_______Ω_______

 Ha pszichoanalítikusok akarnánk lenni, minden bizonnyal ott keresnénk emberekben hibát, ahonnan minden indul. Az agyban.

Tryptich.

Semmit nem tudtam, és nem is hallottam erről a szóról. Azt sem tudtam pontosan mit jelent, csak tanítóim szavai maradtak meg a fejemben, halvány suttogásokat képezve; bibliához kapcsolódó, oltárszerű, hármasegységű képsorozat. 

Istenem', hogy miért csináltam én ezt? 

Ahogy halkan dobolt ujjaival az előttem sétáló, ismét jól megnéztem magamnak. Alacsonyabb volt nálam egy fél fejjel, tarkójának bőrszíne teljesen egybeolvadt fakó hajával, teljesen feketében volt, színtiszta korom borította testét, ezzel nagy kontrasztot ütve fel a környezettel. Vékony volt, vagy hát férfihoz képest kicsit soványabb, s ahogy lépett előre, a jobb lábához erősített pisztolytok, folyamatosan kabátjának cipzárjához koccant. 

Kíváncsi voltam mi járhat a fejében, hiszen mióta átszeltük a kiüresedett mélygarázst, azóta semmit nem szólt, csak ott hagyott azzal a hülye névvel. 

Tryptich. 

-Csukd be a szemed. -fordult hátra egy pillanatra, mire kérdőn néztem rá. Megálltunk, hiszen egy nagy ajtó előtt voltunk, melynek egyik oldalán egy vezérlő panel helyezkedett el úgy, hogy az arab számok háromszor-hármas beosztásban rajzolódtak ki rajta egytől kilencig. De nulla nem volt, csak a zöld és a piros gomb. 

-Minek? -kérdeztem vissza, mire csak közelebb jött, s hirtelen fogta meg táskámat, hogy magához rántson és arcomba nyomja sajátját. 

-Ne pofázz Jungkook. Hunyd be a szemed, ha azt mondják neked, vagy új jársz mint én. -mosolyodott el. Megijedtem. Ugyan nem érdekelt, hogy veszítette el jobb szemének világát, de az, hogy fenyegetését saját életéből hozta, arra ösztönzött; hallgassak el, hallgassak rá. Megforgattam szemeimet, majd le is hunytam őket. 

A fehér vissza fordult -gyanítom-, majd ezt követte pár csippannó hang, és egy búgó is. Ahogy kinyílt az ajtó, kinyitottam szemeimet. Ugyan nem mondta, de ennyire lehetett természetes az IQ szintem. Egy lift volt előttünk. 

Belépett a fémdobozba, majd biccentett, hogy kövessem, így úgy tettem. Némán álltunk az elevátorban, tisztes távolságban, akár két idegen. Vicces volt, hiszen tényleg azok voltunk, de ahogy visszagondoltam a mai napra, szinte nevetni támadt kedvem, hogy saját ígéretemet megcáfolva, már így is több mindent mondtam neki, a hatalmas kalamajkáról, melyet anyámmal műveltem le. Előre nyújtotta kezét, majd megnyomva a huszonharmadik emelet gombját, az pedig pirosan villogott, jelezve, hogy sokat fogunk szobrozni. 

-Ez a neve egyébként. -suttogta, s ugyan úgy előre bámult, mind eddig. Mint egy szobor. 

-Tessék? -értetlenkedtem, s felhúztam egyik szemöldökömet. 

-Tryptich. Ez a neve a bárnak és ennek az épületnek. -mondta halkan, s közben zsebébe tette két kezét. 

-És a te neved? -erősebben markoltam táskám pántjára, hiszen tartottam, hogy megint csak kihátrál a kérdés elől, s milyen igazam lett. 

-Agust D, már mondtam. -mosolyodott el. A lift még csak a nyolcadik emeletet jelezte, így időm volt, de muszáj voltam kiszedni belőle ezt-azt, ha nem akartam megbolondulni ettől a tanácstalan, kérdésekkel teli helyzettől. 

-Az igazi neved. -sóhajtottam, s felé fordultam, közben pedig a lift oldalának támasztottam megfáradt testemet. -Lehet fiatalabb vagyok, de nem hülye. Nem tudom, mitől tartasz, nem mondanám el senkinek. 

