_______Ω_______

-Mi közötök van anyámhoz? -őszintén nem ez volt a legfontosabb kérdésem, de meggondolva magam nem akartam olyan hirtelen kezdeni. Kérdőn döntöttem oldalra fejem, akár egy kíváncsi gyerek, s úgy néztem Hoseokra. 

-Hát, elég sok. Nem tudom, mennyit mondott neked Nam, de én sem mondhatok többet. -sóhajtotta, s teljes figyelmét nekem szentelte. -Mire vagy konkrétan kíváncsi? -kérdezett vissza. 

-Tudod, a minap Taehyunggal volt egy kisebb össze szólakozásunk.. -nevettem fel kínosan. 

-Igen azt hallottam. 

-Szóval említett, egy bizonyos Batafurait, és van egy sanda gyanúm, hogy mind anyámnak mind nektek is közötök van hozzá. -tekintetemmel úgy próbáltam grimaszolni, hogy a lehető legkomolyabban vegyem, s minden szavamat felfogja, hiszen teljesen őszinte válaszokat vártam el. 

-Ez egy név. Nyíltam kijelentem, hogy anyád álneve, nincs ezen mit kertelni. -mondta szinte ugyan olyan komolysággal hangjában. -Nos az anyád, egy elég nagy maffiózó a városban, és mint minden ilyen személy, ő sem a saját személyazonosságait teregeti ki. Nevetséges lenne. Egyébkét pillangót jelent, ezzel azért sok mindenre magyarázatot kapsz. -vonta fel egyik szemöldökét, mire csak újra hirtelen szólaltam fel. 

Pillangó. 

-Ezt értem, de elég feltűnő, nem gondolod? Mármint, én valamilyen szinten dühös is vagyok, hiszen még a családi címerünk is az. Így könnyen elárulja magát. -sziszegtem, hiszen amint realizálódott bennem, hogy csak maga alatt vágja a fát, újra elöntött a felé irányuló gyűlöletem. Felelőtlennek tartottam, de ismertem már anyámat annyira, hogy biztosan okkal tette ezt is. -Baromság..

-Nem, nem az. Tudod a pillangót, mint jelölést mi is használjuk, de mi okkal. -egyenesedett fel, megfogott két feles poharat, majd letette kettőnk közé. -Figyelj, ez itt a mi szervezetünk. -mondta, majd a bal oldalit megtöltötte jéggel. -Ez pedig a családotok. -a jobb oldalival azonban semmit nem csinált. -Namjoon okos, nagyon, nagyon okos, és tisztességes ember. Képzeld azt, hogy összeszed az utcáról, vagy a halál torkából hat teljesen idegen embert, hogy segítsen rajtuk. -azzal megfogta a bal oldali üveget, s egy kis kanál sóval is meghintette a benne lévő jégkockákat, melyek szinte azonnal olvadásnak indultak. -Mi jól megvoltunk, nagyon is, s munkát adott nekünk, tisztességeset és kevésbé tisztességeset is, azonban jött egy ismeretlen személy, -megfogta az eddig üres poharat, s az egyik vörös szörpért nyúlt, majd beletöltött egy keveset. -aki felborított mindent, azzal, hogy rosszkor volt rossz helyen, s egy ártatlan tizenöt éves fiú, végignézte, amint megölik az apját. Nagyon szomorú. -mondta, majd a szörpbe helyezett, egy menta levelet. -Ez a kisfiú pedig nem hagyta magát, azonban az ismeretlen személy, nem figyelt eléggé, elmenekült, de elhagyott valamit, s gyerek pedig ezt megtalálta, s megtartotta. -mondta, majd a szörpös egyveleget meghintette borssal. -A kisfiú elolvasta, s meglátta a pillangót. Okos volt ő is, így gondolkodóba esett, ha fájt neki, fájjon az apja gyilkosának is. Így hát az okos kisfiú megtanult koreaiul, hogy aztán folytassa a könyv írását, s segítsen azokon az embereken, akiket az ismeretlen személy csúnya módon vélekedett, úgy, hogy azt nem érdemelték meg. -mondta, majd megfogott egy poháralátétet, mire az undorító borsos, mentás, szörpös egyveleg, sűrű ragacsosságá vált, ahogy ráhelyezte az üveg tetejére és összerázta azt. -A menta szimbolizálja a pillangót, a borsos szörp, pedig a szegény gyermek történetét, de a gyermek szépen lassan felnőtt, s kihasználva az elhagyott könyvet, megmutatta azoknak, akik segítettek neki, s ezzel mindent megoldott. -azzal megfogta a bal oldali poharat, miben már csak a sós víz díszelgett, s egy egyszerű mozdulattal összekeverte a másik üveg tartalmával. -Aztán pedig cselekedtek, s így a kisfiú mindent megtudott annak érdekében tenni, hogy a csapatjukkal, szépen lassan szorítsák sarokba az ismeretlen személyt. -amint egy Jyn-es üvegért nyúlt, s lecsavarva annak tetejét, meglöttyintette a különös egyvelegbe, az azonnal lilás rózsaszínes színre váltott, s jól összekeverve elém tolta azt. -És jöttél te, aki szépen befejezi a történetet, hogy saját családodért és a kisfiú sorsáért is bosszút állj. -fejezte be, mire olyan hihetetlen, bugyuta tekintet vágtam, mintha a szinusz-koszinusszal kellett volna tortát sütnöm recept helyett. 

