- Nem mehet többet Jungkookkal, és kész! - csapta a földhöz apró lábát Jimin, nyomatékosítva amúgy is sziklaszilárd kijelentését.

- Egyszeri eset volt... - morzsolta össze homlokát ujjai közt a leader.

Fáradt, gondterhelt arcot vágott, elég bajuk volt így is, nem hiányzott még a maknae ballépése. Ismerte a fiú képességeit és jellemét valamennyire, ezért nem is igazán lepték meg a történtek. Nyers volt és kíméletlen, amilyennek gyilkosként lennie kellett...

Tudta ő, hogy a legalacsonyabb csak félti Taehyungot; maga sem volt vele másképp, de Jungkook kétség kívül az egyik legbiztosabb védelmet tudta nyújtani neki; csupán saját elméje elől nem tudta megóvni ezen alkalommal. Ezzel senki nem szállhatott vitába.

- Nam, nyisd már nagyobbra azokat a vaksi szemeidet, mert úgy tűnik, nem látsz elég jól... - lóbálta meg Jimin magából kikelve kezeit, majd Taehyungra mutatott - ez itt majdnem meghalt, képes vagy felfogni?!

Az apróság arca vörös volt a tömény indulattól, amelyet egyre inkább képtelen volt kordában tartani. Ujjaival remegve mutatott végig a kötésekkel borított lábakon, majd tenyere tehetetlenül csattant combján. Nem kis késztetést érzett arra, hogy most helyben megfojtsa a feketehajút, aki miatt az egész történt. De ezt sajnos több okból sem tehette. Egyrészt a többiek nem engedték volna, és a fiú amúgy is erősebb volt nála. Így maradt az ordibálás.

- Higgadj le, törpe! - horkantotta oda Suga a sarokból.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban...

- Ó, hogy a rohadnál meg te is... - kelt ki magából a legkisebb - Soha nem csinálsz semmit, csak pofázol és mindent megkommentálsz. Kicseszettül elegem van belőle, érted?!

A barna szemek szikrázva keresték az unott, hideg tekintetet, azonban a másik nem is nézett rá, csupán látványosan ásított egyet. Jimin homlokán másodpercenként lüktetett a kidudorodó ér, miközben fújtatva kezdett trappolni Yoongi felé.

Most megkapja... Nem igaz, hogy évek óta lenyeli a beszólásokat, sértéseket, mindent és erre még most is, amikor amúgy is száll el az agya, még most is van képe belekotyogni az egészbe!

A levegő szinte felizzott a fiatalabb körül, s Jimin úgy kapott hyungja ingje után, hogy az anyag nyomban megadva magát hasadt cafatokra. Apró ujjai elfehéredve gyűrték a hófehér szövetet, minek gazdája meglepetten pillantott le rá.

Zavarbaejtően közel voltak egymáshoz, mellkasaik szinte összeértek, ahogy tüdejük kapkodva megtelt levegővel. Arcukat is csak apró centik választották el, egyetlen mozdulatba került volna csupán az egybeolvadás. Alap esetben Jimin már régen elhúzódott volna, halvány pírral az arcán. Viszont hol érdekelte ez most őt? Pontosan, sehol.

Yoongi képtelen volt elszakítani tekintetét a meggyvörös, nedves ajkakról, melyek irdatlan erővel feszültek egymásnak. Bármilyen bizarrnak is találta jelen pillanatban, mégis élvezte a kisebb szokatlan közelségét. Ha eddig nem is mutatott semmi érdeklődést iránta, most, hogy gyakorlatilag össze voltak préselődve, minden mozdulatát igyekezett eszébe vésni.

- Gyűlöllek, Min Yoongi... - formázták a szavakat a csillogó párnácskák dühösen; s ő képtelen volt nem nyelni saját neve hallatán - Egy egoista barom vagy, remélem tudod!

