_______Ω_______

Felkacagtam volna, s már fordultam el, mikor is megrántották vállamat, s erőből nekicsaptak a hideg sikátor falának. Összeszűkítettem szemeimet, hiszen fejem fájdalmasan koppant a téglákon, de nem foglalkoztam vele. Azonnal rátapostam lábára, mire az megugrott, s jajveszékelve hátrébb lépett, azonban lélegezni sem volt időm, hiszen a másik már jött is, azonnal oldalamba kapott, jól neki vágva veséimet a hideg falnak, s ezzel egy időben szép jobbost ívelt állkapcsomba is. 

Saját véremet érezve elöntött a keserűség. Gyomrom szabályosan felfordult. 

Látszólag ki akarta használni a másik pasas, jelenlegi bénázásom helyzete nem segített rajtam. Elgyengültem rogytam le a fal mentén, s már láttam, ahogy mind a ketten felém iramodnak. A magasabbik összeszorított fogsorral rúgott gyomromba, mire elkapott a hányinger, s szabályosan csillagokat láttam magam előtt. Olyan szinten émelyegtem, hogy az hihetetlen, ahogy gyomorszájam nyitogatta magát. Nem lett volna rossz, s kifejezetten előnnyé válhatott volna, hiszen rásegítés nélkül jött volna ki belőlem a gyűrű, azonban nem tudtam elokádni magam. Még nem. 

Megdermedtem, ahogy az eddig engem tépázó fickó, hirtelen összeesik, s szemei fennakadnak. A hangos puffanó hang sem kerülte el figyelmemet. Oldalra néztem, s a sikátor végében ismételten egy fickó állt. Ugyan nem tudtam rendesen kivenni, hiszen nem jött közelebb, de biztosan tudtam, hogy fegyver volt nála. Bepánikoltam. 

-Mi a fasz?! -kiáltott a másik pasas, s nem értve a helyzetet, azonnal lefordítottam tekintetemet, s amint megláttam, hogy a lábaimon elhelyezkedő test nem mozog, csak szépen szívja nadrágom magába, forró vérének likvidét, újra azt éreztem elhányom magam. 

Mint a világ legundorítóbb boncolása, s ahogy ez tudatosult bennem, hirtelen kaptam szám elé kezem, majd ezzel a szerzett lendülettel, lelöktem magamról a halott embert, s térdeimen támaszkodva, kezeimmel tartva a sikátor falát, az előbb megivott szakékat ontottam ki magamból. 

Tisztán hallottam, ahogy a másik férfi elszalad, míg én kiokádom a belemet is. 

Csótányok.

Remegve tartottam karjaimat, s azt hittem el fogok ájulni. Ilyen nem történhetett meg. Agyonvert két idióta, közben az egyiket lelőtte az az ismeretlen, aki egyre csak közeledett felém, s saját hányadékommal szemeztem, hogy ebben az egész förtelmes helyzetben, legalább csak a kibaszott gyűrűt találjam meg. 

De nem volt ott. 

Ismét pánikoltam, hogy esetleg még bennem volt, és a gyomorrúgás miatt elmozdult, vagy mélyebbre ment. Az sem segített, hogy már most fájt mindenem, s a vér íze szám üregében, már szabályosan kínzott. 

Oldalra pillantottam, s fájdalmasat sóhajtottam, ahogy az alacsonyabb alak egyre közelebb jön. Pisztolya már nem volt kezében, s ez megnyugtathatott volna, de nem. Nem, mert fekete kapucnija és maszkja, olyan démoni külsőt festett, hogy azt kívántam bárcsak lőjön agyon. 

Elakartam menekülni, véget venni ennek az egésznek, de fogytán az időm, s alig volt pár méterre tőlem a sötét fickó. összeszorítottam szemeimet, majd nagyot nyeltem, s ledugva torkomon két ujjamat, újra öklendezésbe kezdtem. Gondolkodtam, hogy visszatekintek vértől csatakos lábaimra, vagy a mellettem heverő testre, de nem tettem. Ment az magától is. 

Konkrétan már a semmi jött vissza belőlem, mikor végre megéreztem, hogy nem csak híg undormány folyik ki ajkaimon keresztül hanem, egy kemény tárgy is. Nyelvem felcsapódott szájpadlásomra, s köhögve köptem arrébb a nyálas gyűrűt, s már nyúltam volna érte, mikor hangos, mély kiáltás ütötte meg sípolásnak induló füleimet. 

