Ahogy abban biztos volt, hogy ki a besúgó, úgy azt is sejteni vélte, hogy mi lesz a díj.

- Gyereket akarok! - súgta a nő, olyan elszántsággal, hogy Loki hátralépett egyet.

- Most?

- Ne tréfáljon velem. - A magázódása egészen zavarba hozta. - Természetesen nem most azonnal, de ha most fogan meg, akkor...

- Csak nem azt akarod mondani, hogy én legyek az apja. Amora! Erről hallani sem akarok.

- Megegyeztünk Loki! Vagy meg akarod szegni az ígéretedet?

- Kérj bármi mást, kincset, aranyat, bármit.

- Ami nekem kell, az egy gyerek, tőled. A többi megvan.

- Ahogy gyereked is van. Ott a lányod!

- Ne emlékeztess rá, néha azt kívánnom, bárcsak meg sem született volna! - Lassan elindult Loki felé, és először a bal válláról, majd a jobb válláról is lecsúsztatta a köpenyét. Az anyag halkan suhogva csusszant le, és Amora könnyedén lépett ki belőle. Ott állt Loki előtt meztelenül. - Váltsd be, amit ígértél, most azonnal.

- Amora... - kezdte, de a nő karjai úgy fonták körbe, hogy alig tudott mozdulni. Az ajkak az övére forrtak, és játékától elöntötte a forróság. Amora hátrálásra kényszerítette, egészen a szoba közepén lévő asztalig. Egyik kezével a nadrágján matatott, és Lokinak kényszerítenie kellett magát, hogy véget vessen az egésznek. - Tőlem is csak csúnya gyereked születne, értsd meg!

- Az kizárt - suttogta a nő, és Loki ingjét feltűrve a csupasz mellkasát csókolta. - Add meg nekem ezt az egyet, és soha többé nem kell tőled semmi.

- Jégóriás vagyok! - nyögte utolsó kifogásként Loki, mert már öntudatának határán egyensúlyozott.

- Hogy micsoda?

- A férjed félig jégóriás, de én teljesen az vagyok. Ha tőle ilyen csúnya gyereked született, akkor gondolj bele, milyen lenne tőlem.

- Nem hiszek neked.

- Skurge nem mondta? Én vagyok Laufey fia, a néhai király örököse. Megkockáztatnád így is?

Amora elhúzódott, és Loki látta a sötétben az undort az arcán. A ruhájához lépett, és beleburkolózott, sőt még össze is húzta magán. De Loki meg akarta leckéztetni a nőt. Most ő volt az, aki támadt.

- De mit számít ez, gyere! Megteszem neked, ennyit megérdemelsz, hiszen egy évig kényeztettél és becéztél. - Miközben beszélt, elkapta az asszony ruháját, és vetkőztetni kezdte. - Itt jó, lesz, ugye? Gyere Amora, mutass valamit abból a szenvedélyből, ami úgy megperzselt.

Megragadta az asszony derekát, és magához húzta. Amora már valóban félt, rúgkapált, és kiabálni próbált, de Loki csókkal fojtotta belé a sikolyokat, és mellét a kezébe véve, az asztal felé kezdte húzni.

- Engedj el! - sikított a nő a szájába, és Loki sunyi mosollyal eresztette el, és ajkába harapva tartotta vissza a nevetését. Amora úgy rohant ki, hogy ruhája minduntalan összecsavarodott a lába körül, és kis híján felbuktatta.

Hallotta cipőjének kopogását, aztán csend lett. Megigazgatta magán a ruháját, és megtörölte a száját. Feledve mindent indult Amora-hoz, de a parkban egy suhanó árnyra lett figyelmes. Nem Amora volt, az biztos, mert annál alacsonyabb, és sokkal vékonyabb volt. Mint egy nagyobbacska gyermek, egy fiú, aki hamarosan férfikorba lép. Bármennyire is vágyódott a szerelme után, ez eltérítette a szándékától. Tisztes távolságból követte, és mikor megállt, ő is. Hallgatózott, Loki is figyelt.

