Amora ki akart tenni magáért, még jobban, mint bármikor. Egész nap izgalomban volt, és szegény Lolla hiába vette fel a ruhácskáit, Amora kizavarta, vegyen másikat. Abban talán nem lesz olyan esetlenül csúnya.

A kislány olyan okos volt, hogy megérezte, mi baja van anyjának vele, holott a nő sosem mondta a szemébe.

– Jajj, Lollikám ez a szín nem illik a szemedhez. Ezt ne vedd fel, elveszel a sok csipkében kicsikém. – Lolla pedig meg akart felelni gyönyörű anyukájának, és igyekezett mindig vissza, megmutatni magát. Hiába volt csendes és szelíd gyermek, Amora azt kívánat, lenne inkább a legbutább és legelviselhetetlenebb, de legalább szép, vagy csinos lett volna.

Lolla imádta az ő szép édesanyját, pedig az sosem foglalkozott vele, kivéve ilyenkor, mikor bált adott. Minden alkalommal elszánta magát, hogy őt is viszi, de aztán letett róla, és inkább a dajkára bízta a gyermeket.

– Úgysem éreznéd jól magad a sok felnőtt között. Játsszál inkább, aztán korán feküdj le és aludj.

– Holnap játszol velem az udvaron édes anyukám.

– Játszok persze – ígérte minduntalan, de sosem ért rá, és Lolla ilyenkor csalódottan bújt el a szobájába. Napokig enni sem akart, pedig így is sovány volt. Csak apjának volt hajlandó ajtót nyitni, és ő tukmált bele néhány falatot is. Skurge sem foglalkozott sokat a gyermekkel, mondogatta: Majd talán ha nagyobb lesz.

Mindig tudta, asszonyának kivel van viszonya, a dajka bosszúból, amiért az úrnője olyan gonoszul bánt a lányával, mindig elmondta. Skurge ismerte már Amora ízlését, és meg tudta volna előre mondani, ki lesz a seregből a következő szerető. Lokin azonban meglepődött. A herceg még alig volt nagykorú, mikor megtudta, hogy Amora vele csalja. El sem tudta képzelni, mit akar a felesége, egy fiúval. Legyintett, úgy sem tart sokáig, de ennek már több hónapja. A király fiának nem tehette szóvá, és mikor Loki párbajra hívta ki, félt beadni a derekát. Szerencsére a herceg bátyja, Thor elsimította a vad csikó fellángolását. Ha találkoztak, mindig úgy tett, mintha fogalma se lenne a dologról, és megjátszotta az olyan férjet, aki a feleségét kissé kacér teremtésnek tartja, de hűségesnek is. Ez volt a legkényelmesebb, főleg Lokival szemben.

Sokáig ő is hűséges volt a feleségéhez, egészen addig, míg a legutóbbi Svartalfheimben lejátszódott nyertes csata után, a hadifoglyok között meg nem pillantotta Amint. Rögtön megvette magának a sötét tündelányt, és titokban folytatott vele viszonyt. A nő csodaszép volt, fekete szeme, és hamvas szürke bőre lenyűgözte. Nem ellenkezett, úgy adta oda magát, mintha mindig is erre vágyott volna. Amora-val ellentétben a lányt minden érdekelte, ami Skurge-öt is. Hatalmas szemeivel nézte, ahogy mesélt. Csatákról, hadicselekről, fegyverekről, ami azt hitte egy nőt soha nem fog érdekelni. Amora tudott Aminről, de nem törődött vele. Annyira elfoglalták a saját dolgai, hogy igazán nem ért rá a férjére, és tulajdonképpen még hálás is volt a lánynak, hogy átvállalja ezt a szerepet, és nem őt untatja. Több ideje volt Lokira. Vele kapcsolatban viszont nem bírta elviselni, ha más nő került a közelébe. Gyűlölte a kis szolgát, a fattyút, Sigynt. Ha ő megunt egy férfit, egyszerűen kidobta, de hogy őt csalják meg, hogy tőle vegyenek el egy férfit, azt már nem.

