_______Ω_______

Persze a mai világ, annyira mocskos és sötét, hogy valójában az ember már semmin nem tud meglepődni. Aki nem hülye az tudja, mennyi is az igazi szenny. A bűn. 

Olyan dolgok felett nézünk el, sőt élvezzük, amiket nem szabadna. Hogyha belegondolunk, milyen természetesen olvasunk híreket anya gyilkosokról, vagy szervkereskedelemről, kábítószer túladagolásban meghalt tinédzserekről, igazából meglepődhetnénk, de nem kellene. 

Nem, mert ez ebben a mocskos, undorító társadalomban természetes. 

Az is lehetett volna természetes, hogy Hoseok könnyű szerrel nyomott a kezembe egy pohárnyi Martinit, majd megvárta még Jimin is lejön feljön hozzánk. 

Valójában kinyitotta nekünk a bárt, egy feltétellel; ha csak nem szedjük szét a helyet. Nem kérdezett többet, hiszen miután befejeztük az evést, én kicsit rendbe szedtem magam, míg Taehyung és Hobi Hyung "készülődtek", vagyis ezt állították. Persze a készülődésből semmi nem lett végül, csak Hoseok megfogta a kulcsokat és telefonját, míg Taehyungnak új -mostanra más kevésbé vaskos- kötést cserélt a kezén. Egy pillanatra hálát adtam az égnek, hogy jobban van a keze, ujjait tudta már mozgatni, meg tudott vele fogni dolgokat, de arra azért nem esküdtem volna fel, hogy kiveri. Ja, undorító, de ez van. 

Még is kíváncsi voltam mire képes igaz.

Tudtam, hogy bári alkalmazott Jiminnel és az ikrekkel is, s megfordult a fejemben, hogy esetleg pultos, italokat szolgál, vagy a háttérben segédkezik, de annyira messze álltak tőle ezek a dolgok, hogy el is vetettem a gondolatot. Taehyung ehhez túl vad volt, nem néztem volna ki belőle, hogy férfiaknak és nőknek, kedves mosollyal arcán szolgál fel alkoholos italokat, vagy türelmesen mosogatna a pult mögött. Téboly, neki az lett volna. 

-Most mit csinálnak? -pillantottam a pink felé, miközben belekortyoltam a koktélba. Jól esett, ahogy kicsit hátrébb dőltem a vörös, bőrhuzatos fotelben, s emiatt a testtartás miatt máshogy csúszott végig torkomon a hideg ital. Melegem volt, nagyon is, s éreztem ahogy a liquid lehűsíti nyelőcsövem, majd gyomromat is. 

-Készülődnek. Ez nem megy egyről a kettőre. -mondta, majd felhúzta két lábát az ülő alkalmatosságra, s hátra döntötte fejét. -Mondjuk én öt perc alatt végzek mindennel, de TaeTAe, nos... ő elég precíz. -vigyorgott, s úgy döntötte oldalra fejét. -Tetszeni fog hidd el. -csúszott közelebb hozzám Jimin, majd egyik lábát átvetette combjaimon. Nagy terpeszben ültem, kicsit talán lomhán, akár a Keresztapa, s Jimin tökéletesen szimbolizálta a doromboló macskát, amint ölemben henyél.

-Majd meglátjuk. -emeltem meg egyik szemöldökömet, s úgy horkantottam fel kicsit. 

Valójában már most tetszett a helyzet, hiszen amint feljöttünk ide -azon kívül, hogy nem hemzsegett a hely az emberektől- a zene ugyan úgy szólt, ugyan azok a kellemetlen-kellemes illatok voltak a levegőben, s a fények sem különböztek az elmúlt pár alkalomtól míg itt voltam. Azonban az órákkal ezelőtti háromszögre is sikerült magyarázatot kapnom. 

