_______Ω_______

Halvány bökdösésre ébredtem, s emiatt a frusztráció miatt másik oldalamra fordultam. Csukott szemhéjaimon keresztül is tökéletesen éreztem, ahogy a nap szinte égeti arcomat. Nem tudtam mennyi az idő, de a fény erősségéből ítélve valószínűleg nem reggel lehetett, hanem  valami sokkal későbbi időpont. 

-Jungkook, ébredj! -ahogy a halvány bökdösésből már inkább lett ütögetés, csak egy fáradt nyögéssel fejemre húztam a párnámat, s majd ebben a pillanatban a hang tulajdonosa megelégelte a hisztériámat, -melyet a nem elegendő alvás okozott- majd a parketta ropogásából ítélve arrébb ment, s egy egyszerű mozdulattal lerántotta az engem melegítő takarót.  Nem volt hideg, de azért jóval hűvösebb mint eddig, s emiatt egész testemen végig cikázott a kellemetlen libabőr, akár a fenyő tüske olyan volt bőrfelületem. Magzatpózba húztam magam, ezzel próbálva a lehető legkevesebb hőt kiadni magamból, s szemöldökömet ráncolva vártam a továbbiakat. 

-Csak egy percet.. -motyogtam, s közben átkaroltam karommal két felhúzott térdemet, s jobban szorítottam össze szememet. Én jól kelő ember voltam, nem volt probléma abból, hogy ha korán kellett megébredni, s viszonylag gyorsan ébernek is tudhattam magam, azonban ez csak a megszokott körülmények között volt így. A jelenlegi helyzetem pedig minden volt, csak nem megszokott. 

-Nincs több idő, fel kell kelned. Sok a dolgunk ma. -ahogy kinyitottam szemeimet, azonnal össze is szorítottam azokat. A világosság szinte tépte pupilláimat, hogy megvakítson. Túl sokáig voltam hozzászokva a sötétséghez, s emiatt nagyon is zavaró volt. Yoongi karba tett kezekkel áll az ágyam végében, s mereven bámult rám, mire csak hátravetettem fejemet. Kezeimet kinyújtottam fejem fölé, s úgy próbáltam megropogtatni elgémberedett ízületeimet. Ahogy felültem, nyakamat is megropogtattam, mi éles kattanó hangokat hallatott. -Mi ez a kupleráj? -kérdezte az idősebb, körbe pillantott a szobában. 

Na igen, a cipőim még mindig a padlón hevertek, lerúgva, koszosan, ahogy a tányér darabok is, szétszóródva a kaja maradékkal körülötte, a ahogy fejét a mögöttem lévő fara vezette, csak összeráncolta szemöldökeit, majd nagyot sóhajtott. 

-Miért van egy golyó a falban? -kérdezte, s közben gondterhelten masszírozta meg orrnyergét. 

-Tegnap összefutottam az öcséddel. -mondta még reggeli hangon, s oldalra fordultam majd letettem talpaimat a hűs talajra. 

-Tényleg? -tágultak ki szemei, majd úgy pillantott vissza rám. 

-Igen. -suttogtam. -Megpróbálta perforálni a nyelőcsövemet. Kellemesen fogadja az új embereket. -mosolyodtam el cinikusan, s felálltam. 

-Örülj neki, hogy csak ezzel próbálkozott. -nevette el magát, mire kijelentésére elhűltem egy pillanatra. -Többre is képes lett volna. 

-Mindjárt gondoltam. -válaszoltam mogorván, s közben a táskámhoz sétáltam, hogy felvegyek valami melegebb ruhát, hiszen akármennyire nem volt már reggel, igen is vacogtam a hirtelen ébredés miatt. 

-Mindegy. Gyere, amint látom a szendvicsedből sok nem fogyott. -kezdett az ajtó felé sétálni, s háttal nekem intézte hozzám szavait. -Egyél valamit, aztán beszélgeti fogunk. 

