Sidney szemszöge

Teljes erőmmel rácsapok az idegesítően hangos ébresztő órámra, majd szép nyugodtan magzatpózba kuporodva elátkozom a mai reggelt is, ahogy azt az eddigiekkel is tettem.

A reggelek nem a barátaim.

Sanyarú szájízzel fosztom meg magam a takaróm alatti melegségtől. Átsasszézom a fürdőbe, és egyfajta önelégültség tölt el. Nálunk erős harc folyik egy - két reggel a fürdőért, ezekben a harcokban többnyire alul maradok, mert hármunk közül nekem tart a legtovább a felkelés. A gyorsaságot tekintve egyértelműen Rose viszi a prímet. Nem is értem, hogy képes erre.

Órákat kéne vennem tőle.

Maximális nyugadalommal végzem el a reggeli teendőimet. Kifésülöm a hajamat, ami így reggel nem is állhatott volna kesze-kuszábban. Megmosom a fogamat, végezetül a szobámban kötök ki, ruha után keresgélve. Egy fekete alapon fehér pöttyös inget veszek fel, ezt jól betűrőm a kiválasztott farmerembe. Nem csak a fürdőben, hanem a ház összes többi szegletében üresség uralkodott. Bizonyára Chris már dolgozik, Rose meg azzal a Thomas-al cseszi el az idejét. Nagyon nem szimpi az a srác. Bár csak látásból ismerem, azt most megmondom, hogy köze van Niall és Rose szakításához... Leveszem a hűtő tetejéről a személyes kedvenc müzlimet, aminek a tartalmából persze a földre is jut egy kicsi, mert miért is ne. Háromnegyedig megtöltöm vele a tálamat, és felöntöm tejjel. Ráérősen elcsipegetem, majd elvégzem magamon az utolsó simításokat. Fontos számomra ez a nap, mert amire most készülök, egy fajta előre lépés.

Egy hosszabb idő eltelte után, végre rászántam magamat arra, hogy randizzak valakivel!

Egy olyan fájdalomban volt részem, aminek az emlékei még így, 3 év elteltével is élénken élnek bennem. Aaron-nal egészen pici korunk óta ismertük egymást. A természetünk noha különbözött, nagyon jól kijöttünk egymással. Erre az is rá tett egy lapáttal, hogy az otthonunk köpésnyire volt a másikétól, ezért rengeteget jártunk haza együtt. Barna hajában néhol kifigyeltek a rakoncátlan fürtök. Magas, és vékoy testalkattal rendelkezett. Folyton azt kérdezgette tőlem:

Na mi a hányás?

Olykor én ezt rohadtul idegesítőnek tartottam, hiszen messze ez volt a legéretlenebb mondat, amit kiejtett a száján. Dehát, mit el nem vagyunk képesek viselni a barátainktól, igaz?

Mikor betöltöttem a 18. Életévemet, szerveztem egy bulit. Mint minden 18 éves lány, úgy vágtam bele ebbe a buliba, hogy életem legjobb estéje lesz, elvégre a bűvős 18-ast csak egyszer töltheti be, és élheti meg az ember. Grilleztünk, az osztályom, és még más osztályokból pár ember megfordult a kertünkben. Olyan kiváltságos helyzetben részesültem anno, hogy a leghelyesebb pasinak kikiáltott egyén, név szerint Dean Posey egy osztályba jártunk, és mondhatni, beszélő viszonyban is voltunk. Ő is ott volt a bulin. Még ha titkolni is próbáltam, eljátszogattam a gondolattal, hogy ő és én egy pár vagyunk. A suli összes lánya bálványozta őt, szóval én sem maradhattam ki, még ha visszafogottabb módon is. Mérhetetlenül boldog voltam, mert az emberek csak miattam voltak ott. De a boldogságom egy pillanat alatt köddé vált, ahogy megláttam Dean-t egy lánnyal csókolozni, aki nem én voltam. Várhatóan össze is törtem, és hiába voltam már 18 éves, éretlenül magamra zártam az ajtót, és sírtam. Aztán meghallottam a hangot.

Három kopogás, egy füttyentés.

