- TaeTae! - zárta ölelésébe Jimin a reszkető fiút.

Még neki is szokatlan volt a barna hajú hirtelen közelsége, ahogy az szinte karjai közé vetette magát az első adandó pillanatban. Aggódott érte, hiszen Jungkook köztudottan nem szerette ápolni a lelkét senkinek, na de hogy ennyire? Taehyung reszketett, zokogott és láthatóan egy percet sem akart tovább együtt tölteni a maknaeval, ráadásul a Jimin által jól ismert csillogás szemeiben, ahogy a fiatalabbra nézett mindig, teljesen eltűnt. Egyedül az óriási krokodilkönnyek maradtak, s egy meggyötört, meghurcolt szív mellkasában.

- Kislány... - mordult fel melletük Yoongi szemeit forgatva.

Ekkorra már Jungkook is a földön volt, s zilált haját hátrafésülve lépett a legidősebb, sápadt csapattaghoz. Temérdek konfliktusuk mellett továbbra is Suga volt az, aki a leginkább megérthette helyzetét, s ugyan a világért sem avatta volna be semmibe, mégis jól esett látni, ahogy neki is meggyűlt a baja a legalacsonyabb csapattaggal. Jimin sok szempontból hasonlított Taehyungra, hiába mutatta magát kívülről erősnek, hiába volt tehetséges, az ő lelkiismerete sem tudta megemészteni, amit csinált. Védelemre szorult, hiszen nem tudta kordában tartani érzelmeit, s ez kiszolgáltatottá tette, rettenetesen sebezhetővé. A maknae sosem értette igazán, Yoongi miért pont mellé csapódott az összes fiú közül, egy hidegvérű gyilkos mégis mit keresett a rettegő kisfiú oldalán. Egészen addig fogalma sem volt, amíg nem ismerte meg Taehyungot, s akkor hirtelenjében mindent megértett.

- Mi történt, Kook?

- Mi történt, Taehyung?

A két kérdés ugyanabban a pillanatban hangzott el, mire a kérdezők meglepetten nézett össze. Jungkook soha semmit nem csinált ok nélkül, s ha ekkora felfordulást keltett, egész biztosan megvolt rá a nyomós oka is. Bajba sodorta önmagát, Taehyungot, az egész csapatot, kellett lennie valamilyen magyarázatnak, amiért ezt tette.
Hideg szellő söpört végig az út porán, felszárítva a barna hajú könnycseppjeit is felpuffadt arcáról. Beleremegett a maknae perzselő tekintetébe, hiába nem láthatta az ónix szemeket, tisztán érezte őket hátán. Ez volt a megfelelő alkalom, hiszen a fiatalabb egyértelműen arra várt, hogy ő kezdjen bele a mesélésbe, az ő szemszögéből hallják először a történetet. Bemocskolhatta volna Jungkookot, hátba szúrhatta volna, ott lebegett előtte a lehetőség. De mit ért volna el vele? Semmi olyat nem csinált, ami ne vallott volna rá, a csókot kivéve. Kegyetlen volt? Tudták. Ölt? Elég gyakran csinálta. Játszott vele? Szokása volt.
Taehyung hallgatott. Még így, hogy a maknae látszólag felelőtlenül a kezébe adta az esélyt, még így is ő irányított mindent. Az összes lépését befolyásolta, hatott a gondolkodására, s ez bizony rettenetesen ijesztő volt.

- Mozgolódnak fent... - szólalt meg az említett.

Megint ő volt a gyenge, a kiszolgáltatott, akit mindenki kedvére tologathatott ide-oda, ráadásul elszalasztotta egyetlen lehetőségét is. Szánalmas.

- Kinyírtál két katonát és a fejüket a falra szegezted - döntötte oldalra fejét Yoongi - Ehhez azért egy picivel több indok kell annál. mint hogy fent mozgolódnak.