-Megint? -hitetlenkedtem, majd egy fekete pulóvert magamra kaptam, s úgy álltam előtte mint aki nem hisz a fülének. Megfordult mikor már az ajtónál járt, s egy ijesztő félmosollyal válaszolt. 

-Igen. Jobb ha hozzászoksz, sok mindenről fogsz beszámolni nekünk. Meg kell tudnunk ezt azt, szóval szedd magad rendbe, és igyekezz. Mi nem érünk rá egész nap. -mondta, majd a kilincsre vezette ujjait, s halkan távozott a helyiségből további információ nélkül. 

Szem forgatva néztem utána, s közben nagyot sóhajtottam. Igen, én is tisztában voltam vele, hogy találni kell kölcsönös ezt-azt. Nekik is beszélniük kellet, mihez kezdenek velem, sok kérdésem volt még így is hozzájuk, s nem tudtam különösebben kihez forduljak először. Még mindig alig ismertem valakit, vagy az a kicsi tudás a személyiségükkel kapcsolatban holmi kevés volt, ahhoz, hogy bármelyikükben is megbízzak. Nekem is be kellett számolni, leginkább bizonygatni, hogy a véletlen műve a sok hasonlóság és kétely amit feltételeztek rólam, s emiatt álltak hozzám olyan gyanúsan. 

Nem felejtettem el azt sem, hogy tegnap a kékség olyan hirtelen volt irányomba, és meg is fenyegetett. Leginkább kerültem volna, hiszen nem tudhattam mit váltott ki belőle első találkozásunk, de sejtettem, hogy ő sem szívlel. Még mindig voltak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy nem hisz nekem, s olyan dolgok vannak beteg elméjében, ami miatt képes lenne csak a sarokból figyelni, hogy aztán hátba szúrjon; akár szó szerint. 

Nagyot nyújtózkodtam állva is, majd minden erőmet összeszedve haladtam az ajtó felé, hogy kövessem az idősebb szavait. Lassan kitártam a falapot, majd minden emlékezetemet összegyűjtöttem, s úgy mentem ki a folyosóra. Még szoknom kellett az új környezet adottságait, s jól körbenézve mendegéltem a folyosón. Ahogy kiértem az előtérbe halk zene ütötte meg fülemet, mire összeráncoltam szemöldökömet. 

Megfordult fejemben, hogy a Magnumot hoznom kellett volna magammal, de inkább elvetettem, abban a reményben, hogy nem leszek egyedül. 

Amint kiértem a nappaliba, jól körül néztem. Most sokkal világosabbnak, s színesebbnek tűnt minden, ahogy a galéria felé pillantottam ott nem láttam senkit. Majd levezettem tekintetemet, s az alatta lévő "nappali" szerűségre néztem, ahol a hatalmas kanapén lomhán ült valaki. Halkan közeledtem a cél felé, s amint az illető meglátott, csak szélesen elmosolyodott, majd rózsaszín hajába túrva megszólalt. 

-Szervusz vendég. Hogy aludtál? -kérdezte, s közben másik kezében levő telefonját félredobta, s rövid sortba bújtatott lábait felhúzta, majd megtámasztotta rajta állát. Nem válaszoltam neki, csak aprót biccentettem felé, s tovább haladtam a házba. Ahogy megpillantottam az étkezőasztalt, ahol Namjoon ült, tüzetesen vizsgálta az előtte lévő laptopot, s közben ujjai között papírtömegeket forgatott. Komoly volt a tekintete, s szemüvege mögül szuggerálta jelenlegi munkáját. Úgy belemerült, hogy észre sem vette, hogy én is a légtérben vagyok, s emiatt nem is szólaltam meg. Nem akartam megzavarni, nagyon is fontosnak tartottam a felé intézett tiszteletet, emiatt karomra simítottam, s beljebb mentem. A konyhában csak Yoongi volt, s éppen a tűzhelynél kevergetett valamit. Orromat megcsapta az erős füst szag, s emiatt összeráncoltam szemöldökömet, hátha a konyhát akarja felgyújtani de tévednem kellett. 