Ez volt a jellegzetes hangunk Aaron-nal. Bejött a szobámba, és leült az ágyam szélére. Ujjbegyével leszántotta a könnycseppeimet az arcomról, majd a fülemhez hajolva azt mondta:

Nem vagy egyedül! Én itt vagyok.

Homlokát az enyémnek döntötte, és lágyan megcsókolt. Onnantól kezdve nem az számított, mennyire tetszem Dean-nek, hanem az, hogy beleszerettem Aaron-ba. Pár napra rá összejöttünk. Kiegészítettük egymást, az eltérő tulajdonságaink ellenére is. Aaron-al már össze is költöztünk, pontosan este 8 óra előtt 10 perccel jött haza a munkából. De egy este, ültem a konyha pulton, tönkrement idegekkel, és vártam. Gondoltam, lehet hogy egy kicsit tovább dolgozik a megszokottnál, vagy valami dolga akadt. Egyszer csak felcsörrent a mobilom. Egy rendőr hívott. Aaron balesetet szenvedett, azonnali hatállyal a kórházba szállították. Nem tudták megmenteni az életét. Ahhoz a fájdalomhoz foghatót soha nem éreztem. A világ darabjaira hullott körülöttem, s vele együtt a szívem is. Másnap a rendőr kérésére bementem a kapitányságra, Aaron dolgaiért, amik aznap nála voltak. Egy kis piros dobozkát nyomtak a kezembe, amiben egy gyűrű lapult. Megakarta kérni a kezemet. Mégjobban összetörtem, ha ez még lehetséges volt. Nehézkesen tudtam túllépni a tragédián, valahol legmélyen még most is emésztem magam miatta. Viszont, most már némiképp készen állok egy új kapcsolatra. Rápillantok a telefonom kijelzőjére, majd a szívem nyomban ki is ugrik a helyéről, amint meglátom az időt. Cseszettül késésben vagyok! Egy internetes kávézóban randizom egy Noah nevű sráccal, és 3 percem van oda érni, de az a rohadt kávézó 10 percre van innen. Ha a taxi eszeveszettül nyomja a gázt, akkor is 5 percet kések, nem épp ízlésesen... Sietősen fogok egy taxit, akinek határozott utasításba adtam, hogy menjen amilyen gyorsan csak tud.

Remek...El is felejtettem, hogy a randizásnál a pontos érkezés egy elengedhetetlen szabály.

Egy kis extra juttatással megköszönöm a taxisnak, hogy tövig nyomta a gázt, majd szó szerint beesek az ajtón. Leülök egy random meglátott asztalhoz, a lelkem picit megnyugszik, amikor rájövök hogy nem csak én szegtem meg a randizás egyik legfontosabb szabályát. Egy sima tejeskávét kérek, mert az általában minden kávézóban ugyan olyan, nem lehet elrontani. És persze nem fenyeget annak az esélye, hogy egy ihatatlan kávét kapok. A percek perceket hagynak maguk mögött, de Noah még mindig nincs itt, és ez már kezdett nagyon is zavarni... A kiürült kávés csészémet ráteszem a tálcára, és a pult felé indulok vele. Ekkor hála egy széles vállnak, elveszítem az egyensúlyomat, kiesik minden a kezemből. A csésze ripityára tört.
- Haver! - csattanok fel. - Azért figyelhetnél jobban is!
- Bocs - mormolja el, majd elsuhan mellettem.
- Bocs?! - hülledezem. - Ez nem hangzott valami őszintén...Inkább segíts felszedni, ha már miattad összetört.
- Azért te sem jártál nyitott szemmel, már ne is haragudj! - fordul vissza idegesen. - Összeszedheted, ez a dolgod nem? Egy pincérnőt nem a szép szeméért fizetnek.
- Megáll az eszem! Mégis mit képzelsz te magadról, mond csak!

A srác arcvonásai meglágyulnak, mintha észre vette volna magát. Leereszkedik a földre, és a tálcára rakosgatja a dirib - darabokat.
- Ne haragudj, nincs jó napom - sóhajt.
- Van ilyen. Te se haragudj, nem vagyok jó kedvemben. Az imént ültettek fel.
- Aucs - fintorog. - Akkor ha jól sejtem, nincs barátod.
- Jó a megítélőképességed - nevetek.