-Hé! Mit csinálsz? -kérdezte az idegen, mikor teljesen mellém ért, s egyik kezével vállamra fogott. 

-Hagyj. -válaszoltam halkan, s megráztam lapockámat, hogy ösztönzésszerűen levegye rólam kezét. Odanyúltam a csatakos gyűrűért, de felállni már nem tudtam. 

-Ember mi a faszt csinálsz? Ez undorító. -mondta, majd újra karjaimhoz nyúlt, s úgy próbált felhúzni. 

-Eressz el! Fel tudok állni magamtól is. -hazugság, az volt. Olyan gyengének éreztem magamat, mint még soha. 

-Kötve hiszem, megvertek és összehánytad magad. -mondta, majd karjaim alá nyúlt, s kisebb testéhez réven, odébb húzott a mocsokból, majd nekitámasztott a falnak. -Hogy hívnak kölyök? -kérdezte, s közben leguggolt elém. 

Felpillantottam rá, ugyan csak az egyik szememmel, hiszen már az ájulás szélén voltam, s lendítettem volna lábam, hogy elrúgjam magam elől, de ráfogott bokámra. 

-A helyedben nem tenném. -suttogta, s még maszkján keresztül is tisztán láttam fölényes mosolyát. -Halljam, mi a neved. Hazaviszlek. 

-Lófaszt. -köhögtem fel. -Lelőttél egy kibaszott embert. Ne érj hozzám. -morogtam dühösen, s kicsit lejjebb csúsztam. 

-Szívesen. Megvárhattad volna, hogy péppé verjen. -mondta, de mikor nem válaszoltam semmit, csak lerántotta fejéről a csukját, s az arcfedőt, majd nagyot sóhajtott, mire szemeim egy kicsit elkerekedtek. 

Ahogy megnéztem arcát, nem kerülte el szemeimet, milyen fehér, sápadt bőre van, sovány arca, s ennek egy még ijesztőbb keretet ad, hófehér haja, mely íriszeibe lógott. Ahogy azokat is megnéztem, ajkaimat összeszorítva realizáltam, hogy ez előttem guggolónak egy halvány, ám mély rózsaszínű heg éktelenkedik, végigvágva az illető szemét. A hosszú csík nem csak szeme alatt, és szemöldöke felett volt merőleges szemeivel, hanem az jól is jelezte, hogy nem lát. Ahogy bal szivárványhártyája sötéten, kétkedve csillant meg a a gyér lámpa fényben, addig a jobb teljesen szürke volt, szinte fehér, s szempillái meg is szakadtak párhozamosan a vágás mentén. 

Vak volt a jobb szeme. 

-Mit akarsz? -kérdeztem felébredve a kábulatból, s megropogtattam nyakamat, hiszen az iszonyatos zsibbadásnak indult. 

-Segíteni, úgy, hogy mond meg hol laksz és hazaviszlek. -mondta, majd előrébb dőlt, hogy jól szemügyre vegyen. Megfogta államat, mire felszisszentem, s elrántottam fejemet. Zsebébe nyúlt, s már számítottam rá, hogy valami újabb harci eszközzel készül megcsonkítani, ám ehelyett előhúzott egy zsebkendőt, s felém nyújtotta azt. -Tessék. Nem áll szándékomban bántani téged, nem kell aggódnod. Ez a két idióta pedig nem fog többet a közeledbe menni- sóhajtotta, s felállt. Elvettem tőle a kendőt, majd ajkaimhoz emeltem, s a már alvadásnak induló vért kezdtem el letörölni onnan, gusztustalan nyálas, hányásos egyvelegemmel. 

-Köszönöm. -suttogtam, s lehajtottam fejem. 

Furcsa volt a fickó, hiszen amíg pár perccel ezelőtt lőtt le egy embert, nem kis távolságból, teljes hidegvérrel, s pontossággal, ezzel nagyon is megijesztett. Tudtam, hogy nem tudnám megvédeni magam, még úgy is, hogy valamivel nagyobb darab voltam nála. Biztosan idősebb volt, és erősebb is. Azonban hirtelen kedvessége sem tévesztett. Egy vadidegen segítségnyújtása akármilyen hízelgő, muszáj óvatosnak lennem, hiszen nagyon is komolyak voltak szavai és tettei. 