-Ülj le. -mondta a fehér hajú, mire összerezzentem. Ő vélte felfedezni személyemet, s ahogy felém fordult, meg is láttam a szájában csücsülő cigarettát. Most is éreztem a méz kellemes illatát, s ahogy kezére néztem, a serpenyőben illatozott a rántottának tűnő étel is, ami miatt össze futott a nyál a számba. 

-Rendben. -feleltem halkan, s kihúzva a szőkével szemben lévő széket, elhelyezkedtem rajta. Elém tette a gőzölgő étellel teli tányért, majd mellém rakva egy pár pálcikát bólintott egyet. 

-Egyél. -morogta, s visszasétált mögém, hogy tovább csörömpöljön valamivel. Kicsit habozva, de kezeim közé vettem az evőeszközt, azonban csak turkálni kezdtem. Akármennyire volt éhes, nem mertem belekóstolni, nehogy megint valamilyen meglepetés érjen. 

-Nincs benne semmi, nyugodj meg. -Namjoon először pillantott fel papírjai mögül, s lágyan mosolygott felém, ami kicsit megenyhítette az étkezéssel való szorongásomat. -Hallottam, hogy Taehyung tegnap vicceskedett veled, az ő nevében is mondom, hogy elnézést kérek. Nem alkalmazkodik jól az idegenekhez. -motyogta, s lehajtva a laptopot maga előtt, két kezét álla alá illesztette. 

-Meglepett. -mondtam, majd most már felbátorodva emeltem ajkaimhoz a finom falatot. Yoongi, amint végzett a dolgaival, kihúzta a mellettem levő széket, s ő is elhelyezkedett. Jobban hátra dőlt, s egyik lábát átvette a másikon, miközben mélyet szippantott a cigarettájából. 

-Okoz ő meglepetéseket, de el kell nézned felette. -Yoongi hangjára mind a ketten felé néztünk, mire csak felrántotta szemöldökeit, Namjoon elmosolyodott én pedig jobbnak láttam folytatni a az étkezésemet. -Bár idővel megbékél, már csak az a kérdés, mennyi időnk van. -tette hozzá, s gyanúsan pillantottam, mint minden szemérmes megrettenés nélkül a fekete üveg asztalra hamuz.

-Mire kell idő? -kérdeztem, amint lenyeltem a falatot, s kérdőn néztem hol az egyikre, hol a másikra.

-Hát... -Yoongi csak felrántotta tekintetét s úgy döntötte oldalra fejét.

-Nem egyszerű, és ezt nem itt akarjuk mondani neked. -sóhajtotta Namjoon, s közben összerendezte az előtte elterülő paírokat. -Sajnos vissza kell mennünk a tiszta szobába, ez szabály, akármennyire nem örülsz neki. Meg kell bizonyosodnunk, hogy igazat mondasz. El kell mesélned mindent, töviről-hegyire, és ez csak úgy lehetséges, ha ott történik. -döntötte oldalra fejét. Újabb falatot vettem ajkaim közé, s úgy hallgattam minden szavát, hogy nyeleseimmel egyetemben próbáltam megemészteni az információt is.

-De mire kell ez a hatalmas óvatosság. Én őszintén el tudom mondani, emberi keretek között. -hangom kicsit hitetlenül csengett, de látszólag fel voltak készülve reakciómra.

-Kölyök, ennél emberibbet úgy sem fogsz tapasztalni a közel jövőben. -azzal Yoongi felállt, s kimérten lepett a hűtőhöz, majd kitárta annak hatalmas ajtaját. Perifériás látásomból figyeltem, ahogy kinyit egy kis rekeszt a külömböző italok mögött  majd egy apró üvegcsét vesz ki onnan, s elolvasva címkéjét, le helyezi az asztalra, s így a két üveg felület apró koccanással találkozik.

-Ez mi? -pillantottam fel rá, s kérdőn ráncoltam homlokomat.

-Semmi veszélyes. Neked kell, hogy biztosra menjünk. -Namjoon is felállt, s én ebben a pillanatban nyeltem le az utolsó, már kihűlt falatot, s a két pálcikát az üres tányérra helyeztem.

