_______Ω_______

Ott álltam a kicseszett ajtó előtt. Talán már olyan sokáig, hogy a kezeimben lévő két tea lehet, hogy kihűlt. Nem akartam benyitni, pláne nem beszélgetni velem. Inkább kerültem volna el jó messziről Taehyungot, hiszen közel sem voltunk baráti viszonyban. Fájdalmasan tekintettem a beszélgetés gondolatára, s nem értettem miért tartotta ezt Namjoon jó ötletnek. 

Visszagondolva a bárban való találkozásunkra, elhúztam a számat, hiszen akármennyire volt fölényes, vagy inkább nem törődő, tudtam, hogy nem így van. Mégis mit kellene tennem? Elé állni egy teával, hogy "bocs, hogy úgy viselkedtem veled, de ne szomorkodj, mert nem érzem a gerincem, úgy meglettem verve". 

Nevetséges. 

Az volt, hiszen jól tudtam, hogy vagy rám borítja az italt, vagy csak simán elküld a picsába. Nem tudtam, mi lett volna az okosabb, de muszáj volt cselekednem, hiszen az is megfordult fejemben, hogy Hyung emiatt is megbüntethet, az pedig egyáltalán nem hiányzott. Soha többet nem akartam, még csak rá sem gondolni. 

Gondolkodtam, hogy először Yoongihoz fordulok, s őt kérdezem meg, hogy helyes-e amit tenni készülök. Még is csak a bátya, s többet tudhat róla, vagy legalább el tudja mondani, mire számítsak egy ilyen parancsot követően, azonban nem akartam zavarni, az elmondottak alapján, igen is volt fontosabb dolga. 

Összeszedve magam, egy mély levegőt vettem, majd ügyelve hogy a a bögrék tartalma nem lötykölődjön ki, könyökkel koccintottam meg az előttem lévő, fekete falapot. Kicsit vártam, hátha nem is hallotta, s már indultam volna vissza, hogy az illető nem szándékozik ajtót nyitni, azonban elvettem ezt a döntést, amint kitárták előttem a falapot. 

Hisa nézett vissza rám, s szemei kicsit elkerekedtek, ahogy végig nézett rajtam. Na igen, még mindig melegítőben voltam, magamon egy idegen bakanccsal, s valószínűleg nevetségesen festhettem, ahogy csapzott külsőm, nyúzott fejem, s meztelen felsőtestem virított előtte. Hátamról ne is beszéljünk, valószínűleg csak hangosan nevetett volna rajtam. 

-Hát te? -kérdezte, s közben kíváncsian pillantott rám. 

-Öhm.. -kicsit zavarban éreztem magam, hiszen egyáltalán nem számítottam rá, hogy az ikrek egyike fog ajtót nyitni. -Taehyung itt van? -kérdeztem, s közben háta mögé pillantottam, s még jobban összezavarva láttam, ahogy Hise is az ajtóhoz fárad, s ugyan olyan meglepetten tekint rám. 

-Leszopjalak? -kérdezte, mire szemeim kitágultak, s ahogy hevesen megráztam fejem, csak nagyot sóhajtott a szőke. 

-Nem, nem. Taehyunghoz jöttem, de ha rosszkor, akkor nem zavarok. Később is visszanézhetek.. -motyogtam magam elé. 

-Ja, nem. Szó sincs erről. Így is menni készültünk, szóval gyere csak beljebb. -válaszolta a szőke, s nagyobb résre nyitva a nyílászárót, engedte, hogy belépjek mellettük. Aprót meghajoltam, jelezve a köszönetet, s amint beléptem a szobába elfogott egy furcsa érzés. 

Nem volt túlzottan nagy a helyiség, saját szobámnál biztosan kisebb volt, s egyetlen egy térből állt az egész. Már azon sem lepődtem meg, hogy ugyan olyan különös színekben pompázott, mint a ház bármely helyisége, s ahogy az ágyra pillantottam, meg is láttam Taehyungot. A fal felé volt fordulva, kicsit múzsásan festett, ahogy nem méltatott megfordulni, pedig biztos voltam benne, hogy hallott mindent. 

