Amikor Loki megjelent a jégóriások előtt, sokan értetlenül néztek egymásra. Nagyon kevesen voltak, nők, gyerekek és férfiak, alig ezren. A sérülteket ellátták, kaptak enni és inni, de nyugtalanok voltak és rettegtek. Loki magához vette a Szelencét, megvárta, hogy átváltoztassa annak ereje, csak akkor állt ki népe elé. Nem félt. Odin végig mellette állt, és büszkén nézett rajta végig. Az új király levette felsőruházatát, hogy lássák, jelei alapján tényleg ő a királyuk. Ymir koronája élesen rajzolódott ki a homlokán, és a mellkasán a szív vonal is körbefutott, mutatva, királyi vért dobogtat a szív. Egyszerre borultak térdre előtte, és Loki büszkén hordozta körül a tekintetét.

- Testvéreim! Ti még nem ismertek engem. Loki vagyok, Odin fia, de nemzőapám, Laufey volt. Halálával a jottunheimi trónja engem illet, ahogy királyságunk ősi ereklyéje, a Tél szelencéje is. Jottunheim nem pusztult el, de egy ideig nem mehetünk oda vissza. Addig is ne féljetek, Asgard mindig is segített a bajbajutottakon. Itt otthonunk van, míg Jottunheimben újra minden olyan nem lesz, mint volt. Türelmeteket kérem, és azt, hogy bízzatok. Meg fogom bosszulni véreink halálát, esküszöm nektek.

Érezte a kéz érintését a vállán, Odin biztatását és szeretetét, és nem csak az övét. Amikor anyja előtt megjelent jötunni alakjában, Frigga elsírta magát. Eljött a nap, amitől annyira félt, a nap, amikor Loki már nem az ő fia, hanem azé az asszonyé, aki a világra hozta.

- Anyám, miért sírsz?

- Mert elmész tőlünk. Már nem ide tartozol fiam.

- De hiszen mindig is ide tartoztam, te neveltél fel, te szerettél, te meséltél, tanítottál és dorgáltál. Te vagy az anyám, a királynőm, ezen semmi nem változtat. Kérlek, ne sírj!

-

Thor már keményebb dió volt, ő nem akart hinni a szemének. Azt hitte valami varázslat, amiben persze nem hitt eddig. Képtelen volt elfogadni, hogy Loki nem a testvére, és hogy ezt ennyi éven át titkolták előttük. Csak akkor nyugodott meg, mikor öccse kiengedve kezéből a Szelencét, visszaváltozott.

- Hihetetlen. Az öcsém Jottunheim királya. - Mélyen hajolt meg Loki előtt, aki erre felnevetett.

- Állj fel te, ha van valaki, akinek nem fogom engedni, hogy előttem hajbókoljon, az te vagy bátyám.

- Ismerem az illemet, még ha olyan sokszor hiányoztam is az órákról. Rangban felettem állsz.

- Ez engem nem érdekel, és ha nem akarod, hogy megharagudjak, akkor téged se zavarjon. A testvérem vagy, bármi történt is. Nekem Odin az apám és Frigga az anyám, ahogy neked is. Éppen ezért testvérek vagyunk. - Kezét nyújtotta, és Thor megrázta. Olyan erővel, hogy Loki hófehér gyöngyfogai összekoccantak.

- Angrboda tudja már? - kérdezte, mire öccse arca elkomorodott.

- Árulást követett el Jottunheim ellen. Én buzdítottam rá, igaz, de akkor is miatta támadta meg Surtr a népemet.

- Nem tetszik ez nekem Loki. Szereted?

- Az életemnél is jobban.

- Akkor nem értem. Felejtsd el és bocsáss meg neki.

- Bár tehetném, de az a rengeteg ártatlan jöttnar...

- Apánkkal beszéltél már?

- Igen. Rám bízta a dolgot. Nekem kell a sorsa felől döntenem.

- És...?

- Életfogytig rabságra ítélem. - Szólt Loki komor arccal, aztán hirtelen felvidult, és oldalba veregette meglepett bátyját. - Életfogytig rabság mellettem. Ma este megkérem a kezét, és ahogy letelik a gyász, elveszem. Ő lesz Jottunheim királynője. Bevetted, ugye?

- Te nem vagy normális, hányszor versz még át?

- Amíg hagyod.

- Jól mulattál rajtam ugye? - Már Thor is nevetett, és megkönnyebbülésében nagyot fújtatott két kacaj között.

- Ne haragudj, de azon mindig derülök. Olyan naiv vagy. Bedőlsz nekem. Surtr akkor is megtámadta volna Jottunheimet, ha nem küldjük el a levelet. Csak idő kérdése vol.

