ideig, de nem így. Voltak lányok akik tetszettek de az sem ugyan az, és kissebb koromban csodáltam nőket plátóian, de ez... az életben nem gondoltam volna. -felnéztem rá, a szemeimet kicsit kidüllesztve. Nem mintha kiskutyákat akartam volna utánozni, csak az az enyhe tanácstalanság tükröződött rajtam, s hátam szabályos ívben görnyedt be, kicsit talán gondterhelten. 

-Ne kenődj így el haver, neked ez jó. Ami azt illeti nekem se nagyon volt még ilyen, bár volt egy nagyon szép barátnőm, akivel tervezgettünk ezt-azt, de meghalt. Szóval azóta nem is nagyon akartam senkit, bár ha jobban belegondolok tetszelegni nekem is tetszik Jimin néha, akármilyen hülyén hangzik. -nevetett fel újra, mire csak megforgattam a szemem. -De a pink ilyen, mindegy, hogy mi van az ember lába között, neki van egy olyan viselkedése és kisugárzása amivel csak úgy vonz és kész. Mondjuk Hisa is az esetem, szeretem a szőkéket, de lényegtelen. -rázta meg fejét, mintha csak észrevette volna,  hogy talán túl sokat beszél és ennyi bőven elég volt, kit talál vonzónak és kit nem. -A lényeg, hogy szerelmes vagy a kékségbe, ami nem baj. De ne sérülj sokat. 

-Ezt hogy érted? -kérdeztem vissza, miután lehúztam az utolsó korty aranyló alkoholt a poharamból, majd előrébb toltam azt. 

-Taehyung iszonyat nehéz és különleges eset. Becsábít mindenkit, mert ő is vonzó csak máshogy. De sosem tudhatod, hogy a szép külső mit rejt, nem? -pillantott rám, majd közelebb  hajolt, s két könyökével megtámaszkodott előttem. Valószínűleg mondandójának súlyosságát így akarta kifejezni. -Taehyungtól sérülhetsz ha belebolondulsz viszont ő csak játszadozik veled, sérülhetsz akkor is, ha szó szerint fizikálisan csinál ki, azt hiszem erre mondják, hogy kicsi a bors de erős. Nem utolsó sorban pedig, ha viszonzatlan feléd akkor az meg elég kellemetlen a lelkednek. -sóhajtott, majd el is merengett egy pillanatra, de mosolya nem hervadt le. 

Látszott Hoseokon, hogy nem akart sem megbántani, sem még  jobban összezavarni, csupán nagyon, nagyon sok volt benne a pozitív bölcsesség. Egyszerre volt őszinnte és még sem fájdalmas. 

-Nem tudom Hoseok, szerintem hagynom kéne. -sóhajtottam nagyot. -Csak annyira érzem, hogy van benne valami. Valami ami nagyon, nagyon vonz, még akkor is amikor legszívesebben kitépném a karjait, mert annyira felhúzott valami hülyeséggel. Ez normális? -hangom talán kicsit gyengén csengett, nem is csoda. Vártam, hogy az idősebb megint ellásson valami jó tanáccsal, bíztam benne, erre;

-Szerelmes nyuszifiú! -nevetett, mire bennem kissé felment a pumpa. 

-Hát baszd meg Jung! Én itt kiöntöm a lelkem neked, erre benyögsz egy ekkora, gyerekes hülyeséget. Tényleg kösz. -morogtam, majd álltam fel, hogy visszamenjek a bázisra, de még utánam kiáltott. 

-Na, Jungkook ne picsogj. Csak vicceltem.. -ért elém, majd a nevetésből egyből elkomorodott. -Most viszont hagylak, igazából örülök, hogy ezeket elmondtad, ezért is mondok meg valamit. 

-Hm? -valójában az, hogy az egyik pillanatról a másikra változott meg a hangulata, nagyon is kíváncsivá tett újra. Nem csak azért, hogy mire akart kilyukadni, hanem azért is, hogy a napsugár személyisége ilyen gyorsan alábbhagyott. 

-Szeresd ha szeretni akarod, de nagyon vigyázz vele. Ha tulságosan beleszeretsz, és elveszíted, akkor sérülsz tőle a legnagyobbat. -agyi infarktus. 