S abban a pillanatban, ahogy a sértés elhagyta a csöppség száját, az idősebb elmosolyodott. Jimin döbbenten bámult a folytatást váró szemekbe. Képtelen volt ép ésszel feldolgozni a másik reakcióját, éppen bántani próbálta és erre ő elvigyorodik. Hát ez kész... Haragja egy pillanat alatt elillant, s csak a meglepettség maradt helyette.

Mindig ez történt. Elég volt egyetlen pillantás, egy kicseszett szájmozdulat és Jimint mintha lefegyverezték volna.  Az idősebb egy pillanat alatt képes volt átvenni az irányítást, uralni az egész lényét, kedve szerint rongybabaként rángatni. És ő képtelen volt bármiféle ellenállást tanúsítani...

Az homok hangtalanul hullott az üveg aljába, s mindketten némán meredtek egymásra. Yoongi már ebből tudta, ismét nyert...

- Ennyi? - húzta fel szemöldökét szemrehányóan - Többet vártam, ha már sikerült tönkretenned az új felsőmet...

Direkt bosszantotta a kisebbet, el akarta venni az eszét, hogy csak vele foglalkozzon, s magából kikelve ordítson rá. Imádta azokat a háborgó, összeszűkült, fekete szemeket nézni; szinte földöntúli élvezetet nyújtott neki az egész.

- Megérdemelted, Su-ga... - szótagolta Jimin az eddiginél is közelebb hajolva.

Tisztában volt vele, hogy a másik igazából jobban fel akarja hergelni; azonban nem engedhetett a rosszindulatú szavaknak. Pontosan tudta, hogy a végén úgy is ő kerül alulra majd, és ezt jobb volt elkerülni. Ezért is szólította ezen a néven a fiút; minél távolabb akarta érezni magát az egész lényétől egy időre.

- Már nem is Yoongi? - kapott szívéhez látványosan az említett, elmorzsolva egy pár képzelt könnycseppet - Pedig máskor könyörögsz, hogy így szólíthass, vagy nincs igazam?

A fiatalabb torka fájdalmasan szorult össze, ahogy próbálta lenyelni fortyogó haragját. Hyungja már rég túlment a határon, amit még érzelmileg el tudott viselni.

- Beteg vagy! - suttogta meg-megremegve, földre kapott tekintettel.

Nem kellett mondania, Yoongi pontosan tudta. Nem volt normális, ahogy az életét élte. Nem volt normális, hogy gyilkolt, ölt, kínzott, megcsonkított, semmi, de semmi nem volt normális vele kapcsolatban! És az sem volt az, amit Jimin iránt érzett; az a helytelen, mocskos, bűnös vonzódás, mely kialakult kettejük között az évek során. Ez nem szeretet volt, hanem beteges vágy, s ő ezzel tisztában volt. Mégis hajtották az ösztönei, nem akart fájdalmat okozni a fiúnak, de ugyanakkor leírhatatlanul élvezte nézni, ahogy szenved a szavaitól, tetteitől. Bántani akarta, s közben kedves lenni hozzá, látni, ahogy kése nyomán a fájdalom miatt kiált, majd bekötözni sebeit... Még belegondolni is gyomorforgató volt, abnormális és undorító. S Jimin mit sem tudott ezekről a piszkos  képzelődésekről, de jobb is volt így talán. Részéről mindenképp.

- Higgadjatok le mind a ketten! Senkinek nincs szükség most erre... - fejtette le a fehér anyagot markoló, apró ujjakat Namjoon.

Hiába meredtek rá azonnal a gyilkos tekintetek, nem hárált meg, hiszen bízott benne, később még hálásak lesznek neki, amiért megfékezte őket. Rossz előérzete volt kettejükkel kapcsolatban, már egy jó ideje érezte a furcsa, megfejthetetlen kötelet feszülni köztük. S most, mikor látta Yoongi éhes szemeit, azonnal lépnie kellett. Ismerte társát, és ez a tekintet bizony nem jelentett jót. Semmi nem jelenthetett jót, ami felkeltette egy őrült, elvetemült gyilkos figyelmét.