- Itt van a terv. Ezt beszélték ma meg! Mindent leírtam, amit Skurge elmondott. Tudom mit kértem, de megváltozott minden. Őt én akarom.

- Megkapod Ármint, ahogy ígértük, a feje a tiéd.

- Nem a feje kell, ő maga. Élve kell nekem.

- Csak nem szerettél bele te ostoba?

- És ha igen? Min változtat az? Majd odahaza azt teszek vele, amit csak akarok.

„Amora-nak igaza volt." - ismerte el Loki, és várt. Tőre már a markába simult, és hirtelen a sötétbe dobta oda, ahonnan a hang jött. A nő észre sem vette, csak hallotta, hogy felnyög az árnyékban valaki, aztán zuhanó test hangja verte fel a néma csendet. A nő, az áruló nekiiramodott. Loki utána, és hamarosan el is kapta, a földre teperte, és egyetlen ütéssel elnémította.

- Őrök! - Hangjára több tucat einherjar futott hozzá. - Vigyétek a börtönbe, és azt is, aki ott van az árnyékban. Ha él még. Szóljatok atyámnak, hogy hallgassa ki. Ők ketten árulták el Asgardot, csakis ők. Ítéljen felettük belátása szerint.

Nem akart a börtönbe menni, nem bírt volna még Sigynnel találkozni, talán majd pár nap múlva, ha Angrboda jobban lesz, ha túl lesz mindenen. Ha életben tér vissza Muspellheimből.

- Mi történt a lánnyal?

- Hogy érzed magad? - Angrboda összeszorította a száját, ami visszanyerte régi színét. Loki tudta, válaszolnia kell. - Börtönben van. Felelnie kell azért, amit tett.

- S ha én kérem, hogy engedjék el?

- Megtennéd? Miért vagy te ennyire jó?

- Nem vagyok jó Loki - szomorodott el. Minden percben eszébe jut a lány szava, az elkeseredés, hogy elvette tőle. - Szeretted?

- Kérlek ne!

- Szeretted?

- Nem tudom megmondani. Számít ez most?

- És ő téged?

- Hiszen látod. Látod mire volt képes. Ez nem szerelem.

- De igen. Talán én is képes lennék rá.

- Bántani mást? Te soha.

- De igen. - Angrboda szeme megtelt könnyel, és mikor már nem volt hely, kibuggyantak a sós cseppek és lehullottak a kézfejére. - Szerintem a lány gyermeket várt tőled.

- Van erre egy törvény...

- Loki! A gyerekedről van szó.

- Ne kínozz, kérlek! Azt hiszed, nekem nincs eszemben? - Keserűen gondolt rá, hogy ha anyjának hamarabb bevallja, hogy jégóriás, talán ez az egész nem történik meg, és a kis Sig mindent megkapna tőle, és boldogan várhatná a gyermekét. Jottunheimben nincs olyan törvény, ami tiltaná, hogy ágyastól fia szülessen. De már késő ezen rágódni. Ami történt megtörtént. - Holnapután meglátogatom őt, és megpróbálom elérni, hogy kiengedjék.

- Miért holnapután.

Félt elmondani, tartott tőle, hogy ha Angrboda megtudja, hogy holnap egyedül vonul Muspellheim ellen, nem engedné, vagy rosszabbodna az állapota. Megvillantotta a mosolyát, derűt erőltetve arcára, és az asszony arcát a kezébe vette.

- Mert holnap meglepetéssel készülök. Amit már meg akartam tenni, nem halogatom.

- Várom...

Másnap ott állt az asgardi sereg élén Lokival a Bifrösztön, erős marokkal kezében tartotta a Szelencét, és megvárta, hogy teljesen átváltozzon. Heimdal, aki szemét minduntalan a végtelenen tartotta, elidőzött az ifjún. Tudta ő a történetét, a múltját, de Odin megeskette, hogy soha nem árulja el.