Ráadásul megfestette a lányt, közben ő hiába rimánkodott, hogy róla is fessen aktot, nem volt hajlandó. Amora néha meglátogatta, akkor is mikor beteg volt, bár nem mert a közelébe menni. Először ebben az időben látta ott a kis Sigynt. Felolvasott Lokinak. Rossz érzése volt, mikor látta őket együtt, de elhessegette a gondolatot. Nem fog az ő Lokija annyira lealacsonyodni, hogy kikezdjen egy cseléddel. Mikor a fülébe jutott, hogy Sigyn Loki szolgája lett, nem volt váza a palotában, ami megúszta volna. Még aznap este felkereste a herceget, az sem számított, hogy Skurge akkor otthon volt. Vággyal és kétséggel telve adta oda magát neki, miközben Sigyn az ajtó előtt várakozott. Az aktus gyors volt, viharos, és Amora nem maradt. Öltözött és sietett vissza, csak csókot lehelt Loki szájára, az ajtó előtt végigmérte Sigynt, és már futott is. Csörögtek a gyöngyök a nyakában.

– Milyen más Sigyn. – Lokit néha elfogta a vágy Amora karjaiban, vágyott Sigyn alázatos odaadó szerelme után.

Mikor a képet, a félig kész festményt meglátta – bár tudta, hogy kit ábrázol –, nem bírta ki hogy rá ne kérdezzen.

– Ki a modell? – Erős karjai körbe fonták Loki derekát, és nem eresztette az ágyból.

– Láttad már. A szolgám, Sigyn.

– Hány éves?

– Tudom is én? Sosem kérdeztem, de biztosan nagyon fiatal.

Amora-t elkapta az irigység, milyen jó neki, hogy ilyen fiatal, ennyire rettenetesen fiatal... Sejtette már akkor, hogy Lokinak a lány nem csak szolgája, hanem ágyasa is, hiszen a képről ez egyértelműen látszott. Biztosan nem ágyazás közben láthatta meg ebben a pózban, máshogy meg hogy kerülhetett a szeretője ágyába?

– Csak fested? Vagy más is történt kettőtök között? – Már majdnem kimondta, de aztán meggondolta magát. Megnyugtatta a gondolat, hogy a lány csak szolga, és nem is Loki kedvére való. Se melle, se dereka, csípője is olyan keskeny, hogy ha fiúruhát adnának rá, senki nem mondaná meg róla, hogy lány. – Tudatlan kis fruska – bukott ki azért a száján.

– Igen, az – sóhajtotta Loki, mikor Amora csókjai feltüzelték a vágyát. Ha tudnád, hogy ez a tudatlan kis fruska milyen könyveket tud kívülről, hogy egy hét alatt többet olvas, mint te egész életedben, akkor mit mondanál rá?

De nem mondta. Gúnyos mosollyal vette birtokba a nő testét, és arra gondolt, mit szólhat Sigyn Amora-hoz.

Két különböző világ volt a két nő, talán pont ezért fértek meg Loki szívében mindketten. Mert bár egyikbe sem volt szerelmes, szerette őket, a maga módján.

– Mi lesz öcsém, ha kiderül? Ha tudomást szerez Amora, hogy Sigyn az ágyasod?

– Tulajdonképpen egyiket sem csalom meg – jelentette ki, és Thor nem értette, ezt mire mondja. Nála ez bizony már megcsalásnak számított.

– Furcsa hűség... – jegyezte meg gúnyosan, aztán mindketten nevettek ezen.

Thor mindig várta a bált, amit Amora rendezett, néhány napja is még tervezgették, hogy mi lesz ugyan a fő attrakció, mert az mindig volt, erre most Loki le akarja mondani egy jötunni férjezett asszony miatt. Erre aztán igazán nem gondolt, amikor felbiztatta, hogy menjen fel az erkélyre, és ismerkedjen meg a nővel. Valami futó kalandot akart az öccsének, és hogy talán ezzel sikerül Sigynt eltávolítani Loki mellől. Nem szerette a lányt és ez enyhe kifejezés. Mindig ott kuporgott a széken, mint valami hűséges kutya, és le sem lehetett vakarni. Ha meglátogatta az öccsét, ott volt. Előtte nem beszélhetett mindenről, inkább nem is maradt tovább. Legnagyobb bánatára ezt Loki nem is bánta. Pedig mennyire hiányoztak az átbeszélgetett éjszakák, amikor bor mellett elevenítettek fel régi dolgokat. Ennek vége, addig, míg Sigyn ott van.

Talán ezért is örült, hogy Loki érdeklődést mutatott a vendég iránt. Most aztán visszakapja az öccsét, hiszen ő mondta: Szerelmes.

Loki szerelmes, ez valami hihetetlen csoda!

Angrboda későn ébredt. Fogalma nem volt, mennyit aludt, és éhséget sem érzett. Mást érzett, mérhetetlen boldogságot. Az ablakoz lépett, és kinézett. A nap már magasan járt, és az ég átlátszóan kék volt.