Félreértés ne essék, Namjoon kedvelte őt, barátságban voltak, de ez ettől függetlenül nem változtatott a tényeken. Ugyanannyira volt romlott, mint ők; a maga kis nyomorúságaival, bűnös szenvedélyeivel. Azonban pontosan ezért, a leader figyelmét nem kerülhette el egy olyan apróság sem, miszerint Suga valamilyen módon érdeklődni kezdett a fiatalabb iránt. Az apró, elsunnyogott simítások, félrekapott pillantások, piszkálódás, ezek mind mind valami új kötődésre adtak okot következtetni. S a nagy Kim Namjoon még maga sem tudta, hogyan álljon hozzá az egészhez. Szóba nem merte hozni, és mivel a munkát nem gátolta, egyelőre átlapozott a kényes téma fölött. De lassan ennek is eljött az ideje...

Csakhogy kivel kezdeményezzen beszélgetést? Yoongival lehetetlenség volt szót érteni, hiszen hallgatott, mint a sír; Jimin meg azonnal elüldözte volna azzal, hogy butaságokat beszél. S ha a kettővel együtt akarta volna megvitatni, még kevesebb esélyt látott a sikerre. Viszont tudnia kellett arról, ha van valami közöttük...

- Nem lehetne kicsit csendesebben? - zökkentette ki gondolatmenetéből valaki hirtelen.

A kopott ajtó mögül egy nyűgös szempár pillantott ki, egyenesen a legmagasabbnak intézve kérdését. Namjoon lélegzete elakadt, ahogy alkalma nyílt végignézni az idősebb pirospozsgás arcán, s nyúzott íriszein. Egyből elszégyellte magát, amiért a hangoskodással megzavarták Jin nyugalmát. Mégcsak nem is jutott eszébe társa, pedig az világosan megkérte rá, ne zavarják a pihenésben.

- De, ne haragudj... - vakarta meg bűnbánóan tarkóját, íriszeit a szemközti falra meresztve.

Halk csattanás mutatta csupán, hogy a fiú elfogadta bocsánatkérését. És Namjoon ekkor döbbent rá...

Ahogy az előbb viselkedett, valahol hasonlított Yoongi apró megnyilvánulásaira. A másik ugyan sokkal inkább piszkálódott Jiminnel, minthogy kedves lett volna hozzá, mégis, ahogy felidézte a tekintetet, valahogy saját magát ismerte fel benne. De mit is érzett ő valójában? Ez volt az egyetlen bökkenő, hogy nem tudta, fogalma sem volt róla...

Mindeközben a nagy kiabálás hatására valaki egészen más is gondolkozóba esett. Barna szemei lehunyva maradtak, de egy ideje már ébren volt, s hallgatta mindazt, ami fontos lehetett vele kapcsolatban. Igazságtalannak érezte az egész dolgot, hogy Jimin eltiltotta Jungkooktól, Namjoon pedig ott akarta hagyni. Mindketten helyette, az ő nevében beszéltek, ami zavarta a kisebbet. Miért nem kérdezték meg inkább inkább azt, akire az egész hatással volt, van és lesz?

- Én szeretnék vele maradni... - mondta ki hangosan gondolatait véletlenül.

Barna pillái azonnal felpattantak, s rémülten nézett körbe; hátha mégsem szólalt meg igazából. Nagy sajnálatára azonban mindhárom szempár egyenesen, félreérthetetlenül meredt rá. Magyarázkodnia kellett...

Sziasztok!

Eredetileg tegnapra terveztem ennek a résznek a befejezését, de végülis csak ma reggelre sikerült :/. Azért mindenesetre remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, mindenképpen kíváncsi lennék a véleményeitekre kommentben (úgyhogy hajrá), és ha szeretnétek hamarabbi folytatást, akkor kérlek adjatok neki egy csillagot!

Köszönöm,

Shiro~chan