- Csak nekem nyisd meg a kaput Heimdall, és utánam azonnal csukd is be.

- Jól meggondoltad?

- Ne faggass, csak tedd azt, amit parancsoltam. És tartsd rajtam a szemed. Ha úgy látod, hogy eléggé lehűtöttem odaát a kedélyeket, akkor enged utánam a többieket.

Nem nézett hátra, de érezte apja és bátyja félelmét. Volt valaki, aki azonban nem tágított mellőle, bármit is parancsolt neki. Skurge. Most is ott állt mellette, és szilárd elhatározása volt, hogy Lokival együtt vágtat át a kapun.

- Azt parancsoltam, hogy maradj!

- Már megbocsáss, én Odin zsoldosa vagyok, és neki tartozom engedelmességgel. Ő pedig arra kért, hogy ne tágítsak mellőled, hogy akár az életem árán is védjelek meg.

- Maradj!

- Nem királyom! - Loki hálásan nézet rá, aztán megfordulva a nyeregben, apjára. Thorra kacsintott egyet, aztán jelt adott, és elnyelte őket a fényörvény.

Ahogy az első forró levegő megcsapta az arcát, azonnal maga elé tartotta a Szelencét. Skurge a nyomában maradt, hallotta köhögését, és hogy káromkodik. Átkozza a tüzes világot, és minden lakóját. Loki marka erősen fogta az ereklyét, és ahogy az ősi tudást felelevenítette, megremegett a keze. Hatalmas erővel kellett tartani a Szelencét, és erre jötunni izmaira volt szükség. Megfagyott a levegő, a föld, a kövek, amerre ment, maga előtt és mellett a tüzet kioltotta a jég. Hamar felfedezték a tűzóriások, hogy megtámadták őket, de Skurge hősiesen védte királyát. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk Asgard harcosai, Thor és Odin a Gungirral kivette részét a csatából.

- Gyere velem barátom! - kiáltott testőrére, és megindultak. Skurge a háta mögül elővette pallosát, és megmarkolta nyelét. - Van egy kis beszédem Surtral.

Aki az útjukba került, azt Skurge levágta, nyomukban fagyott, mozdulatlan testek feküdtek. Töretlenül haladtak előre, míg el nem érték a nagyúr palotáját. Izzó kövek, fojtó levegő fogadta őket, és akármennyire szenvedtek tőle, Loki átadta Skurgenek a szelencét. A békére törekedett, és ezt először olyan mód igyekezett kiharcolni, hogy nem harcolt.

- Megtámadtál minket? - Surtr tüzes trónján ült, és lángok vették körül. Koronája izzott a fején, és ahogy Loki visszaváltozott felállt. - Miféle varázslattal akarsz megfélemlíteni asgardi?

- Nincs varázslat nagyúr. Ez is én vagyok. Loki vagyok, Odin király fia, és Jottunheim királya. Békét kötni jöttem veled, és csak rajtad áll, hogy béke lesz, vagy háború.

Hatalmas robbanások rázták meg a világot, a föld megremegett a lábuk alatt. Surtr szájából lángnyelvek csaptak fel, ahogy felnevetett.

- Akkor lesz béke a Kilenc birodalomban Loki, ha én uralkodom mindenhol!

- Tehát a válaszod nem!

- Nem egyezkedem senkivel! Kotródj haza, különben itt vesztek mindannyian.

Amora reggel óta izgatottan járkált a szobájában. Nyugtalanul aludt, álma zaklatott volt, és minduntalan rosszat álmodott, ám hiába igyekezett az álmokra visszaemlékezni, képtelen volt felidézni belőle akár egy villanásnyit is. Tudta, hogy Skurge veszélyben van, hogy egy félig jégóriásra milyen veszélyes lehet Muspellheim, és most először féltette urát. Lolla is érezte, hogy ma valami más, éppen ezért nem nyaggatta anyját a reggelinél, ahol Amora csak turkálta az ételét.