Amint beértünk a bárba, Taehyung és Hoseok elmentek, míg engem Jimin bevezetett egy hátsó részhez, amit amúgy még nem láttam, de gondoltam, hogy valami privát helyiség lehetett. Hiszen, vörös függönyökkel volt eltakarva, s amolyan szobácskának, vagy egy mini táncparkettnek mondhattam volna. A pink nyilván kitárta előttem a piros, lógó nyílászárókat, s meg is pillantottam. 

Egy háromszög alakú szoba volt, fekete falakkal, élénk kék leddel, és ugye a leplekkel. A közepén szimmetrikusan volt egy megemelt színpadszerűség, valamint egy-két lelógó arany lánc, és egy rúd. Egy rúd, a rúdtánchoz. Elmosolyodtam amikor először megláttam, olyan kíváncsi gyermeknek éreztem magam, azonban mostanra már sokkal jobban az volt bennem, hogy egy hatalmas, fellengzős, magasztos biznisz elnök vagyok, aki csakis a műsorra vágyik, hogy aztán szemekkel cserkéssze be a hívogató áldozatát. 

Nevetségesen vadító, az volt. 

Azonban az sem kerülte el a figyelmemet, hogy minden egy falon, amelyek a kanapé mögött álltak, pillangók voltak felfestve, szépen, fehérrel, s ez volt az egyetlen olyan veszélyes látvány az egészben, hogy ne a Paradicsomban érezzem magam, hanem a pokolban. Vadító, veszélyes, sugallja; félj, de ne ijedj meg. 

Kis idő után, mikor már szinte teljesen megittam italomat, nagyot sóhajtottam türelmetlenül, hogy semmi nem fog történni, azonban ebben a pillanatban, Hoseok kitárta a függönyöket, majd, letett egy kis tasakot az előttünk elhelyezkedő apró üveg asztalra. Kérdőn néztem rá, s már hangomat is kieresztettem volna, hogy kérdezősködjek, azonban megelőzött. 

-Majd vegyél be egyet. Ne aggódj nem üt ki, csak jobban felfogod mi fog történni. -mosolyodott el, mire megemeltem szemöldökeimet, s megittam az utolsó kortyokat is. 

-Oké. -feleltem. -De akkor hozz valamit kérlek, mert ez elfogyott. A nagyságos úr, elég sokáig készülődik. -mondtam elmélyült hangon, közben Jimin lábát megfogtam, s kiemelve azt ölemből odanyújtottam a kelyhet a barna hajúnak, ki egy biccentéssel elvette azt, s már távozott is. Nagyot sóhajtottam, majd szemeimet lehunytam, s úgy szólaltam meg újra. -Mi tart neki ennyi ideig? 

-Gondolom nehéz átöltöznie a kezei miatt. Bár, befoghatnád, mert te miattad van és még így is hajlandó neked megtenni ezt-azt. -felelte Jimin, s közben fellendítette két bőrnadrágba bújtatott lábát az üvegasztalra, mely kicsit megremegett. Hallottam, ahogy kényelmesebben elhelyezkedik mellettem, hiszen szemeim még mindig zárva voltak, de füleimet úgy hegyeztem akár egy farkas. Mindent hallani akartam, de látni egyenlőre semmit. Majd a meglepődés felébreszt, és utána elég lesz a látvánnyal foglalkoznom. 

-Fenyegetsz? -kérdeztem. 

-Nem. De vigyázz, mert Taehyungie értékes nekem. A lelkitársam és én vagyok itt hozzá a leghűségesebb, szóval ha keresztbe teszel neki, végzek veled. -morogta, de közben harsányan felnevetett. 

-Na persze. Tudod, az elején még féltem, de most már azért hozzászoktam az ilyen mondataitokhoz. -kontráztam rá azonnal, lehet kicsit flegmán, mire Jimin azonnal mozdult, s én kinyitottam szemeimet. Azonban, amint megéreztem, hogy ölembe ül, s felhúzva pólóját, nadrágja korcából előránt egy fegyvert, kicsit hátra hőköltem. 

