_______Ω_______

Kicseszettül hülyén éreztem magam, de nem azért, mert én voltam a hülye, sokkal inkább mert bűntudatot akart kelteni bennem ez az idióta. Jó lehet, én vagyok a szörnyeteg, amiért egy ilyen emberrel, rossz dolgokat feltételezek, s még csak meg sem rökönyödöm különösebben. 

Igazából nem is foglalkozott velem, csak elhaladt előttem, még talán macskásan fel is rántotta fejét, s sugallni akarta, hogy nem méltat, de nagyon is méltatott. Frusztrálta, hogy feltűnően kritizálom szemeimmel, s már majdnem kitettem elé lábam, de inkább elvettem az ötletet; akkor én lettem volna a gyerekes. 

Jimin szinte pattogott utána, mire furán néztem rá, s a többi emberre is. Látszólag kedvelt személy volt a bárban, hiszen vagy biccentettek neki, vagy csak éhe pillantással méltatták, amit ő hihetetlen módon élvezett. Azonban amint elhaladt előttem, s tekintetünk találkozott, meg állt, s úgy jött teljesen közel hozzám, nem is törődve, hogy Taehyung már rég messze jár. 

-Mizu szépfiú? -hajolt szinte képembe, mire kicsit hátrébb húzódtam, s úgy figyeltem furcsán csillogó szemeit. 

-Vér szagod van. -válaszoltam kicsit ridegen, hiszen tényleg az volt. Facsarta az orromat, amúgy is érzékeny szaglásom volt, s még a sok alkohol szagból is tisztán kivehető volt a savanyú, fémes odor keserűsége. 

-Ugyan, nem baj az. -hajolt még közelebb, s egyik kezét ráhelyezte vállamra, majd kicsit terpeszben lógó lábaim közé, beillesztette bal térdét. -Szórakoztunk kicsit Taehyungieval. Legközelebb te is jöhetnél velünk. -suttogta, teljesen fülemhez hajolva, mire a hideg végig cikázott gerincem vonalán. Valahogy sejtettem, hogy Jimin minden egyes közeledése és felfűtött, s valamilyen szinten szexuális provokatív az emberek felé, de még hozzá kellett szoknom. 

Ehhez is. 

-Kötve hiszem. -nevettem fel, majd megfogva vándorlásnak induló apró kezét, visszatoltam maga elé. 

-Mit csinálsz este? -kérdezte komisz mosollyal, mire kedvem támadt felnevetni. Ebben a bandában komolyan mindenki ennyire perverz? Mindenki, -vagy hát leginkább a fiatalabbak- ennyire éhesek, a sok mocsokra? Olyan mintha azt a rengeteg szörnyű dolgot, a beteges vágyaikkal akarnák kompenzálni. 

Pótcselekvés. 

Már majdnem mondtam volna, hogy hagyjon a hülyeségeivel, van ép elég bajom így is. Nem hiányzott semmiféle őrült dolog jelenleg, csak szálljon le rólam, azonban Hoseok megelőzött, s kizökkentve a pinket is, kicsit mérgelődve szólalt fel. 

-Jiminie, szerintem ezt Yoongival is meg kéne beszélned. -morogta, de szája sarkában ott volt neki is a huncut félmosoly. 

-Akkor hármasban. -tette hozzá, majd kidugta hosszú nyelvét, s megnyalintotta arcomat. Azonnal odakaptam jobb bal kezemet, s hisztérikusan töröltem meg a nyálas felületet, szúrósan pillantva a másikra. 

-Fúj baszdmeg. Szállj le rólam Jimin. -morogtam, majd visszafordultam teljesen a pult felé, hátha ezzel is tudtára adom, hogy nem kívánkozok semmiféle összebújásra, se vele, se senkivel. 

-Nyuszi fiú. -kacsintott egyet, majd ott hagyva engem, kimért léptekkel besétált a pult mögé, s nem törődve Hoseok nagy sóhajával átkarolta az idősebbet hátulról, -ki csak szemet forgatva törölgette a kezében lévő poharat- s éles állát ráhelyezte vállára. 

-Eszméletlen vagy Park. -kontrázott a barna hajú, bár látszólag nem zavarta a dolog. Ugyan úgy tevékenykedett, s szinte nem is törődött a rajta csüngő fiúval. 