- Apa ugye hazajön? - kérdezte a kislány és okos szemével anyja arcát fürkészte.

- Persze kicsikém. Apád rettenthetetlen harcos, és inkább féltem a tűzóriásokat tőle, mint fordítva. - Látta, hogy a kislányt ez nem igazán nyugtatta meg, ezért az ölébe vonta. - Tudod mit? Szólok a dajkádnak, és elvisz megnézni Csillagot a kaszárnyába. Mit szólsz?

- Veled akarok maradni - makacskodott a kislány, és Amora felcsattant.

- Nem érek rá ilyen gyerekes butaságokra! Fontos dolgom van! - szinte kilökte a gyereket az öléből, és felugrott. - Ne bosszants, így is van bajom elég!

- Úgy szeretném, ha megnéznéd, milyen ügyesen lovaglok. Kérlek...

- Azt mondtam nem! - Elvesztette a türelmét, és pofonvágta a kislányt. Lolla nem sírt, még csak el sem pityergett, hanem sarkon fordult és kifutott. - Lolla, kicsim! Gyere vissza, majd holnap megmutathatod...

Utána futott és a kertben érte utol. Nem tudta, hogy tud egy ilyen csenevész kislány ennyire gyorsan futni. - Állj meg, ha azt mondom.

- Ne haragudj édes anyukám. Rossz kislány voltam és hálátlan.

- Dehogy vagy az, csak nem érek rá.

- Holnap ugye akkor velem jössz.

- Holnap igen.

Hirtelen a kislány sírni kezdett, és úgy kapaszkodott anyjába, hogy ő is megrázkódott a gyerek sírásától.

- Anyukám, mégis azt szeretném, ha most velem jönnél.

- Ebből elég volt. Most azonnal tűnj a szemem elől, akaratos kis béka! Hogy minek is hoztalak a világra! - Dühöngött Amora és lerázta magáról a gyerek kezét. Hátra sem nézve igyekezett be, átöltözni, hiszen vendéget várt. Ez volt a fontos dolog, az új hódolója érkezett hozzá. Azt, aki Loki tiszteletére tervezett ünnepségen kísérte, nem érdemelte meg a figyelmét. De talán majd ő. Soha nem volt ilyen fiatal szeretője, ráadásul a fiú máris imádja, pedig csak a kezét engedte megcsókolni.

Hamarosan a hálótermében volta, és a fiú olyan hevesen vetkőztette, hogy Amora nem győzött csodálkozni. A dolgos kezek által megvarrott ruha úgy engedett az erőszaknak, mintha csak vékony pergamen lenne. A fiú hevesen csókolta a testét, amikor hirtelen fülsiketítő robaj hallatszott, olyan, hogy még a bútorok is belenyögtek. Az ablakokat egy láthatatlan kéz nyomta meg, és az erőre apró darabokra robbanva szóródtak szét a szőnyegen. Mindketten felugrottak, és Amora sietősen kapkodta magára az első ruhát, ami a keze ügyébe keveredett. A fiú is felöltözött, és sápadtan nézett ki az ablakon. Az első robbanást követte az újabb, a harmadik, és Amora már sikítozott félelmében.

- Megtámadtak minket! - ordította túl a hangzavart a fiú, és kirohant.

- De ki?

Amora futott le a lépcsőn, ki az udvarra, és kezét maga elé tartva nézett szét. A palotájuk messzebb volt a királyi palotától, de látta, hogy sok helyen égnek az épületek.

- Asszonyom! Asszonyom! - rohant be sikoltozva Lolla nevelőnője. - Asszonyom, hol a kislánya?

- Azt hittem veled van! Lolla! - Amora kezdett igazán kétségbeesni. - Lollikám! Gyönyörűségem!