-Nem is fogod. Soha, semmit. -vigyorgott, s közben tett egy száznyolcvan fokos fordulatot, s felemelve kabátját megpöckölte pisztolyát. Nyeltem egyet, hiszen simán viccelhetett volna, de nem voltam benne biztos. Komolyan lepuffanthatott volna engem, s egy lift erre tökéletes helyszín volt, hogy tudomást se szerezzenek róla. Lehunytam szemeimet, majd nagyot sóhajtottam, feladtam volna, ám visszameredt előre, s halkan szólalt meg. -Min Yoongi. -mondta. 

Azonnal fel emeltem fejem, hiszen ez egy értelmes név volt, ám össze is ráncoltam szemöldökömet, hiszen hirtelen változott meg kérdéseimhez szolgált hozzáállása. Min Yoongi. Koreai név. Szóval, éppen annyira volt a szituáció egyre gyanúsabb, mint az ítélkező bíróság előtt álló, színre lépett fájdalmas vallomás. 

-Oh.. -suttogtam, s közben kicsi "o" formát képeztem meglepődött ajkaimból. 

-A munka miatt használom a másik nevem. Ott nem szerepelhet a saját személyazonosságunk. -már megint a többes szám. Vajon hányan lehetnek? És kik? És milyen munka? Valószínűleg, olyan rendszerbe csöppenhettem, ami még anyám által okozott cselekedeteim sorozatát is felülmúlta volna, s emiatt összezavarodottan pillantottam cipőimre. 

-Milyen munka? -kérdeztem vissza, de fejemet nem emeltem fel. Iszonyatosan reménykedtem, hogy valamilyen szinten betörtem, s talán agyában lebegett a kis tény, hogy mondhatja, amit mondani akart, nem csacsogok én senkinek semmit, azonban csak elkuncogta magát. 

-Koszos munka. Nem hiszem, hogy érdekelne. -beszélte, s kicsit harsányan formálta válaszának végét. Mint aki teljesen őszinte, de megakarja azt festeni egy kis iróniával, hogy érezzem a helyzet súlyosságát. 

-És ha érdekel? -pillantottam fel rá, mire mindenében megfeszült, s még vállaival is tett pár körkörös mozdulatot. 

-Provokatív vagy kölyök, mondták már? -agitált, s közben féloldalasan elmosolyodott. -Én nem kutatok az életed után, pedig ugyanannyira érdekel, miért voltál az éjszaka közepén a gang negyedben, miért veretted össze magad, és miért nyelted le az a gyűrűt. Nehogy azt hidd, hogy ennyire érdektelen vagyok, csak türelmesebb mint te. Sok kérdésem lenne nekem is, de nem teszem fel egyiket sem, mert nincs hozzád közöm, csak segítek egy kis ideig. -bujtogatta szavait, s közben a lift már a huszadik emeletet jelezte. -Így is fájhat a fejem, amiért magammal hoztalak. 

-A te döntésed volt. -válaszoltam, s ellöktem magam a lift oldalától, ahogy időnk fogyott a kiszállás irányába. 

-Igen, de nem csak az én felelősségem lesz. Szóval, most nincs duma. Ha beszélgetni akarsz valakivel, akkor majd kapsz valakit. De amíg azt nem mondom, hogy kinyithatod a szádat, addig nem akarom látni a nyúl fogaidat, maximum csak abban az esetben, ha a szádon veszed a levegőt. -és a lift ajtó kinyílt. 

Egy nagy előtérbe léptünk, s amint körbetekintettem, nem láttam mást, csak egy recepciós pultot, s két folyosót. 

Halk zene szólt valahonnan, de ez nem az anyám által sokszor erőltetett klasszikusok voltak, hanem sokkal inkább dobhártya dübörögtető basszus, olyan effektekkel, amiket varázsütés szerűen kreálnak gépek, hogy egyszerre legyen irritáló és érdekes. 

-Kövess. -mondta, azzal kilépett, s én is így tettem. 

És ez volt a pillanat, mikor is nagy számra lakatot kellett, hogy tegyek. Nem tudtam, mit akar hova visz, s annyira, de annyira mondtam volna, hogy csak adjon egy szobát egy ággyal, és meg sem szólalok. Annyira fáradt voltam, mint még soha, s abban is biztos voltam, hogy már nem csak éjszaka van, hanem másnap hajnal. 