-Hogy hívnak? -újra csak nevem után érdeklődött, mire felnéztem rá. Karba tette kezeit, s türelmetlenül csengett hangja, mire megadóan sóhajtottam egyet. 

-Jungkook, Jeon Jungkook. -mondtam, majd zsebre tettem a koszos kendőt, s két karommal próbáltam feljebb tornázni magam. 

-Koreai vagy? -újabb gyanús kérdés. 

-Nem. Vagyis a származásom igen, de itt születtem Japánban. Miért? -lélegeztem mélyeket, ahogy kezdtem lélekben kicsit összeszedni magam. 

-A neved alapján. Mindegy. -pillantott oldalra, majd újra felém nyújtotta kezét. -Gyere mondj egy címet, hazaviszlek, de egy feltétele van. Nem beszélsz erről senkinek, soha nem is láttál engem, és ha megtudom, hogy valahogy még is kotyogsz, hidd el meg foglak találni. -mélyült el orgánuma mire újra összeráncoltam szemöldököm. 

Nyilván nem akartam én erről beszélni senkinek, de még ha akartam se tudtam volna. Az viszont, foglalkoztatott, hogy miért fenyeget meg. Nem voltam én hülye, csak jelenleg elesett. Értékeltem a segítségét, és szívesen mondtam volna, hogy vigyen a legközelebbi motelhez, de hirtelen azt sem tudtam, mi lenne a helyes megoldás. Fáradt voltam, szinte félholtra vertek, a tanácstalanság megőrjített, s itt volt előttem egy vadidegen, ijesztő, fegyveres férfi, aki megmentette az életemet, s emiatt nem akartam menni. Nem akartam egyedül maradni, akármennyire volt felelőtlen, hogy továbbra is törődjek az idegen szavaival. Felpillantottam rá, majd hirtelen szorítottam össze szemeimet, s újra kitárva azokat megszólaltam. 

-Nincs otthonom. Nem tudok hova menni... -suttogtam, s fájdalmasan elnevettem magam. tekintete kicsit meglágyult, s már nem volt olyan szigorú mint pillanatokkal ezelőtt. 

-Ne szórakozz velem kölyök. Nincs erre időm. -morogta, s megmasszírozta orr nyergét. -Valaki akihez menni tudsz? Vagy felhívni? Akármi... -folytatta, mire csak megráztam fejem. 

-Összetörtem a mobilom. -motyogtam halkan. -Komolyan nem tudok sehova menni. -ahogy meghallotta, nem viccelődök, nagyon is komolyan vagyok szorult helyzetben, egy pillanatra felsóhajtott, majd megropogtatva ízületeit hátra lépett, s csípőre téve kezeit gondolkodni kezdett. 

Látszott, hogy foglalkoztatta a kétségbeejtő szituáció, s még az is felmerült bennem, hogy azt hiszi csak is rá támaszkodhatok. Nagy hülyének tarthatott amiért nem kimutatva kértem segítségét, s többet vártam tőle, holmi hazacipelésnél. 

-Idefigyelj. -pillantott az égre, s mély nyelés után újra lehajolt hozzám. -Nem vagyok arra kíváncsi miért voltál egyedül az éjszaka kellős közepén, egy ilyen helyen. Veszélyes zónába tetted a lábadat, s látszik rajtad, hogy azt se tudod hol vagy. Alkut ajánlok neked de jól figyelj, mert nem visszatérítendő. -szegezte felém mutató ujját, mire bólintottam egyet. -Elviszlek magammal, kapsz ételt, és ellátást, azonban amint összeszeded maga lelépsz. Csak amíg kitalálod mihez kezdj magaddal, ha kell segítünk. De nem keresel utána bennünket, nem kötöd bele az orrod semmibe, és pláne nem fogsz emlékezni senkire, értve vagyok? -kérdezte, mire újra csak bólintottam, ám ezúttal sokkal határozottabban, s idő közben felém eső tenyerébe csúsztattam kezem, majd megrázva azt megpecsételtük a kompromisszumot. Azonban egy valami megmaradt szavaiból. 

Segítünk, bennünket és senkire. 

Tehát nem egyedül leszünk. 