- Gyere, te nagy király, igyunk valamit ennek örömére. - Thor a fejét csóválta, és megrángatta játékosan Lokit a nyakánál fogva. - Megnősül a kisöcsém. El sem hiszem.

Loki kis türelmet kért, hiszen a Szelencét mégsem vihette magával a tivornyára. Kérte Thort menjen előre, hogy csatlakozik majd ő is, és visszament a hálótermébe. Angrboda várta, és hogy látta, milyen jó a kedve faggatni kezdte.

- Most még nem mondok semmit kedves, még van egy kis dolgom. Thorral meg kell beszélnünk valamit, de te csak feküdj le. Hamarosan jövök, és lesz egy kis meglepetésem.

Homlokon csókolta az asszonyt, aki világos hajába fekete szalagokat fonatott, jelezve, gyászol. Jottunheimben a gyász nem tart sokáig, de ez idő alatt sok mindentől illet tartózkodni, mulatozástól, hangos beszédtől, énekléstől, és az ölelkezéstől. Ezért Loki csak homlokon csókolta, és nem szájon. Tiszteletben tartotta a szokást, bár még csak most kezdett beletanulni.

Lefekvés előtt a Lokitól kapott tőrt az ágy melletti szekrényre tette - mint minden este - és elkísérte a férfit az ajtóig. Ott aztán csak nem bírta tovább, és hozzá bújt. De ebben az ölelésben több szenvedély volt, mint akármelyik forró csókban.

- Imádlak... - mondta az asszony, és felnézett Lokira. Nem tudták, hogy valaki figyeli őket, hogy az egyik oszlop mögül lázasan égő szempár figyeli minden mozdulatukat, és hallgatja vallomásukat.

- Sietek a meglepetéssel. Megvársz ugye?

- Meg.... - Sigynnek elszorult a torka, és lángoló arcát a hűvös márványhoz nyomta. Ő is várta, hűségesen, ébren, szó nélkül, alázattal.

- Ha elaludnál, majd felébresztelek. - Suttogta Loki és megint csak a homlokát csókolta meg az asszonynak, hiába nyújtotta Angrboda az ajkát. Kezeiket lassan elengedték, és Loki néha megállva, integetve tűnt el a folyosó végén.

Angrboda nagyot sóhajtott, és visszament a hálótermébe. Sigyn várt, kapaszkodott az oszlopba, nyirkos tenyere hozzátapadt a simára csiszolt márványhoz. Aztán imbolygó léptekkel elindult. Lassan nyitotta meg az ajtót, és tekintete azonnal a falra siklott. Nincs kép. Nincs...

A másik nő az ablaknál állt, talán Lokit követte a pillantásával, vagy csak a levegőt szívta be átkozott tüdejébe. Sigyn arra gondolt, elég egy kicsit meglöknie, és észre sem venné senki, csak reggel. De abban mi lenne az élvezet? A szemébe akart nézni, a bűnét ráolvasni. Megvillant valami a kis szekrényen. Egy tőr. Megmarkolta és erősen szorította gyenge ujjai között.

- Te átkozott! - nyögte, és Angrboda kíváncsian fordult felé. Nem értette, mit mondott, csak az idegen hangot hallotta. - Elvetted őt tőlem!

Szúrt, erőtlenül, vállon Angrboda-t.

- Miattad megölték a gyerekem!

Megint szúrt, de ebbe a döfésbe már minden erejét beleadta. A tőr markolatig hatolt Agrboda testébe, és ő felsikoltott.

- Segítség! Megszúrtak! - akarta kiáltani, de vér buggyant ki a száján. Mindez olyan szédületes gyorsasággal zajlott le, hogy védekezni sem tudott. A földre rogyott, zihálva kapkodta a levegőt, és megmarkolta a tőrt. Bármilyen fájdalma is volt, kirántotta magából, és eldobta. Azt már nem látta, hogy betörték az ajtót, és hogy a riadt Sigynt elrángatták.

Mikor meghallotta a hírt Loki Thorral a sarkában végig rohant a palotán, az ispotályig. Borzalmas volt látni a szeretett nőt, elszürkült arccal, száján minden lélegzetvételkor kibuggyanó kék vérével. Látta Laufeyt halála előtt, ugyanilyen színtelen volt a bőre.

- Ne hagyj itt! Maradj velem! - Hirtelen felordított. - Csináljatok már valamit! Ha meghal, esküszöm, élve nyúztatlak meg benneteket!