Ebből a kis balesetből egy egészen vicces szituáció alakult ki. Shawn bocsánatkérésképpen még meghívott egy turmix-ra, amit én örömmel fogadtam. Rezgett a zsebemben lévő mobil.

Noah: Borzasztóan sajnálom, teljesen kiment a fejemből a randink...Átrakhatnánk máskorra? Nyílt egy új étterem a sétálóutcán. Este elvihetnélek oda!

- Noah az? - érdeklődik Shawn.
- Igen - forgatom szemeimet. - Állítólag elfelejtette, hogy randizunk...Szerinted mennyi igaz ebből?
- Mi férfiak eléggé feledékenyek tudunk lenni - ránt vállat.
- Ma este vacsorázni akar vinni.
- Mondj neki igent, aztán következőleg meglátod mi lesz.
- Rendben, te kapcsolati tanácsadó - kuncogok, majd be is írom a választ.

Sidney: Nem gond. :) Részemről oké a vacsi. Este hétre gyere értem. Tudod hol lakom, ugye?

Noah: Igen, hogyne. Pontban hétkor az ajtód mögött leszek.

- Akkor megint randizunk - bújtatom el a mobilomat.

Az idő sürgette Shawn-t, így a telefonszám cserénk után azonnal elrohant. Én is úgy döntök, ideje lenne már mennem, így szerzek egy taxit, könnyebben mint előzőleg, ami villám gyorsan haza is hajt velem.

☆☆☆

Hazudnék ha azt mondanám, nem hoz lázba az esti randi. Nagyon is lázba hoz, a hasam nagysága körülbelül akkora, mint egy elnyomódott zöldborsó. Nem terveztem kiöltözni, de mégis csak egy étterembe megyünk. Egy fekete, szigorúan térdig érő ruhát veszek fel. A hajammal sem terveztem csodákat művelni, Rosie egyszerűen csak kivasalta. A nyakamba akasztott a végén egy egyszerű de mégis szép arany nyakláncot, hogy teljes legyen össszhatás.
- Büszke vagyok rád, hogy újra randizol - mosolyog szélesen Rosie.
- Ideje volt már - mosolygok.
- Noah garantáltan elfog ájulni tőled - vigyorog.
- Reménykedem is benne. Na és, mi a helyzet Niall-el? Még mindig nem hajlandó felvenni neked a telefont?
- Sajnos nem. Chris azt mondta, hogy amikor eljön hozzá, kérdezget rólam, szerinte hiányzom neki.
- Na és ő neked? - faggatom.
- Nagyon hiányzik. De belefáradtam abba, hogy nonstop hívogassam. És Thomas-al is alakulnak a dolgok, nem szeretném őt megbántani azzal, hogy hívogatom az exemet.
- Szóval akkor már mondhatni egy pár vagytok Thomas-al? - fintorgok.
- Nem tennél úgy, mint aki kedveli őt? Épp elég nekem Chris fejmosását végig hallgatni...
- Tudod jól, mit gondolok róla.
- Nem olyan rossz ember, mint amilyennek te gondolod. Közel sem ő a hibás a szakításunkért. Niall egyik pillanatról a másikra megkergült.

Szótlan maradtam. Lehet hogy igaza van, az is lehet hogy nem. Az ő élete, nem én irányítom. Rápillantok az órára, aminek a mutatója igen csak közeledik a 7-hez. A nappaliban várakozom Noah-ra, Shelby fejét simogatva. Lassacskán már 7 óra is elmúlt, amikor feleszméltem, hogy egy jó ideje itt kuksolok. Kezdett felmenni bennem a pumpa, hisz a délelőtt megismétli önmagát. Vártam még úgy körülbelül fél órát, majd tárcsázom Noah számát.

*A hívott szám jelenleg nem kapcsolha-tó*

- Baszd meg magad - szitkozódom, majd egyszer csak felpattanok és kiviharzok az ajtón.

A lábaim egyenest Shawn által megadott címhez vezettek. Mégis csak neveltek belém némi udvariasságot, ezért becsöngetek. Shawn nyitott ajtót. Elviharzok mellette, pulzusommal az egekben.
- Bocsi hogy hivatlanul beállítok, de Noah felültetett ismételten - fújom ki a levegőt.
- Stranger Things-t néztem, jössz? - vigyorodik el.
- Naná - vigyorgok.