– Szép az élet – gondolta, és belenézet a kékségbe, a fénybe, a színekbe. – Loki...

Minden gondolata most csak ő volt. A férfi szavai visszhangoztak a fülében, a vallomása, hogy szereti, soha nem fogja elfelejteni. Halála percében is azt a csókot fogja érezni, amit a rossz levegőjű könyvtárban kapott. Hamarosan újra találkoznak, biztosan várja már valahol a kertben, és nézi az ajtót, mikor nyílik ki. Öt éve, hogy Arnéval összeházasodtak, vagyis öt éve, hogy komoly összeget fizetett érte a férfi, öt éve kényszerítették ki belőle az örök hűséget... És mégis, ez alatt az öt év alatt egyszer sem jutott volna eszébe, hogy megcsalja, még gondolatban, még álmaiban sem. Miért? Hiszen nem szerette, nem, soha egyetlen pillalantra sem...

Maga előtt látta az arcát, csillogó zöld szemét. Olyan színű a szeme, mint a kint hullámzó selymes fű, amibe szeretne belehempergőzni, beleszagolni.

Szeretem..., szeretem...

Arnéval egyetlen boldog perce nem volt, hiába volt meg mindene, vagyis mindene, amit csak egy jötunni nő megkaphat. Milyen szép lenne az élet, ha Loki nem asgardi lenne, hanem Jottunheimben született volna, és egyszerűen a saját anyanyelvén mondhatná ki neki azt a szót, amit a jeges világban nagyon kevésszer lehet hallani. Talán mások már el is feledték, hogy van rá szavuk. Szeretem....

Levetette a hálóruháját, és szemérmesen állt meg a tükör előtt. Még soha nem nézte meg magát mezítelenül, most mégis igen. Kíváncsi volt, de más szemmel nézte a nőt a tükörben. Elképzelte, Loki mit látna, ha most itt állna mögötte. Vajon tetszene-e neki a látvány? Vajon megkívánná-e?

A földig érő tükörben egy fiatal déróriás nézett vele szembe, akinek tökéletesen szép teste volt, izmos, bőre kékes és barázdált. Csípője telt, a mellei aprók és feszesek. Hosszú haját hagyta leomlani és úgy rendezte, hogy eltakarja a melleit. Lehet Lokinak ezek túl aprócskáknak tűnnek, de egyik jötunninek sincs nagyobb. Csak mikor gyermeket szoptatnak, akkor nőnek meg, de alig észrevehető a különbség akkor is. A tegnapi ruha még ott hevert az ágy másik oldalán, és gondolta, kimosatja. Még csak az hiányzik, hogy Arné érzékeny orra kiszagolja Loki illatát. Üzent, és hamarosan egy kisírt szemű, sápadt és boldogtalan leány futott be hozzá. Egymásra néztek, a lány meghajolt előtte, pedig nem volt rangban felette. Itt nem. Angrboda nem sejthette, hogy ez a bánatos, a gyermekkort éppen elhagyó leány tulajdonképpen miatta sírta át az éjszakát. Az ő egészségére akart tegnap reggel poharat üríteni, de Loki nem hagyta.

Vannak ilyen véletlen találkozások az életben, amikor ketten találkoznak, és nem is sejtik, már keresztezték egymás útját! Nem tudhatta, hogy az a kéz, ami most olyan fürgén hajtogatja össze a csúszós kelméből készült ruhát, nemsokára tőrt fog ilyen gyorsan forgatni...

A jövőbe senki nem láthat, és talán jobb is így.

A lány újra meghajolt, és szipogva kirohant. Angrboda bánatosan nézett utána. Milyen kegyetlen az élet. Az egyiknek boldogságot hoz, míg a másiknak bánatot. Nem látta, hogy Sigyn, pár lépésre a háztól, orrához emelte a ruhát, és mélyet beleszippantott.

– Loki – suttogta, és felzokogott.