-Köszönöm. -mondtam, majd felálltam, s az edényt kezeimbe véve, zavartan pillantottam, hogy most mit kellene tennem. Vagy otthonosan mozogni, vagy esetleg hagyni, hiszen elég pofátlanul tettem azt múlt éjjel is a szobámban, azonban Yoongi elvette tőlem, s egy egyszerű mozdulattal a pultra tette.

-Hagyd csak, majd ha a lányok megjöttek elpakolnak. -nevetett fel, s mire csak egy újabb biccentést ejtettem.

-Most gyere, Jungkook. -Namjoon kezével jelzett, hogy kövessem, ugy egy fáradt sóhajjal tettem amit mondott. Mind a hárman a már jól ismert helyiségbe mentünk, s amint átléptem a kék szoba küszöbét, elmém elnehezedett a hőtől. Megint ugyan olyan meleg volt, ugyan olyan homály, s ugyan azok a dolgok voltak ott, amint múltkor. Egy valami azonban szemet szúrt.

Ahogy az ajtót bezárta mögöttünk Yoongi, s előrébb sétált, úgy kezdett el tudatosulni bennem, hogy nem teljesen sima beszélgetés lesz ez. Egy furcsa gép volt most a tiszta asztalon, kicsit talán az EKG-hez tudtam volna hasonlítani, ami egy papirra vezetett rúdra volt kötve, a másik oldalán pedig egy tablet szerűség helyezkedett el.

Szó nélkül sétáltam beljebb, majd már szinte lomhán dobtam le magam helyemre, akárcsak tegnap. Namjoon tekintete megint elkomolyodott, s szembe foglalt velem helyet. Nem szólt semmit, ahogy a harmadik személy sem, csak tették a dolgukat. Nem ellenkeztem, nem lett volna sem okos, sem túl következetes. Yoongi egy kis matatás után, megkérte, hogy vegyem le felsőmet, amit nem bántam hiszen igen is melegem volt. Lehajítottam a vastag, fekete anyagot, majd kis hezitálás után felnéztem rájuk. Namjoon a kis gépén kezdett el valamit ügyködni, míg én csak nagyokat sóhajtva vártam. Precízen dolgoztak, mintha csak minden nap ezt csináltak volna, hatalmas gyakorlattal, bár valljuk be lehet erről volt szó.

-Jobb kezes vagy? -kérdezte a fehér hajú, mire bólintottam egyet. Már kérdeztem volna, hogy esteleg tesztelik az alapműveltségem, s kételkednek, hogy tudok-e írni, vagy olvasni, amint azonban elővette zsebéből, a kis üvegcsét, mit még a konyhában halászott elő, majd újra a zsebébe nyúlva ujjaival előhúzott egy steril injekciós tűt is, megnémultam.

-Az minek? -kérdeztem kitágult szemekkel. Nem tartottam a tűktől, nem erről volt szó, de azért ha bedrogoznak vagy hasonlók, nem ártott volna tájékoztatniuk.

-Hazugságvizsgáló szérum, a gép pedig rád lesz kötve. -mondta Namjoon, majd előrébb dőlt. -Nem arról van szó, hogy nem ismerem fel az igazságot, de biztosra kell mennünk. -azzal biccentett egyet a másikra nézve, mire ő is így tett.

-Add a bal kezed. -morogta, mire jobbnak láttam szó nélkül tenni. Felhelyeztem az asztalra bal karomat, majd nagy levegőt vettem. Kipattintotta az üvegcse tetejét, s a tűvel egy adagot is kiszívott belőle, mire csak összeszorítottam szemeimet. Amint megéreztem, hogy a tű bőrömnek nyomódik könyököm hajlatában, titkon odanéztem, s meg is dermedtem kicsit. Éreztem, ahogy a kis mennyiségű löttyöt belém fecskendezi, majd egy gyors mozdulattal ki is húzza azt, s leteszi az asztalra. -Ezt szorítsd oda. -nyújtott felém egy apró gézlapot, amit elvettem, s a sértett területre szorítottam. Namjoon felállt, s megfogta a kis szerkezet fehér tappancsait, majd elkezdte feltapasztani homlokomra, káromra és pólóm nyakát elhúzva mellkasomra. Úgy izzadtam mint a ló, s éreztem ugyanazt a nyomást fejemben, mint tegnap, s amint a hazudságvizsgálót bekapcsolta, csak jobban elterültem a széken.