Teljesen értetlen voltam, kicseszettül összezavarodva, s úgy könyököltem a pulton, mint aki élete legnehezebben feltett kérdéseire próbált volna választ találni, bár valljuk be erről volt szó, csak nem éppen kérdésekkel. 

-Hogy mi van? -csak ennyit tudtam kinyögni. 

-Idd meg. -mosolyodott el Hoseok, mire összeráncoltam szemöldökömet, s lenéztem az elém tett, különös, már-már mérgezőnek tűnő, alkoholos italra. Előbb ittam volna meg, egy kanálnyi folyékony wasabit, mint ezt. 

-Biztos, hogy nem. -válaszoltam hitetlenül, mire az idősebb csak megforgatta szemeit. 

-Komolyan Jungkook, idd meg, ízleni fog. Aztán csukd be a szemed, és gondolkozz kicsit, és rájössz a történet lényegére. -mondta, s ösztönözve engem, hogy hajtsam fel a pohár tartalmát, jobb kezével közelebb tolta elém, majd széles mosollyal vigyorgott. -Rajta. 

-Jó. -mondtam mogorván, a három ujjam közé vettem a különös löttyöt, s lélegzetemet bent tartva fel is hörpintettem. Éreztem, ahogy a só kikezdi nyelvemet, az apróbb bors darabok, pedig a Jyn-nel együtt marják garatomat, ám amint végigsiklott a szörp és a menta édessége, forróvá vált ínyem, s lehunyva szemeimet konstatáltam; valójában nem olyan rossz. 

Paradoxon. 

Keserédes volt, akár az előbb jól felépített történet, s hallgatva a barna hajú szavaira, nagyot sóhajtottam, majd gondolkodóba estem. Biztos voltam benne, hogy Hoseok magukról beszél, s nem voltam hülye, arra is rájöttem, hogy az ismeretlen személy valószínűleg jó anyám volt. Azonban az más kérdéses volt, hogy ki a fiú, s milyen könyvről is beszélt. A pillangós része is tiszta volt, de a vége felé, ahogy engem is hozzám kapcsolat, már megint csak lyukat vájt agyamba. Értettem, de nem teljesen. 

Részlegesen. 

-Oké, szóval ti vagytok a banda, és valamelyikőtök még minden előtt, megtalált egy könyvet, ami koreaiul volt írva, és igen... -nyitottam ki szememet. -az a rész leesett, hogy az ismeretlen személy az anyám. Én csak azt nem értem, hogy jövök ehhez. -mondtam, azzal visszatoltam Hoseok elé a kis poharat, s nagyot kortyoltam másik italomból. Lehet nem kellett volna, hirtelen ennyit innom, de annyira elnehezedett elmém, a sok új információtól, hogy muszáj voltam alkoholba fojtani azt. 

-Azt még nem is kell tudnod, hiszen ez csak a mi reménységünk. Vagy a tervünk kezdetének feltételezése, nevezd ahogy akarod. -legyintett egyet, mire csak felhorkantottam, hogy megint csak amolyan kulcsfigurának használnak. -Egyébként a kisfiú, az Taehyung volt. Akár hiszed, akár nem. -mondta, s tekintete a vidám, derűs ábrázatról, azonnal elkomorodott. 