Gondolkodóba estem. Én tisztán megértem, ha valaki közel érez magához bizonyos embereket, de ez akkor is gyanús volt. Túlon-túl gyanús, hiszen itt mindenki egytől-egyig úgy viselkedett a másikkal, mintha testvérek, vagy szeretők lennének. Bár az utóbbin se lepődtem volna meg. Fáradt sóhajjal ropogtattam meg nyakamat, majd eltökélve nyújtóztam is egyet. 

Az órára pillantva -mely neonosan világított az italos polcok felett- vettem észre, hogy mindjárt tizenegyet üt, s emiatt újra csak elgémberedtem, bizonyos szempontok miatt. Megint álmos voltam, hiszen nem voltam hozzászoktatva az ilyesfajta éjszakai dolgokhoz. Úgy éreztem, bioritmusomnak még idő kell, hogy alkalmazkodni tudjon ehhez az életvitelhez, s elszánva magam, s reménykedve, hogy szabadulok kicsit, halkan szólaltam meg. 

-Szerintem én visszamegyek. -mondtam, majd egyik kezemet állam alá helyeztem. 

-Hát az nehéz lesz, ha nem tudod a kódokat, és nem vagy bent a rendszerben. -válaszolta Hoseok, majd lefejtve magáról a pink kezeit, nagyot sóhajtott. -Felhívom Joont, hogy nyissa ki neked, ha ennyire menni szeretnél. -pillantott rám, mire az idősebb neve hallatán elhúztam a szám, de csak aprót bólintottam. 

Jimin a pultnak támaszkodva figyelte, ahogy Hoseok előveszi telefonját, majd amint a másik felveszi azt, beszélni is kezd. Vastag ajkai közé vett egy olajbogyót, s azt kezdte el szopogatni, mit csak üres tekintettel vizslattam. A barna hajú rövid ideig beszélt a készülékbe, s úgy adta tudtára kérésemet. Egy idő után azonban elhallgatott, hosszasan pillantott maga elé, s közben ajkaihoz vette mutatóujját, látszólag a frusztrációt akarta levezetni, mire furán néztem rá. Nagyot sóhajtott, majd szinte szánalommal csillogtak meg szemei irányomba. 

-Nem örül. -motyogta halkan, közben gondterhelten döngette fejét ide-oda. -Taehyung már őrjöng a lakásban, és nem hajlandó senkit beengedi a szobájába. -tette hozzá, mire elkapott a félelem. Ez mind miattam volt. 

-Faszom.. -suttogtam, miközben megdörzsöltem elnehezedett fejemet, s feltápászkodtam a székről. -Elmehetek? 

-Mehetsz, de siess mert öt percig vannak nyitva az ajtók. És ne nyúlj semmihez, mert akkor bezavarod a rendszert, és akkor az magától lezár. -nézett vissza rám, ahogy eltette a telefont, s halvány mosollyal bólintott. Már indultam volna el, beletörődve a következményekbe, mikor még utánam kiáltott. -Jungkook, maradj őszinte. A te érdekedben. -azzal ott hagytam őket. 

Sietnem kellett, hiszen öt percem volt, hogy visszasétáljak a lakásba, úgy, hogy ne záródjanak be a kapuk és az ajtók. Szerencsére a kétszeres áttekintés elegendő volt, hogy ne tévedjek el, így ügyesen haladtam a cél felé, azonban amikor az utolsó bejárati ajtót is kinyitottam, s a e fekete, fegyveres vitrines helyiségben voltam, megálltam. 

Egészen egyszerűen ledermedtem, nem mertem tovább menni, hiszen füleimet, egy iszonyatosan nagy csörömpölés ütötte meg, s az az után következő szitkozódás. 

Namjoon valószínűleg rájött, hogy mit csináltam Taehyunggal, s ha nem is tudta az egész sztorit, az a része tiszta volt, amit a veszekedésünk generált, s ebből adódóan, a kék hajú nyilván úgy forgatta a lapjait, hogy ő legyen elárulva. Még ha nem is teljesen, de ő is hibás volt. 

Csótány. 

Remegve fogtam a kilincsre, s próbáltam a lehető legészrevétlenebbül benyitni, az előszobába, de ez szinte lehetetlen,  volt mivel a helyiségek inkább voltak egyben tágasak, mint sem ajtókkal elválasztva. Ahogy kitártam a lapot, s beléptem a házba, lélegzetvisszafojtva néztem az előttem állókra. 

Hise éppen egy valószínűleg italos pohár, vagy üveg tál szilánkjait szedte a földről, mogorván nézett rám, s hosszú, vékony lábaival, még a kisebb, guggoló pozíció is ijesztően hatott nekem. Kicsit beljebb sétáltam, s ekkor találkozott tekintetem Namjoonéval. 