Nyilván nem arra gondoltam, hogy majd valami luxus apartmanba szállít magához, hogy aztán közösen ágyba bújva babusgasson, de a tény, hogy vele kell tartsak, s kikötések ellenére felelőtlen volt, még is ez számított a jelenlegi egyetlen megoldásnak. Ha csak nem akartam itt elaludni, egy fagyos, vér és hányás áztatta, sötét sikátorban. 

-Áll az alku. -mondtam határozottan, mire elmosolyodott, s elengedve kezemet felsegített. Leporoltam magam, s kicsit megráztam fejem, ahogy a hirtelen szint váltás megszédített, de nem törődtem sokat vele. Előttem kezdett lassú léptekbe, s már indultam volna utána, mikor is gyomrom olyan erősen rándult görcsbe, hogy felnyögtem a szúró érzésre, majd összegörnyedve, szorítottam kezemet magamhoz. A fehér hajú hátrapillantott, s egy szemforgatást követően visszalépett hozzám. 

-Ahj, az eszem megáll. -sóhajtotta, s átdobta egyik kezemet vállai fölött, s oldalamat támasztva kezdett vonszolni. -Baszki, kibaszott nehéz vagy kölyök. Szedd össze magad, ne csak én vonszoljalak.- mérgelődött, mire aprót bólintottam, s gyenge lábaimba fektetve minden maradék energiámat lépkedtem mellette. 

Kibicegtünk a sikátorból, majd mikor ez megtörtént, a férfi körbe pillantott, mintha keresett volna valamit, vagy inkább valamit, de a kis hezitálás után, azonnal átcammogott velem az úttesten, s egy fekete kocsinak támasztott. 

-Tartsd meg magad. -mondta szigorúan, mire bólintottam, s ő sietősen a csomagtartóhoz lépett, majd felnyitotta annak tetejét. Kérdő pillantásaimat nem tudtam nem elszakítani furcsa cselekedeteiről. Az hátsó ajtót is kitárta, majd egy egyszerű -neki látszólag természetes- mozdulattal kezdett bepakolni a csomagtartóba. Kitágult szemekkel figyeltem, ahogy táskákat, dobozokat, s ijesztőbbnél ijesztőbb fegyvereket hajigál hátra. Voltak kések, összekötött szabják, nagy dobozok, kitömött sporttáskák, valamint fóliába tekert, s jól leragasztott csomagok is. Minden amit soha nem akartam látni, s minden ami egyre kíváncsibbá tett. Mikor végzett rám pillantott, s az ajtó felé biccentett, hogy szálljak be. 

Szó nélkül megtettem, majd fájdalmas nyögtem fel, ahogy hátizsákom nyomta lapockáimat az üléssel egyetemben, s gyomrom ugyan úgy sajgott. Letettem magam mellé a pakkot, majd hátradőlve vártam, hogy a férfi -kinek nevét még mindig nem tudtam- lecsukja a csomagtartót, s beülve a volán mögé elindítsa az autót. 

Az egész olyan volt akár egy bűnözős film. A fekete, sötétített sportkocsi, amolyan "elrabollak, mert pedofil vagyok" hangulatot adott, s ahogy vissza emlékeztem az illegálisnak titulált holmikra, csak még jobban érdekelt az egész, s kíváncsiságom újra csak utat tört magának fejembe. Ki ez az ember? Mit csinál? És ha ennyire óvatosnak, s gyanúsan legkevésbé felületesnek kellett lennie, akkor miért segített? 

-Téged hogy hívnak? -kérdezte, s közben kicsit előre dőltem, hogy a visszapillantóból tudjam szemlélni tekintetét. 

-Nem kell tudnod, lényegtelen. Ahogy, az is, amiket láttál. -mogorva, az volt. Valószínűleg mert komolyan nem akart egy idegennek az orrára kötni, bármit is, ami olyan volt amivel csak árthat magának.

Vagy maguknak. 

-De én is elmondtam. -válaszoltam felháborodva, mire megforgatta szemeit. 

-Agust D. Így hívj. -mondta, s közben egyik kezével görcsösen markolt a sebváltóra.

Tehát ő sem japán. 

Egyre csak furdalta agyamat a kíváncsiság. Ez valami álnév, vagy valami kamu elnevezés lehetett, s nem mintha annyira érdekelt volna igazi neve, amíg tudtam valahogyan hívni, de akkor is gyanús volt. 

-Te sem Japán vagy. -mosolyodtam el, s karba tettem kezeimet. 