Angrbodát hirtelen szorongás fogta el, ugyanebben a pillanatban. A szorongás okát nem tudta megmagyarázni, ráfogta tehát arra, hogy Arné hamarosan visszajön, hogy bármikor betoppanhat, és észre fogja venni rajta a boldogságot. A férje durva volt, és brutális. Már kisebb vétek miatt is verte már meg. Képes volt teljes erőből ököllel belevágni az arcába, és hiába sírt, az nem hatotta meg. Miután mérgét kiadta akkor sem. Emlékezett rá, mit érzett, mikor először ütötte meg. A dermedt meglepetés, és az azt követő halálos félelem örök társa maradt. Valamin összevitatkoztak, és akkor ő még nem sejtette, a férfi nem tűr ellentmondást. A szolgák tudták. Azok a jötunnök, akik neki dolgoztak, tudták. Ő nem. Senki nem mondta neki. Akkor jött rá, mennyire gyűlöli. Hogy visszaüssön? Arra gondolni sem mert. Arnéhoz tartozik, megvette, mint a szolgáit, akikkel szintén azt csinált, amit csak akart. Megalázni tudta csak, hideg, szenvtelen őszinte szavakkal.

Sajgott az arca, szája megtelt vérrel, mégis ordítva mondta:

– Üss csak meg, még nagyobbat, nem érdekel. Inkább kibírom ezt, mint az ölelésed... a csókjaidat. Gyűlöllek és irtózom tőled.

Akkor azon az éjszakán mindkettőből kapott, ütlegből és ölelésből is. Nem sírt. Nem mutatta a fájdalmát sem azt, mennyire megalázza vele, hogy erőszakkal teszi magáévá újra és újra. Utána hetekig nem látta, háborúba ment Arné, és Angrboda nem is bánta. Azonnal felkereste a kuruzslót, és főzetet kért. Nem akarta, hogy gyermeke foganjon.

Azalatt, hogy Angrboda megborzongott az emléktől, Loki Amora-val vitatkozott. Loki úgy gondolta, megérdemli az asszony, hogy személyesen mondja vissza a ma esti meghívást. Nem fog szolgát küldeni, főleg azért mert ismerte az asszonyt. Kárt tenne benne.

– Le kell, hogy mondjam a mai meghívást.

– Lemondani, de hát mi jut eszedbe? Ragaszkodom hozzá, hogy elgyere.

– Nem mehetek, igazán sajnálom. – Közben arra gondolt, hogy dehogy sajnálja.

– Máshová vagy hivatalos? Nem volt szép tőled, ha elfogadtad, miközben tudtak, hogy elkötelezted magad. Mondd le az, és gyere hozzám. Ne tedd ezt velem Loki, annyira vártam már ezt az estét.

– Olyan fontos ügy...

– Fontosabb, mint én?

– Ne faggass, kérlek Amora! Legfőképp pedig ne hisztizz, tudod, hogy azt nem bírom elviselni.

– Nem faggatlak, és nem hisztizem. Csak az okot keresem, mert te nem adsz rá választ.

– Nézd Amora, nem tartozik rád az ok, nyugodj bele, és kész.

– Nem! Nem nyugszom, el kell jönnöd! Ne bosszants már te is. Most kellett elvitetnem a dajkát, az az álnok kígyó éveken át súgott a férjemnek, hogy hová megyek, kivel és mit csinálok. Elegem lett, árulóra nincs szükség a házamban. Mint egy kém.

– Köszönöm – nyögte Loki higgadtan, de kezdett kizökkenni a béketűrésből –, hogy egy kalap alá veszel egy dajkával.

– Dehogy veszlek drágám, de nem tűrhetem, hogy minden magyarázat nélkül lemondj egy ilyen fontos bált.

– Jól van – adta be végül a derekát a férfi. – Ott leszek. 

Látta, hogy Amora úgysem enged, ezért inkább ő hajtott fejet. Legfeljebb majd nem megy el, és kész. Amora meg megnyugszik, és beletörődik. Ha nem, az sem baj. Alig várta, hogy újra lássa Angrbodát, és alig várta, hogy megszabaduljon végre Amora-tól, és a lakrészében kereshesse fel Angrbodát.

Gondolatai már körülötte forogtak, és Amora beszédéből egy szót sem hallott meg. Az asszony köddé vált, hogy helyet adjon egy másiknak. Amikor ott a könyvek között megcsókolta, úgy érzete, az asszony egészen az övé, és ha ott nem tud parancsolni magának, talán olyan forró órát töltöttek volna el, amilyet még abban a helyiségben soha senki. De nem tehette, mert tudta, Sigyn várja. De ma este már nem lesz ott Sigyn...

Ma éjjel boldogan zárja karjába az asszonyt, miután a képet eltávolította a falról. Azt feltétlen, mert még emlékezni sem akar a kis Sigre. Ő már Angrbodát szereti, őrülten, halálosan, a sírba tételig, és tovább is, egészen, míg a Valhalla meg nem nyílik, és el nem jön a Ragnarök. Az új világban pedig meg fogja keresni, és újra együtt lesznek.

