Csak csendben álltam pár pillanatig. Próbáltam összeszedni a mondandómat. Nem akartam, hogy ez az ember ott helyben megöljön. Tudtam, hogy képes lenne rá.

– Én nem tudtam, hogy mi az – mondtam, majd gyorsan folytattam tovább. – A klub akart valami érdekeset és én megéreztem, hogy ott van valami, ezért elmondtam nekik. Nem tudtam róla, hogy az Sukuna ujja! Azt se tudtam eddig, hogy ki az a Sukuna. Esküszöm!

– Jól van – tudta le. Fogalmam se volt róla, hogy közben hitt e nekem vagy sem. – Holnap reggel felszed a sofőr itt. Pakolj mindent, mert egy bentlakásos iskoláról beszélünk – integetni kezdett.

– Hogy mi?! – akadtam ki. – Anyámnak mit mondjak így hirtelen?

– Megoldod – válaszolta könnyelműen, majd már útra készen ült is az autóban.

– De, de...! – fogtam meg az ajtó kilincset. – Nem akar inkább bejönni beszélni vele, Gojo-Sensei?

Kedvezni akartam az egójának, ezért neveztem hirtelen így.

– Hmm... Nem!

– Ne már!

– Holnap reggel 6 óra! – Ez volt a végszava. Elindult a kocsival és vissza se nézett.

Nem volt mit tenni. Bementem a házba.

Amikor beléptem az ajtón egyből hallottam anyám hangját.
– Enmei? – A kérdés valahonnan a konyha felől jött.

– Megjöttem! – kiabáltam vissza neki.

A konyhába mentem. Minnél közelebb értem annál jobban éreztem a főt étel illatát.

– Mi készül? – Beléptem a helyiségbe.

– Spagetti – válaszolta. Az arca piros volt a melegtől, hisz a gáztűzhely mellett állt.

– Figyelj, anya – próbáltam valahogy belekezdeni. Nem volt értelme halasztgatni a témát. – Iskolát akarok váltani.

– Mi ez így hirtelen? – lepődött meg.

Anya nem tudott semmi a médiumi tevékenykedéseimről, így arról hallgatni akartam.

– Találtam egy sokkal jobb iskolát.

– Mi a neve?

Mi is volt?
– Uh... Tokyo Jujutsu Közép.

– Az a vallásos iskola? Nem is vagyunk azok.

– De figyelj, anya! – Úgy döntöttem taktikát váltok. – Megismertem onnan valakit és nagyon megtetszett az egész.

– Ki az a valaki?

Huha...
– Itadorinak hívják.

– Figyelj – Letette a fakanalat és teljes figyelemmel felém fordult. –, ha annyira szeretnéd én nem vagyok ellenedre. Csak furcsállom  az egészet, hogy ilyen hirtelen találtad ezt ki.

– És holnap kezdthetnék is ott!

– Erről beszélek. Átgondoltad ezt?

– Persze! – Az igazság az, hogy nincs választásom. – És mégegy dolog. Ez egy bentlakásos iskola.

Az arca szomorú lett. Lenézett a földre.
  – Tudom. – Visszafordult a tűzhely felé. – Ezt még át kell gondolnom, rendben?

Nem tetszett neki a dolog. Az "átgondolom" szöveg nála a nem-et jelentette.

Némán bementem a szobámba. Aznap nem nagyon beszéltünk többet a dologról, ahogyan semmi másról sem. Kicsit felidegesített az egész.

Korán mentem lefeküdni és hamar el is aludtam. Azt hittem reggel van, amikor magamtól felkeltem, de amikor ránéztem az órámra azzal szembesültem, hogy még csak az éjszaka közepénél tartottunk.

Felültem az ágyban. Még nagyon kótyagos voltam. Megtörölgettem a szemeimet, majd úgy döntöttem kimegyek a konyhába egy korty vízért.

Amikor felálltam és odamentem az ajtóhoz megakadt a kezem a kilincs felett.

Mi ez? Ez az aura...

Hirtelen elfogott a kétségbeesés és irányithatatlanná vált. Megragadtam a kilincset, majd szinte feltéptem az ajtót úgy nyitottam ki. A nappaliba rohantam anya szobája felé.

– Anya?! – szólítottam.

Senki nem válaszolt, de megláttam az alakját a fal mellett. Neki volt fordulva.

– Anya? – Ismételtem meg immár sokkal halkabban.

Megemelte az egyik kezét, majd a körmeivel vésni kezdett a tapétába.

Mi a franc??

Ekkor jöttem rá, hogy az a valami talán nem is ő volt.

– Mit csinálsz? – kérdeztem tőle. Alig jöttek ki a szavak a számon úgy össze volt szorulva a torkom.

Hirtelen abbahagyta. A feje elkezdett felém fordulni, míg meg nem tett egy 180-as fordulatott és teljesen szembe nem nézett velem.