Kimértem sétált előttem, s annyira igyekeztem követni az utasítását, hogy még arra is figyeltem, saját lábam egyenlően mozogjon övével. Végig mentünk az előtéren, majd a bal oldali folyosót kiválasztva haladtunk tovább. Oldalt üvegajtók voltak, s azon túl különböző irodának tűnő dolgok. Tűnhetett itt bármi normálisnak, de közel sem volt az. Ahogy a folyosón haladtunk, egyre csak sötétedett látásom, s nem a szemem játszott velem, hanem az erős lámpafény átváltott vöröses-lilás halvány ledekre, melyek sokkal inkább voltak vonzóak, mintsem ijesztőek, vagy merevek. 

-Erre gyere. -Yoongi újra felvette az elmélyült sátánista szerepét, s parancsoló hangja törte meg gondolkodásomat. A folyosó végén voltunk, ahol megálltunk egy nagy fotocellás ajtó előtt, s az idősebb előhúzta ismét kártyáját, majd a leolvasóhoz érintette azt, s kinyílt előttünk a nyílászáró. 

Azt hittem elájulok. A tény, hogy a zene forrása megvan, megnyugtatott, de az, hogy iszonyat hangos volt már kevésbe. Beljebb léptünk, s a mozgolódó embertömeg, szikrázóan égette tekintetemet. Mondtam volna, hogy azokra a partikra emlékeztetett amiket anyámmal kellett töltenem, de itt csak a "party" szó volt a hasonló, semmi más. A fények ugyan úgy ragyogtak, vagy villogtak, ezzel pupillámat arra ösztönözve, hogy erősen szokja az elém táruló képet. Asztalok voltak mindenütt, vagy széthúzott vörös függönyökkel takart boxok, ahol emberek ültek, s ittak, vagy beszélgettek. Jobbra pillantottam, ahol egy beeső részen, emelvények voltak, hosszú rudakkal, amiken lányok, és fiúk tekeregtek, vagy éppen az ott lévő férfiaknak ölébe simultak. Elhúztam számat, mert sosem szerettem igazán az ilyet, még is az lebegett szemem előtt, hogy már nem fáradt vagyok, hanem kíváncsi. 

Még beljebb mentünk, s amint megpillantottam a pultot, szinte csorgott a nyálam, s egyszerre mordult fel üres gyomrom. Igen még mindig éhes voltam, s egyre jobban, de egy ilyen helyen a normális étel volt az utolsó élvezeti cikk. Ergo ha már élvezetről van szó, abból volt bőven, hiszen a hiányos öltözékű pincérlányok ide-oda mendegéltek tálcákkal, s italokkal kezükben. Sokan voltak, még sem volt őrült tömeg. 

-Yoongi, én.. -siettem utána, s közelebb hajolva hozzá kezdtem beszédem, de felemelte kezét. 

-Nem akarom látni a fogaidat. Fogd be. -sziszegte rám sem pillantva, majd a pulthoz sétált, s felkönyökölve leült az egyik bárszékre. 

Követtem, én azonban nem ültem le. Szorosan markoltam táskámat jobb vállamon, közben ajkaimat rágcsáltam, s ide-oda tekintettem. Ismerős, az ismeretlen hely, hiszen pénzről itt is szó volt, azonban nem olyan feszengve, s nyomorgatva, mint otthonomban. Visszanéztem a pultra. Egy hosszú szőke hajú lányt láttam meg, ki éppen a kezében lévő pohárba ejtett bele pár jégkockát, s figyelmemet a mellette néhány méterrel álló férfire néztem. Körülbelül olyan volt mint az előttem ülő fehér hajó, csak magasabb, és barna haja volt. Éles állvonalát megfeszítette, miközben az ujjai között pörgette jenek ezreit, majd belehelyezte a kasszába, s szándékozott ránk nézni. 

-Hyung! Végeztél? -kérdezte, s az előttem ülőre nézett. Yoongi erre csak előre dőlt, majd combjához nyúlt, s elővéve onnan pisztolyát, lehelyezte az fa pultra. Kitágult szemekkel figyeltem, mennyire nem zavartatja magát, egyáltalán nem érdekli, hogy egy ilyen publikus helyen, csak úgy előrántja a fegyvert, s az még hangosan is koppan tetőn. 

-Nem jó, berezonál, mikor meghúzom. -sóhajtotta, majd rám nézett. Szó nélkül biccentett a jobbján elhelyezkedő bárszékre, mire értve a célzást, leültem, s leakasztva hátizsákom lábaimhoz tettem. -Egy Wiskey-t és egy üveg jeges vizet. -mondta, majd előre könyökölt. 

