Bentről fojtott sírást hallott, aztán csend lett. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy talán az asszony valami őrültséget csinált, és nyomta le a kilincset, hogy megnézze, de a kilincs magától mozdult. Ott állt Angrboda, szemei csillogtak.

– Bocsáss meg nekem uram! – Loki karjába vetette magát, és ennyi elég volt. Dacolt a parancsával, egy ölelésért. – Jottunheim elárulta Asgardot, miattam. Ellenségekké váltunk, érted ezt? Mi ketten, akik szerettünk egymást, akik megtaláltuk egymást, ellenségek! Akkor inkább meghalok, de nem akarok úgy élni, hogy gyűlölsz engem.

– Sosem tudnálak gyűlölni téged. – Loki óvatosan csukta be maga mögött az ajtót, és karjába kapta az asszonyt.

Tudta, hogy várják, a népe tőle vár bizonyosságot, és biztonságot, és tudta apja is várja, de nem volt képes elszakadni Angrboda-tól. Abban az egy órában valami halálos szomorúság vegyült az ölelésükbe. A Szelence vadul örvénylett, és halk morajlása lassan felerősödött, hogy aztán elnyomja a sóhajokat és nyögéseket. Loki annyira el szerette volna mondani, hogy ki, hogy mi ő, hogy már semmi és senki nem állhat az útjukba, de Arnéval nem számított. Holtan is bántja ezt a szegény asszonyt, holtában is kínozza és szenvedést okoz neki. Loki felöltözött, és magához vette az ereklyét. Ruhája ujjával fogta meg, hogy még véletlenül se érjen hozzá. Még vár a bejelentéssel, még apjával kell előbb beszélnie, és a népével.

Sigyn mindennap kisírt szemmel végezte a dolgát, szótlanul, mint akinek a boldogsággal együtt a hangja is elillant. Frigga-nak feltűnt a lány szótlansága, és sápadt arca, s mintha fogyott is volna, pedig ezelőtt is sovány volt. tudta, hogy Loki elbocsájtotta maga mellől, és az okkal is tisztában volt. sajnálta a lányt, de ennyit tehetett csak.

– Gyere ide leányom – hívta magához, és mutatta, üljön le mellé. Sigyn közelről még meggyötörtebbnek tűnt, riadt szemével nem mert királynőjére nézni. Kezét az ölében tartott, és úgy szorította össze az ujjait, hogy kifehéredtek. – Tudok mindent, és sajnálom. Ugye tudtad, hogy a fiam nem vehet el téged?

A lány bólintott, és egy könnycsepp kezdett végig gurulni az arcán. Frigga az asztalról tálat emelt le, és gyümölccsel kínálta Sigynt, de ő visszautasította, undorodott mindentől néhány napja. Ezért is fogyott, mert képtelen volt enni. A reggelijét rendre érintetlenül vitték el tőle, délben pár falat ment le csak a torkán, de este már olyan szörnyű éhség gyötörte, hogy kénytelen volt enni. Cipó belét, magában, sok vízzel. A palotában rengeteg munkája volt, és ez lekötötte a figyelmét, és a gondolatait. 

Csak várnia kell, hogy véget érjen a háború, és akkor Loki visszarendeli maga mellé. De hiszen még el sem kezdődött igazán. Aztán meglátta a sebesülteket, a maroknyi jégóriást, akik zavartan és sebesülten tébláboltak az udvaron, és tudta, elkezdődött. De mikor lesz vége? Ha soha nem lesz béke? Nem. Erre gondolni sem mert. Majd az ő hercege véget vet neki. Aztán arra gondolt, milyen szörnyen megalázó, hogy Loki füttyent majd, és ő ugrik. Mert ugrani fog, hiszen nincs benne önérzet, csak szerelem. Alázatos, nagy szerelem.

– Igen tudtam... – súgta. – Királynőm, mikor lesz vége a háborúnak?

Frigga majdnem elnevette magát, a leány annyira naiv volt, és egyszerű. – Remélem hamarosan.

– Láttam a jötunnöket. Miért vannak itt?

– Muspellheim felégette a királyságukat. Nincs hová menniük, egyelőre itt maradnak.

