Loki megdöbbent, hiszen erre gondolni sem mert. Ez a lány, akit anyja rendelt mellé, hogy szórakoztassa, nem csak a könyv elképzelhetetlen világát adta neki, hanem az ártatlanságát is. Szenvedélyes szánalmat érzett, és addig simogatta, addig csókolta a remegő szinte még gyermek leányt, míg az sírva adta át magát teljesen.

– Szeretlek – hazudta neki – és a kis Sig, ahogy ő hívta – elhitte minden szavát. – Szeretlek...

– Én már régen téged – válaszolta a lány, és kinyitotta könnytől és fájdalomtól homályos szemeit. – Egyszer véletlenül rád nyitottam este, és én... én azóta...

– Drága gyermek. – Elvette az ajándékot, és azon az éjjelen egymás után többször is. Nem engedte el, vissza a szolgák közé. Magához vette, anyja beleegyezésével, csak róla kellett gondoskodnia. Csak az ő szobáját kellett rendbe tennie.

Este, ha már elcsendesült a palota, akkor vagy olvastak, vagy Loki festett, és ilyenkor Sigyn áhítattal nézte, hogyan kerül fel a festék a vászonra, és hogy lesz az először még kivehetetlen színkavalkádból kép. Volt, hogy Loki hajnalig festett és a lány a székben aludt el. Olyankor felnyalábolta a vékony testet, és mintha gyermeke lenne, úgy fektette ágyba, és takarta be. Aztán, ha Lokinak nem volt kedve napokig festeni, sem olvasni, akkor forró, önfeledt, szenvedéllyel teli esték és éjjelek következtek, csupa csókkal és öleléssel, kéjjel és mámorral. És ilyenkor még véletlenül sem tudott volna úgy tekinteni a lányra, mint gyermekre. Sigyn mellette lett igazi nő, egy vad, szenvedélyes macska, aki hol simogatásra vágyott, hol fújtatott és karmolt.

– Úgy szeretnék az asszonyod lenni, úgy igazából, mindig itt lenni, veled, itt lakni örökké nálad.

– Ne nyaggass már ezzel Sig. Tudod, hogy nem lehet. Nem vehetlek el, nem dacolhatok apámmal. – mondta Loki, és akkor volt vele ingerültebb, mikor Amorához ment, vele találkozott. Olyankor a lány koloncnak tűnt, aki miatt nem hozhatta ide az asszonyt.

Aztán máskor meg úgy bújt hozzá, valóban, mint egy kismacska. Az ölébe bújt, és nem tudott rá haragudni. – Te vagy az én uram. A szolgád vagyok. Ha elzavarnál, vagy kidobatnál innen, én akkor is visszaszöknék hozzád, csókolnám a lábad, amivel belém rúgtál. Könyörögnék neked, hogy vegyél magadhoz újra. Hogy emelj fel a sárból, csak egy pillanatra.

– Ne beszélj ilyen ostobaságokat te lány, mert megharagszom – mondta neki ilyenkor.

Ha Loki távol volt, mint most is, akkor egész éjjel várta, a székben, ami az ő helye volt. Úgy tudott várni, olyan hűségesen és odaadással, hogy Lokinak néha megesett rajta a szíve, és Amora hiába marasztalta, nem aludt nála, bármit mondott az asszony. Azt látta, hogy a kis vékony Sigyn ül a székben, és őt várja. Mennie kellett, és egyszer sem csalódott. Ilyenkor magához ölelte, és úgy szerette egész éjjel, hogy a lány remegve a boldogságtól aludt el.

Aztán a múlt éjjel valami történt. Sigyn tudta, hogy háború van a levegőben, és ezért kellett Lokinak egész nap apjával és bátyjával együtt tanácskoznia, de azt hitte, majd kimerülten fog este megjönni, és ő álomba ringathatja. De nem ez történt. Hajnalodott, és Loki még mindig nem volt sehol. Ráadásul tudta, nem is annál a másik asszonynál van, hiszen ha Skurge Asgardban volt, nem találkoztak. Ez az éjszaka más volt, és Sigyn valahogy megérezte, azzal a végtelenül kifejlett női ösztönnel, amit senki nem tanított neki, hogy valami baj van....

Hogy mi, azt nem sejtette, de mégis félt. Talán egymásnak estek a küldöttek, és Loki közibük állt, hogy békítse őket, és most vérben fagyva hever a hideg kövön. A gondolatra sírva fakadt, és egész testében remegni kezdett. Néha felállt, az ablakhoz lépett, amiből rálátott a nagyteremre, ahol a küldöttségek tárgyaltak, de az ablakok már rég sötéten ásítoztak.