Igen, a tény, hogy majdnem szarba fagytam teljesen nyilvánvaló volt. Iszonyatosan megrémített, rideg, magasztos, és tekintélyt sugározó arca. Szemei sokkal sötétebbek, s sárkányosabbak voltak, ahogy szemöldökeit még jól össze is ráncolta, s fehér inge, úgy gyűrődött könyökén és széles vállain, hogy közben a merev testtartás fátyolként hullott csak elégedetlen valójára. Mérges volt és csalódott, leginkább rám. 

-Örülök, hogy magadtól jöttél vissza. -mondta teljesen elmélyült hangon, s kezeit szétválasztva maga előtt, dühösen megragadta karomat, s nem is törődve hökkent nyögésemmel, s azzal, hogy majdnem orra estem a lányban, csak vonszolt. -Hise takarítsd fel és menj a szobátokba.

-Oppa, ne bánj vele olyan durván... -suttogta a lány, lágy hangon, s közben felegyenesedve nézett ránk. 

-Nem kérés volt, hanem parancs! -emelte meg a szőke férfi a hangját, majd egy egyszerű dühvel teli sóhajjal tovább vonszolt, egészen egy szobáig, ahol -még- nem voltam. Túl sok helyiség. 

-Hyung.. hé, lassíts letéped a karom. -mondtam kétségbe esve, de alig bírtam a tudtára adni bármit is. Nem hallgatott rám, nem állt meg tetteiben, csak kinyitotta az ajtót, s belökött rajta, mire szinte azonnal felismerve az apró zugot, már a májam roskadt össze. -Hyung, sajnálo..

-Szóval megfenyegetted Taehyungot, és meg is vágtad a száját? -karjait ismét összefonta mellkasa előtt, s úgy jött közelebb, mire én jobbnak láttam hátrálni. -Jungkook, sajnos minden tettnek van következménye. -ahogy rideg hangja, a koszos, szürke, vakolatlan falakról pattogott vissza, hogy akár egy késként szakítsa szét dobhártyámon keresztül agyamat, hogy aztán bele is vésse magát, kínzó volt. 

A szoba kicsi volt, dohos szagú, semmi nem volt ott csak a közepén egy lefolyó, s vele párhuzamosan egy szellőző nyílás a plafonon, ahogy az egyik sarokba pillantottam, ott egy szekrény állt, s a mögöttem lévő falon pedig két-két lánc lógott le. Kirázott a hideg, ahogy Namjoon az ajtóhoz sétált, s be is zárta azt. Biztos voltam benne, hogy egy kínzó szoba volt, s amint el is jutott agyamig, hogy nem a tiszta szobába vitt, hogy ott legalább emberi körülmények között kioktasson, s valószínűleg meg fog kínozni, teljesen elvesztem. 

-Namjoon kérlek, én tényleg nem akartam, é-és nem is tudtam, hogy... -kezdtem volna, remegő hangon, ám csak elmosolyodott, s közelebb sétálva a szekrényhez kitárta annak ajtaját, s úgy szakított félbe. 

-A múlt nem érdekel, ha annak fontos közlendője van. Meggondolatlanul cselekedtél, s én nem tűröm ezt el senkitől. Ne te sajnáld. -mondta, s közben matatott valamit amit én nem láthattam szélesen tartott vállai miatt. -Én sajnálom, hogy ehhez kell folyamodnom, de nincs más választásod. -fordult felém, mire elsápadtam, s szabályosan megszédültem. Kezében egy nagy, rozsdás vasrudat tartott, amin szerintem még alvadt vér is volt, s ahogy közeledett felém, én teljesen bepánikolva, szaladtam az ajtóhoz, s úgy rángattam annak kilincsét, mint még soha. Szabályosan vertem a falapot, s segítségért üvöltöttem akár a sakál, hátha valaki meghallja, de lehetetlennek tűnt. -Fejezd be, nem fog jönni senki. -színtelenül csengett hangja. 

-Nem, nem, nem! -vertem tovább a falapot, mire megunhatta a hisztériámat, s elrángatott onnan. -Hyung ne! Kérlek, ne tedd! -üvöltöttem, ahogy vonszolt egészen a szemközti falig, s megragadva mind két karomat, úgy láncolt oda, hogy a csuklóimon lévő, szorítók felsértették kezemet. Hiába rángatóztam, hibába próbáltam lábammal rugdalózni, vagy fejemet hátra vetni, semmi sem hatotta meg. Talán csak jobban bosszantottam. 