Jungkook tekintete a földre zuhant, koromfekete szemeiben vérszomj szikrája lobbant, s egy pillanatra bizony elveszítette fejét. Gyűlölt, szívből gyűlölt magyarázkodni, vagy netán bevallani, hogyha hibázott. Márpedig nyilvánvaló volt, hibát vétett, nem is kicsit, s az, hogy ő csupán a kisebb rosszat választotta, nem változtatott semmit a tényeken. Vére felforrt ereiben, miközben felemelte fejét, majd két társára nézett.
Jimin és Yoongi ösztönösen húzódtak hátrébb, amint megérezték a maknae kitörni készülő indulatait. Ám mielőtt még az egy szót is szólhatott volna, a mindeddig csöndbe burkolózó Taehyung váratlanul szakadt ki a legalacsonyabb karjai közül, s fordult szemtől szembe a fekete hajúval.

A sötétbarna íriszek ritkán látott magabiztossággal csillogtak, egy pillanatra teljesen kizökkentve Jungkookot, s a fiú meglepetten mérte végig az alacsonyabb vékony, mégis határozott kiállását. Nem értette, mit akart, nem értette, miért pont most avatkozott közbe, mikor korábban megadta már neki a lehetőséget rá. Szíve hevesebben kezdett kalapálni mellkasában, s türelmetlenül várta a folytatást.

- Miattam végzett velük.

Taehyung maga sem értette, miért védte a fiatalabbat, de mélyen legbelül úgy érezte, ez volt a helyes lépés. Elégedett volt, hiszen látta a másik arcán, cseppet sem számított cselekedetére, mindegyiküket meglepte vele.

- Már megint te cseszted el? - fakadt ki Yoongi, orrnyergét masszírozva.

- Nem az ő hibája, ügyes volt.

Ezúttal a barna hajún volt a sor, hogy elképedjen. Füleiben hosszú másodpercekig csengtek vissza a maknae szavai, ugyanazt érezte, mint mikor Jungkook bármikor kedvesen szólt hozzá, szokatlan és bizarr volt az egész szituáció.

- Mi történt veled, Jeon?! Úgy viselkedsz, mint egy kibaszott szerelmes tinédzser! - ordította Yoongi a magasabb arcába - Minek állsz mellé, mikor még ő is bevallotta, hogy hibás?!

Sápadt homlokán látványosan kidudorodtak az erek, miközben magából kikelve durvát lökött Jungkookon, majd Taehyung felé fordult, erősen markolva a fiú sötét tincseibe. Könnyen elveszítette fejét, már éppen pofonra emelte volna kezét, mikor megérezte az alkarjára kulcsolódó ujjakat, s Jimin kiáltása visszarántotta a valóságba.
Az alacsonyabb kétségbeesetten mart húsába, Yoongi pedig végül engedett a könyörgő szemeknek. Bármennyire is szégyellni való dolog volt, meghatotta az a rémülettől csillogó tekintet, s a tehetetlen, elvékonyodó hang, mely torkából szakadt fel. Nagyot szippantott a levegőből, majd miközben kifújta azt, lassan elengedte Taehyungot.

- A kis barátaid nélkül már régen halott lennél... - sziszegte halkan.

- Mégis itt vagyok.

Három döbbent szempár meredt a fiúra, amint másodszorra is ellentmondott valamelyik csapattagnak. Ő is tudta, Yoonginak igaza volt, tényleg semmi esélye nem volt egyedül a nagyvilágban, azonban ugyanakkor eszébe jutottak a maknae szavai is. Számított. Fontos volt neki, még ha nem is akarta elhinni. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Megtaláltuk a rejtekhelyüket, uram!

A két katona a futástól kifulladva, hangos lihegések közepette rontott be az ajtón, s sietve térdeltek le a terem közepén elhelyezett szőrmével bélelt fejedelemszék előtt. Félhomály uralkodott bent, csupán néhány gyertya fénye pislákolt a kőfalak mellett, halványan kirajzolva az ülő férfi sziluettjét.

- Akkor meg mire várnak? Vegyék vérüket még mielőtt leszáll a nap!

A mély, rekedtes hang az egész helyiségben visszhangzott, s a sötétbe burkolózó alak lassan felemelkedett, megindulva emberei felé. Csizmáinak talpa halkat koppant a kemény padlón, mintha maga a kegyetlen halál lépdelt volna áldozataiért kínzó lassúsággal, maga után vonszolva kicsorbult kaszáját.

- Tán megsüketültek? - kuncogta el magát hirtelen, miközben ajkaira ijesztő vigyor kúszott.

- Nem, uram! - vágták rá egyszerre - Csak...nem vagyunk kevesen hozzá ketten?