Végre, mikor már hajnalodott, nyílt az ajtó, és Loki mégiscsak megérkezett. Semmi nem volt rajta, nem kaszabolták le, és Sigyn lelkéből elszállt a balsejtelem, a karjába vetette magát, és csókolta.

– Jaj, uram! Úgy vártalak, úgy aggódtam. Aludni sem bírtam...

– Ezt rosszul tetted, lefekhettél volna igazán – nyögte kedvetlenül. Semmi kedve nem volt a lányt hallgatni, nemrégen búcsúzott el Angrboda-tól, és még magán érezte az asszony érintését. – Feküdj le Sig. Aludj, mert nekem hamarosan vissza kell mennem – mondta szelíden, és megsimogatta a lány arcát. Sigyn hozzá bújt, és megérezte. Idegen volt az illat.

– Te egy nővel voltál! Valld csak be! Egy nővel voltál ilyen sokáig!

– Sig, kérlek... – Loki eddig feldobott volt, de ahogy az ágyát meglátta, csak akkor érezte igazán, mennyire kimerült. Nem volt kedve vitatkozni, beszélgetni sem. Inkább egy órácskát aludt volna.

– Tagadd le! Tagadd csak le! Hazudj, ahogy mindig is szoktál! – kiabált a lány. – Pedig megígérted, azt mondtad, ha az kész – sírva a falra mutat –, akkor ünneplünk. Szép kis ünneplés volt. Mással voltál, mással mentél megünnepelni a képem.

– Menj vissza a szállásodra Sigyn! – mondta még mindig csendesen Loki.

– Szóval nem is tagadod. Csak elküldesz. Miért menjek? Nem szeretsz már? Ugye igaz? Soha nem is szerettél...

– Kérlek, menj a szállásodra, azonnal. Pihennem kell! – ismételgette makacsul Loki, mert attól félt, hogy elveszti a türelmét, és olyat tesz, amit maga is megbán. Valóban úgy érezte, hogy nem szereti, hogy semmi köze a lányhoz, hogy csak egy hisztis cseléd, aki sokat képzelt egy mosolyból.

– Jól van, elmegyek – mondta hirtelen Sigyn. – Meggyógyítottalak, odaadtam magam neked, hogy kiszórakozhasd magad, már nem kellek. Úgy látszik csak arra kellettem, hogy ne unatkozz, ha Amora nem fogad.

„ Sig, édes kis Sig – akarta mondani Loki –, nem bánom, maradj, aludj itt..."

Talán ha most a lány megnyugodna, és megbocsájtana neki, forrón ölelné, a nevét suttogná, talán akkor elolthatná azt a forró tűzzel égő lobogást, amit az új szerelem gyújtott fel benne. De nem mondta ki. Inkább leheveredett az ágyra, úgy ahogy volt, ruhástól, és azonnal Angrboda jutott eszébe. Aztán felugrott, vásznat tett az állványra, és színeket kezdett el keverni. Nyúlt az ecsetért, de Sigyn még mindig ott állt.

– Még mindig itt vagy?

– Szóval kidobsz? Mégsem szeretsz? – kérdezte remegő hangon a lány, és szemében vad gyűlölet lobbant. Loki csúnyának látta abban a pillanatban. Olyannak, mint egy haragos felnőttség előtt álló fiú, akit felbuktatott egy nagyobb és erősebb társa.

Loki ránézett, és felvillant előtte Angrboda nőies szépsége. „Utálatos kis cseléd" – gondolta. – Menj már, mert tényleg kidoblak! – kiáltott rá, és hozzávágta a kezében tartott festékpalettát. A lány fürgén elhajolt, és a hófehér falon végig csapódott a sűrű vörös festék, és akár a vér, úgy kezdett lassan lefelé csordogálni. Sigyn állt még egy darabig, várt egy szóra, egy mozdulatra, de Loki másik palettáért nyúlt, és mikor a vászon felé fordult, becsapódott a hálóterme ajtaja.

Sigyn elment....

Loki nem nézet utána, mereven bámulta a vásznak, aztán mérgében földhöz csapta az ecseteket és a palettát. Csizmáját ledobta, levetkőzött és lefeküdt.

– Őrültség így eltölteni az éjszakát, egymás nélkül. Ha ott lehetnék vele... – elképzelte, látta maga előtt Angrbodát, ahogy kifésüli a haját, leveti a ruháját, és ahogy ő is, álmodozva fekszik az ágyába. – Ha tudná, amit gondolok, egész testében elpirulna. Akármilyen árat megadnék azért, hogy egyetlen egy éjszakát eltölthessek veled. Angrboda, édes, drága, egyetlen... rettenetesen szerelmes lettem beléd. Jó éjszakát szerelmem – aztán kinézett az ablakon – vagyis inkább jó reggelt!