-Hosszú lehet a pöcsöd, ha ennyire nagy a szád. -a kezében lévő pisztolyt mellkasomhoz szegezte, de álltam a gesztust és tekintetét is. 

-Hűségváltás, azzal tartozom. Nem a szám nagy, csak nem fogok megfutamodni. -morogtam, majd emeltem volna le magamról, hiszen nagyon is szemérmetlen pozícióban voltunk, de ráfogott mezemre, s jobban nyomta hozzám a rózsaszínre festett pisztolycsövet. 

-Hűségváltás? Azt hiszed, nem öllek? Te tényleg annyira ostoba vagy, mint amennyire helyes az arcod. -nevetett fel, majd lepattant rólam. -Naiv vagy még nyuszifiú. 

-Óvatos. -mondtam, s újra hátra dőltem, s megint csak behunytam szemeimet. 

Jimin is csak hozta a formáját. Ugyan olyan szemtelen, fenyegető és szemérmetlen volt, mint mindig. Már nem aggódtam, csak idegesített, hiszen neki evidensek voltak az ilyen kinyilatkoztatások, nekem meg még tanulnom kellett. S, már nem olyan volt mint az elején, még is egyszer-egyszer meglepődtem miatta, vagy felhúzott. 

Némán ültünk egymás mellett, s már majdnem elaludtam a halk, mély basszusos zene mellett, azonban ebben a pillanatban hallottam a függönykarnis karikáinak sistergő hangját, s gondoltam Hoseok érkezett vissza. Nem nyitottam ki szemeimet, csak halkan szusszantottam egyet, s ahogy megéreztem magam előtt azt a kicsiny fuvallatot, amit egy másik ember közeledtének jelenléte okoz, felemeltem fejem. 

Valóban Hoseok állt előttem, s kezeiben egy ugyanolyan italt tartott, azonban most más színe volt. Kicsit talán lilás, mire összeráncoltam szemeimet, s úgy szólaltam meg. 

-Az enyém? -kérdeztem, mire csak bólintott egyet, s lenyúlva maga mellé elvette a kis tasakot, majd kivéve belőle három apró, fehér tablettát, egyet nekem adott, egyet Jiminnek, majd saját ajkai közé is helyezett egyet, s belekortyolva italomba, le is nyelte. Furcsán néztem rá, hiszen az enyém volt, de nem szólhattam, szárazon fájdalmasabb lett volna. Persze, hogy nem nekem nyújtotta vissza először, hanem a mellettem ülő pinknek, s már csak egy kisebb gesztust se tettem feléjük, hogyne. Egyszer úgy is rám kerül a sor. 

-Most már az. -felelte a barna hajú, majd végre izzadt ujjaim között szorongathattam a poharat. Először csak nézegettem a kis tablettát, hiszen nem tudtam mi az, Hoseok állítása szerint nem veszélyes cucc, de az nem zárja ki a tényt, hogy tudatmódosító. 

Bár viccesnek gondoltam, hiszen silány agyamnak ez már lassan meg se kottyanhatott volna a sok baromság és veszélyes pillanatoknak köszönhetően, amit az utóbbi idők váltottak ki. 

-Ne hezitálj, Jungkook. -mondta Hoseok, majd közelebb lépett hozzám, két szétterpesztett térdem közé, s a ahogy lehajolt hozzám, majd kivéve kezemből a kis bogyót, szétnyitotta számat, s belehelyezte azt. Testtartásának köszönhetően rálátást nyertem háta mögé, s amint megpillantottam, s realizálódott bennem, hogy nem csak hárman vagyunk a kis pavilonban, megakadt nyelvemen a keserű gyógyszer. Hoseok nem hagyott sok időt nekem, hogy meglepődjek az előttem pár méterre, háttal ülő személynek, megfogta államat, majd ösztönözve a számhoz emelte a poharat, s én készségesen nyeltem azt. Persze fulladásos halált nem akartam, akármennyire olt ilyen intenzíven sok a hideg alkohol, és még a kesernyés íz is ott palástozott nyelvem közepén, hiszen elkezdett a cucc felülete a nyál miatt oldódni. Nagyokat nyeltem kitágult szemekkel, s Jimin közben egyik kezét tarkómra csúsztatta, Hoseok pedig csak jobban megdöntötte a poharat. 