Hiába tudta, hogy mindent megtesznek, akkor sem bírt magával. Thor még sosem látta ilyennek, ilyen erőszakosnak. Elkapta az egyik gyógyító karját, és nagyot taszított rajta. A nő elterült a földön, és azonnal felugrott. A tál, amit a kezében tarott, nagyot csattanva esett a kőre, és a víz szétloccsant, beterítve őket. Puha ronggyal kezdte az asszony szájából végig csorgó vért letörölni, de mindhiába. Loki csak akkor nyugodott meg, amikor anyja lélekszakadva futott az ágyhoz, higgadtan, de hangjában remegéssel parancsolt, és intett Thornak, vigye ki az öccsét. Thornak minden erejére szüksége volt, hogy Lokit megragadva, kivigye a levegőre. Minduntalan vissza akart menni, úgy kellett lefognia. Már azon gondolkodott, hogy egy jól irányzott ütéssel kifekteti, mikor apjuk is megérkezett.

- Apám, kérlek. Tegyetek meg mindent érte. Ez az asszony az életem! A jövőm, a népem jövője, a királynőm. Ma este akartam megkérni. - Könnyek buggyantak ki a szemén.

Meg sem kérdezte, ki akarta megölni Angrboda-t, ez most nem számított, csak hogy életbe maradjon. Frigga jött ki, ruhája és keze csupa kék volt a vértől, de halványan mosolygott. Loki hozzá futott, meg sem várta, hogy hozzájuk érjen. Megragadta az anyja karját, és nem jött ki hang a torkán, pedig üvölteni tudott volna.

- Nyugodj meg fiam. Életben fog maradni. Sigyn annyira erőtlen volt, hogy nem tudott nagy kárt tenni.

- Sigyn? - Loki arca eltorzult a dühtől. - Hol van most?

- Bezártuk, elment annak a lánynak az esze. Mi késztethette erre? - kérdezte Odin, és Loki egy pillanatra ellágyult. Mondta volna, hogy ő, ő az oka, de aztán nem talált mentséget. Sigyn megígérte, esküt tett, hogy nem csinál semmi őrültséget, és erre tessék. Soha nem akarja látni többé!

Éjfél is elmúlt, a Hold sápadtan világított az égbolt csúcsán. Angrboda ágya mellett néhány gyertya világított, sápadtabbá téve az amúgy is sápadtat. A vérzést elállították, a sebet összevarrták, gyógyfüvekkel kötözték körbe, hogy felgyorsítsák a gyógyulást. Loki rendületlenül várt, és fogta kezében az asszonyt. Simogatta a bőrt, ami hideg volt és nyirkos. Zaklatott volt, ahogy teltek az órák, úgy lohadt dühe Sigyn iránt, és mikor érdeklődött a hogyléte felől, és megtudta, hogy teljesen önkívületi állapotban van, megsajnálta. Az egész olyan volt, mint a legrosszabb rémálom. Délután még kézfogóra készült, most meg itt ül, és imádkozik.

- Loki... - Angrboda erőtlen hangja hozta vissza a gondolatai közül.

- Itt vagyok!

- Mi történt?

- Ne beszélj, kérlek. Pihenj.

- Ugye nem ez volt a meglepetés? - suttogta és halkan felkuncogott.

- Édesem... - Loki odahajolt, és megcsókolta a merev ajkakat. - Ne butáskodj.

Ujjongani tudott volna, hiszen az, hogy az asszony mókázni próbált, a jele annak, hogy jobban van.

- Ki volt az a lány?

- Mondom, ne beszélj.

- Az igazat. Tudnom kell! Azt mondta, elvettelek tőle, és hogy megölték a gyerekét, miattam...

- Hogy micsoda? Milyen gyereket? - Loki úgy érezte, a hallottak olyan erővel telepednek rá, hogy mentem összenyomják.

- Ennyit mondott, és olyan kegyetlen düh és fájdalom volt a szemében, hogy azt hittem, megöl.

- Azt akarta, de az istenek veled voltak. Ne beszélj most, mert elmegyek.

Angrboda a szelíd dorgálásra elhallgatott, de gondolatati a vékony kis teremtés körül jártak. Látta őt, nem is olyan régen, boldogtalanságot tükrözött a szeme, és szenvedést minden mozdulata. Neki adta oda a ruhát, amit Arnétól kapott, mosásra. Ha tudta volna...

Nem szóltak többet, de felesleges is lett volna. A szerelemnek van egy olyan foka, amikor beszéd nélkül is tudják egymás gondolatát, elég egy pillantás, egy sóhaj, vagy akár egy érintés. Mikor hajnalban Angrboda elaludt, Loki csendben kiment. A haditanácsba sietett, és most senki nem nézett rá rosszallóan a késés miatt. Thor vállon veregette, és egymásra nézve mosolyogtak. Mindketten fáradtak voltak, látszott rajtuk.