-Tessék? -tágultak ki szemeim, hiszen ahogy meghallottam a kék nevének említését, iszonyatosan meglepődtem. 

-Igen, jól hallottad. Azért volt olyan veled először, mint amilyen. Amúgy is nehezen alkalmazkodik az új arcokhoz, de te még rátettél egy lapátra, még akkor is ha nem tudhattad, vagy nem tehettél róla. -magyarázta, mire állam szabályosan a padlót súrolta. -Taehyungnak rettenetes gyerekkora volt, talán a legrosszabb mindannyiunk közül, és igen, édesanyás ölte meg az apját. -húzta fájdalmas mosolyra ajkait. 

-Istenem'... -suttogtam, s kezeimbe temettem arcomat. Miért vert a sors megint ilyen gyalázatod módon? Amúgy sem szívleltem a kékséget, s ezt megtudta, még az általa táplált ellenszenv ellenére is bűntudatom volt. Nem magam miatt, hanem anyám miatt, s én még csúnyán meg is fenyegettem órákkal ez előtt. Nem akartam elhinni, hogy ennyi köze lehetett hozzá, s szabályosan mardosott lelkiismeretem. Csak még jobban megutáltam anyámat. S ugyan tudtam már, hogy ezt teszi. Ártatlan embereket tesz el láb alól, hogy növelje a hatalmát, de a tény, hogy jelenleg Taehyunggal tartózkodtam egy légtérben -még ha most nem is- mélységesen zavart. -Nem hiszem el..

-Sajnos ez az igazság. Éppen ezért gyanakodtunk az elején, mikor Yoongi hazahozott. -sóhajtotta, s elvéve előlem a poharakat a mosogatóba hajította, melyek hangos csörömpöléssel bántották, így is zavart agyamat. 

-Yoongi Hyung.. ő is tudta? -kérdeztem felsandítva arcára. 

-Igen. Mindenki tudta. Ezért hozott el. Féltünk, hogy anyád küldött, de mint kiderült nem így van. -suttogta, de azért biztatóan mosolyodott el, hogy némi bizalmat öntsön belém. 

-Sajnálom.. -motyogtam magam elé, hiszen még ha nem is tudtam erről az egészről, igen is bántott a dolog. 

-Nem kell Jungkook. Nem tehetsz te semmiről. De Taehyungot, meg kell értened, mert ő épp annyit sérült korábban, mint te most. Nem szabad vele kekeckedni, s pláne nem zaklatni. Ő nem tudja ezt helyén kezelni. Biztosan mondták már a többiek, hogy vedd komolyan minden szavát, mert nem viccel, s talán köztünk ő a legelszántabb bizonyos dolgok iránt. -tekintete ismét megváltozott, s engem kicsit le is vert a víz. 

Hiszen én betartottam ezt a fajta "szabályt", de amint eszembe jutott, mit is tettem vele, még ha az elején inkább volt forró, vagy bolond ötlet, nem kellett volna úgy megfenyegetnem. 

-Egy barom vagyok. -mondtam, s fájdalmasan döntöttem homlokomat a fekete pultnak. 

-Már miért lennél? Komolyan, nem tud... -kezdte volna de félbeszakítottam. 

-Nem érted. -emeltem fel fejem, s úgy néztem rá bűnbánóan. 

-Mi? -kérdezte, s összeráncolta szemöldökeit, nem értve a szituációt. Szívesen elmondtam volna neki, hogy igazából órákkal ezelőtt véletlenül összefutottam vele, s szopó versenyt játszottunk, aztán amint megnyertem azt, nem láttam a dühtől és az önteltségtől semmit, ezért megfenyegettem, s még meg is vágtam. -Ugye nem tettél vele semmit? Mármint, persze veszekedni lehet, de senki nem tudja sarokba szorítani, mert elég erős jellem, és... 

-Megfenyegettem. -suttogtam, s minden további fájdalmas mellé beszélés nélkül, megfogtam előttem lévő, nagy, félig teli vodkás poharamat, s fenékig húztam azt. Elakartam felejteni az egészet, hiszen látszólag nagy hibát követtem el, s nem akartam én ezt tenni, főleg, hogy nem tudtam milyen következményekkel jár, de akkor, ott okosabbnak éreztem magam. Hiba volt. 