-Csak okosan. -mondta fekete hajú lány, s egy huncut mosollyal távoztak a szobából. Megforgattam szemeimet, majd beljebb mentem, ám azonnal meg is torpantam, hiszen cipőbe bújtatott lábaim, egy késnek ütköztek, s lenézve magam elé, jobban szemügyre véve, láttam, hogy alvadt vér volt rajta. Kicsit kitágultak szemeim, de amint realizáltam kinek is a birodalmába vagyok, s milyen szélsőséges az illető -ebből kifolyólag a környezte is- már meg sem lepődtem. Átléptem a szúró eszköz felett, s megpillantva az íróasztalt, lehelyeztem rá a két bögrét. 

A kék hajú még mindig nem méltatott tudomást venni rólam, játszotta a süket némát, s ami először zavarba hozott, utána azonban bosszantott. Ahogy végig vezettem rajta a tekintetemet, csak megint furcsa gondolataim támadtak. Igen, az már leesett, hogy a fiú túlon-túl volt nőies, viselkedése és a kinézete is, s gondoltam, hogy lakrészén is tükröződni fog ez, de hogy ennyire? A szoba falai pirosak voltak, sok sok idétlennek tűnő festménnyel, ami valószínűleg nem volt az, hiszen én nem értettem a művészetet, de még is csak gyanakvóan néztem a sok különös színt és ábrát, nem beszélve a néhol meztelen testekről. Azonban ami a legjobban meglepett, hogy nem volt ablak, csak egy gardrób szerűség, valamint az ágya -mely hihetetlen módon inkább hasonlított egy hatalmas gombócra, telis-tele ágyneművel, s párnákkal- valamint egy zöld baldahinnal. Tényleg beteg. Amint azonban az ágya mögötti falra néztem elhűltem egy pillanatra. Minden egyes négyzetdeciméteren egy apró fotó helyezkedett el, lomhán odaragasztva, s alattuk egy-egy megviselt apró plüss volt fellógatva. Nem akartam én foglalkozni vele, de szabályosan szorongást keltett bennem. Közelebb léptem a gipszkartonhoz, s jól szemügyre vettem a kéketek. 

Halottak voltak. Megcsonkított, fejbe lőtt, kikötözött vagy agyonvert nők és férfiak egyaránt, sőt még fiatalabbak, akár gyerekek is, mire nagyot nyeltem. 

-Mit akarsz? -kérdezte mély hangon, mivel azonnal kizökkentett, a már-már kétségbeesett felismerésem gondolataiból, de nem fordult felém. Nagyot sóhajtottam, majd visszasétáltam az ágy sarkához, s úgy kerestem figyelmét. 

-Hoztam neked zöld teát. -motyogtam, s úgy álltam ott akár egy karó. Nem mozdultam, nem mertem. Nem tudtam mit reagálhat, s így nem is akartam mit tenni. Persze, nagyon is jó lett volna, ha nem ilyen feszült az atmoszféra kettőnk között, de amíg nem méltatott velem kontaktusba lépni, lehetetlennek tűnt. 

-Ki küldte? -ugyan olyan rideg volt a hangja, s ugyan úgy feküdt a párnáját ölelve, ahogy eddig, mire megelégeltem a szituációt, s az asztalhoz lépve, elemeltem az egyik -már csak langyos- bögrét, s felé sétálva felé nyújtottam azt, mire végre megemelte fejét, s felém pillantott. 

-Én csináltam neked. -mondta, azzal ő teljesen felült, s úgy fogadta el tőlem a fehér kerámiát. ujjaink egy pillanatra összeértek, mire kitágultak szemeim. Olyan jegesek voltak körmei, saját tapintásom alatt, hogy megkérdőjeleztem, biztosan van-e vérkeringése. 