– Meddig? – nyögte a lány, mert tudta, ha ők maradnak, akkor Loki szerelme is, és ha nem megy el, őt sosem hívja vissza. A sírás és a hányinger kerülgette, és nem tudta melyiket győzze le. A könnyei megindultak, és gyomra forgására igyekezett nem figyelni. Sosem lesz olyan, mint régen, hacsak... A nőnek el kell tűnnie. Maró, vad féltékenység fogta el, szinte fizikai fájdalmat érzett, ami elnyomta az émelygését is. Bosszú erősebb volt mindennél. Bocsánatot kért a királynőtől, hogy dolga van, és olyan gyorsan járt a keze, hogy hamarosan végzett.

Délután pedig elindult, egyenesen Amora-hoz. Beszélni akart az asszonnyal, ő mégiscsak okosabb. Egy cél vezérelte őket, bosszút állni a jöttmenten, aki elvette Lokit tőlük. A szolga leültette kint a kertben, nem engedte be az épületbe. Sigyn ezt kicsit megalázónak érezte, de nem törődött vele. Nem messze tőle meglátta a kislányt, akiről olyan sokat beszéltek. Skurge és Amora egyetlen gyerekét. Egy idősebb asszony ült a lány mellett, aki kíváncsian tekintgetett Sigyn felé.

– Nézze, milyen szép látogatónk jött – szólt halkan az idős asszonyhoz.

– Szolga, a palotából – mondta az megvetően.

– Biztosan anyára vár, odamehetek hozzá egy kicsit?

– Felőlem.

Nem is értette, miért kér engedélyt a kislány, hiszen úgyis az van, amit mond. Ebben a házban nem lehet ellenkezni, főleg nem az asszonyuknak. A többi lány még most is a romokat takarította, hiszen Amora olyan dúlást végzett, hogy egy ellenséges sereg nem hagyott volna maga mögött olyan romokat. A kislány odaszaladt Sigynhez, és udvariasan bemutatkozott neki.

– Lolla vagyok – mondta kedvesen. Sigynnek jól esett a gyermek kedvessége, és az is, hogy leült a padra mellé. – Anyukámat várod?

– Igen.

– Ugye, hogy ő a legszebb egész Asgardban? – Sigyn mondani akart valamit, de a kislány ránézett, és kissé dülledt szemeit ellepte a könny. – Sajnos én nem hasonlítok rá. Ugye nem is hinnéd, hogy az én szép mamának ilyen csúf kislánya lehet, mint én?

– Ne mondjon ilyet kisasszony.

– Tudom én jól. Anyukám szégyell engem, sosem visz magával sehová, sőt ha vendégek jönnek, akkor eldug. Előled nem kell elbújnom. Nem vagy vendég, csak szolga vagy.

Sigyn megdöbbenve nézett a kislányra. Milyen ártatlanul mondja, nem is sejti, mit mond. „Csak szolga..." Akkor vajon hogy vélekedhet róla az anyja, ha ez az ártatlan kislány észre sem veszi a megvetést, amit a szó okoz. Nem volt kedve maradni. Elbúcsúzott a kislánytól, aki megérezte, hogy valamivel megbántotta, ezért visszafutott a nevelőnőjéhez, és felkapott egy szem gyümölcsöt. Sigyn után futott, és nyújtotta felé.

– Kérem fogadja el, nagyon finom. A kedvenc fámról van. Szoktam hozzá beszélni, és lássa, milyen hálás. – Sigyn nem akarta elutasítani, beleharapott, és bár majd kifordult a szájából a falat úgy tett, mintha mennyire ízlene neki. Mikor kilépett a kapun olyan heves rosszullét fogta el, hogy nem tudott menni csak pár lépést. Előre görnyedve adta ki magából a jó szívvel kínált almát. Alig várta, hogy visszaérjen a szállására, hogy lefeküdjön. Így könnyebb volt, eddig. Forgott vele a világ, és fel kellett ülnie. Nagyokat sóhajtott, de a gyomra csak nem akart lenyugodni.

Bejött a szobatársa, és nézte. A homlokára tette a kezét, és leguggolt elé.

– Napok óta figyellek. Miért nem kérsz segítséget? Gyógyítót kellene hívni hozzád.

– Nincs semmi bajom. Csak meg kell nyugodnom. – A lány vállat vont, és magára hagyta. Sigyn nézett utána. Napok óta figyeli, mióta is pontosan? Mióta nem látta Lokit? Most hirtelen eszébe jutott valami, amire eddig nem gondolt. Az utóbbi napok zaklatott hangulatában nem ért rá ezzel foglalkozni. Persze...

