Még akkor is ez a gondolat járt Loki fejében, mikor Heimdall megnyitotta a Birfrösztöt, és az magával ragadta. Megszokta már ezt a zuhanásnak tűnő utazást, és eszébe jutott az első. Az út végén szégyenszemre - Thor és a díszes kompániája előtt - kidobta a taccsot. Testévérén kívül mindenki kinevette, a legjobban Fandral vihogott, ezer fogával és tátott szájjal. Egészen addig, míg egy maroknyi havat bele nem dobott. Akkor bezzeg vöröslő fejjel fuldoklott, és mikor magához tért, a fejét követelte. Thor tartotta vissza, nem mintha Lokit féltette volna, inkább a barátja testi épségéért aggódott, mert bár Loki kívülről gyengének tűnt, Thor tudta, ereje már akkor vetekedett az övével. Ráadásul ravaszság is lakozott a még majdnem gyermek hercegben, és valószínű, sőt biztos, hogy Fandral húzta volna a rövidebbet.

Sok év telt el, és újra havat érzett a csizmája alatt, ami csikorgott, mikor elindult benne.

- Semmi meggondolatlan mozdulat. Csak akkor tegyetek bármit, ha erre tőlem parancsot kaptatok.

- Igen fenség! - vágták rá egyszerre a fiatal harcosok.

- Én beszélek, ha kérdeznek, se válaszoljatok. Értettétek?

- Igen fenség! - ismételték.

Jottunheim olyan volt, mint amilyennek emlékezett rá, és mint az álmaiban. Mert majd minden éjjel ezzel álmodott, ezzel a hátborzongatóan fagyos világgal. A fekete sziklákkal és a szikrázóan fehér hóval, a szürke éggel, és az égen haloványan fénylő napkoronggal. Nem kellett összehúznia magán a köpenyét, egy cseppet sem fázott és lehelete is alig látszódott meg, pedig csontig hatoló volt a hideg.

Már várták, két óriás, akiknek a derekáig sem ért, pedig Loki nem volt alacsony. Magasabb volt az asgardi sereg minden harcosánál, csak Thornál nem, kivel majdnem egyformák voltak.

- Odin küldött. Kísérjetek minket a királyotokhoz.

Két morgás volt a válasz, ami igen lehetett, mert a jotünni férfiak megfordultak, és egyikük intett, hogy kövessék. A palota olyan volt, mint az egész világ. Sivár, rideg és barátságtalan. Loki a trón felé igyekezett, ott illendőn fejet hajtott.

- Atyámnak, Odinnak, Asgard királyának az üdvözletét hozom. Sajnálja, hogy a legutóbbi támadáskor késlekedett segítségedre sietni. Szövetségeshez méltatlan viselkedését nem tudja mivel magyarázni, és bocsánatodat kéri.

- Az nem hozza vissza elhullott véreimet.

- Igazad van uram! Nem hozza vissza. - Loki fejet hajtott. Thor már nem ezt tette volna. A bátyja visszavágott volna valamivel, meggondolatlanul, ezzel elmérgesítve a viszonyt. Higgadtnak kellett maradnia, ez volt a lényeg. - Asgardot szintén megtámadta Surtr.

- Nocsak... - Laufey előre hajolt a trónban, majd felállt, és döngő léptekkel lesétált Lokihoz. Jóval magasabb volt katonáinál, és Lokinak igencsak fel kellett rá néznie. - Szóval te vagy az ifjú Loki herceg. Örülök, hogy végre megismerhetlek fiam.

- Én is örülök, hogy végre szemtől szemben láthatom Jottunheim királyát. Laufey, atyám kész megosztani veled fegyverét, de bizonyosságot akar, hogy nem fordítod ellene.

- A szavam nem elég neki? - kérdezte sunyi mosollyal Laufey, és Lokinak annak ellenére, hogy a királlyal most találkozott életében először, nagyon ismerős volt ez a mosoly.

- Mivel eddig nem adtad, nem is fogadhatta el. Akkor velünk tartasz a harcokban? Asgard és Jottunheim, a két ellenfél képes lesz egymás mellett szembeszállni a népeinket fenyegető rémmel szemben?

- Mondd ifjú herceg, mi Odin titkos fegyvere? - Loki felnézett rá, és azt gondolta, ha atyja akarta volna, hogy elmondja a jötunni királynak, akkor megkéri rá.

- Még magam sem tudom. Ő kívánja elhozni neked, jeléül annak, hogy megbízik benned.

- Mondd csak fiam, ki adta a nevedet?

Az ifjú döbbenten meredt maga elé, és nem tudta mire vélni a beszélgetés témájának változását.