A férfi halk nevetgélése fülsértő kacajba csapott át, miközben megállt előttük, s ujjait lazán összefonva lehajolt. Nehéz köpenye lomhán hullott előre oldalán, szinte súrolva a katonák sisakját, őszes-feketés tincsei alól komoly fénytelen, hideg szemekkel meredt rájuk, s halálos komolysággal szólalt meg.

- Legutóbb két emberemnek szegezte falra a fejét gond nélkül egyetlen egy... - artikulált erősen - Most egy fél századot kapnak a nyomorultak, meglátjuk, a többieknek is olyan simán megy-e a gyilkolás, mint a kis fattyúnak.

- Igenis, uram!

- És lenne még valami - ropogtatta meg összekulcsolt ujjait a férfi - Ha megtaláljátok azt a barna hajú, nyápic fiúcskát, őt hozzátok el nekem!

A kis négyes szorosan egymás mögött, libasorban haladt a piac tömött utcáján, amennyire csak lehetett, elvegyülve az emberek sokaságában, nem keltve feltűnést. Yoongi vezette a sort, rendületlenül törve utat a tömegben, s közben halkan szitkozódott magában, amiért egyáltalán kitette a lábát a házból. Utána Jimin és Taehyung következett, a sor legvégét pedig a maknae zárta. Egyedül az ő arcát takarta egy fekete, elnyűtt, hosszú sál, mit ki tudja honnan fújt meg, mikor megpillantotta az első körözési plakátot képmásával. Nem lett volna nehéz felismerni, hiszen izmos felsőtestével igencsak kitűnt az átlagemberek közül, de ez a vékony, sötét szövet is jóval több volt a semminél.

Ahogy egyre közelebb és közelebb értek úticéljukhoz, a legfiatalabbon úgy lett egyre inkább úrrá egy furcsa aggodalom, rosszat sejtett, ahogyan az az utóbbi időben sokszor előfordult már vele. Ezúttal azonban a mardosó érzés torkában teljesen más volt, ösztönei kétségbeesetten visították a veszélyt, miről a többiek mit sem sejtettek.
S abban a pillanatban, ahogy Yoongi elsőként befordult az ismerős sarkon, megtörtént a baj. A fiú piszkos, elhasználódott bőrcsizmája épphogy érintette a földet, mikor néhány méter távolságából a magabiztos ujjak megúzták a ravaszt, s a pisztoly elsült. Jungkook szíve kihagyott egy ütemet, Jimin rémülten sikított fel, Taehyung ajkai elé kapta kezeit, ahogy a legidősebb megtántorodott, majd szemük láttára rogyott térdre, s eldőlt a porban. Jobb vállánál a vörös folt azonnal terjeszkedni kezdett, ahogy vére átnedvesítette ruháját, és forró patakokban folyt végig hófehér karján. 

Jimin mozdult elsőként, apró ujjai reszketve húzták elő kopott, össze-vissza karcolódott fegyverét, s gondolkozás nélkül hajolt ki a sarokház takarásából, nem is próbált célozni, csak lőtt, miközben gyorsan lehajolva, másik kezével megmarkolta hyungjának felsőjét. Minden erejét beleadva rántotta meg a szövetet, ám az csupán hangos reccsenéssel szakadt el szorításában.

- Vigyázz! - rántotta vissza egy erős kar a könnyeivel küszködő fiút a fal mögé, mielőtt még az újabb töltény őt is eltalálhatta volna.

A maknae haragtól eltorzult arccal tépte ki a pisztolyt a másik kezéből, s fekete szemei dühösen villantak, miközben maga mögé tessékelve Jimint, határozott mozdulattal lépett ki az útra. Tekintete azonnal a fedezékéből előbújó katonára szegeződött, s gyakorlott mozdulattal húzta meg a ravaszt. Lövése pontos volt, a páncélos sisakján tátongó lyukkal zuhant a földre, kiejtve fegyverét kezéből.

Sziasztok! 

Itt is lenne a folytatás, hogyha még érdekelne valakit, szép lassan haladok ezzel a sztorival is :3 Ha tetszett, kérlek ne felejts el adni rá egy csillagot és kommentben szabad kifakadni nekem!

Csók,

Shiro~chan