-Új táncos? -hirtelen kaptam fejem a női hangirányába, s ahogy tekintetem találkozott a szőke lány, kéken csillogó szemeivel, összeráncoltam szemöldökömet, s nyitottam volna szét ajkaimat, hogy kérdését nekem szegezte, vagy egyáltalán mire értette, de Yoongi megelőzött. 

-Nem. A gang negyedben szedtem össze miután végeztem. Verekedett, csak kis ideig leviszem Joonhoz, hogy összeszedje magát. -pillantott rám, mire én olyan összezavarodva éreztem magam, mint még soha. Azt sem tudtam miről beszél, azon kívül, hogy a történet felém eső rézét is vázolta. -Ezért is kapok a fejemre. 

-Vajból van a szíved. -nevetett a pultos férfi, mire még jobban zavarodott tekintettel illettem mindenkit. 

-Magadról beszélsz. -válaszolta a mellettem ülő, s amint megkapta rendeléseit, a vizet felém tolta, a barnás italba pedig belekortyolt. 

-Oppa, ki ez a gyerek? -megint a lány szólalt, fel mire Yoongira néztem. Határozottan akartam felszólalni, hogy ne beszéljenek már ennyire tárgyilagosan rólam, hiszen itt ülök az orruk előtt, s nem vagyok néma, csak nem akarom, hogy ez a fehér démon leszedje a golyóimat. 

-Nem tudom mit fognak szólni a többiek. Az rendben van, hogy Jiminie meglep minket egy-két fiatal fiúcskával, de tőled nagyon új. Szert tettél a pink hobbijára te is. -kérdezte újra a barna hajú, s mondata vége iróniától csöpögött. 

-Nem, és ki is vagyok rá akadva. Mondtam, hogy csak segítek neki. -megint rám nézett, mindenki rám nézett, s a lány szólalt meg először. 

-Hát üdvözlünk köreinkbe, remélem nem láttál sok mindent, ha meg mégis, akkor remélem erős az idegzeted. -nevetett fel, s lehajolt, hogy valamit a pult mögött matasson, amit én nyilván nem láthattam, hiszen takarta az egész lányt. 

-Hisa, még nem vittem le, de majd most. -morogta Yoongi, s felhörpintette poharának egész tartalmát. Úgy mozgott ádámcsutkája, mintha csak vizet inna, pedig tömény alkohol volt. 

-Hogy hívnak? -a barna hajú felém intézte szavait, mire kétségbeesetten pillantottam a mellettem ülőre. Most beszélhetek, vagy nem? Kérdeztek, s válaszolnom kellene, de be van kötve a szám. Yoongi csak lehunyta szemeit egy pillanatra, majd üres poharával lendített egyet, megadva az engedélyt. 

-Jungkook. -motyogtam, s kicsit meg is döntöttem fejemet, hogy helyettesítsem valahogy a meghajlást. 

-Kedves Jungkook, légy üdvözölve szeretett bárunkban. Én Hoseok vagyok. -nyújtotta kezét. -Ő pedig itt Hisa, köszöntünk köreinkben. -mosolygott, majd elfogadva a karnyújtást kezet ráztunk. -Hm, milyen erős a szorításod, jó lövész lennél. -nevetett, s szemeim tányérméretűre nőttek. 

-Jung Hoseok, kussolj el. Nincs beavatva teljesen. -mondta Yoongi, mire az előbb említett kicsit elnyitotta ajkait, de azonnal felnevetett. 

-Hupsz. Akkor nem hallottál semmit. -vigyorogta, s lekönyökölt a pultra, majd úgy intézte hozzám szavait. -Mond csak, nagykorú vagy már?

Tessék? 

-Hobi, mi is azok vagyunk. -a lány ismét látóterembe került, s kicsit durcásan tette karjait melle elé, majd szabályosan fújtatott. -Tuti idősebb nálunk. -és megint csak a többesszám. Annyira értetlen volt a szituáció, hogy szabályosan a hangos zenét, és a meleg fényeket találtam nyugtatónak. 

Yoongi megforgatta szemeit, majd kezébe vette a már olvadásnak induló vizes poharat, s elém tolta azt. 

-Idd meg. -morogta, s mélyen nézett szemeimbe. 