- Nem értem, hogy jön ez most ide?

Nem mozdult, még akkor sem, amikor a király - kinek a köldökéig sem ért - lassan körbejárta.

- Semmi, semmi. Csak az asszonyommal, azt terveztük, ha fiam lesz, Loki lesz a neve. Menj haza Loki, és mondd meg atyádnak, hogy várom, a fegyverrel együtt.

- Kérnék valamit. Szeretnék pár szót váltani parancsnokoddal.

A király leült trónjára, és intett a mellette álló jégóriásnak, aki közel hajolt. Hamarosan Arnéval együtt jött vissza.

- Mond Asgard ifjú hercege. Mi dolgod a parancsnokommal?

- Négyszemközt beszélném meg vele.

- Hiszen úgy vagyunk - szólt halvány mosollyal a király, jelezve, hogy ő nem hajlandó elhagyni a tróntermet. - Vagy, inkább máris indulnál vissza?

Csend lett, csak a szél süvítését lehetett hallani, ami a huzatos várba valahol befújva adta tudtára a bent lévőknek, hogy vihar tombol. Loki tudta, ha most nem lép, akkor talán örökre futni hagyja a lehetőséget.

- Arné asszonyáról kívánnék vele beszélni - szólt a trónján kényelmesen elheverő Laufey-hoz. Ha ez a feltétel, akkor így játszik. Őt szólítja meg.

- Mi dolgod vele fiam?

- Megvenném tőle, és kérhet bármit, van vagyonom, az utolsó aranyrögig az övé.

- Nincs szüksége kincsre, tőlem megkap mindent.

- Akkor mi az ára a nőnek?

Sejtette, hogy mi lesz a feltétel, de azt még a saját boldogságáért cserébe sem árulja el. Szinte látta a király gondolatait, nem volt túl bonyolult kitalálni, milyen feltételt szab a nőért. Amikor végre kibökte, Loki majdnem elnevette magát.

- Áruld el, mi Odin titkos fegyvere.

- Nem túl sok ez egy nőért cserébe?

- Attól függ, kinek kell az a nő. Annak, aki szereti, vagy annak, aki csak akarja, mert most a másé. Ez az ára. Véleményem szerint csekélység.

- Akkor nem fizetek.

- Mit fog szólni szegény Angrboda, ha ezt megtudja. Mert megtudja, abban biztos lehetsz.

Loki fejet hajtott, és kisietett. Alig csukta be maga mögött az ajtót, Laufey arcáról lehervadt az önelégült vigyor. Alábecsülte a herceget, és a hűségét is. Pedig egy röpke pillanatig azt hitte, nyerésre áll.

- Mocskos kis patkány. Üzenem Surtrnak, hogy új szövetségese akadt. Hajlandó vagyok vele tárgyalni.

Ahogy megérkezett Loki a trónterembe sietett, és elmesélte, mi történt Jottunheiben. Odin lesétált hozzá, és megveregette a vállát.

- Köszönöm fiam. A közbenjárást, és a hűségedet is. - Loki kíváncsian fürkészte apja arcát. Még hatása alatt volt a történteknek, és nem tudta, jól döntött-e. De ahogy a szüleire nézett, anyja keserédes mosolyára, és apja büszke arcára, már tudta. Igen. - Mindent tudok. Édesanyád a szívedbe lát fiam. Ne aggódj. Majd lesz valahogy. Most pedig menj, már biztosan nagyon vár téged.

- De... de azt hittem, azt hittem ellenzed ezt az egészet.

- Látom, mennyire boldog vagy, és ez nekem elég. Ha vége a háborúnak, elrendezzük azt is.

Futott végig a folyosón, majd felbukott a saját lábában, az ajtó előtt azonban lelassított. Le kellett csillapítania a szívverését. Aztán meghallotta. Bentről kiszűrődött hangban azonnal felismerte őt. Van nála valaki, de ki? Más hangját nem hallotta meg, csak az asszonyét, aztán rájött. Nem beszélget, olvas, hangosan. Belépett, és meglátta. Azt ablakkeretben ült Angrboda, kezében könyvvel, amit átszellemülten olvasott. Loki nem szólt, csak ámult a nő szépségén, és felolvasásában. Hévvel és szívvel formálta a szavakat, aztán - mintha megérezte volna, hogy figyelik - felnézett, és amikor meglátta Lokit, óvatosan letette a könyvet, és kimászott az ablakból. Rohant hozzá, a férfi ölelő karjába.

- Visszajöttél szerelmem.