Megdöbbent a felfedezéstől, és még rosszabbul lett. Lefeküdt, a plafont bámulta, és kapkodta a levegőt. Miért pont ő? Miért jön egyik baj a másik után? „Nem elég, hogy Loki kidobott, hogy nem szeret... most még ez is!"

De hátha csak képzelődik, hátha csak rémkép az egész? Számolgatta magában a napokat, a heteket, és rájött, hogy biztos, hogy egészen biztos már!

– Gyerekem lesz! Gyerekem... – valami furcsa melegség kezdte átjárni a szívét a gondolatra. Milyen különös az élet. Loki mást szeret, már nem törődik vele, de a gyermeke itt van vele, benne, a testében, a szívében...

Hiába küldte el maga mellől! Hiába! Ez a gyerek örökre összeköti őket, és nem számít, hány asszonya lesz a hercegnek, de a gyerek tőle van... Ez lesz a célja, az élete értelme, szeretni a gyereket, ha már az apját nem lehet. Kezeit szerető gondoskodással a hasára rakta, és simogatta. Kiment a szobából, fel a lépcsőn, és bár tudta, szolgák ebben a napszakban nem járkálhatnak itt, nem tudott megálljt parancsolni a lábának. Talán abban reménykedett, hogy összefut Lokival? Igen, és akkor biztos elmondja neki. Elképzelte, ahogy a herceg a lába elé borul, és könyörög, hogy menjen vissza hozzá. Hogy könnyek között esedezik a bocsánatáért, és megígéri, azonnal kiköltözteti a jégóriás asszonyt a hálóterméből. Együtt nevelik majd a fiukat, mert biztosan tudta, hogy fiú lesz. Más nem is lehet, egy fekete hajú, zöld szemű gyermek, akinek a láttán Odin majd megenyhül, és megengedi, hogy Loki elvegye feleségül. Hirtelen eszébe villant valami, amit annak idején a nagyanyja mondott neki. Hogy se szolga, se ágyas nem szülheti meg a királyi család gyermekét. Nem engedhetik, hogy később egy alantas vérű király uralkodjon Asgardban. Márpedig Thor hercegnek nincs gyereke, és Loki fia jönne a trónöröklési sorban.

Remegve futott vissza a szobájába, és a sarokba kucorogva védte magát és a magzatát a nem létező ellenségtől. „Nem, nem vehetnek el tőlem. Nem engedem, akkor inkább megszököm innen. Megszüllek fiam. Nem hagylak gyilkosok kezére!" – hisztérikus sírására egy idősebb szolga ment be hozzá. Látta rajta, hogy rossza állapotban van, nem szólt semmit, hanem a királynőhöz sietett. Frigga aggódva lépett be a szobába, és leült a szemközti ágyra. Sigyn szeme megvillant. „Tudja, és értem jött" – futni akart, menekülni, de a királynő gyengéden visszatartotta.

– Éreztem rajtad leányom, de ismered a törvényt. Annyira sajnálom.

– Nem engedem! Kérem fenség, könyörüljön rajtunk. Ő mégiscsak a fia gyereke.

Frigga megszánta a lányt, és megígérte, segíteni fog rajta, de a törvényt ő sem kerülhette meg. Sigynt minden éjjel rémálom kísértette, izzadtságtól rátapadt ruhával és sikoltozva ébredt. Hol azt álmodta, hogy babát ringatott, és mikor a pólyából kibontotta, a gyermek testét vastag szőr borította, és fogait csattogtatva vicsorgott ár, hol meg azt, hogy megszülte, de a gyerek lecsúszott az ágyról, és mint a kígyó siklott ki a szobából, hiába könyörgött, menjenek utána. Álmában sírt, kiáltozott, és mikor felébredt sem tudta abbahagyni. A lány, a szomszéd ágyon elrohant, és gyógyítókkal tért vissza, és Sigyn bármennyire is védekezett, lefogták, és megvizsgálták. Az ítélet megszületett, és a királynő sem szólhatott bele. Sigyn lebukott, a magzatnak pedig vesznie kellett.

Másnap megitatták, erőszakkal öntötték szájába a keserű folyadékot, és orrát befogva erőltették, hogy lenyelje, aztán bezárták a szobájába, ahol egy idős asszony vele maradt.

– Ne sírjon! – mondta, de a hangjában nem volt semmilyen részvét. – Ne sírjon, azzal úgysem old meg semmit.