Thor, hiába volt Asgard hercege, és a trón várományosa, olyan eseménytelennek érezte az életét, hogy kénytelen volt mások izgalmában osztozni. Vagyis úgy gondolta, hogy a sajátja bármennyire is izgalmas – mert azért abban is lett volna miről beszélni –, de neki kevésnek bizonyult. Egész nap apja untatta, át akarván adni neki azt a mérhetetlen tudást és bölcsességéét, amit Odin még az ő apjától tanult el, és amit Thor agya egyszerűen képtelen volt bevenni. Inkább járt az esze azon, hogy Loki milyen remek hódítást vitt végbe, mikor elcsavarta hadvezérük asszonyának a fejét. Tette volna ő is, de Amora csak egy éjszakát adott neki, és utána nem kért belőle többet. Nem úgy az öccséből. Kettejük viszonya, már elég hosszú ideje tartott, és úgy tűnt, soha nem is ér véget.

Lokit mindennél jobban szerette, és nem csak testvére, egyben a legjobb barátja is volt. Becsülte és kicsit irigyelte is az eszét, hogy neki elég volt egyszer meghallani, elolvasni bármit, képes volt évekkel később is visszamondani. Ráadásul a festésben is kiemelkedő tehetsége volt. Úgy tudott rajongani Lokiért, hogy az sokszor már zavarba ejtette a fiatalabb herceget. Mulattatta az, hogy Loki egyedül csak az udvarlásban nem volt ügyes. Ha Amora nem rámenős, akkor lehet, még most is vele múlatná az időt. Ez az egy volt, amiért féltékenységet érzett Loki miatt. De aztán bejött a képbe Sif, és onnantól Amora el volt felejtve.

Alig várta, hogy reggel legyen, és megkérdezhesse, ki volt az a jégóriás asszony, akihez odaküldte. Mert akármi is lett a végeredmény, neki köszönheti, hiszen ő uszította rá. Kirobbanó örömmel fogadta, mikor Loki meglátogatta a hálótermében.

– Na?

– Jó reggelt Thor.

– Neked is... Na? Mesélj már!

– Miről? – húzta Loki, holott nagyon jól tudta, miért ilyen izgatott a bátyja.

– Agyoncsaplak mindjárt, hát arról a nőről. A jotünnről...

– Megismerkedtem vele, láttad, ott voltál.

– És? Kicsoda? Minden érdekel.

– Férjnél van.

– Éjjel együtt voltatok? Reggel kerestelek a szobádban és nem voltál ott. Szegény kis Sigyn bóbiskolt a székében.

– Hagyjuk inkább őt.

– Este mesélj el mindent, most mennem kell, apánk Muspellheimbe küldött, békeüzenetet.

– Téged? Nekem nem is szólt, de miért? – Thor vállat vont. Apja nem mondta, ő meg nem kérdezte.

– Skurge-nél találkozunk, addigra biztos visszaérek. – A szokásos havi bál. Loki el is felejtkezett róla, pedig egy ilyenen csábította el Amora. Pontosan egy éve.

– De jó, hogy szóltál. El is felejtettem, hogy ma van. Le kell mondanom.

– Megőrültél? Ma van egy éve, hogy.... Tudod, egy éve...

– Tudom. – Loki arra gondolt, talán pont ez a legjobb alkalom arra, hogy véget is vessenek neki. De mégsem mehet el, hiszen Angrboda biztosan találkozni akar vele majd. Egy év. Eleinte izgalmas volt, de mára már inkább teher. Amora nem könnyű természetű asszony, és bár maga is csalja a férjét, azt nem tűri, hogy a szeretője őt csalja. Gyűlölte Sigynt, meg tudta volna fojtani egy kanál vízben. Őrjöngött, mikor megtudta, hogy Loki még mindig maga mellett tartja.

– Amora szörnyen meg fog sértődni.

– Nem baj, sőt, jó is így. Senki nem érdekel.

– Testvér, de hát mi történt veled? Odavoltál Amoráért, képes lettél volna a férjével párbajozni érte. Még jó, hogy megállítottalak. Még jó, hogy herceg vagy, és Skurge kénytelen volt eltűrni, hogy felszarvazod.

– Kár volt. magam ellen hergeltem egy kiváló harcost.

– Egy zsoldost.

– Mindegy is. Képzeld el. Az öcséd szerelemes. Végre igazán szerelmes vagyok!

– És Amora? – kezdte volna újra Thor, de Loki megragadta az arcát két kezével, és homlokon csókolta a meglepett testvérét, pontosan a meglepettségtől hatalmasra nyílt két szeme között.

– Nem érdekel Amora.