-Nem. És fog be. Mondtam, hogy ne üsd bele az orrod semmibe, és vedd komolyan a kérésem. -majd hirtelen fordította jobbra az egész kocsit, mire én eldőltem, ezen pedig jót nevetett. -Kösd be magad. 

Durcásan megráztam fejem, majd tettem amit kért. De nem akartam békén hagyni, ha már elárultam neki én is ezt azt, s szabályosan látott megszégyenülve szenvedni, akkor revansot vetek, s ugyan úgy kíváncsiskodok, ahogy ő is. 

-Hova megyünk? -kérdeztem, s közben eszelősen vigyorogtam. Láttam rajta, hogy kezdek az agyára menni, s lehet nem kellene kihúzni a gyufát nála, hiszen gondol egyet, s engem is pillanatok alatt lepuffant, hogy ténylegesen befogjam számat, azonban nem érdekelt. EZ sem, ahogy semmi. 

-Egy olyan helyre, ahová be sem kéne tenned a lábad. Nem ilyen taknyosoknak való, szóval kérlek hallgass el, és kövesd az utasításaimat. Amint megérkezünk, csendben jössz mögöttem, nem nézelődsz, nem kérdezel, meg sem szólalsz, és pláne nem nyúlsz semmihez. -mondta, majd most balra rántotta a kormányt. -Segítek neked, de ne várj tőlem többre. Kapsz időt, hogy összeszedd magad, de aztán távozol. Némán. Ha pedig kutakodsz, vagy valamibe keresztbe teszel, azzal nem csak magadat kevered bajba, hanem minket is. Nagyon, nagyon veszélyes ez, úgy, hogy vedd komolyan. -fejezte be, s egyöntetű mozgásba kezdte a kocsit, ahogy kikanyarodtunk a főútra. 

Ez már ismerősebb volt, mint az a szegényes, mocskos negyed ahol percekkel ezelőtt, oly szívélyesen ismerkedtem. 

Nevetséges. 

-Kérdezhetek? -mondtam hirtelen, mire a vezető megforgatta szemeit, s frusztráltan markolt a kormányra. 

-Nem. -nem. De nem akartam hagyni a dolgot. Túl sok kérdőjel volt a fejemben, ha lehunytam szemeimet, s nem akartam ezekkel álomra hajtani fejemet. Összezavart a mérhetetlen, testemet fojtogató kíváncsiság, és ki akartam deríteni többet. Nem azért mert okom volt, rá hanem mert nem volt jobb dolgom. Nem akartam teljesen egy olyan helyre menni, olyan emberek közé, akik sokkal nagyobbak voltak nálam, s valószínűleg hasonló dolgok vették körül őket, mint ezt a fehér hajú, fegyveres pasast. 

-Légyszíves. Te is kérdezhetsz, akármit. -kérleltem tovább, majd idegsebben csaptam bal kezemmel az ülésre, jelezve nagyon is akarásnak induló vágyamat. 

Nagyot sóhajtott, majd újra a visszapillantóba nézett. 

-Rendben, de nem kérdezhetsz vissza. Be kell érned annyival, amivel válaszolni fogok. Csak annyit, fogsz tudni amennyi az nekünk biztonságos. -mondta, majd zsebében kezdett kotorászni, s egy doboz cigarettát húzott elő, majd fogaival megfogott egyet, s felemelte felém nyújtva. -Kérsz? 

-Nem, nekem is van. -emeltem fel kezeimet, mire csak felhorkantott. 

-Hány éves is vagy? -nevetett fel, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a koporsószöget, s az ablakot letekerve kilógatta rajta kezét. 

-Tizennyolc. -mondtam, majd kényelmesebben hátradőltem. Elkezdődött az a bizonyos beszélgetés, amire vágytam, s jól kitervelve először szenilis kérdéseket akartam feltenni, hogy aztán észrevétlenül tudjak meg egyre többet. 

-Taknyos. -mosolygott gúnyosan, mire csak felrántottam felső ajkam, s hitetlenkedve megszólaltam. 

-Én jövök. Hogy értetted a többes számot? Azt, hogy bennünket, minket, magunknak. Többen vagytok? -érdeklődtem harsányan, mire mélyet szippantott a dohányból, s beszédbe kezdett. 

-Igen többen. Sokan vagyunk közösen, de igazán együtt kevesebben. -válaszolta mély hangon. -Minek hánytattad meg magad? -ahogy meghallottam felettébb kínos kérdését, csak a torkomat mardosó szárasságra tudtam gondolni. 