Csótány. 

Én voltam most az. 

-Hogy mit csináltál? -tágultak ki szemei, s dühösen vette el tőlem a poharat, majd azt is a csapba hajította, mire kicsit összerezzentem. 

Az eddig kedves, és bizakodásra méltatott Hoseok, teljesen megváltozott. Nem csak a meghökkenés festette arcát, kicsit komorra, hanem a csalódottság, s a felém irányított harag is. Nem néztem volna ki belőle, hogy őrjöng, vagy esetleg fel ken a pultra, de társa iránti önérzete -melyet a valószínűleg meggondolatlan döntésem okozott- felháborította. 

-Nem direkt volt Hyung.. -mondtam, s kicsit talán védekezően emeltem fel kezeimet. 

-Még is, hogyan nem véletlen fenyegetsz meg valakit? Jungkook, ez nagyon nagy hiba volt. -sóhajtotta, s úgy hajolt hozzám közelebb. -Mit mondtál neki? -kérdezte, mire összeszorítottam ajkaimat. Nem akartam a tudtára adni, hogy valójában mi is történt, de őszintén elakartam mondani, az utániakat. 

-Kicsit furán jött a szitu. És a lányok is voltak,.. vagyis nem végig. Aztán összekaptunk, és olyan arrogáns volt a képe, basszus... -sóhajtottam nagyot, s ide-oda gesztikuláltam közben- nem akartam hülyeséget, csak, hogy megtanulja, hogy ne szórakozzon velem. 

-Jungkook, azt kérdeztem mit csináltál? -türelmetlenül hunyta le szemeit, s én tényleg nem akartam, de muszáj volt elmondanom. 

-Nálunk volt egy üveg, és összetörtem, aztán megvágtam vele. De nem nagyon, nem volt durva. -mondtam, talán kicsit félve, mire az előttem lévő, először csak aggodalmasan megmasszírozta halántékát, majd összeszedve magát megszólalt. 

-Eszetlen vagy. Nyilván nem tudhattad, de Taehyunggal nem szabad így viccelődni. Figyelj, nem akarom tudni min kaptatok össze, de ezt tényleg nem kellett volna. -mérgelődött- Te nem ismered, és őszintén nem tudom, mit fog veled kezdeni ezek után, de ostoba dolog volt, még akkor is ha nem tudtad. Baszki, azt se tudom, most hol van. -nézett körbe, hogy jobban színlelve a helyzetet, s a helyzet súlyosságát tudtomra adja, hogy van okom aggódni. 

-Miért? -kérdeztem vissza, hiszen nem értettem. 

-Nézd, az biztosan leesett, hogy TaeTae más. Mármint, mi itt mindannyian mások vagyunk, mint a többi ember, de ő még inkább. Jól hallottad a történet alapján, meg van az oka annak, hogy úgy viszonyul a környezete felé, ahogy. 

-Ő beteg? -tettem fel azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott, s valamilyen szinten sejtettem is, de akárhányszor összekerültem vele, sosem gondoltam komolyan a felé szegezett mondataimat. 

-Igen az. -motyogta halkan. -Bár itt mindannyiunk szenved ebben-abban, de Taehyung lelki és szellemi állapota talán a legkritikusabb. Nem kellett volna ezt tenned, nem bírja elviselni maga felé az erőszakot, mert... -pillantott oldalra, s úgy esett rövid gondolkodóba. 

-Mert? 

-Hogy is mondjam. Talán megihleti, vagy ösztönzi, azt hiszem ez a jó szó. -lomhán elfektette karjait a pulton, majd úgy, ahogy azok kissé hozzámérjenek, megrázta vállaimat. -Figyelj, kinyírni talán nem fog, Yoongs nagy hatással van rá, talán ő az egyetlen és Jiminie akiben megbízik. Beszélhetek velük, hogy nyugtassák meg, vagy győzzék meg, ilyenek... de Taehyungnak rengeteg olyan oldala, és titka van amit még mi sem tudunk. -fejezte be, mire arcom égett. 