Maga mögött hagyta Amora-t, és rohant. El a vendégek palotájáig, szökellő, könnyű léptekkel futott végig a parkon, a szél belekapott a hajába, és hűsítve cirógatta a tarkóját. Halkan kopogott, és fülelt. Ha férfi hangot hall, máshogy kell viselkednie. De nem hallott semmilyen hangot. Ismét kopogott, erősebben, és összerándult gyomorral várta. Angrboda sarkig nyitotta, és meglepetten nézett Lokira. Egy köntöst kapott magára, felöltözni nem volt ideje.

– Miért jöttél ide?

– Nagyon fontos...

– Mi lehet az? – Az asszony már hallotta a ki sem mondott szavakat, hogy megjött a férje, és majdnem sírva fakadt. Loki belépett a nyitott ajtón, a levegőbe szimatolt, mint egy vadállat, ha prédát sejt. A szobában félhomály volt, a függönyöket a nő behúzta. Kezét tördelve állt a még mindig nyitott ajtó előtt.

Loki felsóhajtott, és becsukta az ajtót.

– Kérlek, mondd már! Mi olyan fontos? Teljesen megrémítesz.

– Meg akarlak csókolni... – mondta Loki, és már át is ölelte az asszonyt, aki megkönnyebbülésében elnevette magát. Hagyta, hogy Loki forró és szomjas szájjal keresse az ajkát. Ez más volt, mint a tegnapi csók, a könyvek között. Az óvatos volt, csak ismerkedtek egymással, két idegen száj találkozott. De már ismerték egymás ízét, és még jobban vágytak rá. Loki karjába kapta Angrbodát, és az ágyra tette, s egy bódult pillanatig a nő mindennél jobban vágyott rá, hogy ne legyen vége a pillanatnak. Loki hideg keze megérintette a combját, és a köntös alá csúszott, haladt egyre feljebb. Angrboda beleborzongott az érintésébe, és nem húzódott el, nem szólt rá, visszatartott lélegzettel várt. Aztán magához tért a mámorból, felsikoltott és az ablakhoz futott.

– Megőrültünk, igazán elment az eszünk. Arné bármikor megérkezhet. Csodálkozom is, hogy még nincs itt. Elég régen elment már, akkora baj nem lehet Jottunheimben, mert akkor mindannyiunkat hazarendeltek volna. Félrerántotta a függönyöket, és betódult a fény a szobába. Zavartan néztek egymásra, aztán a nő besietett a fürdőbe. Onnan kiabált ki. Loki szíve úgy kalapált, hogy azt hitte kiugrik a mellkasából, és itt fog lüktetve vergődni a lábai előtt. – Elviszel lovagolni?

Az ajtó nyílt, és mintha az előző édesen mámoros pillanat meg sem történt volna, Angrboda mosolyogva, önfeledten lépett ki jötunni viseletében.

– Szóval csak játszottál velem! – szólalt meg Loki. Úgy tűnt, a nőnek semmit nem jelentett ez a csók. Hogy semmi más nem érdekli, csak hogy elmenjenek innen.

– Miért kérded? Úgy tűnik?

– Igen. Nagyon úgy tűnik.

– Pedig tévedsz. Férjnél vagyok Loki, tudod.

– Változtat ez valamin? – A nő nem válaszolt, nézett szomorú szemekkel, de száján ott maradt a mosoly. Furcsa volt így látnia, mintha kettészakadt volna Angrboda lelke. Lehetséges, hogy nem érzi? Nem érzi, hogy részéről ez szerelem? Nem tudott mit mondani, nehéz szívvel indult el, karját nyújtotta a nőnek, aki belekarolt. Az istállókig nem szóltak egymáshoz, és utána se, sokáig. Felnyergeltetett a herceg, az ő lova Kavira, hosszú, izmos lábú csődör, barna csillogó szőrű. Kiskorától ő nevelte, egymáshoz nőttek, és megbíztak egymásban. Sok csatában voltak együtt, győztes csatákban. Loki a palota felé nézett. Minden csendes volt, mintha nem közeledne háború. Pedig közeledik. Anyjától tudja. Surtr hajthatatlan, és Jottunheim ellen vonult. Nem akarta elmondani Angrboda-nak, hogy férje itt akarta biztonságban tudni, azért nem vitte haza. Mert akármilyen is vele, szereti. De ezt Loki soha nem fogja elmondani neki.