-Rosszul hazudsz. -mondta, majd ajkaihoz emelte a teát, s lassan kortyolt belőle. -Nem válaszoltál. -nyelte le a nagy kortyot, s úgy nézett rám, kicsit sötét tekintettel. 

-Mire? -kérdeztem, s saját italomat is megfogtam, majd nem zavartatva tovább magam -hátha nem lök ki az ajtón- leültem az ágy sarkára, de ahogy pozíciót váltottam, halkan szisszentem fel. 

-Mit akarsz? -tette fel újra, első kérdését, mire csak lehajtottam fejem, s gondolkodóba estem. Valójában magam sem tudtam. Bocsánatot kérni, de ugyanakkor nagyon bántotta egómat, hogy én hunyászkodjak meg, s elégnek éreztem az idősebb büntetését, nem akartam még alázkodni a kéknek, de nem volt tenni. Már csak meg kellene formálnom a szavakat viszonylag értelmesen, úgy, hogy azt ő is felfogja, s ne vegye se fenyegetésnek, se gyerek mesének. 

-Nézd, sajnálom, hogy olyan hülyén ott hagytalak. Nem kellett volna, de meg kell értened, hogy nem vagyok ehhez hozzászokva. -motyogtam, majd lehajtottam fejem, hiszen sokkal érdekesebbnek, s komfortosabbnak tűnt a teát bámulni, mint sem felé nézni. -Megkaptam a büntetésem, szóval örülhetsz. 

-Örülök is. -mondta ugyan olyan ridegen. Na szép. Nem ám elfogadta volna a bocsánatkérésemet, vagy hasonlók. Félre értés ne essék, nem akartam, hogy a nyakamba ugorjon, de egy valamivel magasabb szintű empatikus egyetértés jobban esett volna. -Namjoon megvert? -kérdezett tovább, mire felemeltem fejem, s úgy néztem rá. 

-Ja. -horkantottam fel, majd újra a teába kortyoltam. -Nem volt kellemes. 

-Hát akkor elég jól bírod. Én iszonyat sokat vagyok megbüntetve, most is várok rá... -nevetett fel, mire összeráncoltam szemöldökömet. Olyan természetességgel jelentette ezt ki, mintha minden napos lenne, sőt mintha élvezné. Nem tudtam, hogy lehet ilyen könnyedén felfogni ezt. 

-Miért? -értetlenkedtem. 

-Az nem a te dolgot. Elég, ha annyit tudsz, hogy szeretek a saját fejem után menni, csak az nem mindenkinek tetszik, pláne nem Hyungnak. -mosolyodott el, majd hátrébb tornázta magát, s az ágykeretnek döntötte sovány testét, majd úgy pakolta magára a bögrét. -Te mit kaptál? -kérdezte, s érdeklődve tekintette rám. Örültem, hogy végre tud normálisan kommunikálni velem, még ha nem is valójában arról, amit én akartam, vagy helyes lett volna, hanem inkább csak kérdezősködött. De legalább elindítottunk valamit, valami kevésbé véreset, valami kevésbé olyat aminek az lett volna a vége, hogy egymásnak esünk mint két állta. 

-Vasrudat. A hátamra. -mondtam, majd teljesen megittam a pohár tartalmát, s felállva letettem azt az asztalra, közben hátat fordítottam neki, hogy jól szemügyre vegye azt. Azt akartam, hogy jól lássa mi is lett a következménye a gyerekes viselkedésünknek, s tudja, hogy miatta is van. -Iszonyatos volt. -fordultam vissza, mire vártam, hátha megsajnál, vagy jobban megnézi, esetleg kérdez még, de nem ez történt. Ugyan olyan untatott képpel viszlatott, sőt fejét még hátra is döntötte, majd felrántotta szája bal sarkát. 

-Fájdalom. Azzal jár. Én már hozzászoktam, lehet neked is azt kéne tenned. -nevette el magát, mire kicsit dühbe gurultam, de visszafogva magam vettem egy mély levegőt, majd visszasétáltam az ágyhoz, s leültem rá. 

Türelem. 