-Miért? -értetlenkedtem, s azért magamhoz húztam, hogy be nem teljesített akaratának látszólagos kezdeményeit bontogassam, mire csak egy fejrázást kaptam. 

-Csak mert. szükséged lesz rá. Jungkook, idd meg, aztán hagy vigyelek innen. -sóhajtotta, majd felállt. -Hobi, ezt add oda Hisenek, mond meg neki, hogy csináljon valami kevésbé dübörgőt. -ahogy a pulton lévő fegyvert közelebb tolta annak pereméhez, Hoseok elvette onnan, s egy mély fejbólintással félretette. 

Megemeltem a vízzel teli poharat, majd erőltetve nyelőcsövemet, a hirtelen hideg érzet miatt, nyeltem magamba a folyadékot. Sok volt, és hirtelen, kellemetlen, de leküzdöttem, hiszen az ellenvetés csekély volt kiszáradt szervezetem miatt. Hangos koppanással tettem le a poharat, majd megtöröltem nyirkos ajkaimat.

-Még találkozunk. -mondta Yoongi, majd kezével intett, hogy jobb ha én is felállok, s követem, de a lány hangosan szólt utánunk. 

-Yoongi Oppa várj! -kiáltotta, mire mind a ketten felé kaptuk fejünket. 

-Mi az? -kérdezte flegmán, s teljesen megfordult, majd csípőre tett kezekkel jelezte türelmetlenségét. 

-TaeTae... ízé, hogy is mondjam. Leakart menni a hűtőbe, de nem engedtük neki, megint balhézott. -mondta, s magas hangja, még magasabb lett. Szóval ott tartottam, hogy ismeretlen nevek követték egymást, s egyre több volt bennem a kérdés, de a némaság miatt nem tudtam megválaszoltatni senkivel. Yoongi lesajnálóan fejet hajtott, s megdörzsölte orrnyergét. 

-Tényleg. Jó, hogy mondod. Megint bekattant. -Hoseok is csak ugyan olyan gondterhelt arcot vágott, mire az előttem álló már szabályosan haját tépte. -Beszélj vele...

-Ahj, megőrjít ez a kölyök. -nyögte fájdalmasan Yoongi, majd felegyenesedett, s hajába túrt. -Ugye nincs nála fegyver? -kérdezte, mire megint csak tarkón vágtak agyban. 

Miért van az, hogy itt mindenki ennyire könnyen beszél ilyen dolgokról? Mi ez az egész kóceráj? Nem értettem, hogy lehet ilyen könnyen szavakba önteni olyan dolgokat, hogy emberölés, fegyver, balhé. A sok név, a sok tárgyilagos megnevezés, s a tény, hogy levegőnek néznek, s úgy osztanak meg egymással -valószínűleg bensőséges- információkat, teljesen megőrjített, s bosszantott. 

-Elvileg. -rántotta meg vállait a lány, s nagyot sóhajtott. -De nála nem lehet tudni. 

-Jó, majd beszélek vele. Gyere Jungkook. -mondta kimérten, s újra megindultunk. Felkaptam táskámat, s ahogy megvolt mindenem, követtem a férfit. Végigmentünk az egész helyiségen, szinte méterek százairól volt szó, s ahogy a hideg vizet megittam az elmúlt percekben, fel tudtam annyira ébredni, hogy megint csak konstatáljam. Ezek nem normálisak. 

Valami olyasmiről lehetett itt szó, amit lehet jobb nem tudnom, nem kéne kérdezősködnöm, de a kíváncsiság nagy úr. Én pedig a magam nagy ura voltam, s utolérve a fehéret, harsányan szólítottam.

-Ki az a TaeTae? -kérdeztem, mire állkapcsát megfeszítette, majd felém pillantott. 

-Az öcsém. -az öccse. Hát ezzel ki lettem segítve. 

Érdekelt, hogy ki az a másik is akiről beszélnek. Megint csak a többesszámoknál lyukadtam ki agyban, s nem a bárban helyet foglaló vendégekről, nem az öltáncra váró férfiakról és nem is a kis pincérekről volt szó, hanem a számomra is névvel megáldott személyekről. 

Sok és mégtöbb kérdés, az volt most csak elmémben.
Nagyon nagy volt a sanda gyanúm, hogy ismét olyasmibe mártottam kezem -ha akartam, ha nem- aminek köze sincs a családerősítő, mézésmázas, szívmelengető szocializálódáshoz. Sokkal inkább ismét valami mocskos dolog fortyog körülöttem, s ha még időhöz is van kötve -hiszen nem maradok sokáig- akkor is érdekelt.