-Most pedig meséli el mindent, ami az elmúlt huszonnégy órában történt veled. Mindent, még azt is, amire úgy gondolsz, hogy lényegtelen részlet lehet, mert nem az. -azzal visszaült, vélem szembe, s a tabletet kezdte vizslatni. Yoongi csak mellettünk állt, s néha rám, néha pedig Joonra nézett, jól informálódva a helyzetről.

Én pedig mesébe kezdtem.

Fájdalmas, s hosszú mesébe.

Mindent elmondtam nekik. Ugyan nem csak azt az egy napot, amit tegnap éltem át. Elmondtam dióhéjban a családi állapotomat, aztán a szerződést is, elmondtam a anyám említéseit, s nehezen de kitárulkoztam arról mikre is jöttem rá. A bátyámról és apámról is beszéltem, valamint a felettébb rendhagyó távozásomról is. Hallgattak, s mikor néha szünetét kertem, hogy gondolkodhassak, vagy kicsit lenyugodjak csak a gépet figyelték, mely szívverésem és idegrendszerem adatait adta le. Nem szorongtam, de néha felütött bennem a düh, ahogy lassacskán nem csak a történéseket és a szituációkat regéltem, hanem saját tervemet is gondolataimat is felhoztam. Minden szaros részletet megemlítettem, s mire a végéhez értem, már szabályosan folyt rólam a víz. Ahogy felnéztem a mellettem állóra, látszólag semmi baja nem volt. Bírta, a hőt és a nyomást is, ahogy Namjoon is. Eszelősen bólogattak, s mikor befejeztem a történet részletes felhozatalát csak nagyot sóhajtottam.

-Ennyi, nincs több. Mindent elmondtam. -suttogtam, s lehajtottam fejemet, ahogy már szabályosan fájt a fejem. Szédültem is, torkom is száraz volt, s már nagyon menni akartam.

-Rendben van. Amiket elmondtál mind igazak, aminek nagyon örülök. -a szőke felállt, s miután megigazította szemüvegét, hozzám sétált, s elkezdte leszedni rólam a kis tappancsokat. Hangos cuppogó hangokat hallatott, s minden egyes eltávolításnál, egy nagyobb kő esett le szívemről. Szépen kezdtem megnyugodni, hogy ezen is túl vagyok, hiszen ha nem is lelki trauma, vagy megrázó cselekedet, vizsgálat volt, azért igen csak megviselt.

-Gondoltam, hogy ez áll mögötte. -Yoongi hosszú idő után először szólalt meg, mire csak furcsán pillantottam rá szemem sarkából.

-Mármint mi? -értetlenkedtem, hiszen akármire lehetett ez a fajta válasz, rosszalló megnyilvánulás.

-Anyádnak kellett az örökös. Arról nem tudtunk, hogy van egy bátyád, de azt gondoltuk, hogy nem fogja a végtelenségig egyedül összetartani a birodalmát. -mondta, majd a földön heverő pulcsimat felém nyújtotta.

-Igaza van. -tette hozzá Namjoon, majd nagyot sóhajtott. -Nézd, ha hajlandó vagy a továbbiakban is együttműködni, akkor nagyban megkönnyíted mindenkinek a dolgát. Én tisztában vagyok vele, hogy szorult a helyzeted, meg is lehetsz rémülve, ez teljesen természetes, de nem ok arra, hogy ölbe tett kezekkel várjunk. -az ajtó felé haladt, miközben hozzám intézte szavait, s amint realizáltam, hogy vége a fullasztó kihallgatásnak, követtem őket. -Ne aggódj, mert idővel be fogunk avatni mindenbe, de nekünk munkánk is van emellett, számtalan, sőt még rosszabb mint édesanyádnak, és kérlek emiatt légy türelemmel. -fejezte be mondandóját, s mind elhagytuk a kék szobát. 