-Nem is zavar, hogy miattad is van? -kérdeztem kicsit flegmán. 

-De lehet zavar, de nem mutatom ki. Vagy lehet, tényleg nem érdekel, hiszen ez nekem mindennapos. Vagy én csinálom ezt, vagy velem csinálják. Egy kutya. -vonta meg vállait, majd újra a teájába kortyolt. -Ne legyél punci, nem áll jól. 

-Kösz. -horkantottam fel, majd teljesen előre görnyedtem, s csak hallgattam, ahogy iszik, vagy lábait pakolja ide-oda. 

Most vége van a beszélgetésnek? Ennyi lett volna? Túl vagyok rajta, s itt kéne hagynom, de akkor miért érzem azt, hogy félbe szakítanék valamit. Érdekelt, hogy mi járhat a fejébe, s mik is ezek a hangulat ingadozások valójában. Miért kap ennyi büntetést? Miért olyan, amilyen? Kik azok az emberek a falán? Miért így viselkedik, és miért így néz ki? Nagyon, sőt rengeteg sok minden érdekelt, de nem tudtam, hogy hogyan kérdezzek rá. Zaklatásnak vette volna, fenyegetésnek, az pedig nem hiányzott nekem. Nem mintha, hű de dumálni akartam volna vele, vagy nyílt lapokkal játszani, csak egyszerűen érdekelt. Maradni akartam. 

-Megmaradsz? -hirtelen kaptam fel fejem, ahogy megszólalt. Hangja nem volt hangos, sem indulatos, de túlzottan csendes se, csak a jelenlegi némaságban hatott üvöltésnek. 

Megmaradok? 

-Tessék? -kérdeztem vissza, mire csak felült, majd kicsusszant mellettem, s felállva ő is az asztalra helyezte bögréjét, majd kihúzva annak fiókját, elkezdett valamit matatni. Nem láthattam, akármennyire tűnt tűnek alakja előttem, háttal állt nekem, s úgy kutakodott a kicsi fészekben. 

-Hasalj le. -mondta már felém fordulva, s összeszorított kezeiben tartott valami aprót de nem tudtam mi az. Nem engedte, hogy lássam. 

-Minek? -ráncoltam össze szemöldökömet, ahogy felpillantottam rá. 

-Csak csináld. Nem kötözlek ki. -türelmetlenül sóhajtott egyet, majd meg is forgatta szemeit, mire beletörődve a furcsa kívánságba, tettem amit mondott. Lerúgtam magamról a bakancsokat, s fájdalmas nyögések közepette, feljebb másztam az ágyon, s elhasaltam rajta. Nem néztem hátra, de azért abban reménykedtem, hogy nem a földön elterülő kését akarja megforgatni bennem. -Így jobb lesz. -motyogta, s azonnal megéreztem, ahogy besüpped mellettem a matrac, majd rá is ül combjaimra, mire összerezzentem. 

-Mit csinálsz? -kérdeztem, s közben két karomat felvezettem fejem mellé, hogy könyökeimen támaszkodjak meg, s ügyetlenül hátra pillantsak. A kék hajú lehajtott fejjel, közel emelte két tenyerét arcához, így tincsei szemei elé hullottak, s nem láttam teljes tekintetét. Hosszú, vékony ujjaival egy kicsit nagyobb méretű kapszulát tartott, majd mikor jól megnézte azt, fogai közé vette, s ketté harapta szét választva a kis szilikont. -Az meg mi? -újabb kérdés, s már majdnem le akartam lökni magamról, hogy nem képes tudtomra adni, azonban halkan válaszolt. 

-Drog. -motyogta, mire kitágultak szemeim. -Vagyis nem az, de ha bevennéd, az lenne. Erős fájdalomcsillapító. -tette hozzá, majd visszafordította fejemet egyik kezével. 

-Minek az neked? -kérdeztem ugyan olyan hitetlenséggel, s hagytam hogy szemeim a falat bámulják, míg azt sem tudtam mit csinál velem. 