Nem azért, mert zavarban lettem volna, vagy hasonlók, hanem mert összezavarodtam. Olyan volt, mint amikor az ember túl sokáig van a kellemetlen hidegben, s aztán ahogy beér egy melegebb helyiségbe, ugyan megkönnyebbül de arcbőrének felszíne szinte lángra kap. 

-És ha én beszélnék vele? -kérdeztem, miután kicsit összeszedtem magam. 

-Hát haver, megpróbálhatod, de sok esélyt nem látok rá, hogy az értelmes lesz. Meg különben is, szólni kell Yoonginak, nem tudjuk ez mit válthatott ki abból szerencsétlenből. Ilyenkor némán őrjöng, vagy gyilkol, vagy a könyvét írja, de sose tudni, csak egy biztos. -emelte fel mutató ujját, s úgy nézett homályos szemeimbe. -Nem szabad megzavarni, vagy kizökkenteni. Tilos! 

-Értem. -hajtottam le fejem, ahogy teljesen megértettem. 

Valóban meggondolatlan ötlet volt, s most más ugyan sírhatok, nem volt értelme. Az későn már feleslegesen okos. Zavart, hogy így tettem a kékséggel, de nem volt mit tenni. Még ha normális esetben lettünk volna, azt mondom szarok rá, nem különösebben érdekel; de Taehyung nem volt normális. 

Ezek szerint, nem csak az indulatos gondolataim, hanem Hoseok szavai is alátámasztották, hogy nem teljesen ép a fiú esze. Vagy hát, ha nem is a az eszével, vagy az intelligenciájával van baj, az elméje nem száz százalékosan teljes. 

-Megjárom, mi? -kérdeztem szánalmasan felnevetve. 

-Meglehet. -mosolyodott el ugyan csak ekkora szánalommal, majd elővéve két pezsgős poharat, letette elénk. 

-Remek. 

-Nem a világ vége, de ennek következményei lesznek. Namjoon nem szívtelen, és nagyon bölcs ember, sőt nagyon is tisztességes, de pont emiatt a tisztesség miatt, neki az igazságosság van a szeme előtt. Mindannyiunkat ugyan úgy kezel, s azt tűri a legkevésbé, hogyha egymást bántjuk. Olyankor kegyetlen. -mondta, majd elővéve egy üveg, arany, gyöngyöző pezsgőt, kihúzta annak dugóját. 

-Vagyis megbüntet? -kérdeztem.

-Igen. Mondjuk én még nem kaptam ki, de a lányok már igen. -kitöltötte az italokat. -Ők ilyen hülye tinik még, és tudnak bosszantóak is lenni, kihúzták a gyufát, az egyik bevetésen, és közvetlen miután hazaértünk, Nam megverte őket. -nevetett fel. 

-Ezen mi vicces? -kérdeztem, hiszen csak hitetlenül ültem, fel sem fogva, hogy a vezetőjük képes így büntetni két sokkal fiatalabb lányt, egy apró hiba miatt. -Ez brutális. 

-Hát az volt, mi végighallgattuk. Szép magas sikolyok voltak azok, de megtanulták egy életre, hogy nem hátráltatnak minket. -mondta, majd közelebb tolta felém az egyik üveget. -Ezt úgy idd meg, hogy te is megjegyezd. Amolyan eskü. Nem bántjuk egymást, ha olyan titkod van ami ránk is vonatkozik, abba mindenképp bele kell avatnod minket, és a legfontosabb. -emelte fel a poharat, s biccentett, hogy én is hasonlókép cselekedjek. -Sosem hagyunk hátra senkit, az életünket a másik életéért adjuk. -azzal összekoccantottuk poharainkat. 

Nagyot nyeltem, ahogy a sokadik alkohol mennyiséget juttattam szervezetemben, s kicsit meg is szédültem a széken. Nem voltam rosszul, de rendesen hatott rám, s emiatt bugyuta mosolyt festettem ajkaimra. 

-Azt hiszem ennyi elég lesz. -nevettem fel, majd visszatettem elé a poharat. 

-Szerintem is. -elvette előlem azt, majd száműzte a többi közé. 

Tettem volna még fel kérdéseket, hiszen látszólag Hoseok sok mindenre választ adott, s nem is kellett úgy igazán nyüstölnöm, de nem tudtam. Ő dolgozott, s jelenleg is jöttek italokat kérni a pultnál, így kifordítottam testemet, majd hátra tettem könyökeimet, s gondolkodóba estem. 