Nagyjából akkora erővel hatott rám ez a mondtad. 

Hoseok visszasétált a pultba és folytatta a munkát, de azért még egy bátorító vigyort kaptam tőle, ezért jobbnak láttam szedni a sátorfámat. 

Ha igaza volt, akkor valójában tényleg mazochizmus kerülgetett engem. Kicsit mérgezőnek éreztem a jelenlegi helyzetet. Ha Taehyung tényleg ennyiféle képpen képes lett volna "kinyírni" és mindezek ellenére szimpátiát éreztem iránta, akkor tényleg valami agyi vandalizmusról van szó. Sokat tudott ártani nekem és én még is akartam őt. És, hogy én ártottam-e neki? 

Én nem, csak az anyám. 

Kezdtem azt érezni, hogy minden túl fájdalmasan fog értelmet nyerni, hogy aztán Hoseoknak valamelyik szenvedős eszmefuttatása tényleg beigazolódjon. Muszáj voltam beszélni még valakivel, aki ismeri a kékséget, de nem kioktatni akart, de nem is állítana naív dogmák elé. És akár több ember is lehetett, de féltem, hogy pont emiatt csúszik az egész tervünk. Féltem, hogy mit szólna Seokjin, vagy akár a többiek, féltem, hogy mi lenne anyám reakciója, és itt nem a szexuális másságra gondoltam, hiszen pont nem a jó tanács volt az amire számítottam rá, hanem mert Taehyungnak és anyámnak iszonyat sok közük van egymáshoz. 

Én pedig ékkő voltam kettejük kornáján, vagy akár a két tűz közé szorult őzgida. És ahhoz, hogy az egyiket legyőzzem, -jelenesetben szülőmet- szembe kellett néznem a kékséggel való nehézségeimmel is. 

Valamit, valamiért. 

-Szerintem rejtegetsz valamit.. -majdnem infarktust kaptam, ahogy a szőke lány csak a tükörképem melett látszott a fürdőszobában, s amint éles hangja törte meg a nagy csöndet, szinte összepisáltam magam. 

-Nem rejtegetek semmit, csak gondolkoztam! -elfordítottam a fejem az irányába, és csak akkor láttam, hogy tiszta kék a keze, de nem úgy, mintha rá lenne tapadva valamilyen lemosható anyag, sokkal inkább mintha a bőre alá ivódott volna be. -Milyen a kezed? 

-Taetaenek hajat festettünk, kezdett kikopni.. -mosolygott továbbra is, majd meg is lendítette maga előtt, hogy jobban tudatosítsa. -Te nem akarsz valamit kezdeni, szívesen segítünk neked. -jött közelebb, majd már kezdte csavargatni igen csak hosszúra hagyott fekete frufrumat, de elrántottam kezét. 

-Hisa, nem! Elég nekem, ha Taehyungból csináltok bohócot, nem is értem, hogy hagyhatja... -forgattam meg szemem, majd elhaladva mellette, magamra kaptam felsőmet, majd a küszöb átlépésével nem kívánkoztam többet foglalkozni a tinédzser fejével. 

-Tudjuk ám, hogy tetszik neked! -kiabált utánam, mire csak újra megforgattam szembogaraimat, nem mintha érdekelt volna, de talán neki is kezdett leesni a dolog, -vagy inkább nekik- hiszen az ikrek teljesen úgy éltek, mint jobb és bal agyfélteke. Különleges kapcsolat volt köztük, pont annyira különleges, hogy már bosszantson néha. 

Szóval nem törődve a lány beszólásával haladtam a szobám felé, de félúton meggondoltam magam, s ahogy a kilincsre fogtam volna, el is engedtem. 

Kíváncsiság. 

Nem mintha lett volna különösebb dolgom, frissen zuhanyozva és tele hassal valószínűleg csak az ágyamba döglődtem volna, így gyorsan megmásítottam döntésem és a galéria felé vettem az irányt, remélve, hogy a kékség ott van, és nem éppen egy aluminium maszkkal a fején kell keresgélnem utána. 