-Anyám még nem keres. -mondtam, s kettejük között haladtam a folyosón, akár egy elveszett gyerek. Még ha nem is voltam az, a bizonyos személyes információk felhozatala, mégis ebbe a szerepbe késztetett. 

-Még nem keres, de nem tudhatjuk mikor fog, emiatt jobbnak látom, ha én magam megyek vissza az őrsre. Beszélek a feletteseimmel, hogy minden mostanában eltűnt személyről én kapjak először utasítást. 

Tessék? 

-Milyen felettes? Nem te vagy itt a főnök? -értetlenkedtem, s Yoongi azonnal közbe vágott.

-Csak itt. -nevetett, majd gondolva egyet, biccentett fejével, s megtéve egy erős jobbost, a folyosón lévő szobák egyike mögül eltűnt. 

-Ahogy említettem, többünknek is van munkája. Ez amiatt kell, hogy az igazi melónkat valahogyan könnyebben tudjuk rejtegetni a városban. Én nyomozó vagyok a nyilvánosság előtt, Yoongi pedig egy cégnél informatikus, de arról senki sem tud, hogy mi zajlik ebben a házban vagy Tryptich-ban, csak tudják, hogy vagyunk. De csak azok tudják, akiknek tudniuk kell. -mosolygott, s ugyan komolyan és erőteljesen formálta vastag szájával a szavakat, de úgy intézte azt felém, hogy tökéletesen megértsem. 

-Nyomozó? -kérdeztem vissza, ahogy megálltunk a nappaliban. -De ti gyilkoltok, vagy hát tegnap mikor Hyung idehozott, akkor az a lány és Jimin egy f... -kezdtem volna, de félbevágott. 

-Mint mondtam, csak a nyilvánosság előtt. Az előny, hogy én egy olyan helyen vagyok tisztviselő, amivel kiküszöbölhetünk mindent, amit valójában elkövetünk. Tudod, ez kicsit bonyolultabb, itt sok mindenről van szó, de majd később beavatlak. -mondta, majd a konyhaasztalhoz lépett, s megfogta az órákkal ezelőtt félbehagyott munkájának dolgait, s a galéria felé sétált. 

-Várj! -kiáltottam utána, mikor már a lépcső tetején állt. -A nevetek. Mármint, amikor Yoongi elhozott, először nem az igazi nevét mondta el. Neked is van? Mindenkinek van? -pillantottam fel, s a sok újabb kérdés által generált frusztrációmat, a galéria lépcsőjének korlát marcangolásába vezettem le. 

-Igen. Mindenkinek. Nekem is, Yoonginak is. Jiminnek, az ikreknek és Taehyungnak is van. -mosolyodott el. -És idővel neked is lesz Jungkook. -azzal teljesen kitért látóteremből, s legszívesebben utána mentem volna, annyira kíváncsi voltam, de eszem ágában nem volt zavarni. Fontos dolga lehetett, s a tény, hogy emberszámba vette, és nem volt bunkó velem, megkövetelte azt a fajta tiszteletet felé, amit ösztönösen is megadtam volna. 

Nagy sóhajjal löktem el magamat a korláttól, s a falon lévő, kattogó órára pillantottam. Este hatot mutatott, mire szemeim kitágultak. Annyira sok minden nem történt, hogy meghökkenve érezzem ezt a napot dúsnak, hiszen azon kívül, hogy későn keltem a kimerültség miatt, egyedül talán csak a hosszas beszélgetés nyúlt bele több órába. Furcsa volt, de nem annyira furcsa, hogy meg is hökkenjek. 