-Félre ne nyelj. -suttogta a pink fülembe, majd kis idő múlva bele is harapott a pár centire alatta elhelyezkedő piercingembe. Akármennyire nem volt ez kedvemre való Jimintől, hagytam neki, hagytam amolyan alibivel, hogy nem ő teszi ezt velem, hanem valaki más. 

-A porondon Gucci Tiger. -mondta Hoseok, s végre felegyenesedett, majd ellépett előlem, s éreztem ahogy a Martini egy apró cseppje végigfut államon, de nem törődtem vele sokáig. 

Abban a pillanatban sok mindennel nem tudtam törődni. 

Persze, hogy Taehyung ült még mindig nekünk háttal, s tisztán láttam, ahogy a háromszög alakú kicsi színpad másik végében, keresztebe tette lábait. Nem tudtam máshova nézni csak oda. Szűk, nagyon szűk, fekete latex nadrágot viselt, s úgy tolta ki csípőjét, szabályos S alakot leírva testével. Olyan volt mint egy alsónadrág, azonban tudtam, hogy nincs alatta semmi, hiszen húsába nyomódott az, nem gyűrődött cseppet sem, szépen, magasan passzolt egészen dereka tetejéig, már-már idegesítően magasra, s ahogy egy pillanatra oldalra fordult, csak akkor láttam meg, hogy valójában, nem csak ez takarja, de abban a pillanatban, azt kívántam; bár semmi ne takarná, s ne lenne itt rajtunk kívül senki. 

Lassan feltápászkodott, szinte egyöntetű hullámzásban a zenével, s ahogy a kék fények, hirtelen vörösre váltottak, sokkal sötétebb külsőt mutatott. Teljesen felénk fordult, mire Jimin csak nagyot sóhajtva dőlt el, közel húzódva hozzám. 

-Nézd meg jól. Irigylem a csípőjét. -suttogta, de tökéletesen hallottam. Ahogy mozdult a kékség, nem kerülte el a figyelmemet a pink hajú kijelentése. Igen is szép csípője volt, hiszen különösen feszültek medence csontjain a latexek, egyöntetű szálai, s ahogy az kiegyenesedett hasa közepéig, a látványra be kellett harapnom alsó ajkamat. Felsőtestét ugyan csak egy neon színű, prisszírozott anyag fedte, s egy két fekete öv, de a pontost színt nem tudtam volna megmondani, a különös világítás miatt. 

Lassan helyezte fel egyik lábát a pódiumra, majd a másikra is, s csak ekkor pillantottam meg, hogy kezeit, apró, láncos kesztyűk fedték, mi elrejtette a kötést, de védte annyira, hogy a rúd megfogásával, ne okozzon nagyobb fájdalmakat. Az sem volt utolsó, s egyáltalán nem megszokott, hogy lábai vége, platformos magassarkúba volt bújtatva, mikben olyan könnyedén, s magabiztosan lépkedett, mintha egész életében ezt csinálta volna. 

Szokatlanul nőies, de egy rúd tánc, hogyan is nézett volna ki, ilyen kiegészítők, vagy látszat nélkül. Talán sehogy, azonban Taehyung tökéletesen megtestesítette azt. Hirtelen pördült egyet, s láttam tekintetében azt a fajta tüzet, amit már rég kerestem. Olyan vörös lángként égtek szemei, mintha azt semmi sem tudta volna kioltani. Arca és haja is csillogott, keretet adva a vad tekintetnek, s ahogy egy pillanatra megnyalta ajkait, jobban le csúsztam a kanapén, s nagyobb, daliásabb terpeszbe helyezve lét combomat, fejemet lehajtva, kritikusan néztem rá. Olyan kritikusan, hogy tudja, sokat kell tennie azért, hogy meggyőzzön, s már az első pillanatban meggyőzött, még is élveztem, hogy a licitálásra kívánt testet, versenyzőként kell elnyernem, hogy aztán ahhoz kezdjek vele, amihez csak legvadabb álmaimba. 