-Elég legyen, Jungkook. Vállalnod kell a tetteid következményét, és tanulnod a hibáidból. -mondta mogorván, majd elengedett, azonban fellélegezni sem volt időm, hiszen egy egyszerű mozdulattal széttépte a rajtam lévő, fekete atlétát mire minden izmom megfeszült. -Nem megöllek, csak megleckéztetlek. 

-Baszd meg! -ordítottam, mire éreztem, hogy nagyot szusszant, s egy akkora csapást mér lapockáimra a fém rúddal, hogy azonnal térdre rogytam, s kezeimet megfeszítve próbáltam rendezni lélegzetemet. 

-Tisztelet. -suttogta, s tenyerét ráhelyezte az előbb megpüfölt területre, majd meg is simította azt. -Tisztelet, azok iránt is akiket, nem tisztelsz. Ez a dolgod, Jungkook. -tette hozzá, s még egy ütést mért hátamra, úgy, hogy a fém hangos csattanó foszlánnyal adta tudtomra, mennyire pontosan találta el gerincemet. Iszonyatosan fájt, s a fájdalomtól hangosan fel is üvöltöttem. 

-Ne-hem tu-tudtam.. -motyogtam erőtlenül, s fejemet lehajtva éreztem, amint a mozdulat miatt megroppan gerincoszlopom. Kínzó fájdalom volt, s azt hittem beleőrülök, de nem volt mit tenni. Háttal térdeltem neki, kezeim ki voltak kötve, s szabályosan úgy éreztem magam, mint egy halálraítélt bűnös. 

-Most már tudod. -azzal még egy ütés. Ez most derekam tetejét érte, s úgy éreztem tényleg az ájulásig fog verni. -Ki kell bírnod, tudnod kell a fájdalmat okozol, az jó magadnak is fájdalommal fog járni. Ez így igazságos. -olyan természetesen beszélt, a jelenlegi felállással is egyetemben, hogy nem hittem füleimnek. Mégis hogy tehette ezt, s hogy gondolhatta ezt igazságosnak. 

-Hagyd abba.. -suttogtam, mire csak lágyan közre fogta nyakamat, s nem durván, de hátra rántotta fejemet, hogy szemeimbe tudjon nézni. 

-Amint egyszer a banda rivalizálás ciklusában vagy, tudnod kell. Az életre szól. -mondta, majd lassan, a helyzetre tekintve már kíméletes módon fordította vissza arcomat a fal felé, s nagyot sóhajtott. -Hány napja szöktél el, Jungkook? -kérdezte. Alig bírtam megszólalni, derekam és hátam is feszült, s zsibbadt is. Nem volt már annyi erőm, hogy erősen szóvá tegyem, minek kérdezi ezt, s már könnyeim is mardosták szememet, de tűrtem. A türelem volt az egyetlen, ami még mindig lélekben tartott. 

-Három. -szuszogtam, s összeszorítottam szemeimet, ahogy hangom is kezdte feloldani a bennem lévő összes energia elhasználódását. 

-Akkor még három ütés, és mehetsz. -mondta, s már az elsővel sújtott is. Ismét felnyögtem, s már nem csak térdeimen támaszkodtam, hanem szétcsúsztam a fal mentén, s teljesen bokáimra nehezedve, neki döntöttem homlokomat a jéghideg vakolatnak. 

-Egy.. -válaszoltam, s majd jött a következő. Ismét megtalálta lapockámat, mire azt hittem vállam így is kifordul a helyéről. -Kettő.. -leheltem magam elé, s felnyitva üveges pilláimat, üveges tekintettel vártam az utolsót, azonban nem jött. Nem mertem megkérdezni, hogy miért nem teszi. Hallgattam akár egy néma gyerek. Egy kiszolgáltatott néma gyerek, s azonnal eszembe ötlött a mai nap híreinek áldozatai. Vajon velük is ezt tenni? Velük is ilyen kegyetlenül bánt volna? Vagy az is lehet, hogy bánik? Vagy más? 

Tényleg nem tudtam már semmire sem gondolni a fájdalom miatt, s már lélegeztem volna fel, hogy esetleg, megkegyelmezett, vagy látta rajtam az alázatot; nem akarok én már bajt, megtanultam a leckét, azonban nem így történt. 