Ha Namjoon tényleg megtudja mit tettem, -már pedig megfogja tudni- akkor valószínűleg kikapok. Jogosan, de még sem értettem teljesen, mire az ilyesfajta erőszak. Azt pedig elképzelni nem tudtam, hogy a gyengébbet hogyan bánthatta. Tartottam, hogy kifogok kapni, de férfiként kellett viselkednem. Vajon, ha az ikreket megverte, velem mit tenne? Vagy egyáltalán tenne valamit? Hiszen én mégis csak új tag vagyok, -vagy valami olyasmi-  míg Hise és Hisa ezek szerint már bevetésen is voltak. 

Mindenhogyan zavaros volt a dolog tökmindegy honnan nézzük. 

-Hoseok! -kiáltottam a férfi irányába, ki éppen egy fém keverőt rázott a kezébe, s közben egy intéssel jelzett az előtte helyet foglaló vendégnek, hogy tekintetünk találkozhasson. 

-Mond gyorsan. -jelentette ki, de keze egy pillanatra sem állt meg. 

-Ha önfeledt állok Namjoon elé, akkor sem kegyelmez? -kérdeztem, s ugyan lehet, hogy inkább volt bennem félelem, de hangom határozottságot mutatott. 

-Azt én nem tudhatom. Én még nem kaptam ki, de biztos vagyok benne, hogy értékelni fogja. -szusszantotta, majd egy kelyhet emelt le a polcról, s kitöltötte az átlátszó italt. -Viszont, ha azon töröd a fejed, hogy esetleg megkegyelmez, akkor gyorsan felejtsd is el, ő túl realista ehhez. -mondta, azzal ott hagyott, s visszapattogott a többi kiszolgálásra váró emberhez. 

Remek. 

Szóval, félthettem magam, hogy megkorbácsol, vagy ledug valamit a torkomon, hogy aztán az belülről marjon szét, s én ebbe nem akartam belekerülni. Jól vágtam magam alatt a fát, hogy aztán szépen a fejszére csücsüljek. 

Hosszasan gondolkodtam még, hiszen az alkohol most teljesen máshogy ütött be. Ahelyett, hogy pörögtem volna, vagy a rosszullét ütött volna fel testemen, csak bámultam magam elé. Izmaim elernyedtek, s teljesen úgy éreztem magam, mint egy kocsonya. Nem tudtam, hogy ez jó vagy rossz, csupán úgy van. Volt és kész. Ahogy izmaim elernyedtek, s lomhán könyököltem tovább a pulton, csak néztem a tömeget. 

Minden ember elvolt a saját kis mocskos világában. Öltönyös férfiak, vagy vadabb külsővel megáldott nők, csillogó ruhákban. Voltak fiatalabbak, és egészen idősek is. Ekkor azonban, hangosan csapódott ki a bár ajtaja, mire többen is oda kapták tekintetüket. Nem mindenki, de a személyek többsége, érdekesen vizslatott a bejárat irányába, ahonnan hangos léptek ütötték meg tompa füleimet. Abban a pillanatban, azonban újra elöntött a méreg. 

Nem tudtam eldönteni, hogy amiatt, hogy a hangos zene basszusa tökéletesen illeszkedett az érkezett személy lépteivel, akár egy jól megszervezett show, vagy azért mert a kék hajzuhatagot, s az idióta vigyort láttam meg először. Felszegett fejjel sétált, s szinte senkivel sem törődve, öblös léptekkel haladt egyre beljebb, mögötte a pinkkel. Összeráncoltam szemöldökömet, s testem újra megfeszült, s ahogy tekintetünk találkozott egy pillanatra, komiszan elmosolyodott, mire kezeim ökölbe szorultak. 

Miatta van  az egész. 

---------------------------

badabumm

megérkezett, szóval ja

örüljetek, egyénként többen is tökre másra számítottak ami meglepett (mármint írásban jeleztétek, hogy Tae esetleg összefut Kookkal, vagy a bárban lesz...) azért remélem nem csalódtatok akkorát, hiszen ez nem azt jelenti, hogy nem történik itt semmi érdekes, de ilyenek is kellenek

azért remélem élveztétek <3 :c