Ennél szebb fogadtatást nem is remélhetett volna, mégis fájt a szíve, és kikívánkozott belőle az igazság.

- Meg fogsz engem gyűlölni.

- Téged, soha.

- Ha elmondom, mit tettem, vagyis hogy mit nem, akkor tudom....

Több szava nem volt, Angrboda nem hagyta beszélni. Megcsókolta, közben remegett, és bújt Loki karjába. Hosszú volt a csók, de a férfi nem adta át neki magát. Lassan, óvatosan tolta el magától az asszonyt, és az ágyhoz vezette. Leültek, és a herceg sokáig nem szólt, csak bámult ki az ablakon.

- Feladtam a boldogságomat az otthonomért. Elárultalak téged ezért a helyért, a családomért és a népemért.

- Én ezt nem értem.

- Beszéltem az uraddal, vagyis Laufey-vel, rólad, a sorsodról.

Angrboda kibontakozott a férfi öleléséből, és rémült arccal állt fel. Az imént még a vágytól reszketett, most a félelemtől. Tudta, Arné sosem adná el. Már csak bosszúból sem. Ha mégis elfogadta volna Loki ajánlatát, az most nem vágna ilyen kétségbeesett arcot. A nő fejében összeállt a kép, hogy Laufey valami olyan árat kért a szabadságáért, amit Loki nem tudott megadni, és még jobban szerette érte.

- Mit kért? - kérdezte, de sejtette Laufeynek mi kell. A fegyver, amivel Asgard legyőzheti Muspellheimet. Talán Lokitól is ezt kérte. „Megtudom én, és akkor szabad leszek. Én feláldozom a becsületemet, és akkor örökre együtt leszünk." - gondolta, és a férfi elé állt. Fejét a mellére húzva ölelte. Loki reszkető keze a derekára tévedt, és hinni sem mert benne, hogy az asszony megbocsájt neki.

- Hogy áruljam el a királyságot, és mondjam el, mi atyám titkos fegyvere.

- Talán csak azért nem mondtad el, mert magad sem tudod. Ugye így volt? - Angrboda lélegzet visszafojtva figyelt.

- Hát ez a baj. Tudom.

Egyikük sem szólt, mert mindkettő félt. Loki attól, hogy ez a vége a szerelemnek. Hogy az asszony lassan kibontakozik a karjaiból, és a szemére hányja, hogy ő bizony elárulta volna a népét a szerelmükért. Angrboda pedig attól, hogy ha kérdez - mert kérdezni fog -, akkor lebukik, és vége mindennek. De minden megéri, még a halál is.

- Tudod?

- Igen.

- Mi az? - kérdezte suttogva, és az ájulás kerülgette.

- Az Örök tél szelencéje.

- Hogy micsoda? De hiszen az Jottunheim kincse.

- Az volt, de apám elvette a királyodtól, mikor Jottunhiem megtámadta Midgardot. Sokat mesélt róla, hogyan győzték le a seregeteket és az erejét, a Szelencét hogy hozták magukkal. A kincstárban őrzi azóta is, és senki nem láthatja. Én is csak egyszer, kiskoromban láttam, véletlenül.

- Mesélj róla nekem.

Simogatta Loki éjfekete haját, és közben nagyon figyelt. Minden szóra, minden apró betűre, mozdulatlanul, nehogy elmulasszon valami fontos dolgot. A férfi pedig mesélt, hogy furcsa érzés kerítette hatalmába, mikor apja kezét fogva a Szelencéhez ment. Hogy úgy érezte, hívja őt, nevén szólítja és vad örvénylő mozgása úgy érezte beszippantja.

- Atyám azt mondta, a Szelence csak a jogos király kezében működik, vagyis hogy akkor tudja minden erejét, a pusztító jégvihart kibocsátani, ami még a tüzet is megfagyasztja. Ezt akarja bevetni Surtr ellen, visszaszorítva Muspellheimbe. De fél Laufey kezébe adni, mert még Asgard ellen fordítja.

- Megtenné?

- Szerintem igen. - Loki felnéz, könyörgő szemeivel a választ várja arra a kérdésre, mit fél megkérdezni. - Ha nem Surtr tüze emészt fel minket, akkor meghalunk Laufey által. Ne haragudj meg rám kedvesem, de én nem bízom a királyodban.

- Miért haragudnék. Ő nem én vagyok. A döntései nem az enyémek. Pihenj le, biztosan elfáradtál.

Szeretne most mindent leírni, amíg frissen van a fejében. Ha ezt egy jégóriásnak mondja el, a felét elfelejti. De nem csak ez a baj. A Bifröszt.