Szinte éreztem, ahogy a levegőben sípoló hanggal suhan a vasrúd, s akkora erővel csapódik az hátam közepébe, hogy a villámként végigfutó, cikázó, égető fájdalom, gerincemen és tarkómon át közeledik, hogy rendesen agyrázkódást okozzon. Elviselhetetlenül fájt, s kezeimet megfeszítve, fogaimat összeszorítva kapkodtam a levegőt, ahogy túl voltam rajta. 

Legalább ezen. 

-Mivel tartozunk minden embernek, de leginkább a társunknak? -kérdezte, s hallottam amint ledobja a vas rudat. Nagyot nyeltem, majd kiszáradt torkomat próbáltam megköszörülve, arra ösztönözni, hogy valamelyest meg tudjak normálisan szólalni. 

-Tisztelettel. -motyogtam, de szinte csak ösztönből mondtam. Ugyan éreztem a súlyát a kimondott szónak, főleg az előbbi cselekedetek miatt, de nem voltam teljesen tudatában. Talán tényleg belém verte, s csak azért voltam holmi határozott. De édes kevés volt. 

Minden csapás fájt, iszonyatos volt. Minden erő, és ellenszenv kiszállt belőlem. És nem. 

Nem féltem az idősebbtől. 

Csak tisztelet volt bennem. Komolyan gondolta minden szavát, és tettét. Beigazolódott benne, Hoseok szava, hogy mindenre úgy tekint akár egy elfektetett homokórára, s ha az egy kicsit is megbillent, tűvé tett mindent, hogy az apró szemek, visszaálljanak a megfelelő, eredeti helyükre, fenn tartva az egyensúlyt. 

-Bocsánat. -suttogtam, s elemelve homlokomat néztem, ahogy leguggol mellém, majd eloldozza felhorzsolt csuklóimat, s mikor azok szabadok voltak, úgy húzta őket a gravitáció a hideg kőre, mintha sosem tudták volna tartani magukat. 

-Én nem haragszom. Eddig sem haragudtam. -mondta, majd kicsit szemöldök ráncolva kibújtatott az összetépett felsőmből, s elhajította azt. -Megtanultad a leckét. Ez éppen elég volt, és tudom, hogy te vagy itt a legfiatalabb, forró fejű vagy, hajt a bosszú és hajtanak az indulataid, de meg kell tanulnod uralkodnod magadon. -tette hozzá, s felállt. 

-Megértettem. -szuszogtam, s már sokkal nyugodtabb voltam, de ahogy próbáltam kiegyenesedni, csak még keservesebb lett a fájdalom. Két reszkető kezemre támaszkodtam, ahogy megakartam fordulni, s bőröm úgy húzódott, úgy rángatta maga után izmaimat, hogy azt hittem szétreped. 

-Hidegvér, Jungkook. Itt, csak azzal éled túl. -mondta, majd látva szenvedésemet, két izzadt karom alá nyúlt, s felhúzott a földről. Felnyögtem, ahogy testemet megbénítják a fájdalom béklyói, s lábaimat is csak vacogva tartottam egymás mellett. 

-Hyung, te miért így büntetsz? -kérdeztem felé pillantva, amolyan semmiből, hiszen nem volt ez sem megfelelő válasz, sem túl témába illő hozzászólás. Egyik kezével derekamat fogta, míg másikkal azt a csuklómat, ami át volt vetve vállain, s úgy vitt az ajtóig. 

-Ez nem teljesen büntetés, én csak elősegítem azt. Azzal, ha bajt okoz másnak, bajt okozol magadnak is. Lehet nem könnyű ezt megértened, de hidd el nem erőszakból teszem, hanem azért, hogy tanuljatok. Nem lelem benne örömöm, csak azután ha látom az illetőn, hogy megérte. -mondta komolyan, s ügyesen egyik kezével kinyitotta az ajtót, s becsukva azt maga után, egészen a nappaliig mentünk. -Te megértetted? -kérdezett vissza, s közben leültette a fekete kanapéra, azonban ahogy sértett hátam, s sajgó derekam találkozott a hideg, bőr felülettel szemeimet összeszorítva szisszentem fel. Felnéztem rá, ahogy "kényelembe" helyeztem magam, majd halkan válaszoltam. 

-Meg. 

-Akkor most örülök. -mosolyodott el, majd kiegyenesedett előttem. -Pihenj egy kicsit. 

-Nem mehetek el aludni? -kérdeztem kicsit talán nyafogva, hiszen tényleg nem vágytam másra az éjszaka közepén, csak, hogy végre álomra hajtsam fejem. 