-Ne rinyálj, Hobi Hyungtól van. Egyébként nem nekem kell, hanem neked. -mondta, azzal, végigsimított gerincem mentén hideg ujjaival, mire beleborzongtam, s hagytam magam visszaesni a párnák közé. Fájt ahogy hozzám ért, de nem akartam hangot adni neki. Nem akartam gyengének tűnni. Végig húzta tenyerét, két vállamon, lapockáimon, egészen derekam aljáig, ami közel sem volt kellemes, így mélyeket szusszantottam a méz illatú párnába. -Ne sikíts. -mondta, majd hirtelen hátamra köpött egyet. 

-Mi a faszt csinálsz? -emelkedtem fel újra, s mérgesen pillantottam rá, ahogy saját nyálát elkezdi elkenni derekamnál, majd az egyik fél kapszulában lévő fehér port ráönti, s kicsit meg is fújja azt. Meleg lehelete csiklandozta szőrszálaimat, s a libabőr is végigcikázott testemen. -Áruld már el, hogy mi... Áhh baszd meg! -azonnal visszadöntöttem fejemet, s fogaimat össze szorítottam, a hangos szitkozódásom után, ahogy a kis mennyiségű őrleményt, elkezdte beledörzsölni a nyálas, sértett bőrfelszínre. Csípett mint az állat, égetett, s azért volt annyira kellemetlen, mert nem foglalkozva a fájdalom nagyságával, erősen masszírozta bele bőrömbe. 

-Mondtam, hogy ne sikíts. -hallottam hangján, hogy mosolyog, mire csak megforgattam szemeimet. Jobban nyomtam fejem a párnába, s meg is feszítettem minden hátizmom, ahogy megismételte a tettét, most azonban gerincemnél. Mire újra csak felnyögtem. 

-A-aúh.. legyél már fih-finomabb! -mondtam, s nagy levegőket vettem, ahogy csontos hüvelykujját végig húzza, indulatosan az egész csont oszlopon. Amúgy is sokkal vékonyabb volt ott az ember bőre, s a jelenlegi sérüléseim miatt, sokkal érzékenyebb is. 

-Te meg legyél férfi. -kontrázta, s feljebb tornázta magát, ráült fenekemre, majd megtámaszkodott két vállamon. 

-Baszki Taehyung.. -leheltem. -Légyszíves! -mondtam keservesen, s úgy szorítottam az alattunk elhelyezkedő lepedőt, hogy azt hittem szétreped a vékony anyag. Újra ráköpött hátamra, s kiborítva a másik piciny tégely por tartalmát, ugyan olyan indulatosan eldörzsölte lapockáimon, mit ismét csak egy hangos nyögéssel reagáltam le. 

-Mindjárt kész, ne hisztizz már! -mondta, azzal jobban nekem dörgölte éles farkcsontját, s hangosan kuncogta el magát. 

Csótány. 

-Ezt magadnak is így csinálod? -kérdeztem, de fejem ugyan úgy el volt temetve az ágyban. 

-Nem mindig. Van, hogy a lányok. -mondta, s még ismételgette egy ideig a kellemtelen, szaggató, masszírozó mozdulatait, majd amint készen gondolta, azt közelebb hajolt fejemhez, s lágyan bevezetve hideg ujjait tincseimhez, kicsit felemelte fejem. -Túl élted nyúl fejű? -kérdezte vigyorogva, mire kedvem támadt megfordítani, majd magam alá gyűrve, hasonló fájdalmas gesztusokkal illetni de nem tettem. 

-Szállj le rólam. -morogtam, s közben újra alkarjaimra támaszkodtam. Nem voltam mérges, csak frusztrált, ahogy a gyógyszer tartalma kámforosan fejtette ki hatását, s bőröm húzódott minden mozdulatra, még sem tettem szóvá. Nem, mert segített. Vagy megsajnált, vagy csak szánalomból, de végre nem úgy állt hozzám, mint egy megvetemedett idióta, s akármennyire volt a szituáció különös, már-már kínos, nem nagyon érdekelt. 