Beszélni akartam vele, többek között, mert már egy napja nem láttam, valamint, ahogy egyre jobban közeledtek Hyungék a terv teljes összeállításával, úgy kellett egyre jobban egymásra hangolódnunk. Ugyan megfordult a fejemben, hogy ha olyan helyzetben találom, akkor esetleg rávetem magam, de azonnal el is felejtettem ezt. Most az egyszer nem a kusza érzelmeimmel, és a felé táplált pszichotikus fantáziámmal és szimpátival kellett közelednem -faszán férfiasan- hanem komolyan. Komolyan akartam tőle kérdezni, és nagyon reméltem, hogy le van nyugodva annyira, hogy a lélekjelenléte és az a lökött agya is megengedi ezt és nem csak gyerekes csipkelődés lesz. Bár nehéz volt elképzelni, egyre jobban akartam vele mélyebb kapcsolatot létesíteni, elérni, hogy azt amit leír a naplójába vagy valójában gondol, mondja el nekem. Vagy fejezze ki, azt akartam, hogy jobban bízzon bennem, mint Yoongiba, azt akartam, hogy úgy bízzon bennem, mint önmagában és a tetteiben. 

Lassan emeltem a kezem -az etiket azért még ennyi idő alatt se veszett ki belőlem-, halkan kopogtam az atón, abszolút nem akartam egyből rátörni, lehetséges, hogy háború lett volna a vége. Ahogy meghallottam a halk "tesséket" a kilincsre vezettem ujjaimat, majd lenyomva azt, először fejemet dugtam be. 

-Zavarok? -kérdeztem, ahogy körbe tekintettem a sötét helyiségben, -ugyan, annyira nem volt sötét- inkább halvány félhomály, azonban egy valami feltűnt. Beljebb léptem, teljes testettel és csak akkor vettem észre, hogy iszonyat erős zöld tea illatt van, bár rendesen meg volt spékelve a légkör füsttel és nitrogénnel is. 

-Csak a füstölő.. -motyogta, ahogy az ágyán ült, s feljebb húzta térdeit. 

-Ohh, értem. -még beljebb léptem és nagyon alaposan megfigyeltem mit csinál. Halkan szuszogott az orrán keresztül, közben két felhúzott lábán támasztotta kezeit, s már az egészen regenerálódott kacsóiról hámozta le a kicsit összekoszolódott gézragasztókat. A haja tényleg  élénkebb volt és szebb, jobban is csillogott, s gyönyörködtem volna még, de ebben a pillanatban felszisszent. -Bassza meg. -suttogta, s jobban begörnyedt, mikor is megláttam, hogy kicsit durvábban tépte le a tapaszt, így vére halványan megeredt ujjbegyei között. 

-Várj, ne ilyen durván. -mondtam, majd teljesen közel menve hozzá, megfogtam kezét -ellenkezést nem tűrve, bár nem is mutatkozott hála Istennek'- saját kezeim közé vettem a vékony végtagot, majd kicsit közelebb húzva az ölembe, lassan letöröltem a vért pólóm sarkával, sőt még számhoz is megemeltem, s akármilyen hozzászólast ejtettem volna, elegánsan letisztogattam az éltető nedűt onnan. -Ne tépd le ilyen durván, mert felszakad és sose fog meggyógyulni. -tettem hozzá, majd teljesen a kézfejhez hajolva, óvatosabban emeltem le a ragacsot, mintha csak egy újszülötthöz érnék. 

-Igen is doktor bácsi. -nevetett, amjd egyik szemöldökét meg is emelte. Igazából ahelyett, hogy fennakadtam volna a szokáksos kékséges beszóláson, inkább csak én is bazsalyogtam bajszom alatt, ahogy műtöttem a végtagot. Örültem, hogy még ennek ellenére is ugyan olyan mint régen, de nem esett túlzásba, s ahogy mind a két keze, hílingelő szárasságban, jó nagy hegekkel díszelgett előttem, mielőtt bármit is mondhatott volna megszólaltam újra. 