-Sajnos nem. Nem tudom említették-e már neked, de nem igazán este alszunk. Ennek az az oka, hogy ilyenkor vannak igazán fontos dolgaink. Éjszaka kapunk teret arra, hogy a szervezet a lehető legnagyobb biztonságban működjön. -sóhajtotta, s a konyhába ballagott, mit csak kérdő szemekkel néztem. -Főzök neked fekete teát, az kicsit ébren tart, de idővel teljesen átállsz erre az életmódra. 

-Életmód? -értetlenkedtem, s egyik kezemet fájdalmasan szorítottam izzadt hasfalamra. 

-Igen. Nem szabadulsz egy ideig tőlünk, viszont akkor alkalmazkodnod kell hozzánk. Lesznek szabályok amiket be kell tartanod, kapsz kiképzést, ellátást mint a többiek, edzeni fogsz Hoseokkkal és velem, aztán a többit később. -felelte, s a tűzhelyhez lépve azonnal a teafőzéssel kezdett el foglalatoskodni. Szemem sarkából követtem minden mozdulatát, s kezdtem úgy érezni, hogy egyre többet tudok. Nem mindent. 

De többet. 

-Én.. én is tag leszek? -kérdeztem a lehető legegyértelműbbet, mire az ember ugyan ilyen egyértelműen várná az igent, vagy a nemet, de csalódnom kellett. 

-Meglehet. 

Ez amolyan köztes válasz volt, ami pont annyira nem elégített ki, mint ahogy a fekete tea az álmosságomat. Összeráncoltam szemöldökeimet, s úgy tekintettem rá, jobban elnyúlva a kanapén. 

-Miért? -kérdeztem vissza. 

-Mert még nem néztem át a szerződésedet, Yoongi pedig még nem kereste fel anyádat. Az ő dolga, hogy kicsit kutakodjon utána, mit tervez, mi a célja, kiderít ezt-azt, s megpróbálja lelassítani, de dolgoznia is kell. Ez pedig időigényes. A türelemre kell hagyatkoznod. -mondta, ahogy derekát a pultnak döntötte, s várta, hogy a kancsóban lévő víz felforrjon. Felém fordult teljes testtel, s úgy várta válaszomat, de nem szólaltam meg. 

Szóval a fehér hajú elfoglalt volt, valószínűleg nyomozott szülőm után, annak érdekében, hogy ne csak spekuláljunk, és a sötétben tapogatózzunk, hanem tényleges nyomokra bukkanjunk. 

-Yoongi, ő ért ehhez? -ráncoltam össze homlokomat, mire csak egy bólintást kaptam. 

-Min Yoongi, közalkalmazott a tőzsdén. Informatikus, és emiatt sokat dolgozok. Mi csak kihasználjuk ezt a fajta tudását, amolyan hacker, ha jobban tetszik így. Sokat köszönhetünk neki. -mondta, majd amint a tea füttyszóval jelezte, hogy a víz felforrt visszafordult, s két bögrébe töltötte a zöld italt, majd közelebb jött, s mind a kettőt nekem adta. 

-Te is iszol? -kérdeztem, hiszen azt mondta, hogy csak nekem főz, de nem erről árulkodott a páros bögre. 

-Nem. Én kávézom. -mosolyodott el lágyan. -Te azért nem azt kapsz, mert megvertelek és nem tenne jót a vérnyomásodnak. -nyújtotta oda jobban, ösztönözve, hogy fogadjam el. 

-Akkor? -pillantottam érdeklődve felé, mire csak egy halk kuncogással megforgatta szemeit. 

-Vidd fel Taehyungnak, és beszélgess vele kicsit. Nagyon szereti, és mond meg neki, hogy te főzted, amolyan bocsánat kérésként. -elvettem tőle a két gőzölgő italt, s nem szentelve nekem további figyelmet, visszasétált a szobába. -A galérián menj, meg fogod ismerni. 

Sokáig csak magam elé bámultam, s nem igazán tudtam, mit kéne tennem. A korábbiak alapján, a kék nem volt jó kedvében, s nem tudtam, hogyan reagálna, ha csak beállítanék hozzá, pláne ha "nem szabad kizökkenteni". Nagyot sóhajtottam, majd megemberelve magam, fájdalmas nyögéssel feltápászkodtam, s úgy haladtam a lépcső felé. 

Ez biztosan fájdalmasabb lesz, mint a verésem. 

--------------------------

jujj, ne nagyon akadjatok ki Namjoon apura

jogos volt

remélem tetszett... <3