Talán lesz elég időm gondolkodni, hogy mihez kezdjek magammal és az anyámmal való leszámolással. Talán, megoldás? Vagy csak időhuzás.

Ha ismét valami teljesen illegálisba keveredtem, akkor már minden-mindegy alapon, ne egyedül csináljam végig, s ha nem is esedezettem jelenleg Yoonginak, térdenállva, sírva a magammal hozott szerződést, elmesélve sanyarú sorsomat, megfigyelésre jó volt a dolog.

Tanulni a vérprofiktól.

-De ki az? És milyen balhé? -kíváncsiságom csak nem hagyott alább, sőt egyre jobban nőtte ki magát egész pszichémben, amitől felbátorodva szólaltam fel.
Már nem érdekelt, az sem, hogy esetleg lepuffant, amiért engedély nélkül szólaltam meg, túl nagy volt bennem az az üresség, amit gyermekesen akartam kitölteni.

-Na jó! -hirtelen ragadta meg karomat, majd teljesen kicincált a folyosóról, s amint egy vörös függönnyel eltakart, szűk lélcsőlejáróba értünk, elsötétült szemekkel lökött neki a falnak, s felhajtva kabátjának ujjat, előhúzott egy pillangó kést, majd a torkomnak szegezte azt. -Mondtam, hogy fogd be a szádat, mert kezdesz kihozni a sodrómból. Jungkook, olyan helyre hoztalak, olyan emberekhez, amit sose kellett volna tennem, de ez van megtörtént. Elvárom a diszkréciót, amit megköveteltem. -ahogy az éles eszköz bőröm felületével érintkezett, még levegőt se mertem venni, féltem, hogy ha nyakam megmozdul, azzal saját magamat vagdosom meg. -Te itt egy idegen vagy, senkit nem ismersz, éppen ezért ne üsd bele az orrod, cserébe nem halsz meg, és ellátást kapsz. -szavait durván reflektálva szűkítette össze szemeit, s ahogy a megvakultra pillantottam, majd le a késre, aztán a vágásra, nagyon is beszartam. Komolyan mondta, mindent, s hülye módon nem gondoltam bele, hogy tényleg megölhet.

Megölhetnek. Bárki és mindenki.

Kitágult szemekkel bólintottam, jelezve a megfelelő empátiát, mire elemelte a vágó fegyvert nyakamtól, s visszacsúsztatta csuklójához azt, majd hátrébb lépett.

Újra elindult, s némán követtem minden léptét. Lesétáltunk a vörösen megvilágított lépcsőkön, majd mikor teljesen lent voltunk, már egyáltalán nem az a luxus látvány fogadott, mint percekkel ez előtt.
Homályosabb volt az atmoszféra, s még a levegő sem volt tiszta. Savanyú szag keveredett, édes mézzel, mely talán füstöt is árasztott magából, s kicsi mennyiségű, ám erős klór marta orromat.
Összeráncolt szemöldökkel sétáltam, míg nem elérkeztünk egy vaskapuhoz, melyen egy lákat volt, ám nem volt lezárva.

Yoongi megállt a nyílászáró előtt, s még mielőtt hangos nyikorgással elhúzta volna azt, nagyot sóhajtott, s hátra fordult hozzám, hogy mélyen sötét, ám értetlen szemeimbe nézzen.

-Még valami. -mosolyodott el. -Ha bármikor összefutsz az öcsémmel, nem beszélsz hozzá, nem kérdezel, akkor sem ha fenyeget, s a legfontosabb... -tartott szünetet mondandójában, mintha a halálos ítéletemet sajnálkozóan közölné.- Akármilyen viccesen, vagy aranyosan mond akármit, halálosan vedd komolyan minden egyes szavát.

------------------------------

Lol többen lettünk, szépen haladunk blablabla
Remélem egyre izgatottabbak vagytok, és sok sok kérdőjel van a fejetekben, akárcsak főhősünknek

Amúgy nem tudom, de... kíváncsi vagyok, mit gondoltok Yoongi, vagy akármelyik -már kicsit- megismert karakter személyiségéről... -tökre érdekel

Na meg nem vagyok bunkó, azért remélem tetszett nektek a fejezet

Puszikaaa! 🖤🖤😏