- Loki? Hogy mentél át Jottunheimbe? Mikor velem akartál jönni, akkor nem tudtál.

- Atyám az egyesség miatt megnyitotta a kaput, hogy ezzel is azt bizonyítsa, megbízik Laufey-ban.

- Tényleg megbízik?

- Dehogy. Atyám a legbölcsebb az egész világon. - Érezte, hogy elnehezülnek a pillái, és a nő derekát elengedve, súlytalannak érezve magát dőlt hanyatt. Angrboda a térde alá nyúlt, és elfektette. Mire a takarót ráterítette, Loki már aludt. Gyorsan a szekreterhez ment, és pergamentekercset vette elő. A legfelső lapra írni kezdett, mindent, amit az előbb hallott, kivéve Loki érzéseit. A pergament összehajtotta, apróra, amekkorára csak tudta, és elrejtette az övébe. Az alvóhoz lépett, és megcsókolta.

- Mindent értünk teszek. - Kiosont, el a szállásukig, és ott bekopogott az egyik jégóriáshoz. A férfi először nem ismerte fel, hiszen a ruhája alapján akár asgardi nő is lehetett volna, arcát kendővel takarta el. - Ez azonnal juttasd el királyunkhoz, nem érdekel, hogyan. A titkos fegyverről van benne szó. Siess!

Átfutott a régi szállására, és magához vette a csomagját. Ha Loki felébredt, és keresi, legalább lesz mit mondania, hol volt. kilépett az ajtón, és megérezte. Valaki figyeli. Sietett vissza, és végig érezte, hogy követik. Néha megállt, letette a csomagját, mintha nehéz volna, és ilyenkor maga mögé nézett, óvatosan, a lábai között. De nem látott senkit. „Talán csak a lelkiismeretem..." - suttogta.

Óvatosan nyitotta ki az ajtót, és szinte hangtalan suhant be rajta. Mikor megfordult, kiejtette a kezéből a csomagját. Loki a székén ült, ott, ahol előtt Sigyn tette, és őt várta.

- Hol jártál?

- Elhoztam néhány holmimat.

- Mi olyan volt ott, amit nem kaptál volna meg, ha kéred tőlem?

Erre nem tudott mit válaszolni, aztán eszébe jutott anyja karlánca, amit a holttestéről vett le, és mintha a csomagjában kutatna, óvatosan a markába süllyesztett.

- Ez. Ez maradt meg nekem az édesanyából. Semmi más. Ő is meghalt apámmal együtt, mikor Surtr megtámadta Jottunheim. Ezért kéretett magához a király. - Zokogni kezdett és Loki mérge - ami a nő engedetlensége miatt tört rá - elillant, mintha nem is lett volna. Karjába zárta, és vigasztalóan simogatta meg a haját.

- Miért nem mondtad?

- Mert nem kérdezted. Arné mellett megszoktam, hogy feleslegesen nem beszélek.

- Nem vele vagy kedves, hanem velem. Bármit és bármikor elmondhatsz, ha úgy érzed.

Nézték egymást, és olyan jó érzés volt elveszni a másik szemébe. Loki lassan kezdte kibontani a nő haját, ujjai között kisimultak a fonatok.

- Te reszketsz - suttogta, és igaza volt. Angrboda hegyes kis fogai összekoccantak, és ezen elmosolyodott. - Beteg vagy?

- Az. Elkaptam valami halálos betegséget, amiről otthon sosem hallottam.

- Mi az? - kérdezte Loki és nem húzódott el tőle.

- Szerelem. Úgy érzem súlyos az állapotom.

- Akkor ez valami ragályos kór lehet, mert én is megkaptam. Angrboda, vágyakozol utánam, egy kicsit?

- Nem tudom mi az, vágyakozni. Vagyis, csak azt tudom, hogy mindig veled akarok lenni, ha ez a vágy, akkor igen, és nem kicsit. Te vagy az első, akit szeretek.

- A férjed iránt sosem érezted? - kérdezte Loki, és az asszony elfordította a fejét.

- Ne beszéljünk erről. Ő nincs velem, én meg most egy rab vagyok, akit kiengedtek a fogságból, és azt sem tudom, mit tegyek.

Össze ölelkeztek, és Angrboda hallgatta a férfi szívverését. - Milyen boldogtalan lehettél. Hogyan bírtad ki?

- Úgy, hogy nem tudtam mi az, boldognak lenni. Ha még sosem tapasztaltál valamit, nem tudod, hogy sosem volt a tiéd, és nem tudod milyen nélküle élni.

- Szeretlek! - mondta Loki, és húzni kezdte az asszonyt az ágy felé.