Amora a legkacérabb nő volt Asgardban. Gyönyörű, az kétségtelen, de már nem fiatal. Ezt pedig azzal ellensúlyozta, hogy lehengerlő stílusában minden férfivel kikezdett, aki az útjába került. Főleg fiatalabbakkal és tapasztalatlanokkal. Ruháinak és ékszereinek számával vetekedett szeretőinek száma, pedig abból is volt elég. Minden bálon ott volt, sőt maga is szervezett, ahol szellemes stílusával mindenkit levett a lábáról, a nőket is. Mindig kitett magáért, a vendégek semmiben sem szenvedtek hiányt. Amora nem csak szép volt, kiválóan lovagolt és bánt a fegyverekkel. Palotájában külön terem volt fenntartva, ahol férjével gyakoroltak. Tudott kardozni, nyíllal lőni, mesterien forgatta a tőröket. Lovaglásban nem volt párja, még Odin seregében sem nagyon. Az edzések hatására nem volt vékony, inkább izmos, de arányos. A haja lángoló vörös volt, ami inkább hajlott szőkébe, és volt világos. Élénkzöld szemeivel szinte mindent meglátott, és megjegyzett. Lehetett az bármilyen jelentéktelen másnak, ő elraktározta magában, ki tudja, mikor húzhat hasznot belőle, alapon. A szerelmet szintén sportnak tekintette, karban tartja a szívet és a testet, ezt vallotta.

Kivétel talán csak Loki volt. Ez a viszony tartott a legtovább. Nem mintha szerette volna a herceget, ó, nem! Amora képtelen volt bármilyen érzésre, ha csak nem volt haszna belőle. Minden tettét, minden gondolatát a hiúsága hajtotta. Asgard legifjabb hercege dekoratív háttér volt, hiszen Loki éles nyelvével kedvelt vendég volt minden bálon. Ráadásul jó partner volt az ágyban, és hozzá hasonlóan kiválóan értett a víváshoz is. Amora úgy érezte, egyedül Loki a megfelelő partner és ellenfél számára, hiszen ő volt az egyetlen, aki nem hagyta nyerni a nőt soha. Ha nyert, az azért volt, mert gyorsabb volt, vagy ügyesebb. Mások hagyták nyerni, hátha kapnak a kegyeiből, de Loki soha. Skurge megteremtette számára a biztos hátteret, Odin megfizette hűségéért, pedig nem volt asgardi. Jotunheimi volt félig, apai ágról. Éppen ezért rettenthetetlen a harcban, és ezt várta el a katonáitól is. Amora sosem féltette, tudta, minden csatából haza jön, de ha nem, akkor legalább örököl mindenét. Gyerekük egy született, de egyikük se bánta, hogy csak egy. Amora az alakja, Skurge a nyugalma miatt. A kislány, Lolla volt az egyedüli dolog Amora életében, ami a hiúságát sebezte, akárhányszor a gyermekre nézett.

Amora, aki soha életében nem szeretett senkit, nem ragaszkodott senkihez, egyedül a gyermekét tudta volna szeretni, anyai ösztönnel, ami minden léha és hideg asszony szívében el van ültetve. Így az övében is. De a gyermek sajnálatára Lolla nem volt szép kislány. Sőt, csontos volt, sovány arcában apja vonásait lehetett felfedezni, ami Skurge-t sem tette jóképűvé, a lányt egyedül csúnyává torzította. Hiába adott rá szép ruhákat, fonta a haját, aggatta tele gyöngyökkel, a kislány felcicomázva még rútabbnak tűnt. Amora borzalmas igazságtalanságnak tartotta, és semmit nem irigyelt más asszonyoktól, se pénzt, se rangot, se ruhákat, szeretőket, hiszen ez neki is megvolt, vagy ha nem, akkor megszerezte, de ha látott egy szép leánygyermeket, toporzékolni tudott volna keserűségében.

A kislány csúfsága egyetlen egy dologra volt jó, hogy biztos legyen benne, Skurge az apja. Bárki ránézett, láthatta, a férfi le sem tagadhatná a gyermeket. Hiszen tíz évvel ezelőtt is voltak szeretői, és sokat számolt magában, összeegyeztetni napokat, míg egyáltalán el merte vállalni a várandóságot. Számolni jól számolt, pénzt, aranyat, ékkövet, és napokat is. Vállalta a gyermeket, amit azóta már ezerszer megbánt. De hátha, talán ha Lokitól is állapotos lenne, és az már biztosan gyönyörű gyermek lenne. Nem számított az sem, mit szól ehhez a férje. Csak ez hajtotta, hajtja most is, várja az estét, és a bált, de legfőképp az ő fekete hercegét.