Sigyn hangtalanul sírt. Az asszony szavai fájtak, szinte égették a testét, ahogy a gyógyfőzet belülről. Imádkozott, hogy a magzat legyen erős, hogy gyűrje le a mérget. De hiába volt minden ima, minden könyörgés, az első görcsöt követte a következő, és már számolni sem tudta, hányadik. Vérezni kezdett, és ekkor már tudta. A gyermeke meg fog halni. 

Frigga bement hozzá, együtt sírtak, és Sigyn hiába rimánkodott, már ő sem tudott segíteni. Következő reggelre megszületett a halott magzat, ami olyan aprócska volt, hogy éppen látszódott, mégis akkora fájdalmat okozott, mint amekkora boldogságot. Sigyn elkínzottan feküdt az ágyában, míg a többi szolga Frigga parancsára mindent eltakarított. Az elmúlt éjszaka borzalmaira nem akart emlékezni, szerette volna kitörölni a fejéből. Elvették tőle, elvették tőle az egyetlent, ami Loki volt. Kínok kínját szenvedte végig, és nem csak a teste sajgott, a lelke is. Már nem volt ereje sírni, elhagyta, mikor úgy érezte, testét darabokra akarják szaggatni. Két napig feküdt lázban, és hiába gondoskodott róla Frigga, a lány nem akart élni, nem akart meggyógyulni. Kérdezte, hová temették a gyermekét, könyörgött, hagy vigyen virágot a sírjára, és ilyenkor Frigga megnyugtatta. Szép temetése volt, és ha meggyógyul, elkíséri.

Odin nem tudta mire vélni felesége bánatát, szótlanságát. Loki is hiába kérdezte, csak a könnybe lábadt szemeiből tudta, valami történt. Ilyenkor végigsimított fia arcán, és inkább kiment a szobából. Azt hihették Jottunheimet és a békét siratja, közben ő csak egyetlen lelket siratott, aki az unokája lehetett volna.

Harmadik nap Sigyn pergament és pennát kért, és írni kezdett. Száraz szemeivel alig látta a betűket, miket ernyedt kezei róttak. Csak ennyi volt, mit le tudott írni: „Drága egyetlen hercegem! Gyere el hozzám, csak egy pillantásra hagy lássalak. Ha nem szólsz hozzám, az sem baj. Gyermekünk lett volna, de megbüntettek a szerelemért, amit irántad érzek. A gyermek meghalt. Megölték. Az ő emlékére kérlek! Gyere el hozzám. A te kicsi Siged."

Odaadta az egyik szolgának a levelet, az nem akarta a hercegnek átadni, inkább Frigga-hoz indult vele, de nem jutott el a királynőig. Odin állította meg, és hitvesét kereste. Mikor a szolga közölte, hogy hozzá indul, mert levelet kell átadnia, a király elvette a levelet, mondván, majd ő kézbesíti. Aztán el is felejtkezett a levélről, ami ott lapult a zsebében. Sigyn bizakodva kelt fel, megfésülte a haját, megigazgatta az ágyát, megcsipkedte kicsit az arcát és az ajkába harapott, hogy színe legyen. Egész délelőtt várt, evett pár falatot, és várt még tovább. A szolga, akinek a levelet átadta, végig azt hazudta, ő személyesen adta át a hercegnek, de az nem olvasta el.

– Minek várod, úgysem fog eljönni – mondta neki, de segített, abban, amit a lány kért.

– El fog jönni. Ha egy kicsit is szeretett, akkor jön. – válaszolta Sigyn, és meredten nézte az ajtót. A szolgatársa pedig egyre jobban érezte, nem kellett volna odaadnia királyának a levelet. Sigyn annyira várja az ő hercegét, ha nem jön, akkor még betegebb lesz.

Már esteledett, és Loki nem jött. Nem jön el hozzá... Hozzá, aki annyira megszenvedett azért, mert szerette. Mert más bűne nem volt, hisz soha nem bántott senkit. Egy pillantásra sem méltatja. Egyetlen pillantásra sem. Mert azt a másikat szereti, ha az lett volna várandós, azt biztos nem vették volna el. Átkozottak! Lobogó, halálos gyűlölettel kelt fel, és bár alig tudott menni, elindult. Teste még égett a láztól, forgott körülötte a világ, de ment. Olyan gyönge volt, hogy a lépcsőn négykézláb kapaszkodott, közben sokszor megpihenve, de hajtotta valami.