A szám elé kaptam a kezemet. Teljesen lefagytam. Ez tényleg nem ő volt!

Olyan volt, mint egy folyékony árnyék, ami megpróbálta felvenni az alakját. Az arca viszont. Egyértelmű volt az igazság, hisz a szemeiből hiányzott a csillogás, a lélek.

– Ki vagy te? – Csak ennyit tudtam kinyögni, mire az arca elkezdett... elfolyni, mintha olvadt volna.

Ekkor láttam mit írt a tapétába:

Miura.

A teste is folyni kezdett és már majdnem eltünt, mikor utána kiálltottam.
– Mit tettél az anyámmal?! – A hangom tele volt dühvel. A tenyereim is ökölbe szorultak.

Csak egy lépést tudtam megtenni felé, mire teljesen el nem tűnt. Csak álltam a sötétségbe burkolt nappali közepén a hűlt helyét nézve.

Aktiváltam a képességem és egy támadást láttam a bal oldalamról.

Nem volt vesztegetni való időm. Egyből védekezni kezdtem, mire a lény, mint a villám visszatért és támadott.

Hiába védekeztem előre, akkor is akkora ütés ért, hogy szinte elrepültem tőle. Nekiestem a falnak, ami betört és hamar átkerültem egy másik szobába.

Próbáltam gyorsan felkelni, de mindenem fájt, így nem tudtam időben. A por csak úgy szállt a levegőben, amitől össze-vissza köhögtem.

A lény trappolva jött végig a fal darabokon hozzám, majd belém rúgott egyet. Ismét a levegőben találtam magam és ismét kitörtem a testemmel egy újabb falat.

Mostmár a kertben voltam. Végigurultam a vízes füvön és a hátamon álltam meg. Próbáltam levegőt venni, de valahogy elakadt a lélegzetem és nem tudtam. Ettől mégjobban megijedtem, amitől méginkább nem sikerült.

A lény ismét megjelent mellettem, de tétlen voltam. Felém tornyosult és megragadta a nyakamat. A kezei nyálkás érzetűek voltak. Igaz, ez volt abban a pillanatban a legkisebb bajom.

Ráfogtam a csuklójára és próbáltam lerángatni a szorítását magamról, de nem sikerült. Csúszós volt, így alig birtam egyáltalán fogást találni rajta.

Gyorsan aktiváltam a képességem.

Egy fekete pengét láttam megcsillani a hold fényében.

Megköszöntem a jövőbeli énemnek a jó ötletet.

Nem gondolkodtam túl a dolgokaf ezután. Valahogy automatikusan történt minden. Az erőmet a kezeimbe koncentráltam, mire azt árnyékok fonták körbe és megjelent benne a penge, ami így egyből átszúrta a lény mellkasát.

Az ég fehéres fényei miatt feketének tűnt a vére, ami tömegével ömlött rám. Nem is tudtam, hogy az vér volt e egyáltalán.

Oldalra fordítottam a kardot, majd meglendítettem, így kettévágtam az átkot. Sikolyok között esett szét. A két külön része rángatózni kezdett a földön.

Gyorsan felkeltem és csak néztem. Lassan folyni kezdett szét, majd el is tűnt a talajban. Nem tudtam, hogy ez azt jelentette, hogy meghalt vagy pedig azt, hogy elmenekült.

A kardot elengedtem. Beleesett az árnyékomba és az is teljesen eltűnt. Csak néztem a vért, ami maradt, majd a házra pillantottam.

Gyorsan kapcsoltam, majd rohanni kezdtem. Minden egyes szobába benéztem anyám után kiabálva.

Mit tett vele az a valami?

A szobája volt a legfurcsább. Az ágyában nem volt semmi csak valami fekete nyálka. Öklendeznem kellett tőle.

Aktiváltam a képességem.

Nem láttam semmit anyámról.

Sokkot kaptam. Ezt az egészet nem láttam előre.

Be akartam lépni az egyik árnyékba, de nem működött a dolog. Idegemben a falba rúgtam.

– Franc! – kiabáltam, majd mintha eltűnt volna minden adrenalin belőlem. – Pont ilyenkor nem működsz?

Zombiként mentem oda a bejárati ajtóhoz. Elhagytam a romos házat. Az egész út kiesett a fejemből. Mire észbe kaptam már ott is voltam.

Szemtől-szembe a Jujtsu Középpel. Megálltam a nagy bejárata előtt. Hangokat hallottam.

Hamar felbukkantak előttem a tulajdonosai. Egy szemüveges lány, egy tetovált szájú fiú és egy... panda. Épp indultak valahova.

Lefagytak, amikor megláttak magukkal szemben, majd mind komoly arccal felvették a harci állásukat. Nem csodálkoztam ezen, hisz talpig véres és koszos voltam.

Fáradtan emeltem fel a kezeimet.
– Szólna valaki Gojo-Senseinek, hogy a megbeszéltnél korábban jöttem?