Ez azonban nem álom volt, hanem a pokol, a valóság, mely mocskos módon volt egyszerre vonzó, gyönyörű és bűnös. Szépen lassan vezette fel egyik kezét testén, s amint arca vonalában volt az, megragadta a fémet, majd egyik lábát is köré kulcsolva, a zene metronómjára hátra vetette fejét, mire megrándultak izmaim. 

Kibaszott ribanc, de talán többre nem is mehetett volna, senki más. Úgy gondoltam, hogy amit látok, senki nem tudja felülmúlni. Nem zavartatta magát, csak táncolt, taperászta testét, vagy néha tekergett egy keveset, abszolút nem durván. Inkább volt szenvedélyes, s kínzóan lassú, mire úgy éreztem, hogy felrobbanok. 

Mellkasomat elöntötte a forróság, s le kellett kapnom magamról pulóveremet. Hoseok is felsóhajtott mellettem ülve, majd két kezét tarkójára támasztotta, s felemelt fejjel nézte az előttünk vonagló kékséget. 

-Kétségtelenül a legjobb itt. -mondta, fölényesen mosolyogva, majd rám pillantott, amit csak szemem sarkából láttam, hiszen azokat levenni a kékségről nem tudtam. Nem is akartam.

Furcsa érzés kerítettet hatalmába, ahogy tovább néztem az előttünk táncolót. Leginkább az volt ami szúrta oldalam, hogy nem csak én nézem. Persze Jimin ragaszkodott hozzá hiszen, nem felkeltette az érdeklődését, szavaival élve, neki ez büszkeség volt; Taehyungie ilyenkor káprázatos. Nem is Jimin volt az aki zavart, sokkal inkább Hoseok. S ugyan tudtam, hogy az idősebb valószínűleg nem tekint sehogy a kékségre azon kívül, hogy szoros, testvéries kapcsolatot ápolnak, még is bökte a csőröm.

Pillangó.

Hiszen a pillantási mindent elárultak. Ugyan olyan éhes szemekkel nézte, ahogy én, s ugyan úgy izzadt. Persze belőlem azért váltott ki ilyeneket, mert tetszett, megmozgatta fantáziám mocskos részeit, azonban féltékeny voltam.
Féltékeny, méghozzá Hoseokra, mert biztos voltam benne, hogy ha adódna, Taehyung Hoseokot választaná.

Frusztráltan sóhajtottam egyett, ahogy a kék már egyre intenzívebb mozdulatokat hajtott végre, s amikor hirtelenjében beállt a rúd mögé, majd két karját kinyújtotta, hogy a láncok csilingelve találkozzanak márvány bőrével, elpattant bennem valami. El, hiszen ahogy lejjebb guggolt, a rúd tökéletesen csúszott végig fenéké két partjának vájatában, s ebben a pillanatban betelt, az a pohár amit eddig gondosan csak csepegtettem, hogy lassan legyen az tele. Most szabályosan eldőlt, s ripityára tört. Csak magamnak akartam ezt az egészet, akármennyire lehettem hálás Hoseoknak, vagy kedvelhettem Jimint, nem bírtam elviselni a jelenlétüket tovább.

Hirtelen rántottam magamhoz a pink hajút, mire kicsit meglepődött, s ahogy odahajoltam hozzá, közben erősen belemarkoltam pólójába, nagyon mosollyal ajkain, hajolt sajátjaimra. Dús párnái szinte tépték enyémet, de nem különösebben érdekelt. Nyilván nem volt olyan rossz, de nem szabadott, hogy lekössön. Hagytam, hogy kezével feltérképezze egész testem, s én ezt kihasználva,  benyúltam nadrágjához, majd kirántva onnan a pisztolyt, felálltam, lelökve magamról a meglepődött, de feltüzelt srácot, majd Hoseok felé szegeztem azt.