-Egy köszönöm is megtette volna. -mondta, majd megragadta derekamat két oldalt, s kicsit megringatta csípőjét, én viszont megfeszítettem lábaimat, s úgy adtam tudtára, hogy igen csak lemászhatna már rólam. -A teáért cserébe. 

-Azt én hoztam, bocsánatkérésképen. -válaszoltam flegmán. 

-Tök mindegy. Örülj neki, most még szar, de később jobb lesz. -végre méltatott feltápászkodni rólam, s az ágyról is felállva lehelyezte a két kis kapszula nyesedéket az asztalra, majd csípőjével megtámaszkodott annak peremén, s karba tette kezeit. 

-Remek. -tápászkodtam fel az ágyról, s nagy levegőt vettem, ahogy nem volt rajtam -amúgy csekély- súlya, s körözgetve vállaimmal, kicsi életet leheltem elgémberedett ízületeimbe. 

-Jó a segged. -jelentette ki hirtelen, mire görnyedten felé fordultam ültemben, s szemöldök ráncolva néztem rá, teljesen hitetlenül. 

-Mi bajod van? -kérdezte, s már majdnem felröhögtem, erős, hirtelen, nem ide illő "bókján", mire csak komiszan elmosolyodott. 

-Kényelmes volt rajta ülni. -döntötte meg kicsit fejét. -Élveztem. -tette hozzá, majd közelebb hajolt arcomhoz, mire csak megforgattam szemeimet. 

-Nem, te azt élvezted, hogy te is megkínozhatsz. -horkantottam fel, s gondterhelten megdörzsöltem halántékomat. 

-Jó, azt talán jobban. -vigyorgott rám, mire furcsa érzés kerített hatalmába. 

Így teljesen más volt a kékség. Sokkal nyugodtabb, sokkal emberibb. S ugyan, ott volt fejemben, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat, de nem akartam foglalkozni vele. Ahogy előttem állt, s nem szűkítette össze, nagy szemeit, nem fenyegetőzött pillantásaival, már-már barátias volt, vicces, kicsit összezavarodtam. 

Ugyan jó emberismerő voltam, de őt szinte lehetetlenség volt teljesen kiismernem. Mindig máshogy reagált mindenre, nem tudtam eldönteni mikor beszél őszintén, mi járhat a fejében, s a jelenlegi helyzet is csak erre jogosított fel. 

Kétkedés. 

Az volt bennem, hiszen segített. Még, ha ott is volt benne, hogy jót szórakozik rajtam, s esetleg szánalmasan is festek, még akkor sem tette ezt szóvá. Valójában hálás voltam, de csak egy nagyon kicsit. Vagy ha még is jobban, jól eltemettem azt magamban, hiszen a világért sem ismertem volna be, az bántotta volna önbecsülésem, s Taehyung volt az utolsó személy jelenlegi életemben, akinek beadom a derekam ilyen téren. Azonban, ez megváltozott, ha nem is teljesen, de elindította a megváltozást. 

Talán tényleg lehetnénk normálisak egymással, vagy ha nem is leszünk soha puszi pajtások, legalább közömbösen viseljük el a másikat, így kevesebb a konfliktus, és a felesleges vita. Bár a jövőre nézve, szinte mindegy volt, hogyan állunk a másikhoz, hiszen ott volt a probléma a szemünk előtt, jól beletolva a képünkbe, s nem tudhatta egyikőnk se, mit vált ez ki mindenkiből. 

----------------------------

huhh, hát nem tudom mire számítottatok, bár van egy halvány sejtésem, hogy valami balhéra, vagy forró dologra, de azért remélem ez is megteszi... higgyétek el kellenek ezek is, jelentőséggel bírnak, nem lehet mindig erotikus a dolog, vagy nem kell mindig dráma...

de azért nem kell csalódottnak lenni, lesz itt még bonyodalom

sok sok puszii, kövi részben tala <3