Futott ki a kertből, végig az úton. Az első einherjart, aki az útjába került, majdnem lerántotta a lováról.

- Mi történt?

- Surtr megtámadta Asgardot. Felrobbant a laktanya, az istálló pedig kigyulladt. Minden állat bent égett asszonyom.

Megragadta a férfi lábát, és elé pattant a nyeregbe, aztán könyökének egyetlen jólirányzott mozdulatával az einherjart kitütötte. Csizmájának sarkát a ló oldalába vágta, és mint aki megőrült, úgy hajszolta a lovat az istálló felé. Messziről látta, hogy az istálló tetejéből magas lángok csapnak fel az ég felé. Haja kibomlott, hangtalan motyogott, és meg sem várta, hogy a ló megálljon, kiugrott a nyeregből. A bokája megbicsaklott, és hatalmasat esett.

- Asszonyom, várjon, segítek - futott oda hozzá egy fiatal férfi, de ellökte.

- Lollikám, istenek, könyörüljetek rajtam! A gyermekem, az egyetlen gyermekem! - kiáltotta, és nekiiramodott, sajgó bokáját feledve indult a tűz felé. Úgy fogták vissza, hárman is majdnem kevésnek bizonyulva.

- Nem mehet oda!

- Engedjenek át! Pusztuljanak az utamból! Skurge felesége vagyok!

Tudták, hogy ki ő, hiszen mind ismerték. A tető ropogott, és Amora kétségbeesett sikoltásán kívül mást nem lehetett hallani. Aztán a fa, megadta magát, és az egész összeomlott. Elengedték a nőt, már nem volt miért megfékezni. Bolond lenne, ha belerohanna. Hamar ellobbant az egész, de a hő miatt sokáig nem lehetett a közelbe menni. Amora a földön, porosan és ziláltan, félőrülten ült, aztán négykézláb indult a füstölgő romok felé. A többi férfi is megindult, a még izzó gerendákat félrerugdosták, arcuk előtt a szájukhoz szorítva ruhájuk ujját keresgéltek, de mindenki tudta, túlélőt biztosan nem fognak találni. Égett szőr és hús szaga terült szét, és Amora öklendezni kezdett.

- Asszonyom! - hallotta a kiáltást, és reménykedve állt fel. - Megtaláltam.

Futott oda, átesett lovak tetemein, de ment, csak abban bízva, hogy Lolla valahogy mégis túlélte, hogy kilovagolt és nem volt itt, mikor a támadás történt. De ahogy a férfire nézett, annak könnytől ázott füstös arcára, majdnem elájult. Nem tudott megmozdulni, csak nézte a két megfeketedett kupacot a harcos lába előtt. Egy ló teteme volt, és egy gyermeké. A felismerhetetlenségig összeégett mindkettő. A kislány még halálában is ölelte a csikó nyakát.

- Kicsikém, édes kicsikém. Lollikám! Drága szépségem! - sikoltotta hisztérikusan. - Ébredj fel gyönyörű gyermekem! Ne aludj ilyen sokáig, úgy szeretném látni, milyen ügyesen lovagolsz. Azt mondtad megmutatod!

Körülállták részvéttel, sok mindent látott harcedzett férfiak könnyeztek és néztek rá szánakozva.

- Nézzetek rám, és köpjetek le! Rúgjatok belém, mert nem érdemlek mást. Inkább hancúroztam a szeretőmmel, minthogy a gyerekemmel legyek! - A holtesthez fordult és megindult felé. Nem állta útját senki. - Támadj fel Lollikám, történjen csoda!

Szinte ráfeküdt a testre, ami egykoron a lánya volt. - Nem vehetik el tőlem! - üvöltött fel, és mint egy megsebzett állat vicsorgott azokra, akik közelíteni mertek hozzá. Csókjaival borította el az összeégett holttestet, aztán ájultan esett össze. A harcosok elfordították a fejüket, mert nem bírták elviselni a látványt.