-Figyelj rám, mert komolyan szeretnék veled beszélni, és nem úgy, hogy annak szex vagy veszekedés a vége. -sóhajtottam, majd lassan kezdtem el simogatni ujjaimmal a világos striákat. -Mond el, hogy mikor a negyedben voltunk mit irtál a könyvben, vagy csak segíts. Beszéltem a bátyáddal és azt mondta, hogy hajlandó vagy megtanítani az anyanyelvemen. Taehyung nem akarom ezt a gyerkes játékot, mert teljesen megőrjítettél, és nem tudom, hogy célod volt, vagy véletlen de függök tőled, és mivel közös a célunk anyámmal szemben, ezért te is függsz tőlem, ha akarod, ha nem. -felnéztem rá, hogy azért valamilyen reakciót kapjak, akármit, azonaban tekintete olyan üres volt és koszos, mitnha csak a szürke, északi tó indult volna fájdalmas olvadásnak a napsütés ellenére is. Fájdalmasan érzelemmentes. -Nem fogsz hozzám szólni? 

-Bú. -emelte meg csak szemeit, és olyan rideg tekintete volt akár egy farkasnak. 

-Erről beszéltem, nem szeretnék összekapni veled. -hangom gondterhelt volt, pedig próbáltam a lehető legtöbb empátiával úgy kommunikálni vele, hogy az neki is jó legyen. Úgy akartam irányítani és meggyőzni, hogy ne azt higgye, hogy manipulálom, hanem azt hogy közösen játszom vele. -Kérlek. 

-Nem szoktam leckéket adni, pláne nem nagy gyerekeknek. Kérd meg Namjoont, biztos örülni fog neki. -mondta, majd elhúzta kezeit, s visszafektette azt térdeire, s úgy hejezte csontos állát rá, mintha egy tökéletes festmény álványa lenne. 

-Szerintem oka van annak, hogy nem vagy hajlandó erre. -közelebb mentem hozzá. -Megadok bármit, komolyan. Szindrómába estem veled Taehyung, és mielőtt azt hiszed, hogy hazudok nem igaz, mert pontosan ez volt a célod, és tudod mit.. -emeltem meg kicsit hangomat, s felrántva egyik szemöldökömet még közelebb hajoltam hozzá. -Nem zavar. Sőt adom magam, és ha kell zsarolhatsz érzelmileg is. 

-Csak az utolsó kívánság kérdésének feltevése előtt szoktam zsarolni. Csábosan mosolygok az áldozatra, hogy egy pillanatig azt higgye ő van nyeregbe. -mondta, ahogy oldalra tekintett, s ezt a pillanatot választottam, hogy ahelyett, hogy pszichológusokat játszunk, kicsit engedjünk magunkon -legalább veszekedésnek nyomát se láttam. 

-Azt hiszem, most szeretnék egy kicsit áldozat lenni. -suttogtam ,majd megragadva állcsontját közelebb hajoltam hozzá, majd egyetlen egy lágy pillangó csókot hintettem ajkaira. Furán epres íze volt, de tetszett és gondoltam csak időkkel ezelőtt valami, édes lónyálat fogyasztott. -És nyeregbe lenni.. -szinte hangtalanul ejtettem ki a szavakat, hogy érezze, leszek a rabszolgája, csak működjön velem együtt. 

Lehet, hogy vigyáznom kelett volna, lehet, hogy még jobban oda kell majd figyelnem a továbbiakban, -főleg, mert egyre többször leptem meg a kékséget a határozottságommal, -annak ellenére, hogy igen is el akartam hitetni vele, ő a mesterlövész én pedig a puska. Nem volt külön-külön, csak együtt, még is tartottam.

Toxikusan tartottam, mindezek ellenére akartam, mint a cukrot. 

-Jungkook.. -lehelte, s lehunyta szemeit, s eddig pajkos, vagy rideg Kim Taehyung ijesztően és hirtelen váltott át szomorúvá, vagy sokkal inkább gyötrődötté. -Megtanítalak hangul olvasni, de rengeteget fogsz sérülni miatta. 

Kedves Hoseok, mostmár úgy igazán érzem a véremben a félelmet, mintha csak kortizonszeroidokkal dobnák meg az adrenalin szintem. 

--------------------------------

hát meghoztam az új részt.... nem tudom, inkább csak döntsétek el, hogy tetszik e nektek, na meg ha elolvassátok menjetek strandra helyettem is.... iszonyat a forróság