- Saját birodalmában támadunk. - Mutatott Odin a térképre. - Meglepjük ott, ahol a legkevésbé sem számít rá.

- Esélyünk sincs fenség, amint átlépjük a kaput, hamuvá égünk mindannyian. - szólt Skurge, és mindenki tudta, igaza van.

- Egyedül megyek! - jelentette ki Loki, és minden szem rászegeződött. Thor a fejét rázta, és Odin is nagyot sóhajtva akart nemet mondani, de fia nem hagyta. - A parancsnoknak igaza van. Én megyek, és helyet készítek a seregnek. Nálam az Örök tél szelencéje, ami képes megfagyasztani mindent Muspellheimben.

- És ha nem sikerül? Loki, fiam!

- Döntöttem. Csak ez az egyelten lehetőség.

- Azt sem tudjuk, hogy működik. - érvelt tehetetlenül Thor, de Loki hajthatatlan volt.

- Én tudom. Ez az örökségem.

- Ugyan honnan tudnád Loki, vagyis honnan tudná fenség? - Skurgenek nehéz volt megszoknia, hogy Lokit immár királyként kell tisztelnie, éppen ezért nem állt rá a szája. Elsötétedett a bőre, és lesütötte a szemét. - Bocsásson meg.

- Barátom. Ne szabadkozz. Itt nincs helye rangoknak, itt csak egy dolog a fontos, hogy győzzünk, és hogy béke legyen. - Thor és apja egymásra néztek, és Odin még magán is elcsodálkozott, milyen remek férfit nevelt a fiából. - Holnap reggel indulok.

- Még ne fiam. Ezt azért jobban át kell beszélnünk, de látom, kimerült vagy.

- Mindannyian azok vagyunk - szólt közbe Thor, és elnyomott egy ásítást.

Megegyeztek, hogy még várnak egy napot, és hogy újra átgondolják. Odinnak nem tetszett Loki önfeláldozó ötlete, ahogy Thornak sem, és húzni szerette volna az időt, valami jobbat kitalálni, amiben nem ég halálra kisebbik fia. De akárhogy törte a fejét, ennél jobb ötlet nem jutott eszébe.

Loki fáradtan indult az ispotály felé, eldöntötte, hogy minden idejét Angrboda mellett tölti, amikor a sötétből megszólalt a hang.

- Még mindig nem hisz nekem, ugye? Még mindig nem ül börtönben a kém?

Megállt, és nem mozdult. A múltkor ez bevált. - Nem, igaz, mentségemre legyen mondva, más dolgom volt.

- Hallottam, merénylet történt. Meghalt? Gondolom nem, mert akkor ön virrasztana mellette. De mindez mellékes - Loki felszisszent, és érezte, hogy elborítja az agyát a düh, de nem szólt egy szót sem. Itt az idő, hogy felfedjem magam, és kérjem a jutalmam.

- Igen. Pontosan most. És itt akarja, vagy menjünk be valahová, ahol nem zavar meg senki.

Ott álltak a könyvtár előtt, ahol nem is olyan régen először csókolta meg Angrboda-t.

- Menjünk be ide. - Loki indult előre, és akkor sem fordult meg, mikor a titokzatos nő becsukta maga mögött az ajtót. Teljes volt a sötét, de Loki szeme egyre jobban hozzászokott a sötéthez.

- A kém Ármint, Skurge parancsnok ágyasa. Egy átkozott koszos kis sötét tünde.

- Igen, azt már mondta. Kérje a jutalmat, és tűnjön el! - Loki igyekezett, hogy türtőztesse magát, mert a türelme igen csak fogytán volt. Nem hitt az ismeretlennek, hiszen ismerte az árulót, és ismerte Skurge-öt is. Igaz, hogy zsoldos, de hűséges Asgardhoz. - Elég súlyos vád ez, ha mégsem ő az, akkor ártatlanul végzünk ki egy nőt.

- Nagyon jól tudom. Az az ostoba Skurge mindent elárult neki, hallottam a saját fülemmel.

- Mégis hogyan? Ön hallgatózik?

- Ha a helyzet úgy hozza, akkor igen. Aztán meg, ha nem ő a kém, én akkor sem bánom, ha kivégzik. Skurge kezd egyre jobban belehabarodni, és azt nem tűrhetem!

- Mégis, kicsoda maga? - kérdezte Loki, de már egyre biztosabb volt benne, tudja, ki lapul a kámzsa mögött. - Az alak közelebb lépett, és leemelte a fejéről, felfedve magát. Vörös haja kibuggyant a szoros fejfedő alól, és Loki nem csalódott. - Amora.

- Igen. Én vagyok fenség. És most ejtsünk szót a fizetségemről!