Mindenki megdermedt egy pillantra, azonban Jimin volt az első ki megszólalt, s látszólag már nem érdekelte, hogy saját, ribancos pisztolyát akar rá is szegezhetem.

-Ennyire beindultál Jungkookie? -kérdezte nyájas hangon, majd közelebb akart jönni, hogy kezeivel rásimítom combjaimra, mire csak felhorkantottam, s felhúzva a fegyvert felé szegeztem azt.

-Hűségváltas. -mondtam, s beteg félmosolyt csaltam arcom bal felére, majd újra Hoseokra néztem, ki még mindig nagy szemekkel nézett. Nem, nem félt hiszen nem olyasmi volt ez, inkább csak döbbent, kíváncsi. -Menjetek ki. -tettem hozzá suttogva, s nem törődve semmivel, billegettem a csövet hol a pink, hol a barna hajú között.

-Jungkook, mi van veled? Nem adtam ilyen erős cuccot. -ráncolta össze szemöldökeit, majd felállt, s megfogva a pisztoly csövet eltolta arca elől. -Tedd ezt le. Nem kell az erőszak, ha kettesben akarsz lenni Taehyunggal, akkor csak mondanod kell.

Félszegen Jimint néztem, ki ugyan úgy felállt, s egy hatalmas, hisztérikus sóhaj után, elcsapta Hobi kezét, majd kitépte a fegyvert sajátomból is, s visssza csúsztatta azt nadrágjába.

-Féltékenyke, nem vagyunk ám hülyék, tudjuk mi kell neked. -morogta képembe, s megforgatta erősen vágott, kifestett, összeszűkített szemeit. -Hobi Hyung, szerintem menjünk, keressük meg a lányokat. -mondta, majd elhajolt tőlem, s karon ragadta az idősebbet. -De ha lejött a Hello Kitty-s matrica a markolatról, kicsinállak. -kiáltotta még utánunk, s ahogy mind a ketten elhagyták a kis szobát, s még a függönyt is behúzták, nagyot sóhajtva Taehyung felé fordultam.

-Szóval, féltékenyke. -dőlt egyik oldalra, s közben könyökét akasztotta be a rúdba, hogy megtartsa magát, majd csípőjét jól kitolva, felhúzta egyik térdét, hogy aztán nagyot lendítsen lábával. Nem értettem miért teszi, de ahogy cipőjének vaskos, magas sarka találkozott saját, bakancsba bujtatott lábfejemmel, fel kellett nyögnöm. -Ennyire küzdhetnéked van, nyúl fejű? -dörzsölte jobban bele sarkát, lábamba, mire megelégeltem, s minden érőmmel elrántottam onnan, hogy aztán egy hosszú, arany lánccal körbetekerjem nyakát, s úgy nézzék sötét szemeibe. Láttam, rajta hogy egy cseppet megrémült, de nem annyira, hogy az arra késztessen, hogy megfutamodjak, így gonoszan elmosolyodva megszólaltam.

-Te fogsz küzdeni a kegyelemért...

---------------------------------

Haeeehooo új rész... de nem is tudom ilyen fura, meg dögös is, meg elég beteg,de azért remélem tetszett

Elöljáróban

Nem vagyok jól, csak ennyit mondok
Nyilván nem haldoklom ne ijedjetek meg, sőt lelkileg is szárnyalok, csak olyan kötőhártya gyulladásom van, hogy alig látok valamit, így az írás.... Hát na értitek. Nyilván nem hagyom abban és ezek sem hetek lesznek, csak tényleg nem tudom a képernyőt bámulni még suli és munka után is, nem hogy koncentrálni.

Ma is azért raktam ki mert nagyon végét írtam már.

Szóval egy icipici megértést és türelmet kérek, remélem nem nagy baj

💜💜💜💜💜💜💜