Na igen, elmondhatnám neki a teljes sztorit, de nem volt az megfelelő ötlet. Felelőtlenség lett volna, talán nagyobb, mint maga a tény, hogy valószínűleg olyan helyre tartok, olyan emberekhez, akik csak brutálisabbak mint ez a sápadt férfi. 

-Lenyeltem egy gyűrűt, valahogy ki kellett szednem magamból. Tudom, nem túl kellemes, de kiszarni sem lett volna jobb. -vontam meg vállamat, s féloldalasan elmosolyodtam. -Miért? 

-Az legyen az én dolgom. Gyanús, hogy arany gyűrűkkel táplálkozol, de te tudod. -nevette el magát, majd lehajtott a főútról, s a hatalmas felhőkarcolók, égimeszelők által megbetonozott, erősen kivilágított negyedbe tartott tovább. -Te jössz.

-Hova megyünk? -már megint ez a kérdés. Még mindig nem fejtette ki teljesen, s a korábban adott válasza nagyon is aggasztott, mert nem értem be vele. Nem mondta el konkrétan, s nem is puhatolózott, éppen ezért zavart ennyire. Ugyan láttam, hogy a betondzsungelbe tartunk, ahol mást se lát maga körül az ember, csak a több száz, modern, tornyot, a hatalmas házakat, plázákat, cégek székhelyeit, s a közélet színpompázó élvezeti helyeit, de megfordult a fejemben, hogy mindezek mellett, levisz egy pincébe, s bedug oda, hogy aztán valami vadállattal etessen meg. 

Túl sok a kérdőjel. 

-Egy nagy épület bárjába. Sok ember lesz ott, ez egy szórakozó hely, ezért nem leszel feltűnő. Kövess engem és nem lesz bajod. Nem szólalja meg, és pláne ne foglalkozz azzal, ha valaki beléd köt. Kerüld el. -mondta, majd utolsót szippantott a füstölgő csikkből, s kihajította azt az ablakon. 

-Miért? -kérdeztem vissza, attól függetlenül, hogy nem é voltam a soros. 

-Mert nem vagy odavaló. Mert veszélyes hely, akármennyire fog tetszeni el kell vegyülnöd, hogy segíteni tudjak. Bemutatlak egy-két embernek, és te szépen bólogatsz majd. Idefigyelj Jun... 

-Jungkook. -mondtam, mire biccentett. 

-Nos, Jungkook. Nem akartam ezt, mert nem éppen egy tisztességes hely ahova vinni foglak, de nekem az az otthonom, és a többieknek is, úgy, hogy ha kell a segítségem, akkor így fogadod el. Nem kell többet tudnod, éppen ezért segítek, amíg tartod magad az alkuhoz. -tette hozzá, majd begurultunk egy hatalmas, több tíz emeletes, égimeszelő elé. Az előttem vezető férfi a tükörbe nézve kezdett tolatni, majd egy kapuhoz értünk. Kivett zsebéből egy kártyát, s amint azt behelyezte a leolvasóba, a csíkozott fém rúd felemelkedett, ezzel megnyitva előttünk a mélygarázst. 

Olyan volt a helyszín, mint egy akciófilmben. Mintha az idióta Marvel bunkerekben találtam volna magam, s amint a pasas beparkolt egy neki tetsző helyre, kikötötte magát, majd hátra fordult felém. 

-Most kiszállsz, néma maradsz, jó? -pillantott felém, s nem mertem megmozdulni, hiszen vak, jobb szeme olyan sötéten világított saját tekintetemben, mintha azt kérdezte volna, hogy "ugye nem gond ha felnyársallak valamivel, ez rendben van". Halványan bólintottam, de mielőtt még kipattant volna, előre nyúltam kezéhez. 

-Várj. Mi ez a hely? Igazából... -suttogtam, s ajkaim remegtek, amint mindent egyszerre próbáltam felfogni, s valójában realizálódott bennem a helyzet súlyossága. -Ugye nem öltök meg? 

-Tryptich. -mondta, majd nem törődve velem tovább kiszállt az autóból. 

---------------------------

Csak simán nem tudom mi történik
Ahhj abban azért reménykedem hogy nem unalmas hogy sűrűn posztolok... Vagy hasonlók

Erősítsétek meg 🖤🖤