Nem tudtam mi tévő legyek, mihez kezdjek. Még az is megfordult a fejembe, hogy esetleg felkeres valakit a házban, hogy foglaljon le, vagy adjon ki feladatot, de mivel saját szobámon, s a kék szobán, s az eddig megismert helyiségeken kívül minden idegen volt, inkább elvetettem ezt az ötletet. Még mindig éhes voltam, vagy inkább újra éhes. 

Szervezetem kimerült, s nem is ettem valami sokat, így a konyha felé vettem az irányomat, hogy valamit keressek. S végre az a kevés szerencsém éppen találkozott, amúgy nehéz jellememmel, mikor a kiugró fekete márványpult mögé sétáltam, s közvetlen a mosogató mellett találtam egy nagyobb kosarat, telis-tele csomagolt vackokkal. Amíg otthon éltem nem sok ilyet ettem, mert anyám undorítónak találta, csak akkor volt szerencsém belekóstolni, mikor Ryujin megosztotta sajátját velem. Elvettem egy tetszőleges, fóliázott mentás halat, majd felnyitva azt, meg is csapta az orrom az édes sütemény, és a műanyag zacskó keserű egyvelege. Nagyot haraptam az egészségtelen finomságba, majd úgy folytattam utamat tovább a házban. Halványan észleltem különböző dolgokat, például, hogy Yoongi szobája felől halk beszélgetés folyik, de nem japánul így egy mukkot se értettem, valamint az sem kerülte el figyelmemet, hogy a galéria irányából, klaviatúrának kopogása hallatszik le, ami valószínűleg Namjoon. 

Ahogy megettem a gyors mennyiségű szénhidrátot, pulóverem zsebébe csúsztattam a csomagolást, majd lassú léptekkel közeledtem szobám felé. Úgy gondoltam, hogy inkább elteszem magam holnapra, és akkor ténylegesen újult erővel támaszkodok neki a következményeknek, azonban, ahogy egyre jobban közeledtem saját ajtómhoz, valami ismét megütötte füleimet. 

Én pedig túl kíváncsi voltam. 

Jobbomra pillantottam, ahogy saját szobám kilincsét fogdostam, majd elengedve azt a hangforrás irányába mentem. A kék szoba felé közeledtem, ám az nem onnan bocsájtotta ki az elektromágnesen hullámokat, így tovább is mentem, s amint nem volt már semmi, csak a folyosó vége és egy hatalmas tükör, megtorpantam. 

Bal oldalt volt egy beeső ajtókeret, vagy inkább egy boltív, erős vörös fény világított onnan, s vízcsobogást hallottam. Közelebb mentem, s ahogy beljebb tettem a kis helyiségbe egy lépést, nagyot szimatoltam a levegőbe. 

Méz. 

Lassan lépkedtem, s egyre jobban ráncoltam össze homlokomat, hogy milyen meglepetés fog még érni ebben a hatalmas házban, s úgy siklottam az észrevehetetlenség miatt a fal mentén, akár egy kígyó. Tudtam, hogy vannak bent, s azt is tudtam, hogy valamiféle fürdő, vagy szauna lehetett, hiszen minden egyes előre haladtamnál egyre jobban nőt a levegő páratartalma. Ebben a pillanatban a fal mögül kipillantottam, s egy üvegfallal találtam szembe magam. És nem is ez volt a probléma, hiszen egy tényleges gőzfürdő volt az ami előttem díszelgett. 

Sokkal inkább a tény, hogy a párás, homályosan lapon keresztül, az apró sóhajok úgy csúsztak ki, mint angyalok legmélyebb sikolyai, s a vörös fény úgy festette meg testek sziluettjét, akár egy elhomályosodott kamera, erotikus képe. Ajkaimat összeszorítottam, s nagyot sóhajtva, pillantottam beljebb, s amint megláttam kik vannak odabent, s mit csinálnak jelenleg, azt hittem menten orrvérzést kapok. 

--------------------

na mi a lófasz

remélem tetszett nektek a rész, és direkt nem fűzök most ide semmit, mert tudom, hogy mindenkit a következő fejezet érdekel xD 

na puszikaaa <3